Új Szó, 1973. július (26. évfolyam, 155-180. szám)
1973-07-31 / 180. szám, kedd
Célunk a fiatal nemzedék hamoiims fejlődése Előtérben a tudományos világnézeti nevelés A kommunista párt alapszervezeteinek túlnyomó része már megtárgyalta a CSKP KB és az SZLKP KB legutóbbi plenáris ülésének határozatát, s lebontotta saját feltételeire. A kommunisták abból indultak ki a plénumok dokumentumainak a megtárgyalásánál és a felada* tok kitűzésénél, hogy az ifjúság szocialista nevelése a párt és az egész társadalom ügye. Az SZLKP KB Elnökségének jelentése valóban mindenre kiterjedően rámutat az ifjúság szocialista nevelésénél kapcsolatos teendőkre. Kiemeli a tudományos világnézeti nevelés, a szocialista hazaszeretetre való nevelés, az esztétikai, az erkölcsi nevelés fontosságát. Azt is hangsúlyozza az említett dokumentum, hogy a kommunista nevelésnek igen fontos része a fiatal nemzedék egészséges fizikai fejlődéséről való gondoskodás. Hiba lenne, ha valaki azt hinné, hogy ez csak az iskolák feladata. A tanintézetek természetesen nagy szerepet játszanak a fiatalok egészséges fejlődéséről való gondoskodásban, de ez egymagában nem elég. Ráadásul az iskolák sikeres tevékenysége általában egyébb tényezőktől is függ. Gondoljunk például arra, hogy annak eldöntése, lesz-e valamely községben tornaterem, vagy sem, elsősorban nem az iskolától függ. A pedagógusok általában szívesen vennék, ha minden egyes iskola rendelkezne tornateremmel, mely — különösen a téli hónapokban vagy rossz idő esetén — nélkülözhetetlen az eredményes testnevelés biztosítása szempontjából. Ugyanakkor azt is meg kell mondani, hogy nem mindenütt használják ki elég gazdaságosan a már meglevő tornatermet. Kivált a tanítás utáni, a délutáni és az esti órákban lehetne jobban kihasználni némely tornatermet. Arról nem is beszélve, hogy némely iskola vezetősége nem hajlandó az esti órákban azoknak a fiataloknak a rendelkezésére bocsátani a tornatermet, akik már nem iskolakötelesek. Számos helyen hasonló akadályokkal találkoznak az érdeklődők az iskolai sportpályák kölcsönbevételénél. Persze ennek a fordítottja sem ismeretlen: egyes helyeken a község sportpályáját nem (vagy csak akadékoskodva) kölcsönzik az iskoláknak. Mondani sem kell, hogy mindkét jelenség rendkívül káros, és semmiképpen nem fogadhatók el azok az „indoklások“, melyekre ilyenkor hivatkozni szoktak. Községeink és városaink választási programjai általában figyelembe vették az ifjúság egészséges testi fejlődése biztosításának a fontosságát, s egyebek közt célul tűzték ki sportpályák, játszóterek, medencék stb. létesítését is. Most tehát mindenütt azon kell fáradozni, hogy ezek a célkitűzések meg is valósuljanak — méghozzá maradéktalanul és lehetőleg minél hamarább. Azokban a községekben és városokban pedig, ahol erről a fontos követelményről megfeledkeztek, pótolni kell a mulasztást. A sportpályák és egyéb hasonló létesítmények építésénél elsősorban a sportszervezetek mutatnak nagy aktivitást, ami természetes is. Am a többi tömegszervezet számára sem lehet közömbös ennek a célkitűzésnek a megvalósítása. Természetesen a sportszervezeteknek is ki kell venniük részüket a választási programok egyéb pontjainak a megvalósításából. Vagyis alapos összefogásra van szükség mind a választási program megvalósításához, mind az ifjúság szocialista neveléséről, s azon belül az egészséges testi fejlődéséről való biztosításhoz. Vannak, akik nem tartják elég fontosnak a fiatalok egészséges fizikai fejlődéséről való gondoskodást. Nem értik, miért válik egyre időszerűbbé és sürgősebbé ez a feladat. A már említett beszámolóban erre a kérdésre is világos választ találhatunk: „Az életszínvonal emelésével fokozatosan megváltozott az ifjúság életrendje és a műszaki haladás hatására, amely kiküszöböli a fáradságos fizikai munkát, fiatalságunk összehasonlíthatatlanul kevesebbet mozog, mint a múltban. Ezért ma az ifjúság fejlődéséről sokkal hatékonyabban kell gondoskodnunk. Többek között meg kell teremteni a feltételeket, hogy a gyermekeknek és a fiataloknak elegendő idejük, alkalmuk és lehetőségük legyen a testnevelésre és a sportra Erről egy percre sem feledkezhetünk meg az ifjúság szocialista neveléséről való gondoskodás során. FÜLÖP IMRE Kis falu a dombok között Az évek, a sors valahogy úgy hozták, hogy mostanában egyre ritkábban, de annál nagyobb vágyódással és szeretettel járok haza szülőfalumba. Bárhová megyek, egy bizonyos idő után érzem, hogy vissza kell jönnöm. Ha csak néhány órára, egy kézfogásra, egy pillantásra, de akkor is. Várnak a hozzátartozók, a jó barátok, az ismerősök. Jólesik újra meg újra találkozni velük. Egy-egy találkozás után megújuló erővel, fiatalos életkedvvel indul az ember a rohanó világba. Igen, a szülőföld, a szülőfalu szűk pátriája az, ami mindig is a legtöbbet, a legnemesebb és legtisztább érzést tudja nyújtani. Itt minden tárgy mesél, csaknem mindenhez emlék fűződik. Ha délről közeledem a kanyargós völgyön, majd az egyre meredekebb kaptatón, csak az északi és a nyugati hegyek tetejét látni. Aztán hirtelen megjelennek a hegyoldalakhoz simuló nagy kiterjedésű szőlő- ültetvények meg a szűk katlanban szerényen megbúvó falu Kleňany (Kelenye) körvonalai. Ha az észak felőli lejtőn jövök, mintha a fellegekből fokozatosan ereszkednék a mélybe, ahol jókedvű, becsületes emberek laknak. Életmódjukat régebben nagyban meghatározta a vidék földművelő, mezőgazdasági jellege. Szorgalmas munkájukkal keresték és keresik ma is mindennapi kenyerüket. Sokan a nemrégiben egyesült Ipolymen- ti Efsz-ben dolgoznak. Mivel azonban a környéken és a nagykürtösi járásban még kevés az ipari üzem és a szövetkezet sem tud mindenkinek munkát biztosítani, hatvannégy munkás jár el hetenként a faluból száz, kétszáz kilométerre dolgozni. Ilyenkor, nyáridőben, kivéve, ha nem délben érkezem haza, kevés embert találok a faluban. Mindenki a határban vagy a szőlőhegyen szorgoskodik, végzi a halasztást nem tűrő, sürgős munkákat. Mondják is viccelődve az emberek, hogy mostanában csak „a bíró, az üzle- tes meg a tanító tartózkodik a faluban”. így találkoztam én is először Berecz Józsi bácsival, a hnb elnökével, s beszélgettünk örömeinkről, sikereinkről, gondjainkról. A legszembetűnőbb eredményekről nem is kellett beszélni, hiszen a falu jelenlegi arculata a legmegbízhatóbb bizonyítéka mindezeknek. Ha valaki csak három éve járt utoljára itt, az is kellemesen meglepődik. A valamikori sártengernek, melyről „híres“ volt a falu, ma már a nyomát sem találjuk. A portalanított, aszfaltozott utcák kellemesebbé teszik a sétákat. Megoldották a közvilágítást, neonlámpáka't szereltek fel. Az anyagi jólét, a szorgalmas munka eredményének szép bizonyítéka a lakáskultúra színvonalának az emelkedése is. A családi házak száma a felszabadulás után majdnem a kétszeresére nőtt. A modern, egészséges, jól berendezett lakásokból nem hiányzik a vízvezeték, a központi fűtés, a fürdőszoba, a rádió, a tv sem. Minden ötödik családnak személyautója van. Berecz József elvtárs elmondta, hogy jelenleg a községi vízhálózat építésén dolgoznak. A falu határában kitűnő források találhatók, melyek eddig csaknem kihasználatlanok voltak. A hetvenhármas évben már 120 ezer korona befektetéssel két víztárolót építettek, jelenleg még a hátralevő munkálatok várnak befejezésre. Ha ez megvalósul, kivétel nélkül minden családi házban‘vízvezeték lesz. A kulturális tevékenység kibontakozásának legnagyobb fé- kezője a művelődési otthon hiánya. Mindig problémát okozott egy-egy komolyabb kultúraik- ció megvalósítása, egy-egy műsor előadása, bemutatása. Az elnök örömmel újságolta, hogy ebben az évben talán ennek az égető problémának a megoldásához is hozzáfoghatnak. Ugyanis kidolgozták és jóváhagyták az új művelődési otthon építésének a tervét. A „Z“-akció keretében és 370 000 korona állami befektetéssel szeretnék felépíteni. A falu lakosai eddig 4790 óra i brigád munka ledolgozását vállalták. Ha ez a terv megvalósul, sok egyéb probléma megoldódik a községben. Az elnök a fogyatékosságokról szólva elpanaszolta, hogy a választás utáni terveikből, sajnos, nem sikerült megvalósítani a községen átfolyó patak szabályozását. Pedig ez fontos lenne, mert az egészségtelen és szennyezett patak vize a higiéniai szempontoknak sem felel meg. A hnb szorosan együttműködik a helyi pártszervezettel, tájékoztatott Forgács János elv- társ, a falusi pártszervezet elnöke, az iskola igazgatója. Azon fáradoznak, hogy biztosítsák Berecz József, a hnb elnöke minden dolgozó boldogabb jövőjét, békés életét. Elősegítik, hogy a faluból eljáró munkások közül minél többen elhelyezkedhessenek a nagykürtösi járás területén alakult új üzemekben. Gondoskodnak a lakosság ideológiai neveléséről is. A pártszervezet legfőbb feladatának tekinti az ifjúság nevelését. Igyekeznek már a legfiatalabbak számára is biztosítani a nevelés legkorszerűbb feltételeit. Nemrégiben fejezték be — 50 000 korona értékben — az A kormány által ellenőrzött legnagyobb építkezések egyiKe u jih- lava folyón épülő daleüicei vízerőmű, amelyet a brnói Ingsíav nemzeti vállalat épít. (Felvétel: ČSTK — E. BicanJ Forgács János, a helyi pártalapszervezet elnöke óvoda korszerűsítését. 40 000 korona befektetéssel pedig az egyik községi középületből napközi otthont létesítettek, ürömmel újságolta a pártelnök, hogy a közép-szlovákiai kerületben az 1—4 évfolyamos magyar iskolák közül egyedül náluk van napközi otthon. E néhány megállapítás is bizonyítja, hogy sokat változott az alig hatszáz lelket számláló falucska. CSÁKY KAROLY Utazunk . •. utazunk... AZ UTAZAS, A GYORSASÁG századát éljük. Föld alatt, föld felett, víz alatt, és vízen, levegőben és légüres térben száguldunk, és nem céltalanul. Gyorsul a tempó és élettér lett a vasút, a hajó, a repülőgép. Szánakozva gondolunk itt múlt századi elődeinkre, akiknek az ökrösszekéren, vagy postakocsin való utazás napokig tartó unalmát ós fáradalmát kellett vállalniuk, ha úgy hozta a kényszer. Ma már órák vagy percek alatt száguldjuk be ugyanazt a távolságot, diadalmaskodva idő és tengernyi akadály felett. De hát hogyan utazunk? Van-e kultúrája az utazásnak? Hadd soroljak fel néhány egészen hétköznapi példát, amelyet saját magam tapasztaltam, de bárki észlelheti, aki utazik. UTAZIK A CSALÄD, apa, anya, gyerekek. Nehéz munka, tanulás terhét igyekeznek letenni egy hétvégi rokonlátogatással. Alig indul el a vo nat, előkerül az illatos kirántott csirke, csöppen a zsír, hull a morzsa, gyűlnek a csontok. S bár a szeméttartó ládikó üresen áll az asztalka alatt, apuka egy erélyes mozdulattal ablakot nyit és már repülnek is kifelé a zsírtól ázott papírdarabok, és a levágott csontok. UTAZIK A KISDIÁK. Jókedvűen rendezkedik be a fülkében, tanul, játszik és verekedik is, ha lovagias ügyei azonnali elintézést kívánnak. Kezében a gondűző nápolyi, csokoládé, vagy a tízórai, vajaskenyere, s mindaz, ami ezeken emészthetetlen, az masza- tosan, összegyűrve ottmarad az ülésen. UTAZIK A MUNKÁS. Minden reggel hajnalban kel, hogy munkahelyére siessen. Baráti társasága van már a naponta utazók között. Azonnal kialakul a kártyaparti. Nagyszerű szórakozás az álmosság, az unalom elűzésére. A térdre fektetett táska megfelel kártyaasztalnak. Pár perc alatt kialakul a hangulat. Röpködnek a másokban undort és felháborodást keltő trágár szavak. A nyers csipkelődések robbanó hangulata elűz mellőlük minden jóérzésű embert. Nem harag, vagy rosszindulat váltja ki belőlük ezt a méltatlan viselkedést, hanem a jókedv. Ezek a kifejezések — sajnos — a játék öröméhez tartoznak. Gyakran a lapos üveg is előkerül és átható pálinkabűz émelyíti a hajnali kelők amúgy is érzékeny gyomrát. TERHES ASSZONY utazik. Áldott állapota tiszteletet érdemlően kéri az utasok kíméletét. Orvosok segítik ós törődnek vele élete válságos hónapjaiban, hogy szíve alatt hordott gyermekét baj és zavar nélkül világra hozhassa. Gyengédséggel írnak róla a költők, elnehezült alakja már- már eszményképpé magasztosult. Most azonban védelmet és támaszt keresve fogódzik az ülés támlájába, testét védelmezve próbálja egyensúlyát megtartani a tolakodók között. Kár, hogy a kártyázók egyike sem veszi észre szánalmas igyekezetét, egyik sem adja át a helyét, közömbösen nézik, hogy roskadozik terhe alatt. ZSÚFOLT AUTÓBUSZ viszi a kirándulókat festői szépségű tájak felé. Az útitervben olyan városok szerepelnek, amelyekben történelmi emlékek kínálnak tudást, élményt, és szórakozást a kirándulóknak. Tiszta vizű patakok völgye és mély árnyékú fenyvesek nyújtanak teljes kikapcsolódást. Az autóbusz megáll és előkerül az otthonról hozott sok jó falat. Pár perces megálló ez, de nyomában terítve a fű üres konzervdobozokkal, papírral, üvegekkel. Mind súlyos vád az ember közömbössége ellen. A szépnek, a tisztának, a nagyszerűnek meggyalázása ez. Hazafelé menet útszéli vendégfogadók sorát látogatja végig a társaság. Nem mindenki vágyik italozásra, de néhány erőszakos ember elég ahhoz, hogy az ő akaratuk érvényesüljön. Az utolsó kilométereken mindenki számára szenvedéssé lesz a kirándulás. Az italt fogyasztóknál, a másik ízlésével mit sem törődők- nél talán jobban szenvednek azok, akiknek el kell tűrniük a részegek társaságát, és az ezzel járó kellemetlenségeket. VIDÉKI ASSZONYOK utaznak üres kosarakkal a városból hazafelé. A piacon hagyták értékeiket, amelyek azóta a városiak asztalára kerültek. S bár a csomagtartó az ülések fölött üresen áll, a kosarak sok fáradt ember helyét foglalják el az ülőhelyeken. Szimpla kis történetek ezek az utazásról, tudom, lesz aki azt mondja majd, hogy kirívó esetek, de senki sem tagadhatja, hogy vannak, nap mint nap megtörténnek. UTAZUNK. De vajon így kell-e utaznunk? Törődünk-e azzal, hogy az utazást kulturáltabbá, emberhez méltóbbá tegyük? Helyes-e, ha csak ösztöneinkre hallgatva, magunkkal törődve utazunk? A társadalom fejlődik, s vele együtt az ember felfogása is. Kultúrája olyan magasra nőhet, hogy irodalomban, tudományban, művészetekben elérheti a legmagasabb szintet. Ezek a kirívó esetek azonban annál szembetűnőbben őrzik a hibákat, vádolják az embert önzéséért és másokkal szembeni közömbösségéért. Mert szomorú az, hogy szándékosan nehezítjük meg egymás életét, még azokét is, akik védelmet és kíméletet érdemelnek, holott csak egy kis figyelem, előzékenység és tapintat kellene ahhoz, hogy összezártságunkban ne tegyük elviselhetetlenné azt a rövid, percekben, vagy órákban kifejezhető időt, amit kénytelenek vagyunk együtt tölteni. NINCS ARRA SZABÁLY, sem szigorú mérték, hogy ki hogyan űzze el az utazás unalmát, de van egy íratlan emberi törvény, amely mindenki számára kötelező: nem vagyunk egyedül, másokért is kell élnünk és fegyelmeznünk önmagunkat. Talán jó lenne maradandóbban belevésni a nagy és közös emberi programba azokat az oly gyakran mellőzött fogalmakat, mint az előzékenység, részvét és megMIKOLA ANIKÓ 1973 VII. 31. 4
