Új Szó, 1973. június (26. évfolyam, 129-154. szám)
1973-06-02 / 130. szám, szombat
Világ proletárjai, egyesüljetekf SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1973. június 2. SZOMBAT BRATISLAVA • XXVI. ÉVFOLYAM 130. szám Ára 50 fillér Pénteken, június 1 én a kora reggeli óráktól kezdoe érkeztek a prágai Főpályaudvarra az ország Halamennyi kerületéből a száz-száztagú pionírküldöttségek, hogy a 25 OOO prágai gyerekkel együtt részt vegyenek a „Prága a Pioníroké“ néven megrendezésre kerülő országos találkozón. (Telefoto: ČSTK) CSEHSZLOVÁKIÁBA ÉRKEZETT AZ IRAKI KÜLÜGYMINISZTER Gustáv Husák és Ludvik Svoboda fogadta Murtada Szaid Abdul Bakit Bohuslav Chňoupeknek, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság külügyminiszterének meghívására tegnap néhány napos hivatalos csehszlovákiai látogatásra Prágába érkezett Murtada Szaid Abdul Baki, az Iraki Köztársaság külügyminisztere, az Iraki Köztársaság forradalmi parancsnokságának tanácstagja. A ruzynéi repülőtéren a vendéget Bohuslav Chňoupek külügyminiszter, Miloslav Hrüza, a külügyminiszter helyettese és a minisztérium további képvise- tői fogadták. Jelen voltak az Iraki Köztársaság csehszlovákiai nagykövetségének képviselői és a prágai diplomáciai testület tagjai. Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára és Ludvik Svoboda, köz- társasági elnök tegnap fogadta Murtada Szaid Abdul Baki iraki külügyminisztert, az Iraki Köztársaság forradalmi parancsnokságának tanácstagját. A baráti megbeszélésen mindkét fél hangsúlyozta a CSSZSZK és. az Iraki Köztársaság sokoldalú kapcsolatainak, főleg a távlati gazdasági együttműködés bővítésének ós megszilárdításának szükségességét. A fogadáson részt vett Vasil Biľak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára és Bohuslav Chňoupek, a CSSZSZK külügyminisztere. (CSTK) ElfitérSien a honvédelmi nevelés A lakosság egységes honvédelmi nevelése s az ebből az állami és a közigazgatási szervekre háruló feladatok ismertetése volt a témája az SZNT képviselői részére tegnap Bratislavában megtartott étekezletnek, amelyen részt vettek az SZNT alelnökei, Herbert Ďurkoviô, az SZLKP Elnökségének tagja, Ján Stenči, Jozef Gajdošík és Fábry István. Egyd Pepicli vezérőrnagy, az SZSZK belügyminisztere ismertette a képviselőkkel a lakosság egységes honvédelmi neveléséből adódó feladatokat. Rámutatott küldetésére és jelentőségére. Hangsúlyozta, hogy ennek keretén belül növelni kell a lakosság eszmei és politikai nevelését a proletár internacionalizmus szellemében, a veterán harcosok és nemzeti hőseink példáján keresztül. A fiatalokat a munkához való jó viszonyra, önfeláldozásra kell nevelni, hogy társadalmunk jó védelmezői váljanak belőlük. Amint mondotta, a tömegtájékoztatási eszközöknek az eddigieknél többet kell foglalkozniuk néphadseregünk életével, az itt élők és dolgozók önfeláldozó nehéz, de szép munkájával. A belügyminiszter ezután foglalkozott a különböző fokú iskolákban folyó honvédelmi oktatással, és ezzel kapcsolatban megemlítette, hogy a kitűzött célok eléréséhez a tantárgyak szorosabb összehangolására van szükség. Ezután foglalkozott a tényleges katonai szolgálat előtt álló fiatalok kiképzésével, amelyből a Polgári Honvédelmi Szövetségen kívül a többi tömegszervezetnek és intézetnek is ki kell venniük részüket ép- penúgy, mint a tartalékos katonák továbbképzéséből. A polgári védelem terén az egyes reszortokban sok még a tartalék, s ezeket minél jobban és minél előbb ki kell aknáznunk. —nj— Ülést tartott az SZLKP KB bizottsága (ČSTK) — Ján Janiknak, az SZLKP KB Elnöksége tagjának, a KB titkárának vezetésével ülést tartott tegnap az SZLKP KB ifjúsági ügyekkel foglalkozó bizottsága. Megtárgyalta a Nemzeti Frontban tömörült társadalmi szervezetek részéről a Szocialista Ifjúsági Szövetségnek nyújtott segítséget, a társadalomtudományi munkahelyeknek az ifjúsághoz való viszonyukban kifejtett munkáját, a SZISZ Pionírszervezete megalakulása 25. évfordulójával kapcsolatos ünnepségek eszmei tervének javaslatát, a SZISZ szlovákiai tevékenységének irányvonalát a Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulójának évében és a SZISZ szlovákiai szervezeteinek munkáját érintő néhány további kérdést. ÜDVÖZLŐ TÁVIRATOK (ČSTK) — Ludvik Svoboda köztársasági elnök üdvözlő táviratot küldött II. Erzsébetnek, Nagy-Britannia ós Észak Írország királynőjének az ország államünnepe alkalmából. Ugyancsak üdvözlő táviratot küldött Ludvik Svoboda köztársasági elnök Giovanni Leone elnöknek az Olasz Köztársaság államünnepe alkalmából. Hazaérkezett Egyiptomból a prágai városi pártbizottság küldöttsége Közlemény o látogatásról (ČSTK) — Tegnap a kora délutáni órákban tért vissza Prágába az Egyiptomi Arab Köztársaságból a CSKP Prágai Városi Bizottságának küldöttsége, amely Antonín Kapeknek, a CSKP KB elnökségi tagjának, a prágai városi pártbizottság vezető titkárának vezetésével az Arab Szocialista Unió Központi Bizottságának meghívására hatnapos hivatalos látogatást tett az Egyiptomi Arab Köztársaságban. A küldöttséget, melynek tagjai voltak Pavel Auersperg, a CSKP KB nemzetközi politikai osztályának vezetője. Karéi Beránek, a prágai városi párt- bizottság titkára és František Vaculik, a prágai városi párt- bizottság tagja, Prága főpolgármesterének első helyettese Miloš Jakeš, a CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának elinöke, Ján Baryd, a CSKP KB titkára, a Külügyminisztérium. a városi pártszervezet és a prágai nemzeti bizottság képviselői fogadták. Jelen volt Szaadaddin Matvali, az Egyiptomi Arab Köztársaság csehszlovákiai nagykövete és munkatársai. A CSKP és az Arab Szocialista Unió közti kölcsönös együttműködésről szóló jegyzőkönyv értelmében 1973. május 26-tól június 1-ig az Egyiptomi Arab Köztársaságba látogatott a CSKP prágai városi bizottságának küldöttsége, amelyet Antonín Kapek. a CSKP KB Elnökségének tagja, a CSKP prágai városi bizottságának vezető titkára vezetett. A küldöttség megbeszéléseket tartott az ASZÚ küldöttsé- (Folytatás a 2. oldalun) Elutazott hazánkból Szardar Szvarang Szingh Sokoldalúan fejlődnek a csehszlovák-indiai kapcsolatok Közös közlemény az Indiai Köztársaság külügyminiszterének csehszlovákiai látogatásáról (ČSTK) — Szardar Szvarang Szingh, az Indiai Köztársaság külügyminisztere Prágában tegnap a csehszlovák és külföldi újságírókkal tartott sajtóértekezleten megelégedéssel állapította meg, hogy „Az Indiai Köztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság a nemzetközi politika fórumán és a kölcsönös gazdasági kapcsolatokban mindig közös célokra törekedett. Mindkét ország következetesen harcolt a kolonializmus és a szociális elnyomás valamennyi formájának megszüntetéséért, s tevékenyen együttműködött a népgazdaság számos ágazatában“. A miniszter értékelte a csehszlovák képviselőkkel megtartott tanácskozásokat, amelyek véleménye szerint hozzájárultak az indiai—csehszlovák kapcsolatok sokoldalú fejlesztéséhez. Pozitívan értékelte továbbá, hogy a két ország tudományos- műszaki együttműködéséről és ipari kooperációjáról szóló kormányközi egyezmény főleg a korszerű és progresszív ágazaBuhuslav Chüoupeknak, a Cseh szlovák Szocialista Köztársaság külügyminiszterének meghívására Szardar Szvaran Szingh indiai külügyminiszter 1973. május 29. és június 1. között hivatalos látogatást tett a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban. Szardar Szvaran Szingh külügyminiszter és kísérete megkoszorúzta az Ismeretlen Katona Žižkovi emlékművét. Szardar Szvaran Szingh indiai külügyminisztert fogadta dr. Gustáv Husák, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára, Ludvik Svoboda hadseregtábornok, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke és dr. Luboinir Štrougal, a Csehszlovák Szocialista Köztársasáig miniszterelnöke. Szvaran Szingh külügyminiszter csehszlovákiai tartézkodása folyamán ellátogatott Bratislavába, ahol fogadta őt dr. Jozef I.enárt, tok fejlesztését tartja szem előtt, egyben hozzájárul az új indiai ötéves terv sikeres teljesítéséhez. Foglalkozott még a külpolitikai problémákkal, ismertette az újságírókkal az India és a Bengáli Népi Köztársaság közös alapokmányának elveit, amelyet ez év áprilisában írtak alá. Kifejezte meggyőződését, hogy alapokmány rendelkezéseinek teljesítése biztosítja az indiai szubkontinensen a tartós békét, az együttműködés légkörét, Szardar Szvarang Szingh indiai külügyminiszter néhány napos hivatalos látogatása után tegnap elutazott Csehszlovákiából. A prágai repülőtéren a vendégtől elbúcsúzott Bohuslav Chňoupek, a CSSZSZK külügyminisztere, Miloslav Hrúza külügyminiszter-helyettes és a két ország nagykövetei — dr. Zde- nek Trhlík és Sailen Hiralal De sza. Jelen voltak a prágai diplomáciai testület tagjai. Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára és Ondrej Klokoč, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke, Július Hanus- sal, a Szlovák Szocialista Köztársaság miniszterelnök-helyettesével együtt. Szardar Szvaran Szingh külügyminiszter megtekintette a Vajno- ryi Efsz-t. Bohuslav Chňoupek, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság k SÜT ügyminisztere és Szardar SzvaraV Szingh India külügyminisztere tárgyalásokat folytatott a csehszlovák-indiai kapcsolatok további fejlesztéséről és a jelenlegi nemzetközi helyzet mindkét felet érdeklő kérdéseiről. Egyezményt írtak alá Csehszlovákia és India között a tudományos-műszaki és ipari együttműködésről, mely a két ország közötti tudományos, műszaki és ipari együttműködés további elmélyítésére irányul. (Folytatás a 2. oldalon) Kikiáltották a köztársaságot Görögországban A katonai junta hatalmon maradt Athén — Az önkéntes száműzetésben élő Konstantin görög királyt megfosztották trónjától, és Görögországot köztársasággá nyilvánították, — jelentette be Papadopulosz miniszterelnök péntek délelőtti rádióbeszédében. A köztársasági elnöki tisztséget ideiglenesen maga Papadopulosz, a katonai junta vezetője fogja betölteni. Péntek reggel a görög kormány minisztertanácsot tartott, az újságírókat pedig tájékoztatták arról, hogy hamarosan jón- tos bejelentés várható. Készültséget rendeltek el a fegyveres erőknél és a rendőrségnél. Az athéni rádióban, amely reggel óta katonai indulókat közvetített, Papadopulosz bejelentése pontosan délben hangzott el. A legutóbb leleplezett államcsíny-kísérlet és a haditengerészet egyik hajójának szökése óta a görög sajtó már többször célzott rá, hogy a kormány a monarchia eltörlésére készül. Hivatalos körökben Konstantint is megvádolták azzal, hogy részese volt a puccskísérletnek, vagy legalább is tudott a készülő államcsínyről. Papadopulosz korábban még arra az álláspontra helyezkedett, hogy a királyság kérdéséről népszavazáson döntenek majd. Papadopulosz, aki ideiglenesen átvette az elnöki teendők intézését, azzal vádolta az olaszországi emigrációban élő Konstantin királyt, hogy a jelenlegi görög rendszer megdöntésére szőtt összeesküvést. Papadopulosz bejelentette, két hónapon belül népszavazást tartanak, hogy „a görög nép is jóváhagyhassa a kormány döntésér. A monarchiát megdöntő katonai junta Papadopulosz vezetésével 1967. április 21-én államcsínnyel ragadta magához a hatalmat, amikor megakadályozta a választások kiírását és ezzel együtt a baloldali, demokratikus erők reális győzelmét. A király 1967 decemberében sikertelen ellenpuccsot kísérelt meg és azóta Olaszországban él. Nyugati hírügynökségi jelentések véleménye szerint a köztársaság kikiáltása szorosan összefügg a görög katonatisztek legutóbbi sikertelen államcsíny-kísérletével, amelynek az volt a célja, hogy visszajuttassák a trónra Konstantin királyt.