Új Szó, 1973. június (26. évfolyam, 129-154. szám)
1973-06-03 / 22. szám, Vasárnapi Új Szó
Ä beludzsok hagyományai szerint őseik Mohamed próféta születése előtt a szíriai Aleppót környező hegyekben laktak. Amikor Jaziz, az Omajlád dinasztiából származó kalifa, aki idő számításunk szerint 680-tól 683-ig uralkodott, harcban megölte Hazrat imámot, hívei, a beludzsok kénytelenek voltak Kermanba menekülni. Később, a X. században llmas Rumi beludzs törzsfőnök 44 tumánt egyesített hatalma alatt — egy-egy tumán tízezer ember közösségéből állott. A beludzsok ve zérének megszólítása mindmáig: tu,mandar. Egyszer Kerman uralkodója megparancsolta II más Ruminak, hogy minden tumánból küldjön egv lányt a fejedelmi hárembe. A törzsfőnök női ruhába bújtatott fiúcskákat küldött az uralkodónak. A kermani sah ezen felbőszült, s a beludzs törzsnek keletre kellett menekülnie az uralkodó harag ja elől. Firduszi, a nagy perzsa költő Sáhnáme című époszában azt állítja, hogy Hoszrov iráni sah, aki a XVI. században uralkodott, véres harcokat vívott a tigrises zászlók alatt támadó beludzsok- kal. Ezért egyes tudósok úgy vélték, hogy a beludzsok a Kaszpi-tenger partjai felől vándoroltak későbbi hazájukba. Ezért a költők tigriseknek nevezték a beludzsokat, akiknek más nevük is volt, például „zarhani“, azaz „feketeszakállúak“. A bug- tik és a velük szomszédos marrik derékig érő, vajjal bőven zsírozott hajukról, sűrű göndör szakállukról nevezetesek, melytől élesen elüt hófehér ruházatuk. Az Indus völgyi beludzsok azt mesélik, hogy bi zonyos Mir Dzsalal-khan négy fiától származnak. A fiúk neve: Rind, Khot, Lasar és Korai, a lányoké: Mai és Dzsato. Rind utódait arisztokratáknak tartják. Közülük a legnevezetesebb törzsfőnök volt a XV. században élt Mir Csakur-khan. Mir Csakur, akiről sok ballada keletkezett, sovány, magas termetű, nagyon erős ember, híres katona és költő volt. Az északról betört üzbég seregek nyomására kénytelen volt elhagyni Kö- zép-Beludzsisztánt. Később az argunok következtek, és Mir Csakur arra vezette népét, amerre a nap lenyugszik. A Mendzsar folyőnál, egy keskeny szorosban telepedtek le. A harcosokat feleségeik is elkísérték, állataikat is magukkal vitték. A legenda szerint az állatok hatalmas kőbálványokká változtak, és elzárták a szoros bejáratát, így a törzs egérutat nyert üldözői elől, és véglegesen Szevisztánban telepedett le. Sok harcos Mir Csakur vezetésével Punjabban vetette meg a lábát, de a kis puz-rind klan hétezer négyzetmérföldnyi hegyi és sivatagi területen telepedett le, ahol a marri és bugti törzsek ma is élnek. A klan zöme azonban az északi hegyekben maradt, tőle származnak a marri törzsek. Mir Csakur unokafivérének, Zsiandarnak a rokonai és követői lejjebb ereszkedtek, a melegebb sivatagba. Itt alakult ki a bugti törzs. A bugti törzs két klanra oszlik, közülük öt Mir Csakur családjától származtatja magát. Minden klan nagy családot alkotó hót parőra oszlik. A bugtik területének északi részét elfoglaló ötezer maszori három paróra oszlik: dzsafranikra, notanikra és buskvanikra. Ezek a legharciasabb és nagyszerűen felfegyverzett bugtik. ök védelmezik a marri törzsek és ősi ellenségeik, a gurhanik közötti határt. A bugtik a beludzs nvelv keleti tájszólását beszélik, ennek alapja a perzsa nyelv. Hagyományos dalaikat azonban archaikus dialektusban adják elő, amelyet még az énekesek is csak nehezen értenek, de kívülről tudnak. ,Je hctmara dil ka doszt1 — Meg akarja ismerni a bugti törzs leghíresebb harcosát? — kérdezték, aztán bemutatták a szégyenlős Mohammed Mondrani Mutnak. Mondrani a klanjára, Mut a parójára, családjára engedett következtetni. A klánok függetlenek és viszonylag egymástól elszigeteltek voltak. Tagjaik csak az új törzsfőnök kikiáltásával, lakodalmával vagy első fiának megszületésével kapcsolatos közös ünnepségeken találkoztak. Ezért, amikor a többi klánról érdeklődtem, Mondrani hihetetlen történeteket mesélt. Ezeket rendszerint más bugtiktól hallotta, jómaga sohasem járt a szóban forgó messzi tájakon. Noha Mohammed Mondrani több gyikosság elkövetésében vett részt, igazságtalanság volna őt megátalkodott gégemetszőnek nevezni. Ö persze nem Igyekezett megcáfolni vészes hírét. Ellenkezőleg, kéjelgett .benne. Valójában kevés bugtinak sikerült úgy leélnie életét, hogy ne öljön meg valakit. Talán ez az egyetlen hely a világon, ahol a család becsülete szinte véget nem érő vérbosszút követel. Nemzedékről nemzedékre öröklődik, s néha addig tart, amíg egy családot vagy családokat teljesen ki nem irtanak. Útjaimon ez a harcos katona volt a személyes testőröm, s nagyon hamar engem is a Mondrani család tagjának tekintettek. Mohammed Mondrani közepes testalkatú, barna szemű, eléggé sudár termetű férfi volt. Bárány zsírral vastagon lekent hosszú hajzata hanyagul lógott ki hófehér turbánja alól. Göndör szakállát és bajuszát úgy ápolta, mint egy világfi. Mindig lőfegyvert vagy szablyát tartott a kezében, ráncokkal mélyen barázdált arcára olykor haragos grimasz ült. Ilyenkor félelmetesnek látszott. Mohammed tapasztalt nyomkereső volt. Mezíte len lábának nyoma után is meg tudta találni a keresett embert. Gyakran megbízták tolvajok felkutatásával. A tolvajokat általában valamilyen mágneses erő vonzotta egy gázlelőhelvre. amely nők közelében letelepedtem. Mindent loptak, nmi a kezük ügyébe került,, a telefonhuzaloktól üres bádogdobozokig minden jól jött nekik. Egyszer Navab Akbarhan törzsfőnök elküldte Mohammedet. akadjon nyomára egy elrabolt bugti nőnek A nyomok 80 mérföldnyire. egészen Dzsekobabdig vezettek. Mohammed nemcsak az utat nem tévesztette el, hanem még a házra is ráakadt, amelyben a fogoly lányt elrejtették. Előzőleg kifürkész te a terepet, aztán berontott a házba, és épségben hazaszállította a lányt Dera-Bugtiba. Elkomorodott, valahányszor firtatták, hányán haltak meg kezétől. Csak egyszer vette le ingét, hogy megmutassa mély sebhelyeit — ádáz kézitu- sák nyomait. A bugíi törzs főnöke (jobbra) Mohammed nyári tábora több kirriből állt. A kirri — törpepálma leveleiből font gyékényből összetákolt kezdetleges hajlék. Általában három- négy kirrit építettek, amelyekben nemcsak Mohammed és fő felesége, Nazdi lakott a gyermekekkel, hanem itt volt az otthona többi feleségének, nagyanyjának is, itt laktak Mohammed fivérei feleségeikkel és mindenféle ingyenélőkkel együtt, akiknek rokoni kapcsolatait nem sikerült tisztáznom. Nazdi vézna asszonyka volt, tuberkulózisban szenvedett. Jobb orrlyukában karperec nagyságú aranykarika függött. Súlyát az asszony fülére tekert aranylánccal próbálták kiegyenlíteni. Fülcimpáit apró ezüstkarikák díszítették. Bárányzsírral bekent haját vörös sál, szirri takarta. Rossz fogai és csontos termete öregebbé tették tényleges koránál — alig töltötte be a harmincat, mégis hatvanévesnek látszott. Mohammednek sok unokafivére és egy édestestvére volt. A kerek arcú Huda Buksz elismert énekes hírében állott, epikus csatákról és tragikus szerelmi történetekről szóló dalokat, úgynevezett dasztanagákat adott elő. Mohammed mindig titkolta feleségei számát. Egyszer elkomorodva beismerte, hogy barátnője is van. Huda Buksz egyszer félrehívott, és titokzatosan a fülembe súgta: — Mohammed szeretné, ha találkozna kedvenc barátnőjével. Ö most nincs itt, de mi jelkereshetjük. Mohammed, miután a fivére elvégezte megbízatását, kimért léptekkel csatlakozott hozzánk. Három-négy mérföldet mehettünk, amikor magányos sátrat pillantottunk meg, a „szív sátrát“, amely a beduinok fekete sátraihoz hasonlított. Néptelen kis tanya volt. Egy kisfiú szorosan fogta egy fiatal asszony vörös szoknyáját. — Je hamara dil ka doszt — mondotta Mohammed, és betessékelt a sátorba. „Szívem barátnője“ — ez nagyszerűen hangzik! De miért nem veszi feleségül? Sok beludzs nem is titkolja, hogy négynél több felesége van. A volt kelatai kán egyszer mesélt nekem egy törzsfőnökről, aki nyíltan kérkedett tíz feleségével. Igaz, hatot közülük elbújtatott, amikor a kán látogatóba ment hozzá. Merre fart egy nép? A bugtik között töltött évek során sikerült látnom életmódjuk változását. Amikor 1955-ben első- ízben jártam Suiban, mindössze néhány törzsben végzett segédmunkát, útépítésen dolgoztak, telkeket készítettek elő beépítésre. Amikor távoztam Suiból, a bugtiknak már faesztergáik voltak, gépeket szereltek egy üzemben, autókat vezettek, egyesek hivatalban dolgoztak. A felnőtt férfiak és a legények iskolába jártak, eleinte az urdu, később az angol nyelvet tanulták. A tehetségesebbek közül néhányat felvettek a quettai kormányfőiskolára. A bugtik fő tápláléka régebben a rizs volt. Csak ünnepekkor ettek szadzsit — sajátos elkészítésű húsételt. Később konzerveket és friss árukat kezdtek vásárolni. Szerintem életükben káros újdonság, hogy hagyományos törzsi viseletűket európai ruhadarabokkal keverik. Megértem, hogy ez az elkerülhetetlen haladás, de szomorúság fog el, ha látom, hogy e földrészen az éghajlati és gyakorlati szempontból sem megfelelő európai viselet szorítja ki a nemzeti viseletet. Mohammed Mondrani és családja hű tükörképe volt e változásoknak. Idősebbik fia, Fai, rövidesen levágatta haját, és búcsút mondott a turbánnak. Négy rúpiáért vett egy tavazt, szent amulettet, amelynek erejétől remélte, hogy sikerül elhelyezkednie tanoncként egy üzemben. Egyébként ő vigyázott lovainkra. A fiatalabbik, Lal, akit férjemmel szakácsinasnak helyeztünk el egy üzemben, inget és nadrágot viselt, s európai módra nyirat- kozott. Lal szorgalmasan járt iskolába. Amikor elérkezett nősülésének napja (még gyermekkorában eljegyezték), nagyon elégedetlen volt, és kérte apját, vegyenek Inkább kerékpárt a lakodalomra szánt pénzen. A menyasszony 16 éves volt, egly évvel idősebb 'Iáinál, ezért nem vették figyelembe a fiú kérését. Nagyon kért minket, segítsük őt Lahore-ba vagy Quettába, mert ott remélte megtalálni szerencséjét. Ügy segítettünk rajta, hogy elhelyeztük gépésznek egy sui gyárban. A törzs többsége számára, a hegyek és sivatagok lakói számára azonban évszázadokon át mit sem változik az élet. Más népekkel szemben a természeti kincsekből semmi hasznuk. A törzs élete továbbra is bővelkedik dramatizmusban. Például egy 24 éves pakisztáni mérnököt, aki angliai tanulmányainak befejeztével nemrégen tért haza, fényes nappal szúrták le tőrrel. Hivatalában mellette he>- vert egy, a segítségére siető másik pakisztáni holtteste. Még évek telnek el, míg a törzsi viszálykodás egészen megszűnik. Hogyan vessenek neki véget? Lehet-e a zabolátlan törzseket a modern civilizációhoz szoktatni? Vagy talán csak a jövő nemzedéke lesz képes e feladat megvalósítására? Egyszer Mohammed Mondrani és barátai Sibibe kísértek minket. A pakisztáni sofőr megállította nz autót, és kiszállt, hogy a forró sivatagi homok ban elvégezze esti imáját. — Te miért nem követed? — szóltam rá Mo- hammedre. — Te talán nem vagy mohamedán? — De igen! — válaszolta Mondrani. — Mohamedán vaqyok, de Mondrani. Ügy hangzott, mintha ez őt mentesítené az „igazhitűek“ kötelességei alól. — Igazat mond. mi Mondranik vagyunk! — bólintott helyeslően egy kíséretünkben levő öreg. Nem is pakisztániak, nem is muzulmánok, nem is bugtik, hanem Mondranik. A klan fölötte áll mindennek! Amíg nem jön el az a nap, amikor a bugtik tá- gabban szemlélhetik az életet, a törzs képviselőinek zöme erődítményekre emlékeztető hegyeik között elszigetelt marad, a legendás Mir Csakur emlékét, a régi győzelmeket dicsőítve, fegyverrel torol meg igazi vagy vélt sérelmeket, ezt az elvet vallva: „En nem vonítok, mint a sakál, hanem tigrisként vetem rá magam az ellenségre.“ 1.973 VI. 3. Mohammed Mondrani Lal fia menyasszonyával
