Új Szó, 1973. május (26. évfolyam, 102-128. szám)
1973-05-06 / 18. szám, Vasárnapi Új Szó
MADRID „TENGERENTÚLI TERÜLETEIN” IS TERJED A FÜGGETLENSÉGI MOZGALOM • FÜGGETLEN ÉLETET - VÉDNÖKÖK NÉLKÜL • KIÉ LESZ A SZAHARA? • NEOKOLONIALISTA EGYSÉGBONTÁSI KÍSÉRLETEKTŐL A HATÁRVISZÁLYOK BÉKÉS MEGOLDÁSÁIG • MAORID ÉS AZ ARABOK k — év elején űj, francia nyelvű folyóirat jelent * meg Marokkóban. Az Al-Bayne első számában Ali fata, a Felszabadulás és Függetlenség Pártjának főtitkára írt marxista megalapozottságú cikket, amelyben követelte a marokkói kormánytól, hogy a Madriddal való eddigi barátkozás helyett folytasson aktív politikát annak érdekében, hogy mielőbb visszaszerezze Spanyol Szaharát és Marokkó más afrikai területeit. Ez a figyelmeztető hang arra enged következtetni, hogy Spanyolország és egyes afrikai arab államok, főként Marokkó viszonya nem felhőtlen; az arab országok nem tartják elintézetlennek a klasszikus gyarmatosítás éveiben elhódított afrikai területek jövőjének kérdését. Ez a kérdés azért nem öltött — legalábbis eddig — oly éles formát, mint más gyarmatok kérdése, mert Madrid elég jó kapcsolatokat tart fenn az arab államokkal, s mint földközi-tengeri állam bizonyos érdekközösséget lát velük, viszont egyes arab államok pr&sztizskérdést csinálnak a spanyol gyarmatok megszüntetéséből, s támogatják a helyi lakosság emancipációs törekvéseit. Nemcsak homok A Spanyol Szaharának nevezett, 266 ezer négyzet- kilométeres, 48 ezer lakosú terület, valójában Nyugat- Szahara, 1898-ban került Spanyolország birtokába, miután az Afrika meghódításáért vívott gyarmatosító harcokban Franciaországgal szemben alulmaradt, és kénytelen volt beérni azzal, amit a franciák 1900-ban, 1904-ben és 1912-ben meghagytak neki. Macias elnök kikiáltja a köztársaságot E nagy terület földjének zömét a Szahara homokja borítja, de nemcsak homok van itt, valami más vonzza a gyarmattartókat. A két nagy tartományra — Seguiet el Hamva és Rio de Oro, azaz aranyfolyó tartományra — osztódó szaharai területén Bucraa (Rio de Oro) közelében hatalmas vas-, réz- és foszforit- érclelőhelyek vannak. A feltárt és még kutatás alatt álló lelőhelyek foszforkészletét 300—400 millió tonnára becsülik. Százezer négyzetkilométernyi területen napjainkban is 11 külföldi társaság foglalkozik a természeti kincsek felkutatásával és feltárásával. Spanyol Szaharában mindössze 10 ezer európai, spanyol telepes él, a lakosság többi része arab és nomád berber, akikkel szemben éppen életmódjuk és terepismeretük miatt tehetetlenek a spanyolok. Mégis nagy állományú katonaságot állomásoztatnak itt, aminek persze több oka van. Bizonyára nem első helyen szerepel a 10 ezer európai védelme, de még a bányavidékek őrzése sem. A hétezer főnyi helyőrség (minden 4. lakosra egy katona jut) elsősorban a terület stratégiai jelentősége miatt állomásozik itt. A Spanyol Szahara ugyanis összeköti Észak-Afrikát Közép és Dél-Afrikával, s ha a vonalat Gibraltáron keresztül húzzuk meg, világos, miért tanúsít oly nagy érdeklődést a NATO is e terület iránt. Nem titok, hogy a NATO anyagi segítségével épült e kietlen tájon három nagy repülőtér, amely természetesen mindenkor a NATO rendelkezésére áll. Spanyol Szahara sorsa egyelőre bizonytalan. A nomád törzsek egyenlőtlen harcot vívnak a gyarmatosítókkal, s önerejükből aligha szabadulnak fel. Spanyol Szahara sorsa iránt a három szomszéd arab állam — Marokkó, Mauritánia és Algéria is érdeklődést tanúsít. Mint ismeretes, 1961-ben heves határviszály dúlt Marokkó és Mauritius között Spanyol Szahara miatt. A határkérdésekben Algéria is érdekelt volt. Ma már ez a kérdés nem játszik köztük oly szerepet. 1970-ben ugyanis megállapodás történt köztük, hogy az ásványkincsekben gazdag határvidék kiaknázásával kapcsolatos kérdéseket egyrészt a Maghreb országok, másrészt a Szenegál völgyi államok szervezetének együttműködése keretéban, békésen rendezik. Madrid ravasz sakkhúzással 1956-ban megszüntette Nyugat-Szahara gyarmati státusát és „tengerentúli tartományának“ nyilvánította a területet. Az átlátszó trükkel nem sokat ért el, mert az ENSZ 1968- ban felszóllította a spanyol kormányt, hogy adja meg a függetlenséget afrikai területeinek. Madrid ugyan nem siet a felhívás tejesítésével, de a kérdés nem aludt el, s mint az idézett lap cikke is elárulja, a haladó körök az őslakosság követelését felkarolva nyomást akarnak gyakorolni a marokkói kormányra, hogy tegyen lépéseket Spanyol Szahara visszaszerzéséért. Ifni és az enklóvék Az 1860 óta spanyol gyarmatként szereplő Ifni 1958-ban hivatalosan szintén „tengerentúli területté“ vált. Papíron. Az 1500 négyzetkilométer területű észak-afrikai ország 50 ezer főnyi lakossága, melynek zömét marokkói berberek alkotják, kitartóan küzdött függetlenségéért, s 1969 ben a spanyol és a marokkói kormány hosszas alkudozás után megállapodott abban, hogy Marokkó megkapja Ifnit. A spanyol katonaság még abban az évben kivonult a támaszpontokról. Spanyolország gazdasági jelenléte azonban biztosított. A múlt század óta halászvidékként emlegetett Ifni felségvizein ugyanis jogot kapott a spanyol halászflotta, hogy kiaknázhassa a halbő vizek gazdaságát. Madrid tehát nem csinált „rossz üzletet“. Északnyugat-Afrikában azonban még ma is számos enklávé található, ahonnan Madrid elsősorban stratégiai okokból nem akar kivonulni. Ezeket a területeket némi túlzással városállamoknak is nevezhetnénk. Ilyen például Ceuta, amelyet 1580 óta birtokolnak a spanyolok. A 19 négyzetkilométer területű, 73 ezer lakosú kikötővárost, amely a Gibraltári öböl keleti bejáratánál terül el, „nyílt kikötőnek“ nyilvánították a spanyolok. Az egész enklávé nagy haditengerészeti támaszpont. Hasonló enklávé a 12 négyzetkilométer területű Melilla kikötő és haditengerészeti bázis Marokkó és Algéria határán, 79 ezer főnyi lakossága Ceuta lakosságával együtt túlnyomóan spanyol s a katonai létesítmények alkalmazottai. A kisebb spanyol gyarmatok között említhetjük a híres Kanári-szigeteket. A néhány nagyobb és több kis szigetből álló szigetcsoport a XV. században került spanyol fennhatóság alá. A 7300 négyzetkilométer területű szigetvilág egymillió főnyi lakossága az őslakos guancsók és a spanyol telepesek keveréke. Két nagy központ alakult ki a szigetvilágban, amelynek jelentősége nemcsak idegenforgalmi lehetőségekben merül ki. Las Palmas és Santa Cruz de Tenerife. A szigetország sajátos hagyományait őrző lakossága az idén határozott függetlenségi programmal szállott síkra önállósága elnyeréséért. Mint Antonio Cu- billo, a Kanári-szigetek függetlenségi és önrendelkezési mozgalmának főtitkára algériai száműzetésben kijelentette, céljuk független Guancso Köztársaság kikiáltása. Az új államban minden sziget nagyarányú önkormányzattal rendelkezne. A mozgalom programja a munkások vállalati társulására és a külföldi beruházások korlátozására is kiterjed. Más spanyol gyarmatok viszonyaival szemben a Kanári-szigeteken magasabb a lakosság életszínvonala, amit az idegenforgalomnak köszönhetnek, de a Kanári-szigetek stratégiai és kereskedelmi szempontokból is fontos szerepet játszik Madrid terveiben. Ezért a spanyol kormány válasza a függetlenségi törekvésekre az volt, hogy elrendelte több repülőtér építését, ami egyrészt az idegenforgalom javát szolgálja, viszont lehetővé teszi a hadsereg gyors beavatkozását lázadás esetén. Santa Isabel példája Egyenlítői Guinea Köztársasáq példája bizonyítja, hogy Madrid gyarmattartó törekvései sem sebezhetet- lenek. A Franco-rendszer éppen itt szenvedte el legnagyobb afrikai vereségét, amikor 1968. október 12-én Santa Isabelben kikiáltották egy független köztársaság megszületését. Egyenlítői (Spanyol) Guinea valójában Rio Munt szárazföldi területből és a Fernando Pőo-szigetekből áll. 1843 ban vetették meg lábukat itt a spanyol légiósok. A 26 017 négyzetkilométer területű, 280 ezer lakosú Egyenlítői Guinea szociálisan tarkább képet mutat, mint a még spanyol gyarmati uralom alatt leAz Órák tere Santa Isabelben vő területek. A kontinentális részt és a szigetvilágot is bantuk lakják, csakhogy Rio Munin a fangok, a Fernando Póo-szigeteken pedig a bubik dominálnak. A két bantu nemzetiség között nagy ellentétek vannak. A spanyol uralom idején még „szabadokra“ és „nem szabadokra“ is osztódott a helyi lakosság, bevált gyarmatosító taktika szerint, hogy bizonyos szempontok szerint az elnyomottak között is kialakítsák a „kiváltságosok“ rétegét. Fernando Póo lakói sokkal gazdagabbak, mint Rio Muni fangjai, éspedig a kakaón gazdagodnak meg, amelyből évente 30 ezer tonnát exportálnak Spanyol- országba. A szigetek lakosait a Rio Muni-ak azért sem szeretik, mert a munkára ide csábított mulatok utódaival, továbbá nigériaiakkal, Sierra I.eone-iakkal, libanoniakkal, jamaicaiakkal keveredtek. Ez a réteg tartja kézben az üzleti ügyeket, és közvetítő a’spanyolok felé. A giuneai hazafias erők győzelme Madrid meghátrálását jelentette. A gyarmatosítók és szövetségeseik azonban nem tették le a fegyvert. 1969-hen kísérlet történt a haladó szellemű Francisco Macias Nguema elnök megbuktatására. A puccskísérletet leverték, de a reakció ekkor a gazdasági szabotázshoz folyamodott. Sok múlott az elnök döntésén, milyen irányban fog haladni a fiatal köztársaság. Macias a küzdelem útját választotta: fokozatosan felszámolta a külföldi érdekeltségeket, nemzeti bankot létesített, hazai pénznemet vezetett be, és fokozatosan állami igazgatás alá helyezte a gazdasági élet minden területét. Ugyanakkor kereste a kapcsolatokat a szocialista országokkal. A szociális hátterű nemzetiségi viszálykodásnak is véget vetett, illetve korlátokat szabott tavaly, amikor feloszlatta a politikai pártokat, és helyettük létrehozta a Dolgozók Egységes Nemzeti Pártját, valamennyi haladó és demokratikus erő tömörülését. Ez valóban döntő csapás volt a gyarmattartók és a reakció terveire. A szomszéd afrikai államok küldtek szakembereket az eltávozott külföldiek helyébe. A guineai kormány létrehozta a hazai LAGT légi- forgalmi társaságot, hogy könnyebbé váljék az összeköttetés a szigetekkel és a szomszédos országok, főként Kamerun fővárosaival. Példát mutatott a felmerülő viszályok békés rendezésére is, amikor a guineai—ga- boíii határviszály kérdését nem terjesztette az ENSZ elé, hanem az Afrikai Egyséq Szervezete keretében rendezte. Egyenlítői Guinea így példát mutat a felszabadulásra vágyó spanyol gyarmatok népeinek. Éberen őrt áll, emlékezve Macias elnök szavaira: „Mi jól ismer íük a kapitalisták és a gyarmattartók módszereit. Sohasem ismerték el azokat a kormányokat, amelL/ek országuk szuverenitásának fenntartásáért és népük jólétéért küzdenek L. L. Európainak szokatlan látvány: kakaófa termése.
