Új Szó, 1973. június (26. évfolyam, 129-154. szám)
1973-06-03 / 22. szám, Vasárnapi Új Szó
el céljukat, nz ír Köztársasággal való egyesülést, bojkottállák a szavazási komédiát. Az egész referendum tehát csak méltatlan játék volt a demokráciává!, hisz kétségtelen volt, hogy Észak-írország továbbra is megmarad brit tartománynak, mégpedig olyan rendszerrel, amilyet London akar. MIT ÍGÉR A FEHÉR KÖNYV? Whitelawnak, az északír ügyek intézésével megbízott miniszternek a Stormont felfüggesztését és a „londoni kormányzás“ bevezetését követően egy teljes évre volt szüksége ahhoz, hogy kidolgozza a Fehér Könyvet, amelynek választ kellene adnia arra, milyen módon kívánják a jövőben kormányozni a hat megyét, hogyan biztosítják az ottani lakosságnak valláskülönbségre, nemzeti eredetre való tekintet nélkül azokat a jogokat, amelyekkel a brit szigeteken minden állampolgár rendelkezik. Iiz alatt az egy év alatt kétszeresére emelkedett a véres összecsapások, merényletek halott és sebesült áldozatainak száma méterben. Míg 1969—70 hasonló időszakában tizenhármán, 1970—71-ben harmincnyolcan, 1971—72-ben 208-an haltak meg Észak-írország- ban: a „londoni kormányzás“ évének 473 halálos áldozata volt, s ez a szám jóformán hétről hétre emelkedik. E tragikus helyzetben kétségtelenül nagy szerepe van az ír Köztársasági Hadsereg szélsőséges nacionalista szárnya, az IRA-provók esztelen pokolgépes háborújának. A másik, nemkevésbé negatív tényezőért azonban a londoni kormányzás felelős, mivel eltűrte a protestáns unionisták szélsőségeseinek fegyveres szervezkedését. Azt remélte ugyanis, hogy a döntőbíró szerepét játszhatja „a I m «^szak-írországi események már évek óta ÜJ foglalkoztatják a közvéleményt. Kiégett és kifosztott üzletek, robbanás-okozta sebhelyed az úttesten, utcákat hosszában kettészelő szögesdrót akadályok, élesre töltött fegyverrel strázsá- ló angol katonák — mindez megszokott, mindennapos látvány az északír városokban. „A légkör — írta az ulsteri helyzetről a londoni Daily Telegraph — elkeseredéssel és gyűlölettel telítődött, s így a legparányibb szikra is csaknem biztos robbanáshoz vezet". TÖRTÉNELMI HÁTTÉR A történelmi múlt természetesen minden ország, mindén nép jelenét befolyásolja. De kevés olyan hely van a földön, ahol ez a múlt, vagy annak legalábbis a legfontosabb vonatkozásai, annyira tovább élnének a jelenben is, mint a „zöld szigetnek“ nevezett ír földön. Ezért érdemes legalább eg,y rövid visszapillantást tenni az ír múlt mérföldköveire. A ..zöld sziget“ múltját, jelenét és valószínűleg a jövőjét is az az alapvető tény határozza meg, hogy Írország volt a gyarmatosítás első — s már földrajzi okból is — legközvetlenebb áldozata. Hódító Vilmos nomádjai igázták le, de sohasem sikerült teljesen megtörnrak a sziget népének ellenállását. Cromwell csapatainak 1641 és 1651 között állandóan meggyűlt a baja a zendiilő szigettel, amelynek lakossága egyharmadrészben elpusztult a hősies harcok alatt. A függetlenségi harc szinte egy percre sem szűnt meg. 1916 tavaszán a nemzeti szabadság- harc új hulláma kezdődött, amely 1921 utolsó napjaiban azzal végződött, hogy London megtartotta ugyan Észak Írországot, a sziget északkeleti részén elterülő hat megyét — Ulstert — gyarmatként, de a sziget déli részén levő 26 megyének kénytelen volt megadni a domíniumi stásust. 1937. 'december 29-én a domínium független országgá deklaráltatta magát, s 1948 decemberében még a brit Nemzetközösségből is kilépett. Ez a különbség a huszonhat és a hat megye között magában rejti az ír kérdés, pontosabban — a sziget 1921-ben történt kettészakításy óta — az észak-írországi kérdés lényegét. A mintegy nyolcszáz évvel ezelőtt megkezdődött angol hódítás során a brit szigetről betelepült angolok és skótok protestáns vallásra tértek, de az írek megmaradtak katolikusoknak. A döntő azonban az, hogy a betelepült angol és skót uralkodó osztály ragadta kezébe a hatalmat és a vagyont, a földeket — s így a vallási különbség leple alatt megkezdődött az osztályelnyomás és a nemzeti elnyomás. A skót és angol lakosságból kialakult uralkodó osztály elnyomatásba kényszerítette a katolikus vallású ír lakosságot. A VALLÁSHÁBORÚ DÍSZLETEI MÖGÖTT.. . Évekkel ezelőtt, amikor a tragikus események sorozata megkezdődött, a brit sajtó azt hangoztatta, hogy Észak-Ír országban vallásháború folyik. Azóta világossá vált, hogy a vallásháború „díszletei1' mögött tulajdonképpen a munkanélküli és a munkáltató, a szegény és a gazdag réteg konfliktusa rejlik. Mivel a kiélezett nemzeti-vallási ellentét és nem a£ osztályellentét áll előtérben, a katolikus kisebbség kibékíthetetlenül szemben áll az azonos nyelvet beszélő, de más fele- kezethez tartozó többség tömegeivel, amelynek az uralkodó osztályok ■ számos kiváltságot nyújtanak. Leegyszerűsítve a dolgokat, azt lehetne mondani, hogy a katolikusok Észak-írország négerei. A munkahelyek betöltésénél nyílt megkülönböztetést alkalmaznak a katolikus írekkel szemben, aminek következtében a munkanélküliség aránya a katolikus településeken magasabb, pedig az ulsteri munkanélküliség százalékaránya így is a legnagyobb az „Egyesült Királyságban“. Az elnyomás és jogfosztottság gazdasági tényezői szorosan összefonódnak a politikai tényezőkkel. Észak-írország sajátos választási rendszere értelmében a parlamenti választásokon ugyanazok a feltételek szabályozzák a szavazói jogosultságot, mint Nagy-Britannia egyéb részein, a helyi választások eredményeit azonban szinte középkori privilégiumok torzítják el a protestánsok javára. A polgári jogokért küzdő északír mozgalom, amelyben más haladó erőkkel együtt a szakszervezetek és a kommunisták is tevékenyen részt vesznek, azért küzd, hogy a londoni parlament -alkosson világos és felreérthetetlen polgárjogi törvényt, amelynek alapján valóban fel lehet számolni az észak-írországi kisebbséget sújtó hátrányos megkülönböztetéseket, fel lehet oldani a gyűlölettől izzó szenvedélyeket. NÉPSZAVAZÁSI KOMÉDIA Az immár évente ■ több száz halottat követelő merényletek és összetűzések, a bírósági eljárás nélküli tömeges letartóztatásokkal, internálásokkal folytatott megfélemlítési politika csődje végre ráébresztette a brit kormányt is, hogy komolyan kell keresnie a politikai megoldást. London első lépése ebben az irányban egy évvel ezelőtt — 1972 márciusában — az volt, hogy felfüggesztette az észak-írországi önkormányzatot, a Stormont (belfasti parlament] működését, és „közvetlen felelősséget“ vállalt a tartomány igazgatásáért. A következő lépéseket pedig az idén március végén közzétett Fehér Könyv tartalmazza, amelyet William Whitelaw, a tartomány ügyeinek minisztere állított össze a különböző ulsteri pártok képviselőivel folytatott tanácskozásai után. Mint eleve előrelátható volt, az ulsteri helyzet megoldását egy jottányival sem vitte előbbre az a népszavazás, amelyet ez év március 8-án tizen- hétezerötszáz angol katona, közel tízezer milicis- ta és mintegy ötezer rendőr fegyvereinek árnyékában tartottak Észak-Írországban. A szavazók arról nyilváníthattak véleményt, hogy Észak-írország része maradjoh-e az Egyesült Királyságnak, vagy pedig az ír Köztársasággal egyesüljön. A népszavazás kimenetele eleve kétségtelen volt, hiszen egy pillanatra sem lehetett vitás, hogy a lakosság többségét' jelentő protestánsok ragaszkodnak a Nagy-Britanniával való unióhoz, a kisebbségben levő katolikusok (a lakosság egyharmada) pedig jól tudva, hogy nem érhetik terror és az ellenterror“ helyzetében. Nem utolsósorban pedig azzal igyekszik indokolni azt, hogy több mint 17 ezer katonát állomásoztat ebben a kis tartományban — holott nyilvánvaló: a hadsereg a brit injperializmus, a nagy angol monopóliumok érdekeit hivatott védelmezni Észak-íror- szágban. A brit kormány Fehér Könyve — ha a benne foglaltak törvényerőre emelkednek — enyhítheti valamelyest az északír katolikus kisebbség jog- fosztottságát s némileg talán korlátozza a szélsőséges reakciós erők hatalmát. A többi között előirányozza — az egy ember, egy szavazat alapján tartandó helyi közigazgatási választások megtartása után — olyan nyolcvantagú tartományi parlament létrehozását, amelynek tagjai arányosan képviselik a lakosságot. Ez az úgynevezett „nemzetgyűlés“ bizottságokat alakítana, amelyekben mindkét közösséghez — a protestánsokhoz és a katolikusokhoz — tartozók helyet foglalnak, s ezeknek a bizottságoknak az elnökei alkotnák a végrehajtó hatalmat. A Fehér Könyv változatlanul abból indul ki, hogy Ulster mindaddig az Egyesült Királyság része marad, amíg az ottani lakosság többsége ezt kívánja, vagyis az egész „rendezés“ alapjának a népszavazási komédiát tekinti. Ezáltal London közvetlen ellenőrzését Ulster felett két további évre meghosszabbítja. Az új Fehér Könyv kétségtelenül próbál előre lépni. A katolikus kisebbség számára igazságosabb választási módot, arányos képviseleti rendszert ígér, alapjában azonban nem más, mint nagyszabású kompromisszum ajánlata mégpedig nem is a nép, hanem a hagyományos észak-írországi politikai pártok számára. Ennek az ajánlatnak csak akkor lehet a leghalványabb sikerre is reménye, ha elsősorban az unionista többségben felülkerekedik a józan megfontolás, és a júniusra tervezett választásokból olyan északír törvényhozó testület születik, amely kész az együttműködésre. Eddig azonban a katolikus kisebbség szélsőséges csoportja, az IRA ideiglenes szárnya éppúgy elfogadhatatlannak tartja az angol kormány minden közvetítő megoldását, mint a protestáns többség szélsőségesei. A Fehér Könyv közzététele óta eltelt több mint két hónapban semmi lényeges változás nem történt az északír helyzetben: tovább tart a terror, napirenden vannak a fanatikus gyilkosságok, merényletek, szélesedik a szakadék a történelmileg és vallásilag különböző csoportok között. Ez is bizoríyítja, hogy a brit javaslatok most sem alkalmasak sem a nemzeti kérdés, sem a feszültség mélyén izzó szociális problémák gyö keres és végleges rendezésére. Az ulsteri probléma igazi rendezéséért vívott harc tehát tovább folyik, de sikert csak akkor lehet remélni, ha a haladó erőknek megnövekszik a szerepe és befolyása, ha a dolgozó tömegek — vallási és nemzeti különbségre való tekintet nélkül — összefognak, és együtttesen lépnek fel a társadalmi haladásért, a megkülönböztetések ellen és minden olyan kérdésben, ahol a közös osztályérdek ezt megköveteli. Nem az egyéni terror, hanem a szívós és türelmes politikai tömegmunka, a felvilágosítás az egyedüli út, amely elvezethet Ulster sokat szenvedett népe igazságos ügyének megoldásához. PROTICS JOLÁN Protestáns szélsőséges elemek tüntetése a Stormont °lött a londoni kormányzás bevezetése ellen. (ČSTK felvétele)
