Új Szó, 1973. július (26. évfolyam, 155-180. szám)
1973-07-15 / 28. szám, Vasárnapi Új Szó
A nratislavai Öntözögazriálkodási Kutatóintézet Podunajst < ivkh.>k;. in..llett iekvn központi székháza. innen irányítják az egész ország területén elhelyezett három kiit.V'VriHo'vás is tizenöt kísérleti bázis munkáját. Most na Ostrove-i (Dunahidasi) Helyi Nemzeti Bizottság tágas tor naterme július harmadikén délelőtt színültig megtelt. Nem sportesemény vonzotta ide a jelenlevőket és nem is valamilyen kulturális rendezvény, egészen másról esett itt szó aznap délelőtt. Kevesen tudják, hogy a bratislavai Öntözőgazdálkodási Kutatóintézet egyik bázisának kísérleti parcellái a község határában fekszenek. Az országidról jól láthatók a példás rendben sorakozó parcellák, a növényzet fölött elhelyezett öntözőcsövek és a terepen dolgozó kutatók munkájára szolgáló házikók, a mezei laboratóriumok. A környékbeliek már hozzászoktak ehhez a látványhoz, bár még csak harmadik eve végzik itt ezeket a fontos kísérleteket. A Szlovák Mezőgazdasági Akadémia öutözőgazdálkodási kutatóbizottsága és a kutatóintézet dolgozói úgy gon dolták, hogy célszerű lesz az eddigi eredményekkel megismertetni az öntözéses gazdálkodást folytató mezőgazdasági üzemek szakembereit, ezért a járási mezőgazdasági igazgatóságokkal együttműködve az említett időpontban „Az öntözéses növénytermesztés intenzifikálásának lehetőségei" címmel tematikus napot rendeztek a kutatóintézet Most na Ostrove-i kísérleti bázistelepén. Az egybegyűlt érdeklődők — csaknem száz szakember a nyugat-szlovákiai kerület szinte valamennyi járásából — a délelőtt folyamán négy elméleti előadást hallgattak végig. Doc. Ing. Mikuláš Derco, CSc., a kutatóintézet agrotechnikai osztályának vezetője bevezető előadásában az öntözéses gazdálkodás általános kutatási feladataival foglalkozott. Ismertette az öntözéses gazdálkodás nemzetközi viszonylatban elért eredményeit, főleg a Szovjetunióban és a KGST délebbi fekvésű tagállamaiban, a Bulgáriában, Romániában és Magyarországon szerzett tapasztalatokat. Az általa említett kutatási feladatokkal az intézet tudományos munkatársai külön előadásokban foglalkoztak. A jelenlevők főleg M. Santa mérnök előadását hallgatták nagy figyelemmel, aki az évelő takarmányok öntözésénél szerzett tapasztalatokról beszélt. A mezőgazdasági termelés kérdéseivel foglalkozó emberek nagyon jól ismerik a fehérjetartalmú szálas takarmányok termesztésének jelentőségét. A többiek kedvéért azonban tegyünk egy kis kitérőt, és mielőtt Šanta mérnök előadását ismertetnénk, említsünk meg néhány dolgot a közélelmezés és a fehérjegazdálkodás problémáival kapcsolatban. Az élet építőanyaga Az emberi táplálkozáshoz nélkülözhetetlenül szükséges fehérjéket húsból, tejből és tejtermékekből, valamint tojásból fedezzük. A műszakilag fejlett és magasan civilizált társadalom életfeltételei megkövetelik, hogy táplálkozásunkban növekvő arányban szerepeljenek a fehérjék. A húsfogyasztás évről évre tapasztalható növekedése ezt a követelményt a gyakorlatban tükrözi vissza. Az állattenyésztési termékek előállításához takarmányfehérjékre van szükség, amelyek részben állati, részben növényi eredetűek. Az állati eredetű takarmányfehérjék nagy részét főleg halliszt formájában külföldről vásároljuk. A halliszt ára azonban az állandóan növekvő kereslet, s a Halászati feltételek kedvezőtlen alakulása következtében rendkívül gyorsan emelkedik. Az elmúlt évben például 240 dollárról 390 dollárra ugrott, s még jó, ha egyáltalán beszerezhető. Az államok világszerte más fehérjeforrások után kutatnak, s egyre nagyobb mértékben pótolják az állati eredetű takarmányfehérjéket növényi eredetűekkel. Igaz ugyan, hogy a növényi eredetű fehérjék hasznosulási aránya sokkal kedvezőtlenebb — 1 kg állati fehérje előállításához 4 kg növényi fehérje szükséges —, de a szükség törvényt bont, s amíg nem rendelkezünk más, esetleg félig szintetikus úton előállított fehérjékkel — ilyenek lesznek például a kő- olaj-derivátumokon tenyésztett élesztőgombák — addig főleg szójaliszttel, lucernaliszttel kell pótolni a takarmánykeverékek fehérjetartalmát. A szójatermesz- tés tehát a fenti okból kifolyólag Dél-Szlovákia viszonyai között nagy jövő előtt áll, de a lucernatermesztés is nagyobb figyelmet érdemel az eddiginél, mert ez a szarvasmarha fehérjeellátásában mind szálastakarmány, mind takarmányliszt formájában döntő szerepet játszik. A tematikus nap résztvevői tehát joggal részesítették Öanta mérnök előadását megkülönböztetett figyelemben, mert megállapításai új, és a fehérjetermelés szempontjából a gyakorlatban jól kihasználható ismereteket tartalmaztak. Mint említette, az évelő takarmányok például a legtovább reagálnak a tápanyagok növelésére. Ha a tápanyagok mennyiségét bizonyos szintű tápanyagellátásnál még tovább fokozzuk, a legtöbb növénynél már nem tapasztalható lényegesebb hozamnövekedés, az évelő takarmányok azonban még ilyenkor is gazdaságosan tudják azokat hasznosítani. Ennek a felismerésnek főleg távlati jelentősége van. Hogyan létesítsünk összefüggő lucernatáblát? A lucerna esetében az öntözés és a trágyázás tor- mésnövelő hatása elsősorban a növényzet sűrűségétől függ Sajnos azonban a lucernavetések már az első évben annyira kiritkulnak, hogy ezt;k az intézkedések nem járnak kellő eredménnyel. A megritkult növényzetű táblák általában gyorsan begyomusodnak. A látszattal ellentétben rendszerint nem a gyom nyomja el a lucernát, a gyomok csupán elfoglalják a lucerna kipusztulása után szabaddá vált területeket. A lucerna pusztulásának egyik jelentős oka a takarónövény kombájnos aratása, főleg ha az meglehetősen nedves talajon történik, mint például az elmúlt évben. A kerekek alá kerülő növénykék eleve halálra vannak ítélve. Az öntözéses gazdálkodás viszonyai között azonban nem szükséges a lucernát takarónövény alá vetni. A kutatóintézet tapasztalatai szerint sokkal célszerűbb a nyári vetés, tiszta kultúrában, a learatott gabonafélék után. A lucerna apró magjának vetéséhez és jó csírázásához megfelelően nedves és finoman, kertészeti módon előkészített magágy szükséges. Ez által-V- ban tavasszal biztosítható a legjobban. Az öntözött területeken azonban bármikor készíthetünk ilyen magágyat. A szükséges nedvességet még vetés előtt kell a talajba juttatni, tehát a tarlót kell megöntözni. Így a szántás és a talajelőkészítő munkák könnyen és jó minőségben végezhetők. Egy hektárra 20—25 kg magot kell vetni, lehet kevesebbet is, mert a lucerna jól bokrosodik, de csalj ott ajánlatos takarékoskodni a vetőmaggal, ahol már kellő tapasztalatokkal rendelkeznek az ilyen termesztésben. A növényzet még a vetés évében kaszálható, ezt a vegetációs időszak végén, késő ősszel kell elvégezni, amikor már elég tápanyag halmozódott fel a gyökerekben a átöleléshez. Hányszor kaszáljuk az öntözött lucernást? Ezt a kérdést úgy is feltehetnénk, hogy hány éven át hasznosítsuk a telepített lucernást. A lucerna magas telepítési költségéi — drága vetőmag — kétéves termesztésnél kedvezőtlenül hatnak a gazdaságosságra. Ráadásul búza alá már augusztusban be kell szántani a lucernát, hasznosítása tehát gyakorlatilag csak másfél évre terjedne. Ezért sokkal célszerűbb három, esetleg több évig termeszteni a lucernát, a telepítési költség így jobban elosztódik. Ennek legfőbb akadálya az, hogy a harmadik évben a tábla már meglehetősen foghíjas, nem érdemes vele vesződni. A növényzet ritkulását a kaszálás időpontjainak rossz megválasztása is okozhatja. Nem az a lényeges, hogy hányszor kaszáljuk a lucernát, hanem az, hogy az utolsó kaszálásra a vegetációs idő végén, október utolján, virágzó állapotban kerüljön sor. Ugyanis virágzás idején tartalmazza a gyökér a legtöbb tápanyagot, a kemény fagyoknak is jól ellenáll, arról nem is beszélve, hogy a hajtások tavasszal intenzív, gyors növekedésnek indulhatnak. A gyakorlatban az utolsó kaszálásra rendszerint szeptember derekán kerül sor, ami hiba, mert utána a lucerna még sokáig vegetál, az új hajtások fejlesztéséhez elhasználódnak a gyökerekben felhalmozott tápanyagok. Az ilyen növényzet kevésbé fagyálló és tavaszra nagymértékben kiritkulhat. A kaszálások száma egyébként más tényezőktől is függ, például a talaj humusztartalmától, termékenységétől. Az első évben általában megelégedhetünk három kaszálással. Főleg az első évben kell betartani azt az elvet, hogy a virágzó lucerna nem sínyli meg a kaszálást, mert mind mondottuk, ilyenkor van a gyökerekben a legtöbb tápanyag, ami a regenerálódásnál is jól érvényesül. A második évben az öntözött lucernást négyszer is kaszálhatjuk, miközben gondoskodunk arról, hogy az utolsó kaszálásra is iól fejlett, lehetőleg virágzó növényzet kerüljön A harmadik évben már „rablógazdálkodást“ is folytathatunk a táblán, bár a szép, összefüggő növényzetet érdemes még egy évre meghagyni. A herefüves keverékek újjászületése Az öntözéses gazdálkodásban a lucernának még egy további fontos szerepét is meg kell említeni. Mint tudjuk, a mesterséges öntözés rontja a talaj szerkezetét, ennek a kérdésnek tehát fokozottabb figyelmet kell szentelni. E tekintetben a lucerna talajjavító növényként jön számításba, s ezt a hatását főleg a termesztés harmadik évében fejti ki. Ezért js érdemes a lucernát több évig termeszteni az öntözéses vetésforgóban. Ezzel kapcsolatban Santa mérnök a lucernafüves keverékek használatát is ajánlotta. A szántóföldön termeszthető fűfélék faj és fajtaválasztéka az utóbbi években részben a hazai nemesítés részben behozatal által jelentősen kibővült. Olyan füvekkel rendelkezünk, amalvek öntözéses termesztésben 1000 mázsa zöldtömeget is produkálnak egv hektárról. A kutatók a fűfélék választékában bekövetkezett ugrásszerű fejlődést a búzáéhoz hasonlították. A lucernafüves keverékek szárított zöldlisztek készítéséhez is kiváló alapanyagok, szenőzs- és szénakészítéshez is jól felhasználhatók, talajjavító hatásuk azonban nagyobb, mint a tiszta lucernáké. Ez persze nem új felfedezés, csakhogy az ötvenes években nem tudtuk még biztosítani a füveskeverékek termesztésének legfontosabb tényezőjét — a bőséges vízellátást. Az előadó egyébként azt is megemlítette, hogy öntözéses viszonyok között nagyon jól bevált a lucerna, a vö1973. VII. 15. A A kutatóállomás dolgozói a szója öntözéses termesztéset is figyelemmel kísérik. A takarmányfehérjék termesztése szempontjából nagy jövőt jósolnak ennek a növénynek Dél-Szlovákia melegebb fekvésű területein.
