Új Szó, 1973. május (26. évfolyam, 102-128. szám)
1973-05-06 / 18. szám, Vasárnapi Új Szó
Amerikai térkép — az emlékezetes kambodzsai invázió terve. 1973 . V égöt ért a háború Vietnamban, de nem ért véget Indokínában. A hírügynökségi jelentések napról napra elkeseredett harcokról, a felszabadító erők fővárost körülvevő ostromgyűrűjéről, s az amerikai légierő kegyetlen bombázásairól számolnak be. Pedig annak idején, amikor az utolsó amerikai intervenciós haderő is elhagyta Dél-Vietnamot, s hazaengedték a VDK felett lelőtt amerikai pilóták utolsó csoportját is, radioes tévé-szózatában Nixon ilyeneket mondott: „Végre eljött a nap, amelyéri mindnyájan dolgoztunk és imád koztunk“... Kétségtelenül Vietnam volt a nehezebb és a súlyosabb tétel, de hogy mennyire nem szívesen csomagolnak az amerikaiak, arra jellem ző az a reménytelen akció is, melyet kambodzsai bábjaik érdekében tesznek. „Olyan ez — írta a minap a New York Times — mint egy rossz film újrajátszása“. A tűzszünet, persze, még Vietnamban sem jelenti az igazi békét, s hogy a Nixon-adminisztráció miért „dolgozik és imádkozik“, arra fényt vet a kambodzsai helyzet is: B-52-esek próbálják megmenteni a Lón Nol rezsimet az összeomlástól. S a kormányválság is arra vall, nehéz napokat él át a rendszer. Washington legfőbb gondja, hogy lehetne az időt könyörületessé tenni az amerikai bábok iránt. Kambodzsa és a párizsi megállapodások A párizsi megállapodás ö. pontja (20. cikkely) így rendelkezik: a) A párizsi Vietnam-konferencián részt vevő feleknek szigorúan tiszteletben kell tartaniuk a Kambodzsára vonatkozó 1954 évi és Laoszra vonatkozó 1962. évi genfi egyezményeket, amelyek elismerték a kambodzsai és a laoszi nép alapvető nemzeti jogait, vagyis ezen országok függetlenségét, szuverenitását, egységét és területi sérthetetlenségét. A feleknek tiszteletben kell tartaniuk Kambodzsa és Laosz semlegességét. A párizsi Vietnam-konferencián részt vevő felek kötelezik magukat arra, hogy Kambodzsa és Laosz területét nem használják fel egymás szuverenitása és biztonsága, valamint más országok szuverenitása és biztonsága ellen irányuló cselekedetekhez. b) A külföldi országoknak be keli szüntetniük mindennemű katonai tevékenységet Kambodzsában és Laosz- ban, teljesen ki kell vonulniuk e két országból, és tartózkodniuk kell attól, hogy újból csapatokat, katonai tanácsadókat, katonai személyzetet, fegyvereket, lőszert és hadianyagot juttassanak e országba. ej Kambodzsa és Laosz belügyeit e két ország népének kell rendeznie — minden külföldi beavatkozástól mentesen. d) Az indokínai országok között fennálló problémákat az indokínai feleknek kell rendezniük, a függetlenség, a szuverenitás, a területi sérthetetlenség és a belügyekbe való be nem avatkozás tiszteletben tartása alapján. A nehéz kérdésnek látszó kambodzsai helyzetet mindössze az bonyolítja, hogy az Egyesült Államok, elsősorban presztizsokokra hivatkozva, egy ideig fenn akarja tartani a jelenlegi status quot. Nixon elnök több ízben is kötelezettséget vállalt erre, s a Lón Nol-rendszer csakis ennek köszönheti, hogy bár az ország 181 ezer négyzetkilométer területének 85—90 százalékát az Egyesült Nemzeti Front egységei ellenőrzik, s a hétmillió lakosból ötmillió él a felszabadított területeken, a bábrendszer mégis tartja még magát. Váratlan bombamerénylet A párizsi egyezmények aláírása után tnár-már úgy látszott, hogy teljes a nyugalom Lón Nolék háza táján, amikor két bomba hullott a Mekong partján álló pompás elnöki palotára. Lón Nelék Norodom Szihariuk trónfosztásának harmadik évfordulóját készültek megünnepelni, amikor a herceg veje, So Pótra repülőszázados „szokatlan“ módon hívta fel a világ figyelmét a kambodzsai helyzetre. Lón Nolék összeesküvéstől tartottak, és sürgősen lemondták a másnapi „erődemonstrálást“, a hatalomátvétel azonban elmaradt. A kormány szükségállapotot hirdetett ki, s egymás után tartóztatta le a volt ellenzéki politiku sokat, valamint a királyi család tagjait. Köztük a bombázó vő szépséges feleségét, a balettcsillag Norodom Bo tum Bopfia hercegnőt is. Kegyvesztett lett Sirik Matak volt miniszterelnök is. Viszonylag könnyen úszták meg te hát a merényletet, annál több gondot okoz azonban a rendszernek a haza fias erők támadása. Az 1970-ben, államcsínnyel hatalomra került Lón Nol most bűvészkedni próbál. Ellenzéki politikusokat próbál a kormányba édesgetni, s a parlamenttől kapott hathónapos felhatalmazást, teljhatalmat helyzete erősítésére szeretné felhasználni. Kérdés, milyen sikerrel?! Lón Nol ugyanis a „népszerűségben“ ma ott tart, ahol 1970 márciusában a megbuktatott Norodom Sziltanuk. Sőt, talán még annál is jóval lejjebb A „khmer szocializmus" Lón Nol tábornok három évvel ezelőtt viszonylag könnyűszerrel hajtotta végre az államcsínyt. Ebben nagy szerepet játszott a tömegek elégedetlensége, csalódottsága. A koronájáról önként lemondott uralkodó és pártja, a Népi Szocialista Közösség (Szang- kurn) másfél évtizedes politikája ugyanis nem váltotta be a reményeket. A „kiábrándult köztársaságban“ — ahogy a Le Monde nevezte — mindenki belső megújulásra várt. S az amerikai sugallatra végrehajtott államcsíny részvevői nem is ígértek mást, mint biztonságot, rendet és gazdasági stabi'jtást. Az eltelt három év azonban csak a csődöt növelte. A Pekingijeit élő Sziltanuk herceg így jellemezte a mai Kambodzsát: „Bizonyos, hogy az államcsíny előtt nem volt gazdasági helyzetünk ragyogó, de ma reménytelen. Kambodzsa most újra gyarmat, ezúttal az Egyesült Államoké". És hogy miért nem volt a Szihanuk- féle gazdasági helyzet „ragyogó“, az a szihanuki képlettel magyarázható. Az 1955-ben meghirdetett „khmer szocializmus“ programja — Sziltanuk gondolkodására jellemzően — nem a társadalmi viszonyok átalakítását tűzte ki célul, hanem utópista módon, a buddhista filozófia alapján az „emberi természet“ megváltoztatására vállalkozott. S bár 1963 novemberében államosította a külkereskedelmet és a bankokat, s lemondott az amerikai segélyprogramról, a paraszti tömegek nek nem tudott védelmet nyújtani az uzsorásokkal, kereskedőkkel szemben. Sziltanuk idegenkedett a szociális változásoktól, s intézkedései megingatták a kisburzsoáziában is a bizalmat. Ebben a helyzetben a maóista csoportok kambodzsai „kulturális forradal mi“ kísérlete aztán csak még jobban bonyolította a helyzetet. Ilyen körülmények között érte az országot a hatalomátvétel, majd az Egyesült Államok agressziója, niely- lyel a vietnami háborút Kambodzsára is kiterjesztette. A háború csak fokozta a szenvedést és az elégedetlenséget — hisz a Szihanuk-rendszer legalább a békés fejlődés lehetőségeit biztosította. És az sem segített, hogy az amerikai segélyprogramban Kambodzsa (Laosz után) a második helyen áll. A korrupció nőtt, a katonatisztek gazdagodtak, s ezzel a csőd csak tetéződött. Ráadásul elmaradt a biztonság, a rend és a stabilitás is, ezért ügyködnek most a bábok — és amerikai gazdáik —, hogy valahogy mentsék a menthetetlent. A nők szintén fegyvert fognak. Az áram- és vízhiánnyal küszködő fővárosban, melyet a hazafiak ostrom- gyűrűbe zártak, lázas tanácskozások folynak. Lón Nol — állítólag Haig amerikai tábornok unszolására, akit Nixon küldött Phnom Penhbe — „politikai főtanáccsal“ kísérletezik, s szeretné kiszélesíteni a kormány politikai bázisát. A jövő választ ad arra is, milyen sikerrel jár a foltozgatómanőver. A kompromisszum esélyei A vietnami vagy a laoszi helyzethez hasonló megbékélés eddig kilátástalannak mutatkozott. Norodom Sziltanuk herceg mereven elzárkózik a koalíciós kormány gondolatától. Egy interjúban így nyilatkozott erről: „Kambodzsában a Lón Nol-rezsimet katonai puccsal hívták életre, s államfői tisztségemtől alkotmányellenesen fosztottak meg... A khmer nép fiai — köztük a khmer kommunisták azonnal fegyvert ragadtak a nemzeti szabadság, függetlenség és szuverenitás visszaszerzéséért ... A királyi kormány úgy véli, hogy Kambodzsa problémáját csak a királyi kormány és az Egyesült Államok közötti közvetlen tárgyalással és kétoldalú megállapodással lehet megoldani. Az Egyesült Államok Kambodzsa agresszora, s a királyi kormány a megtámadott khmer államot képviseli“. Az elmúlt hetekben különböző találgatások hangzottak el Kissinger május elejei párizsi útjáról, ahol a kambodzsai fejleményeket vitatnák meg. jóval korábban, a nemzetbiztonsági főtanácsadó februári pekingi útja idején Sziltanuk már úgy nyilatkozott, bármikor hajlandó találkozni Nixon elnök nemzetbiztonsági főtanácsadójával. Nyugati sajtóvélemények szerint Szihanukot felkérték, térjen vissza Phnom Penhbe, s átvéve az államfői tisztséget ossza meg a hatalmat Lón Nollal. A herceg azonban — az értesülések szerint — nem hajlandó a puccsista tábornokot miniszterelnökként elfogadni. Az. Egyesült Államok tehát Kambodzsában is kériytíslen hovatovább tudomásul venni, hogy egy népet nem lehet bombázókkal és a bombák tonnáival térdre kényszeríteni, ezért igyekszik keresni a tűzszünet felé vezető utat. S láthatóan arra hajlik, hogy a Kínának kedvező megoldást válassza. Ma még nehéz volna megjósolni, mikor hallgatnak el a fegyverek Kambodzsában, vagy hogy meddig képes még tartani magát a főváros a B—52- esek árnyékában. Az azonban nyilvánvaló, hogy mind a harci, mind a nemzetközi helyzet ismételten lépéskényszerbe hozta az Egyesült Államokat. Csupán az a kérdés, milyen áldozat, vagy kompromisszum árán lesz hajlandó Washington feladni a háborút. Tisztességes kivonulásról természetesen aligha lehet szó, hisz az a háború, melyet az Egyesült Államok Indokínában folytat, kezdettől fogva becstelen, és az amerikai nemzet szégyene. A bábrezsimek „életképessé“ tétele mögött aliglia húzódhat meg más, mint az amerikai érdekek, jobban mondva: az amerikai jelenlét biztosítása. A térség népei azonban nagyon is tudják, hogy amerikai jelenlét nélkül is lehet élni ... Sőt azt is tudják, állhatatos küzdelemben a világ népei a legerősebb imperialista hatalomra is képesek rákényszeríteni korunk realitását, a békés egymás mellett élés politikáját. S bár a szilárd béke még távoli lehetőség Indokínában, a párizsi megállapodás után kétségtelenül sokkal közelebb van, mint annak előtte. Aligha lehet vitás, a kambodzsai helyzet megoldása csak segítheti a délkeletázsiai béke és biztonság egyengetését. Bár a „megoldás“ ma még csak formálódik, egy azonban elvitathatatlan, a népek szabadságvágya és függetlenségi harca az imperializmusnál is erősebb REALITÁS... FONOD ZOLTÁN
