Új Szó, 1973. július (26. évfolyam, 155-180. szám)
1973-07-15 / 28. szám, Vasárnapi Új Szó
Hírek- * o a Szovjetunióból 1973. VII. 15. Az elmondottak nemcsak az Egyesült Államokra vonatkoznak. A fejlett tőkésországokban még a leghozzávetőlegesebb számítások szerint is minden száz munkásra és alkalmazottra három állandó munkanélküli jut, hat olyan, akinek nincs kellő műveltsége, kilenc olyan, aki nem megfelelő lakásviszonyok között él, s ugyanannyi, aki betegség esetén nem részesülhet gyógykezelésben. Ezek a számítások csupán a munkásokra és az alkalmazottakra vonatkoznak. Ha kiterjesztjük őket a dolgozók nemproletár rétegeinek nagyszámú képviselőjére, a nyugdíjasokra stb., az eredmény kétségtelenül még szomorúbb lesz. A mai tőkés társadalomban uralkodó helyzet megcáfolhatatlanul igazolja a marxizmusnak azt a következtetését, amelyet már A Kommunista Párt Kiáltványa megfogalmazott, hogy ez a társadalom egyre inkább, egyre világosabban két egymással szemben álló osztályra szakad — a burzsoáziára és a proletariátusra. A rendelkezésre álló számítások szerint a bérből és fizetésből élő személyek aránya a fejlett tőkésországok kereső lakosságának összlétszámában az 1900 és az 1969 közötti időszakban 53,3 százalékról 79,5 százalékra növekedett (ugyanakkor a mező- gazdaságban 26,3 százalékról 21,7-re csökkent; az iparban, az építőiparban, a közlekedésben és a hírközlésben 78,4 százalékról 9n 5-re növekedett; a kereskedelemben elterjedtebb újdonsága a „konvergenciaelmélet“. Ennek különböző változatai vannak, de végeredményben (a szerzők szubjektív szándékaitól függetlenül) mindegyik elárulja antiszocialista tendenciáját. Ám figyelemre méltó, hogy ennek az elméletnek a propagandistái már nem úgy vetik föl a kérdést, hogy a kapitalizmust fönn kell tartani a jelenlegi állapotában, hanem kijelentik., hogy meg kell javítani, meg kell változtatni. A kapitalizmus „tökéletesítését“ a szocializmus némely vonásainak és sajátosságainak (persze a tőke érdekében történő) fölhasználása útján képzelik el. Perspektivikusan pedig a kapitalizmusnak és a szocializmusnak szerintük egybe kell olvadnia, „harmonikus egészet“ alkotva. Nem térünk ki arra, hogy tudományos szempontból mennyire tarthatatlan ez az „elmélet“ — bebizonyítja ezt maga az élet, a két ellentétes társadalmi rendszer egyre nagyobb fokú elhatárolódása. Az adott esetben az a tény a fontos, hogy a burzsoá ideológia szemmel láthatóan és a nyilvánosság előtt feladja évszázados pozícióit, s ez a szocializmus erejét és lehetőségeit demonstrálja. De a dolog nem korlátozódik az elmélet szférájára. A kapitalizmusnak pusztulása elodázására tett kísérletei arra késztetik ezt a rendszert, hogy a gyakorlatban is alkalmazkodjék az új történelmi helyzethez, kidolgozza az ilyen alkalmazkodás (A tanulmány első részét a Vasárnapi ÜJ SZŐ elözö számában közöltük) és a szolgáltatások, szférájában 71,5 százalékról 84,9 százalékra emelkedett). Hogy a bérből és fizetésből élők között mennyi a proletár, az konkrét elemzés kérdése, amelyet a testvérpártok végeznek el. De függetlenül ennek az elemzésnek a tényleges, számbeli eredményeitől, az adatok arról tanúskodnak, hogy folytatódik a munkásosztály szakadatlan növekedése a középrétegek létszámának a rovására. Fokozódik a proletariátus szervezettsége, tudatossága. Ez arról tanúskodik, hogy az állammonopolista kapitalizmus nemcsak a szocialista forradalom anyagi feltételeinek, hanem társadalmi-politikai előfeltételeinek felhalmozódásához is vezet. Ilyenképpen a munka társadalmasításának állandó növekedése mellett az elsajátítás a mai burzsoá társadalomban magánjellegű marad, a társadalmi ellentétek pedig egyre élesebbé válnak (a társadalmi gazdagság növekedése ellenére). A modern kapitalizmus fejlődési folyamata nem pusztán konfliktus-, hanem mélységesen válságos jelleget öltött. Az újabb lehetőségek és mesterkedések ellenére a kapitalizmus nem képes elkerülni a gazdaság fejlődésében a rendszeres visszaeséseket, a valutaválságokat stb. Nem véletlen, hogy az Egyesült Államok és az NSZK, Franciaország és japán legnevesebb közgazdászainak számos műve ezzel a témával foglalkozik: nem ismétlődik-e meg az 1929-es „fekete csütörtök“? Nincs olyan fejlett tőkésország, amelyet az utóbbi években ne rázkódtattak volna meg heves társadalmi-politikai válságok. Még a „legszerencsésebb“ államok is, mint például a skandináv országok, elkeseredett osztálycsaták színterévé lettek. A volt gyarmati világgal való kapcsolatokban sem sikerült a kapitalizmusnak harmóniát elérnie. A tények arról tanúskodnak, hogy a „harmadik világnak“ a fejlett országok által való kizsákmányolása tovább fokozódik. A volt anyaországok és a volt gyarmatok közti ellentmondások tovább éleződnek. Végül, az imperializmus vétkes sok igen éles nemzetközi konfliktusban, amelyek már nemegyszer juttatták a népeket egy új világháború küszöbére, s amelyek potenciálisan egyre veszélyesebbé válnak min den alkalommal. A burzsoá ideológia keresi a kivezető utat Ezek olyan igazságok, amelyeket a burzsoá politika és tudomány legobjektívabb képviselői is kénytelenek elismerni. Ezért nem meglepő, hogy a mai kapitalizmus egyes vezetői is kiutat keresnek a kialakult helyzetből, nyíltan felvetik azt a kérdést, milyen módszerekkel lehetne leküzdeni a nehézségeket, amelyekbe egyre mélyebben belesüllyed a magántulajdon világa. Igen jellemző emellett, hogy hol és hogyan keresik ezt a kivezető utat és ezeket a módszereket. A burzsoá ideológia legismertebb és legstratégiáját, amelyről már az 1969-es nemzetközi tanácskozáson is szó esett. S rendkívül jellemző, hogy a kapitalizmus „új intézkedései közül sok lényegileg nem egyéb, mint a szocializmus egyik-másik módszerének átvétele. Csak egyetlen példát említsünk. Az idősebb nemzedék tagjai bizonyára emlékeznek arra, hogy a húszas években, amikor a Szovjetunió elfogadta első ötéves tervét, hogyan reagált erre az eseményre a kapitalizmus. A visszhang egységes volt: ötéves terv — ez lázálom, semmiféle tervezés nem lehetséges. Ma pedig? A „programozás“ vagy „tervezés“ terminus általánosan elfogadott nemcsak a polgári műszaki irodalomban, hanem az állammonopolista kapitalizmus gyakorlatában is. Más kérdés az, hogy mit ad ez a programozás valójában, hogy milyen leküzdhetetlen akadályokba ütközik a magántulajdon uralma folytán. De a tény tény marad: azt, amit a pokol szüleményének tartottak, ma a paradicsomba vezető útnak ismerik el. Itt helyénvaló idézni abból az interjúból, amelyet nemrég adott John Kenneth Galbraith. Nem szükséges bemutatnunk ezt az embert, eléggé ismert. S íme a kijelentése: „A szocializmust, akárcsak az államosítást, nem tartják „szalonképesnek“ az Egyesült Államokban, de azt hiszem, rehabilitálnunk kell őket... Például itt van az építőipar, vagy az orvosi ellátás, vagy a tömegközlekedés. Az Egyesült Államok a világ egyetlen országa, amely például a vasutakat magánszemélyek kezében hagyta, s ennek eredményeképpen vasútrendszerünk ma hanyatlóban van, különösen a személyszállítás területén. Véleményem szerint ezek az ágazatok semmiképpen nem tölthetik be feladatukat, ha nem fogja támogatni őket az állam ereje.“ Ezt az az ember mondja, aki megalkotta az „új ipari társadalom“ elméletét, azaz egyik válfaját vagy pontosabban alapját a „konvergencia-elméletnek“, amely oly sokat tesz a tőkés rendszer „bölcs“ védelme érdekében! Meglepő-e, hogy az egyszerű amerikaiak, franciák, japánok, angolok egyre gyakrabban jutnak arra a következtetésre, hogy a kapitalizmus idejétmúlt rendszer? „Az amerikaiak egyre világosabban felismerik, hogy társadalmi rendszerünk fogyatékosságainak megjavítására tett makacs kísérleteik nem járnak a kívánt eredményekkel“ — írja Jay Forrester amerikai tudós. Nem ezzel magyarázható-e, hogy, mint a Business Week című folyóirat megállapította, az amerikaiak egyre elégedetlenebbek az üzletmenettel. E folyóirat adatai szerint az amerikaiak kétharmada kritikus szemmel nézi a monopóliumokat és tevékenységüket. „Ha ez a tendencia megmarad — írja a folyóirat — fájdalmas változásokat idézhet elő a szabad vállalkozás rendszerében.“ S íme egy másik példa. Ez év elején egy francia közvélemény-kutató cég körkérdést intézett az emberekhez az országban fennálló munkafeltételekre vonatkozóan. A megkérdezettek (21 éven felüliek) 45 százalékának meggyőződése szerint olyan reformokra van szükség, amelyek nem érintik az alapvető társadalmi struktúrákat. Da a válaszolók másik felének — 44 százaléknak — az a véleménye, hogy egyszerű reformokkal semmire sem mennek. De hová, milyen irányban haladjanak? Erre a kérdésre a szocializmus példája ad feleletet. A világ fejlődése a szocializmus felé vezet A szocialista világ határain túl zajló vitákban a szocializmus tapasztalatait feszült érdeklődéssel tárgyalják meg, mérlegelik, tanulmányozzák. Persze a teljes, valóban hozzáértő ítélkezéshez nem mindig áll rendelkezésükre elég anyag. A szocializmussal szemben ellenséges propaganda persze igyekszik minden úton-módon befolyásolni ezt az ítéletet. De az igazság mégis utat tör az emberek agyához és szívéhez. Az igazság pedig az, hogy bár a szocializmus még korántsem oldotta meg az önmaga által kitűzött feladatokat, bár útján sok volt a nehézség (vannak ilyenek ma is, és lesznek a jövőben, hiszen ez a társadalmi forma most valósul meg először a történelem folyamán!), mégis meg tudta tenni már azt, amire a kapitalizmus nem képes. A Szovjetunió —• az első szocialista ország — tavaly ünnepelte szövetségi államiságának félszázados évfordulóját. S a szov- jel emberek, a megtett út eredményeit mérlegelve, jogos büszkeséggel állapították meg, hogy országukban: — teljesen megszűnt az osztály- és a nemzeti elnyomás; — örökre felszámolták a munkanélküliséget, az éhséget, a nyomort, az írástudatlanságot, a létbizonytalanságot; — biztosítva van minden állampolgár joga a munkára, a pihenésre, a művelődésre, az egészségügyi ellátásra, a nyugodt, gondtalan öregségre; — állandóan és töretlenül emelkedik az anyagi életszínvonal, mindenki számára biztosítva van a kultúra kincseihez való szabad hozzájutás olyan mértékben, amilyen egyetlen burzsoá országban sem lehetséges; — minden állampolgárnak reális joga van arra, hogy részt vehessen vállalata, illetve intézménye, kerülete és területe, a köztársaság és az egész ország élete mindun kérdésének megvitatásában és eldöntésében; — olyan politikát folytatnak, amelynek célja a világbéke megszilárdítása. Tudjuk, persze, hogy a szovjet nép sok vívmányát a burzsoá ideológusok vitatják, kétségbe vonják. De ma már az ellenségeink is jóval kevesebbet vitatnak mint tegnap, sok dolgot pedig fenntartás nélkül elismernek. Tudjuk azt is, hogy a szocializmus kritikusai igyekeznek kicsinyíteni vívmányainkat, hivatkozva az egyik vagy a másik szocialista országban elkövetett hibákra. Igen, voltak hibák. De a fontos mindenekelőtt az, hogy ezeket a helyszínen kijavították és kijavítják maguk a kormányzó pártok, mégpedig úgy, hogy megismétlődésük lehetőségét megakadályozzák. .. Általában a mai szocialistaellenes irodalmat tanulmányozva, arra a következtetésre jutunk, hogy érveinek látszólagos hősege abból fakad, hogy ténylegesen nincsenek érvei. Mert az egyik vagy a másik szocialista országban fennálló konkrét fogyatékosságok konkrét bírálatához lehet, sőt könnyű anyagot találni. Ilyen anyagot, mellesleg, bőségesen közöl a szocialista országok sajtója, amely maga is sok mindent bírál, de konstruktívan, építő módon. Más szóval, lehet találni negatív anyagot a szocialista társadalmi rendszer némely láncszemének, intézményének működésére vonatkozóan. De nincs olyan anyag, amely megcáfolná az új társadalom vitathatatlan fölényét minden előző formációval szemben, a már mai, létező szocializmusnak a fölényét a kapitalizmussal szemben, pedig ez a szocializmus sok tekintetben még a keletkezés időszakát éli, még az a feladat áll előtte, hogy megismerje önmagát és kihasználja óriási lehetőségeit. Napról napra, ahogy előre haladunk e feladat megoldásának útján, egyre nőni fog a szocializmus vonzó ereje, pozitív példája. Ugyanakkor nőni fog a negatív példa. a kapitalista rendszer taszító ereje is. Mindez arról tanúskodik, hogy bármilyen bonyolultak és különbözők azok az utak, amelyek az egyes, ma még nemszocialista országokat a szocializmus felé vezetik, ezek az utak mégis éppen a szocializmushoz vezetnek, és nem más társadalmi rendhez De óriási hiba lenne ebben a következtetésben valami végzetszerűt, gondviselésszerűt látni. Igen, a szocializmus feltételei mindenütt érlelődnek. Igen, kikerülhetetlen a szükségszerűsége, növekszik az igénye annak, hogy az egész emberiség áttérjen a szocializmusra. De ez nem mehet végbe automatikusan, önmagától. Mert a régi v lág erői minden tőlük telhetőt meg fognak tenni, hogy megtartsák pozícióikat, akadályozzák, sőt visszafordítsák az emberiség fejlődését. Annál is inkább nő a munkásmozgalom felelőssége, a kommunisták felelőssége. A történelem nagyszerű feladatot rótt rájuk: segítsék a társadalmi fejlődés törvényeinek érvényesülését, eleven valósággá válásukat. S a kommunista mozgalom teljesíteni fogja ezt a feladatot. ® A Leningrádi Pénzverde bronz emlékérmet bocsátott ki Louis Pasteurnek, a mikrobiológia megalapítójának tiszteletére: a világ az idén ünnepli a nagy francia tudós születésének 150. évfordulóját. O A Szovjetunióban nagyon sok restaurációs munkát végeznek. Ezért szükségessé vált, hogy segédkönyvet jelentessenek meg a restaurálással kapcsolatban. A segédkönyvek szerkesztését a múzeumi tárgyak konzerválásával és restaurálásával foglalkozó moszkvai országos kutatólaboratórium vállalta. # A Kazah Tudományos Akadémia Asztrofizikai Intézetének munkatársai első ízben készítettek felvételeket a több százmillió fényév távolságra levő kozmikus objektumok egv csoportjáról. A kutatók elektronikus-optikai fényerősítőt használtak, s így sokszorosára növelték a csillagászati távcső érzékenységét. Az erősítő lehetővé teszi, hogy rendszeresen tanulmányozzák a távoli galaktikákat. ü Naponta 30 föld-' rengés játszódik le Kisi- nyov keleti peremén, ahol egy kíséri é ti telepen — a kilences fokozatot is elérő — mesterséges földrengéseket idéznek elő. A kutatók azt tanulmányozzák, miként viselkednek süppe- dékes talajviszonyok közt azok a cölöpök, amelyeke* — a föld alatti lökések erejének csökkentésére — ömlesztett anyagból készített „párnával“ vesznek körül. A süppedékes talaj igen gyakori Moldavában és a Szovjetunió más vidékein. # Víz alatti megfigyelések végzéséhez alkalmas vízisít szerkesztettek a Halászati Ipari Kísérleti Tervezőintézet klaipedai fiókintézetében. A víz alatti vízisível a Neringa nevű halászhajó útja során, az Atlanti-óceánon végeztek kísérleteket. A búvárruhába öltözött kutatók, negyvenméteres mélységben, a halakkal együtt kerültek a fenékhálóba. A kutatók tájékoztatták a halászokat a víz alatti megfigyelések eredményeiről. $ A Kubányban mintegy 700 barlang van. Ezek közül jó néhányat csak az utóbbi időben fedeztek fel. Szakemberek véleménye szerint az Alligátor Szája, az Úttörő és a Földalatti Üreg nevű híres, Szocsi környéki barlangok összekapcsolódva, több mint 10 kilométeres földalatti járatot képeznek. Ez a leghosszabb labirintus a Szovjetunióban. A barlangok közül a Naza- rovszkaja a legmélyebb: 500 méter mélységbe kell leereszkedni, hogy elérjük az alját. # Ukrajnában olyan készüléket szerkesztettek, mellyel tengervízből bórt, mangánt és a növények életműködéséhez szükséges más elemeket tartalmazó preparátumokat állíthatnak elő. Azokon a kísérleti parcellákon, amelyeken e preparátumokat alkalmazták, a cukorrépa hektáronkénti terméshozama 20 mázsával nőtt. jelentősen emelkedett az őszi búza, a köles és más kultúrnövények terméshozama is. V. ZAGL AGYIN:
