Új Szó, 1973. május (26. évfolyam, 102-128. szám)
1973-05-06 / 18. szám, Vasárnapi Új Szó
Fiatalnkrnl ALKOTÓ MUNKÁVAL Beszélgetés a SZISZ Dunajská Streda i (dunaszerdahslyi) Járási Bizottságának titkárával A komárnói |komáromi) járásban nagy népszerűségnek örvend a ehotíni (hetényi) FANTOMS nevű beat-egyiittes. A zenekar 1970- ben alakult a SZISZ keretében, öt tagból áll, műsorukban többnyire magyar és angol számok szerepelnek. Képünk a zenekar tagjait ábrázolja: (balról jobbra) Krojer László. Berényi Lajos. Zajos József, Pap Tibor és Pleva Sándor. Varga Pál PEDAGÓGUSOK LESZNEK Szocialista társadalmunk építésében egyre nagyobb feladatok hárulnak az ifjúságra. Pártunk az ifjúságot mindenkor támaszának tekintette. Ennek tudatában tűzte ki a SZISZ I. kongresszusa a legfontosabb feladatokat: nagyobb figyelmet szentelni a fiatalság eszmei-politikai nevelésére, az alkotó, kezdeményező tevékenység fokozására, a szórakozási lehetőségek biztosítására. Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Varga Zoltánnal, a SZISZ Dunajská Streda-i (dunaszerdahelyí) Járás' Bizottságának titkárával. • Hogyan gondoskodnak a tagság eszmei politikai neveié séröl, és milyen tapasztalatokat szereztek eddig ezen a téren? — Járásunkban a SZISZ I. kongresszusának határozatait minden alapszervezetben előre kidolgozott tervek alapján valósítjuk meg. A politikai iskolázások három fokozatban folynak, a tagság fejlettségi fokához mérten. Működnek alap- és középfokú iskolázási körök, valamint Lenin-körök. Az előadók biztosításában segítségünkre van a járási pártbizottság, mely a lektorok egy részét saját előadóiból biztosítja, de működnek lektorokként az alapszervezetek tapasztalt tagjai is. Politikai nevelésünk bevált formái az Idős párttagokkal folytatott beszélgetések. Nagy hangsúlyt he lyezünk a szemléltető agitáció fejlesztésére: faliújságokon foglalkozunk a szocialista országok és hazánk fiataljainak életével, alkotó munkájával. Bará- li kapcsolatunk van a szovjetunióbeli balasovi körzet fiataljaival. A pionírszervezettel karöltve forradalmi emlékszobákat és vörössarkokat létesítünk. Eredményes eszmei nevelőmunka folyik többek közt a Trhové Mýto-i [vásárúti) és gabčíkovói |bősi) alapszervezetben, a Dunaszerdahelyi Mezőgazdasági Műszaki Középiskolán stb. © Milyen szórakozási lehető ségei vannak a járás fiataljainak? — Tekintettel arra, hogy já rásunkban a fiatalok többsége falvakon él, a szórakozási lehetőségek korlátozottak. Az utób bi években ugyan lényegesen javult a helyzet, azáltal, hogy egyre több községben építenek kul túrházat, amelyekben a hnb-k a fiatalok számára külön klubhelyiséget biztosítanak. Az alapszervezetek a klubtevékenység fejlesztésére a járási nemzeti bizottságtól és a hnb-től anyagi támogatást kapnak. Sőt sok helyen az efsz is hozzájárul a klubok anyagi támogatásához. A klubtevékenységet a Szeretik a zenét Gyakorlat teszi a mestert — tartja bölcsen egy közmondás. Ez minden szakmára vonatkozik, de különösen a jövő generációjának nevelőire, a pedagógusokra. Ez a közmondás jutott eszembe a riport készítése közben is, amelyet a Nitrai Pedagógiai Főiskola három végzős hallgatójával készítettem. A napokban kezdték meg hathetes szakgyakorlatukat a Safariko- vói (Tornaijai) Magyar Tannyelvű Kilencéves Alapiskolában. Velük beszélgettem pályaválasztásukról és további terveikről. VARGA SÁNDOR Hubovóról (Hubó), 1—5. évfolyam rajzszakos: — A pályaválasztás szerintem minden fiatal számára az első komoly lépést jelenti, amit soha nem szabad sem túlkomplikálni, <*em leegyszerűsíteni. Itt az egyén rátermettségének és hajlamának kell dominálnia. Én először úgy gondoltam, hogy valamelyik műszaki főiskolán fogok tovább tanulni. Hogy nem így történt, nem bántam meg. A főiskola SZISZ-szervezete mellett működő magyar énekkarnak az első évfolyam óta tagja vagyok. A próbákon sok, számomra eddig Ismeretlen népdalt tanultam meg, amelyet majd tovább akarok adni tanítványaimnak. Előbb azonban sikeresen be kell fejeznem a tanulmányaimat: vagyis jól megírni a diplomamunkát, s helytállni az államvizsgán. Aztán vissza Palócföldre ... lépést kell tartania a fejlődéssel, vagyis a főiskolai tanulást önképzésnek kell felváltania. — A főiskolánkon működő SZISZ-szervezet vezetőségének két éve tagja vagyok. SZISZ-szervezetünk sokrétű tevékenységet fejt ki: szervezünk kulturális akciókat, brigádokat, nem hanyagoljuk el a számunkra fontos politikai-eszmei nevelést sem. — Gömör embereit úgy-ahogy Ismerem, ezért minden vágyam, hogy a főiskoláról visszatérve, itt működjek. A jó p> dagógusnak kitűnő emberismerőnek kell lennie, ezért tudom, ha a tervem sikerül, a már meglevő emberismeretem segítségemre lesz az első lépéseknél. A Kráľovské Kraéany-i (királyfiakarcsai) Egészségügyi Középiskola láncegyüttese munkabrigád címért. Az ekeesi fiatalok állattenyésztésben dől gozó munkabrigádja megnyerte a SZISZ I. kongresszusa tiszteletére hirdetett szocialista munkaversenyt, a Mubicei (gombai) Állami Gazdaság mechanizációs munkabrigádja, a Bősi ÁG két ifjúsági kollektívája és a Dunajský Klntov-i (dunatőkési) ÁG kertészeti munkabrigádja pedig már a szocialista munka brigád cím tulajdonosai. A me zőgazdaságban dolgozó fiatalok részére versenyeket is rendezünk: például fejőversenyt, traktorosok ügyességi verse nyét. Fiataljaink bekapcsolódnak az ifjúsági fényszóró mozgalomba is, melynek keretében rendszeresen felmérik az elért eredményeket, és rámutatnak a hiányosságokra. • Hogyan készülnek a X. VIT-re? — Járási bizottságunk különböző előadásokon ismerteti a VIT jelentőségét. Jó alkalom ez számunkra a munkaaktivitás növelésére is. A VIT tiszteletére tovább növeljük a taglétszámot, elsősorban a munkásfiatalok köréből. Versenyt hirdettünk az alapszervezetek között a fesztiválalap és a szolidaritási alap bővítésére. Ennek keretében ifjúsági műszakokat szervezünk, melyek bevételét az említett célokra fordítjuk. Eddig több mint egymillió korona értékű felajánlást tettek az alapszervezetek a VIT tiszteletére, de az akció még nem zárult le, s az összegyűjtött ösz- szeg kb. hárommillió koronát tesz majd ki. A SZISZ KB legutóbbi plenáris ülésének határozata alapján mi is meghirdettük a „Fesztiválvirágért és jelvényért“ versenyt. A versenyben legjobb eredményeket elérő kollektívákat megjutalmazzuk, a legaktívabb tagokat pedig előkészítjük a pártba való felvételre. SVINRER ISTVÁN SZISZ járási bizottsága mód szertani utasításokkal irányítja. Minden alapszervezetnek van klubfelelőse. A klubokban íróolvasó találkozókat, beszélgetéseket, teadélutánokat, vetélke Vangel Mihály, a járás legügyesebb fiatal traktorosa, a tavalyi traktorosverseny győztese dőket rendezünk, melyek nagy népszerűségnek örvendenek. • Hogyan segítenek a fiata lók a társadalmi munkákban, a választási programok teljesítésében? — Az elmúlt évben a járás fiataljai hárommillió korona értékű társadalmi munkát végez tek a falufejlesztési akciókban, parkok és zöldsávok létesítésében, valamint a mezőgazdasági munkákban. Az idén a fiatalok járásunkban ötezer díszfa kiültetését vállalták. A februári győzelem 25. évfordulója és a X. VIT tiszteletére szintén értékes kötelezettségvállalásokat tettek. • A járás SZISZ alapszerveze leinek többsége falvakban vagy mezőgazdasági üzemek mellett működik. Hogyan veszik ki ré szűkét a SZISZ-esek a termelési tervek teljesítéséből? — A járásban működő 107 alapszervezet közül 70 működik falvakon és mezőgazdasági üzemek mellett. Jelenleg 29 kollektíva versenyez a szocialista Mint a mesében „Minden ember annyit ér, ahány nyelvet beszél“ — mondja a közmondás. Ennek alapján Földes Helen előkelő rangsorolást kaphatna, ugyanis — mint a mesében szokás mondani — hét nyelven beszél. Azaz nemcsak beszél, hanem ír és fordít is: a komárnói (komáromi) Steiner Gábor Hajógyár szak- irodalmi fordítója. — Hogyan lehet ennyi nyelvet megtanulni? — önkéntele nül is ez a kérdés jött a számra. — A nyelvtanuláshoz szerin tem nem okvetlenül fontos az adottság. Inkább azt mondanám, hogy a szorgalom fontos. Kell, hogy az ember kissé hobbyként kezelje a nyelveket. Nem lehet idegen nyelvet tanulni csupán szótárból és nyelvtankönyvből, bár ez az alapja. Sok idegen nyelvű könyvet kell olvasni, s így gyarapítani a szókincset. — Ön szakkönyveket fordít, szakanyagot rendszerez. Nem „száraz" egy kicsit ez a munka? — Nem mondanám, bár jóval nehezebb, mint az egyszerű társalgási nyelv. Jó műszaki fordító azonban csak abból lesz, aki szereti a technikát, érdeklődik más országok műszaki újdonságai iránt. Ahhoz, hogy valaki műszaki fordító lehessen, előbb vizsgát kell tennie a prágai Nehézgépipari Minisztérium kétéves technikai nyelvkurzusának anyagából. — Mint hallottuk, nemcsak hogy több nyelvet beszél, hanem szakmája révén sokfelé járt már, megismerte Európa nagy részét. — Jártam Franciaországban; megismertem Nizza, Párizs, Nantes és Cannes nevezetességeit, Svájcban Zürich és Genf érdekességeit. Lenyűgözött az NDK-ban Lipcse és Berlin, de elsősorban Drezda csodálatos képtára. Belekóstoltam Nyugat- Németország nagyvárosainak rohanó életritmusába. Most a Szovjetunióba készülök, ahol nyelvtudásom továbbfejlesztésén kívül szabad időmben szeretnék részletesen megismerkedni az orosz ikonfesztészet- tel, valamint megtekinteni a moszkvai és leningrádi képtárakat. Morovics Lajos SILLING BELA Bretkáról (Be- retke), 1—5. évfolyam, testnevelés szakos: — Nem is tudom pontosan, mikor határoztam el, hogy tanító leszek. A sporttal még gyermekkoromban kötöttem szoros barátságot. Véleményem szerint az iskolákban a testnevelés a közeljövőben a mostaninál is fontosabb szerepet fog betölteni. A sport nemcsak az egészség szempontjából fontos, hanem alkalmas a tanulók és az iskola közötti jó kapcsolat kiépítésére is. Az ifjúsági szervezet mellett működő sportlövészeti szakkörnek aktív tagja vagyok. A szakkörben elsajátított tapasztalatok jól hasznáhatók a honvédelmi nevelésben. A sportjátékok közül a labdarúgást kedvelem a legjobban, jelenleg egy Nitra környéki csapatban játszom. Tanítani Šafarikovón vagy valamelyik környékbeli iskolán szeretnék. Kommunista pedagógus akarok lenni. Édesapám nyomdokaiban akarok haladni, aki már több éve párttag. Pierzchala József Fiataloknak