Új Szó, 1973. május (26. évfolyam, 102-128. szám)

1973-05-01 / 102. szám, kedd

MÁJUSI E \l ELE C? „Mint győzelmi zászló, égbe lendült A jegenye, s ezer pacsirtadal Hirdeti boldogan és büszkeséggel, Hogy itt a május és a diadal". (Juhász Gyula) Európa éghajlati viszonyai között a május a tavasz, az új­jáéledés, a virágzás időszaka. A fák kilombosodnak, a növényzet üdén zöldell, madárdaltól zeng erdő és mező. Magától értedődő tehát, hogy a természetnek eb­ből az általános megújulásából maga az ember sem akar kima­radni. Május beköszöntését ezért ünnepük már évszázadok óta az európai népek dallal, tánccal és Játékos vetélkedéssel. (Magát a hónapot egyébként a rómaiak nevezték el MAIA is­tennőről, akinek ekkor volt az ünnepe, de ekkor tartották meg az ókori Róma virágünnepét a FLORALIÁT is. Egyes európai népeknél, például a keltáknál már azért is jeles nap volt má­jus elseje, mert ettől számítot­ták az év elejét.) Sokfajta régi népszokás is kapcsolódik a télfelejtő tavaszi időszakhoz földrészünkön. Ilyen volt a májuskirály- és királynő­választás, zöldséghordás és a nálunk ismertebb szokás, a má­jusfa állítása. Májusfát főleg falun állítot­tak a legények a lányos házak­nál. Jó előre kiszemelték az er­dőn azt a szép, sudár, egyenes növésű fát, melyet május elseje előtti napon, este kivágtak. A fa ágait lenyesték. csak a tetején hagytak meg néhányat. Erre sokszínű szalagokat kötöztek, és a májusfa tetején elhelyeztek egy kisebb, borral vagy pálinká­val megtöltött üveget is. Az el­készített fát azután titokban éj­szaka vitték a kiszemelt leány házához, a kiskapu melletti oszlopnál a legnagyobb csend­ben gödröt ástak, felállították a fát, a földet jól ledöngölték, hogy a szél ki ne döntse. Sok leány aludt nyugtalanul ezen az éjszakán, aggódva, kap-e májusfát. Volt aztán öröm reggel, ha ott állt a fa és talál­gatták a járókelők, hogy ki ál­líthatta. Külön „szertartással“ járt a „májusfa-kitáncolás“ má­jus utolsó vasárnapján vagy pünkösdkor. A tulajdonosnak gondoskodnia kellett zenészek­ről és az állítóknak áldomást tartozott fizetni. (Rendszerint ahány méter volt a fa, annyi liter bor járt.) Az összegyűlt le­gények és lányok vidáman szó­rakoztak, táncoltak aztán egész este. Mindenkinek meg­volt a maga párja. Kár, hogy a rohanó évek során ez a szokás is lassan feledésbe merül. Ma már kevés helyen állítanak má­jusfát. A kapitalizmus fejlődésének Idején, a munka és a tőke közöt­ti harc kiéleződése következté­ben, az elnyomás fokozódásával a tavaszünnep, a május elseje is egyre inkább politikai tartalmat kapott. Amióta 1890-ben a II. Internacionálé a párizsi határo­zattal nemzetközi ünneppé nyil­vánította május elsejét, e nap szerte a világon szorosan össze­kapcsolódott a munkásosztály harcával. A múlt század máso­dik felétől kezdve sok ország­ban — így nálunk is — kivonul­tak a munkások, hogy politikai jogokat, egyesülési és gyüekezé- si szabadságot, választójogot, nyolcórás munkaidőt, béreme­lést követeljenek. A krónika feljegyzése szerint hazánkban, 1918. május l-é'n, a podbrezovái, hroneci, piesoki és breznói üzemek fémmunkásai különösen nagy sztrájkkal ün­nepelték meg a munka napját. A hozzájuk csatlakozott lopeji, ja- seniei, Dolná és Horná Lehota-i, bystrai, valaskái stb. munkások­kal együtt hosszú menetben, vö­rös lobogók alatt indulókat éne­kelve, óriási lelkesedéssel vo­nultak Hronec főterére, ahol vö­rös vászonnal, zászlókkal díszí­tett diadalkapu köszöntötte őket. A kapun szlovákul és magyarul a „Világ proletárjai, egyesülje­tek!“ — jelszót olvashatták. A tömeg a május elsejét méltató ünnepi beszédek után még so­káig éljenezte a napot és kiál­tozta a forradalmi jelszavakat. A Népszava ezért írhatta né­hány nappal az esemény után a következőket: „Zólyom, Breznó, Kisgaram. Az állami vasgyár munkássága, továbbá a kisgarami vas- és zo­máncgyári munkásság impozáns módon ünnepelte meg először a munkásság ünnepét... Volt is bámulat, mert ennek a környék­nek a legidősebb lakosai sem láttak még ennyi népet együtt.. “ — A május elsejei tüntetések általában a szabadban értek vé­get. Az emberek a fokozódó tő­kés rendszer ellenére is együtt töltötték el az ünnepnapot, ma­jálisokat tartottak. Az ősrégi ha­gyományt folytatva szórakoztak, zöldágat, virágokat szedtek és sorsukról beszélgettek, daloltak. Ilyen s hasonló majálisról vi­dám és ragyogó napról ír olyan megkapó erővel egyebek mellett Kosztolányi Dezső is az „Arany- sárkány“ című művében. Májust a szerelmesek hónap­jának is tartják, mert ilyenkor friss bizsergés, lelkesedés lobog a szemekben, a virágok érzel­meket rejtegetnek, derűt és jó­kedvet keltenek. A májust meg- éneklő költők között Weöres Sándor: „Napsugár a levegőben“ című versében is ezéM örvend így a hónapnak: ,,Napsugár a levegőben, Tündököl a rét, Kincseit az ifjú tavasz Bőven önti szét. Szántogatók dala száll, Égig evez a madár, Mézillatú libegéssel Közeleg a nyár. Fényes idő lelke jár, Belepezsdül a halár, Lengjünk, mint a harang nyelve. Énekelve, már!“ A májustól valóban elvá­laszthatatlan az ének, a dal és a zene. Énekeltek az emberek a politikai tüntetéseken, majáliso­kon régen is. Akkoriban a mun­kásdalok, tömegdalok hiányá­ban ismert melódiákra költöt­tek új szöveget és azokat éne­kelték. Az első köztársaság munkás­szervezeteinek kulturális ren­dezvényein —, különösen a vi­lággazdasági válságot követő ín­séges években — a májusi ösz- szejöveteleken is gyakran hang­zott fel a dalosok ajkáról az alábbi, harcra mozgósító, forra­dalmi dal: Egységfrontba proletárok Mind, akik elnyomva vagytok. Szlovák, magyar, német és cseh munkás, minden munkás. Menjünk együtt, gyere elvtárs. Jaj lesz akkor az uraknak, Ha a munkások összefognak, Nem lesz munkanélkül egy munkás sem, egy munkás sem, És a munkás szabad lesz. Bátran elvtárs, fel a harcra, Ne maradjon egy sem hátra. Bátran megyünk mi az osztályharcba, az osztályharcba, Szabadságért a csatába. Munka is lesz, kenyér is lesz Ha itt is szovjetrendszer lesz, Nem lesz munka nélkül egy munkás sem, egy munkás sem, És a munkás szabad lesz.“ Napjainkban különösen szív­derítő hónap a május az elnyo­más alól felszabadult, a társa­dalmat sikeresen építő, a kom­munizmus felé biztosan haladó népeknél. A Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom sikere, a' Szovjetunió fél évszázaddal ez­előtti megszületése, a fasizmus felett aratott világtörténelmi je­lentőségű győzelme nyomán ki­alakult szocialista világrend- szer országaiban május elseje az ember saját teremtő, formá­ló erejének igazi ünnepnapja lett. A dolgozók nemzetközi szoli­daritásának napján százmilliók vonulnak fel szabadon, vidáman „pirosló arccal és piros zászlók­kal“. A szocialista országok fő és nagyobb városaiban órákig tart a seregszemle. Moszkvában hagyományos katonai parádé is köszönti e napot. Ez utóbbinak külön is megvan a maga jelen­tősége. A katonai díszszemlén látható fegyverek az ünneplők­ben megerősítik azt a biztos tu­datot, hogy me;; lehet óvni a békét, a szocialista építőmunka eredményeit. Május elsején a szocialista országokban mindenütt pattogó ritmusokra örömmámorban vo­nul fel a nép. Azután zászlós éneklő emberekkel telnek meg a parkok és terek. Utcabál, beat­zene és még sok más teremt jó hangulatot, jókedvet. Az idén külön öröm szá­munkra az is, hogy annyi sok szenvedés, hősi küzdelem után Vietnamban néhány hete elhall­gattak a fegyverek, és távoli testvéreink szintén békében ün­nepelhetik meg a május elsejét. S ha valahol, hát Távol-Keleten igazán színes, kedves ez az ün­nep. Hímzett rózsaszín, zöld, sárga, fekete tunikás és egyen­ruhás nők, fehér inges férfiak, gyermekek zászlókat lengetve, dalolva vonulnak fel a feldíszí­tett utcákon, hogy aztán a fes­tői szépségű tavaknál szórakoz­va új erőt gyűjtsenek az újjá­építéshez, a békés építő munká-* hoz. Május elsejét ünnepük és a békére gondolnak — a csendes, nyugodt ünnepekre, hétközna­pokra, a békeidőre. Velük együtt ezt tesszük mi is, hiszen május elsejét alig egy hét múlva kö­veti a béke napja, hazánk fel- szabadulásának felemelő ünne­pe. 28 é'vvei ezelőtt, május 9-én a borzalmas világégéstől, a há­borútól, a vérontástól az ember­telenségtől, a kapitalista és a fasiszta elnyomástól szabadítot­ta meg hazánkat és Európa né­peit a győzelmes szovjet hadse­reg. Legnagyobb nemzeti ünne­pünk tehát így kapcsolódik im­már mindörökre össze a béké­vel, a virágzó és szerelmes má­jusokkal. Hazánkban a béke és a szocia­lizmus az embereknek a CSKP mutatta úton majd három évtize­de végzett odaadó szorgalmas munkája szebbé, gazdagabbá tette s teszi életünket. A termé­szet, a megújulás, a béke, a munka és a szabadság köszönté­se, a májusi ünnepek évről évre így válnak országunkban egyre élőbbé, teljesebbé. KANIZSA ISTVÁN V. 1. Turovszkij: A jövő magvai ÉRTÉK - HIÁNYOSSÁGGAL MUNKÁSMOZGALOM-TÖRTÉNETI LEXIKON örvendetesen szaporodik a magyarul megjelenő lexikonok száma. A Filozófiai Lexikon, azOj Magyar Lexikon, a Magyar Irodalmi Lexikon, a Magyar Életrajzi Lexikon, a Művészeti Lexikon, a Világirodalmi Lexikon, az Orvosi Lexikon, a Zenei Lexikon, a Vallástörténeti Kislexikon, az Esztétikai Lexikon, az Etikai Kislexikon stb., stb. után elhagyta a nyomdát a Munkásmozgalom-történeti Lexikon is. A Kossuth Könyvkiadó- nál megjelent, több mint 600 oldalas mű összesen 3200 szó­cikket tartalmaz. Ebből — az előszó tájékoztatása szerint — 1750 szócikk az országok munkásmozgalmát, munkáspártjait, a nemzetközi szervezeteket, eseményeket és folyóiratokat, a nemzetközi munkásmozgalomban jelentős szerepet betöltött, illetve ma is betöltő személyek életét tárgyalja; 1100 szócikk a magyar munkásmozgalmi szervezeteket, eseményeket, sze­mélyeket és sajtót mutatja be; körülbelül 350 szócikk a mun­kásmozgalom-történet, illetve legfrissebb fogalmait elemzi. A személyi kultuszról például többek között így ír: vezető történelmi személyiségek mértéktelen dicsőítése, szerepük el- túlzása, némelyik esetben tanításaik, kijelentéseik mindig és mindenkire kötelező „örökérvényű“ dogmává merevítése. Alap­ja az idealista történelemfelfogás, amely szerint a történelem menetét nem az objektív törvényszerűségek megvalósításának irányába cselekvő néptömegek határozzák meg, hanem a ki­emelkedő személyiségek (hadvezérek, politikusok, államfér­fiak, ideológusoki óhaja, akarata. A marxizmus klasszikusai mindig harcoltak a személyi kultusz, különösen saját szemé­lyük magasztalása, dicsőítése ellen. A kommunista mozga­lomban a személyi kultusz indoklásául az a téveszme szolgált, hogy a vezető kivételes képességeinél fogva mindenkinél job­ban ki tudja fejezni a történelem objektív tendenciáját, és ítéleteiben, döntéseiben tévedhetetlen. Ez a felfogás a bírálat háttérbe szorításához, a kollektív vezetés ‘ feladásához, tör­vénysértésekhez vezetett. Találó a dogmatizmus jellemzése is. A lexikon szerint a dogmatizmus olyan szemléleti mód, amely nézeteinek összes­ségét megváltoztathatatlan, örök érvényű tételeken alapulónak hirdeti. Minthogy az ilyen felfogás a modern tudomány és különösen a tudományos szocializmus lényegével ellenkezik, a marxizmus—leninizmus álláspontjain levők közül nyíltan senki sem vállalja magát a dogmatizmus hívének. A munkás- mozgalomban a dogmatizmus a szakadatlan változó valóság tanulmányozásának elhanyagolásában, a változások fel nem ismerésében vagy lebecsülésében, korábban talán helytálló, de túlhaladott tételek makacs ismételgetésében nyilvánul meg. A dogmatizmus jelentkezhet mind jobboldali, mind „bal­oldali“ nézetekben. Okai lehetnek objektívek: a mozgalom nehéz, elszigetelt helyzete, a tömegkapcsolatok hiánya, a ve­zetők tapasztalatlansága, kellő elméleti felkészültség hiánya, de igen gyakran szubjektivek: a helyzet nem elég mély elem­zése, a bekövetkezett változások figyelmen kívül hagyása, a vezetők túlzott magabiztossága a sikerek nyomán, az elért eredmények túlértékelése, az adott helyzet követelményeivel összhangban nem álló elképzelések erőszakolt érvényesítése (voluntarizmus), a hatalomhoz való ragaszkodás stb., stb. Mind a jobb- mind a „baloldali“ dogmatizmus a marxizmus— leninizmus eltorzításához, annak forradalmi tartalmával való objektív szembeforduláshoz vezet és súlyos károkat okoz. A dogmatizmus együtt jár a más nézeten levőkkel szembeni türelmetlenséggel, meggyőzés helyett az utasításos, adminiszt­ratív módszerek elterjedésével. Meggátolja olyan rétegeknek a kommunistákhoz való közeledését, amelyek érdekei egyéb­ként a .munkásosztállyal való szövetségüket indokolná. A sze­mélyi kultusz körülményei különösen kedveztek a dogmatizmus terjedésének. Hasonló, tömör és lényegremutató a többi szócikk is. Ter­jedelmük néhány sortól a 7—8 gépelt oldalig terjed. A köz­érthető stílusban írt, ugyanakkor tudományos igényű munka képet ad a legjelentősebb munkásmozgalmi és a munkás­mozgalommal szorosan együttműködő nemzetközi szervezetek­ről, egyesületekről, az egyes országok munkásmozgalmának történetéről. Tulajdonképpen egy régen hiányolt és forrásértékű művel gazdagodtunk. Annál is inkább, mert a Munkásmozgalom-törté­neti Lexikon szinte egyedülálló mind a magyarországi, mind a nemzetközi szakirodalomban. A Madzsar József szerkesztette Társadalmi Lexikon, amely ugyan rokonának és kissé elődjé­nek tekinthető, más jellegű, és immár 45 éve, hogy megje­lent. A Horthy-korszakban napvilágot látott forradalmi szel­lemű munka ma is megbecsülést érdemel, használhatósága azonban minimális. Az űj mű nemcsak megbízható adattár, hanem sok tekintetben hézagpótló kézikönyv is. Lapozgatása közben figyelmünk — talán érthetően — első­sorban arra irányult, hogy milyen ismereteket nyújt a cseh­szlovákiai munkásmozgalomról és az ezen belül tevékenyke­dett magyar nyelvű lapokról, harcosokról. Jólesőn láttuk, hogy a Munkásmozgalom-történeti Lexikon megemlékezik Mácza Jánosról, jellemzi a Sarlót, ír Balogh Edgárról, Fábry Zoltán­ról, Steiner Gáborról. Említi a Kassai Munkást is, bár a ki­lenc sor — a lap jelentőségéhez mérten — kevésnek tűnik. Rögzíteni kellett volna azt is, hogy a Magyar Tanácsköztár­saság leverése után az európai kontinensen a Kassai Munkás volt az első magyar nyelvű kommunista napilap. Miután 1921- ben Csehszlovákia Kommunista Pártja magyar nyelvű közlö­nye lett, 25 000-es példányban jelent meg, ami akkoriban — ha­ladó szellemű lap esetében — óriási példányszámot jelentett. Hiányérzetet okoz az is, hogy a lexikon nem ír Jász Dezső­ről, a Kassai Munkás egykori szerkesztőjéről, a legendás hírű spanyol harcosról, a magyar és a nemzetközi munkásmozga­lom jelentős alakjáról. S ho már a hiányérzetnél tartunk, meg­jegyezzük: szerintünk külön szócikket érdemelt volna az Ut, a Magyar Nap, Major István, Nagy Gyula, a kosúti sortűz, a Major-per, a tornóci béketüntetés. A lexikon 750 magyar személy és alig több, mint 1000 kül­földi személy életútját ismerteti. Ez a szám, ha a magyar munkásmozgalom történetét nézzük, kevés, ám a nemzetközi munkásmozgalommal való egybevetésben — sok. A szerkesz­tésnek a válogatás okozta a legtöbb gondot. Az előszó szerint „a kiválasztás során valamely személy vagy közel azonos sú­lyú és szerepet játszó személyek bekerülése azonnal láncreak­ciót indított meg, azaz a bővítés vagy szűkítés követelményét vetette fel.” A szerkesztés nehézségét megértjük, az említett lapok, harcosok, illetve események azonban nemcsak a cseh­szlovákiai magyar, hanem az egyetemes munkásmozgalom-tör­ténet szempontjából is jelentősek, számon tartottak. A Mun­kásmozgalom-történeti Lexikonban mindenképpen szócikket érdemelnek. És — nem szerénytelenségből, de úgy érezzük — külön szócikket érdemelne Szlovákia Kommunista Pártja Köz­ponti Bizottságának magyar nyelvű napilapja, az immár 25 éves és 95 000 példányszámban megjelenő Űj Szó. Testvérlap­jait: a Rudé právót és a Pravdát a lexikon szépen méltatja. Foglalkozik a Román Szociálist* Köztársaság néptanácsának magyar nyelvű lapjával, az Előrével is. A Munkásmozgalom-történeti Lexikon gyengéi eltörpülnek erényei mellett. Szerkesztői (Vass Henrik, Bassa Endre, Bet- len Oszkár, Kabos Ernő, Farkas Sándor, Vértes Róbertj ala­pos, jó munkát végeztek. BALÁZS BÉLA

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom