Új Szó, 1973. május (26. évfolyam, 102-128. szám)
1973-05-27 / 21. szám, Vasárnapi Új Szó
SZIGLIGET (Tavaszi Noémi tusrajza) les és vibráló sufbogással, minden más hangot elnyomva zúg az eső. Csöpögő neon cégtáblák vörös és sárga visszfénye rikít a tükörmód csillogó vizes utcákon. Megáradt csatornák. Járdákra csapó, csobogó víz. Hörpölő, szürcsölő kanálisok. A Table Mountain csúcsai az eső és a köd szürke filmszalagja mögött. A városi torony késve járó órája, amint határozottan próbálja ütni a kilencet a közömbös Fokváros felett. Erőtlen visszhangok a fröcskölő, mindent elnyelő esőben. Sárga fény szűrődik ki a Solly-féle Grand Palace Halboltból. Szoros, zárt ajtó. Bent fülledtség, izzadó testek, gőzölgő ruhák, állott olajos hal émelyítő szaga. Homályos minták az ablak táblaüvegén, s egy piszkos tócsa, melyben az ajtó alatt beszivárgó víz keveredik a fűrészporral. Solly ingujjasan, izzadtan, kedvetlenül, tüskés hangulatban. — Csukja be azt a rohadt ajtót! Azt hiszi, sátorban lakik? — förmed rá egy belépő, bőrig ázott nőre. — Nyugi, Solly! — Ne nyugizzon itt nekem! Maguk, félvérek, sose csukják be azt a rohadt ajtót. — Ne átkozódjon már. — De átkozódoin, igenis. — Jöjjön. Adjon két szelet halat. Farokrészt. — Két szelet halat. — Mintha dézsából öntenék — mondta a nő csak úgy magának. — Brr. Mintha dézsából... — szólt közbe egy vékony, didergő maláj. — Egyhatvan. Köszönöm. És tegye be maga után az ajtót. — Köszönöm. Azt hiszi, magáé az egyetlen ajtó a Hannover utcán? — Menjen a francba! — fogta rövidebbre a szót Solly, s egy újabb vevőhöz fordult. Az északnyugati szél nehéz eső-zokogást csapott az ablakpárkányhoz. A Hannover utcai busz csikorogva fékezett, utasai a mozikijáratban ke* 1931-ben született Dél-Afrikában, Fokváros hírhedt nydtn or negyedében, a Hatodik Kerületben. Néger származása ellenére sikerült egyetemet végeznie. írásaiban szülőföldje nyomasztó emberi- társadalmi viszonyait jeleníti meg. A nő továbbra is kifelé bámul. — Menjen a francba — mondta Solly, s egy fijabb vevőhöz fordult. Az eső homályán át Siena lényegében a semmibe meredt. Visszasikló autók homályos foltjai. Zúgás, morajlás az esőben. Fröcskölő buszok. Nehéz, álmosító hangok a Grand Palace Halboltban. Tekintete átszállt az utcákon és a Table Mountain vízesésein, ki a fokvárosi télből, a bo- landi nyárba. Elsiklott Stellenbosch és Paarl zöld szőlőskertjei, Malmesbury fülledt búzaföldjei mellett, s leszállt Teslaarsdal lusta napfényében és derűjében. Az itteni nap fénye fáradt és unalmas. Ügy tűnt, a nap elfáradt a fizikai erőfeszítésben, hogy fölkeljen, ragyogjon, vigaszt nyújtson és lenyugodjék. A tizenkilencedik századbeli csúcsíves Misszionárius templomban találkozott először Joseph- fel. A templom gyönyörű falait befutja a rep- kény, s ettől még szebb. Hatalmas csillogó-villo- gó ezüst petróleumlámpák függnek a mennyezetén. A lámpák ragyogásában figyelt föl először a férfira, aki látogatóban járt itt Fokvárosból. S ő úgy énekelt azon az estén, mint annak előtte még soha. A legkedvesebb zsoltárát: „Al ging ik ook in eel dar der shaduw des doods... Bár a halál árnyékának a völgyét járom ... Der shaduw des doods.“ S a férfi akkor ránézett. Mindenki őt figyelte, mert remek szólista volt. „Ik zoude geen kwaad vreezen ... Nem félem többé a gonoszt“. És ő nem félt, csak szeretett. Szerette a férfit. Neki énekelt. A tágra nyílt szemnek, a sárga bőrnek, a kiugró pofacsontoknak. A teremtőnek, aki, olyan férfit hozott létre, mint Joseph. „Want gij zijt met mij; Uw stok en Uw staf, die vertroosten mij“ Fekete és fehér éjszakák voltak azok, mikor a hold úgy emelkedett-süllyedt az égen, mint egy polka dallamának hangjegyei a kottavonalon. Az édes visszaemlékezések éjszakái, mikor a férfi „szeretlek“-et búgott a fülébe, és Fokvárosról beszélt neki. Ö meg szemérmesen kuncogott a sikamlósságain. Úgy vélte a disznóságo- kon szokás kuncogni. A férfi a Hatodik Kerület egyik utcájában lakott, és — mint eldicsekedelt vele — valaki volt a lányok szemében. S ő hallgathatta a történteket. Mollyról és Mienaról és Sophiaról és Chairmine-ről, aki majdnem tanítónő lett, és mindig angolul beszélt. Majd arról beszélt, hogy csak Teslaarsdalban találta meg az igazi szerelmet. Nem tudta, higgyen-e neki. S aztán a férfi megérezte testének asszonyi bujaságát, s a hold egy felhő mögé húzódott. A fokvárosi vonat fültépő csikorgása. Elég hangos ahhoz, hogy elnyomja a család tiltakozásait. Apja haragját. A teslaarsdali matrónák hideg pillantásait. Éles és zaklatott csörömpölés feledteti az ő kitöréseit. Mindezt elnyelte, összemosta az ezernyi kocsi robaja, a százezernyi fény, a nyári karneválestek, melyeket Fokváros jelent. Szenvedély egy hatodik kerületi csöppnyi szobában. Négy csupasz faltól, egy rozoga széktől s egy felszögezett kartonpapír-felirattól — „Áldd meg e házat“! — körülvett vágy. S az éjszakák fájdalma, mikor a férfi egyre később és később s néha egyáltalán nem is jött haza. Szenvedélyének apálya, mások elsuttogott neve. Molly és Miena és Sophia. Chairmaine. A tehetetlen felismerés, hogy a férfi egyre távolabb kerül tőle. Egyre gyorsabban és gyorsabban. Elmérgesedő pillanatok. — Nem mintha azt mondanám, de úgy hallom ... — Mért nem mégy el a mozihoz egy este, hogy magad is meggyőződj róla? ... C—elesné sárga vitorlásöltözetben, ar- cán jellegzetes hát-ez-meg-most- mire-jó grimasszal, két lépésnyire ment a férje után. — Legalább a horgonyt engedd vinni! — kérte ismételten a pirosra sült és tenyérnyi foltokban hámló háttól. Dr. Szeles Béla egy Kalóz teljes szerelését vitte: a vízhatlan hajózsákot, horgonyt, evezőt meg a bummracsavart nagyvitorlát. Mintás sortban, fején cellu- loid-ellenzős meccsnéző sapkával készült ki a vízre — az összképen a magas szárú tornacipő, térdig érő frottírharisnya sem sokat változtatott. A horgony minden második lépésnél kellemetlennek látszó ütésekkel vágódott lábszárához. — Most mit bizonyítasz ezzel? — állt meg egy pillanatra az asszony, hogy aztán ismét nekilóduljon az időközben meg- növekedett távolságnak. Kettő körül járt. Szél se rebbent, és az egyébként is csaknem kihalt vitorláski- kütő tökéletesen mozdulatlan volt. Ennek a mozdulatlanságnak a közepén fordult rá a bérelt hajók stégjére a férfi: végigügetett a sorakozó hajók előtt, és az utolsónál lerakta a szerelést. — Most majd izgalmas leszek — fújtatta. — Igen — mondta Szelesné —, most majd biztosan. — Remélem, nem ragaszkodsz hozzá, hogy veled menjek! Kiütést kapok az ilyen időtől. A férfi nagy lendülettel szállt a Kalózba meg vissza, azután újra a fedélzetre: szótlanul behajózott, és hozzáfogott a szereléshez. — Miért nem kéred el a csónakot az öregtől, ha mindenáron ki akarsz menni? Gyakorolhatnád az evezést az öbölben. — ló. — A férfi engedte a félig felhúzott nagyvitorlát. — Kimegyünk a. cival. — Én nem megyek. Mondtam m hogy allergiás vagyok a széleseim Nézd meg! — húzta fel könyökig a vit láskabátot az asszony. — Jó kifogás! — Szeles a vízreszál kezdete óta először nézett a feleségé most is csak pillantásra. Az em szinte várta, hogy kerek, kisfiúsán pu feje ^s — mondhatni — mókásan éli füle láttán az asszony majd egyszeri\ felvidul. — Nem tudom, miről beszélsz — szegte Szelesné. — Semmiről — mondta a férfi. A h belsejében, a merevítő csiga körül nu tott; a Kalóz orrában a fok már erny ten lógott. — Nem lesz semmi szeled. — Lesz szél. Nagyon is jó szél h Tudod te azt! — Persze, nemhiába hívnak Sze Bélának — mondta az asszony, majd mi szünet után közölte, hogy nem ént) restek menedéket. Az utcai lámpák homályosan fénylettek. Solly izzadt, míg a halszeleteket és a sült bui- gonyakarikákat csomagolta az újságpapírba. — Halszelet krumplival. Ecet? Becsomagolni? Egyhatvan, kérem. Köszönöm. A következő. Halszelet krumplival. Nem? Két szelet hal. Krumpli nem lesz? Sót? Ectet? Egyhatvan, kérem. Köszönöm. A következő! Halszelet krumplival. — Csukja be azt a rohadt ajtót! — villámlott Solly szeme egy újonnan belépő nő felé. Az bocsánatkérő félrnosollyal tekintett vissza rá. — Maguk, félvérek, rosszabbak, mint a rohadt négerek! A nő az ajtóval bajlódott, majd csöpögő ruhában megállt a nedves fűrészporral teli tócsában. — Maga ócska zsidó, maga mindig a félvéreket szemeli ki. — Menjen a francba! — hárította el Solly a fajtája elleni támadást. — Halszelet burgonyával. Ecet? Sót? Egyhatvan. Köszönöm. — Asszonyom? — Megmpndaná, kérem, mikor és véget a mozielőadás? — Mi vagyok én, moziigazgató? — Kérem szépen ... — Fél tízkor — kínálkozott segítőkészen a maláj. — Köszönöm. Itt maradhatok addig? Kint zuhog az eső. — Tudom, hogy rohadtul esik, de ez bolt, nem pedig menedékház! — Kérem szépen, uram! Ez váratlanul érte Sollyt. Emberemlékezet óta boltoskodik itt a hatodik kerület sarkán, s már sokféle kellemetlen névvel illették az évek során. Solly ügyet se vetett rá. De ez váratlanul érte. Kérem szépen, uram! Ez jólesett. Képzelete fekete csokornyakkendővel egészített ki egy estélyi öltönyt. Kérem szépen, uram. — Na jó, maradjon egy ideig. De mihelyt eláll až eső, elmegy! A nő szótlanul bólintott, s a homályos ablakon átmegpróbálta kisilabizálni a szemben álló mozi elmosódó feliratát. — Vár valakit? — kérdezte Solly. Semmi válasz. — Azt kérdem: vár valakit?! — Marian embere Jós Josephre vadászik. Jós fogát. Joseph! Joseph! Sophia! Nevek! Nevek! lú vágy. Menj a mozih Miért? Mikor? Hol? S miután a férfi már úgy határozott, hogy ut döntött, átmegy az esőr istenkáromló zsidó ízzí És megvárja, míg kijöni Az ablak táblaüvegén gása. Bőrig ható esőszi tos. Véget nem érő. Mir burkoló. Egy reszkető gyúlt aludt ki. A fán vetett egy olcsó ébreszti — Fél tíz, hamarosar Siena figyelmesebben Semmi mozgás a mozi — Ideje, hogy kijöjje készülődni kezdett, hog vő vevőket, akik majd i — Ma valahogy késői Solly kidörzsölte szer végigmérte a nőt. Fárac — Az embere a mozit A nő egy zöld ruhás mozi ajtajának kinyitásí — Az embere a mozit A mozilátogatóknak i niük. A jegyszedő kiny külső kapuval kínlódót — Az embere a mc Semmi válasz. — Menjen a francba! Ki kell hogy jöjjenek. nie. A nő az ajtóhoz rol va Solly felé. — Csukja be azt a roi A nő nem is hallotta. mészetellenes nyugalon gyott utcák fölé. Az ő kapunál megállt. Várak kalapált. Aztán jöttek. Áradva lökdösődve. Megfeszített de az arcok túl gyorsa zajongva, vidáman. Tág bőrűek,, ringó pofacsont hérek, sárgák. Fekete műek, vidámak, lármás* szíve, úgy érezte, ezer rüli őt. Azon kapta mag kutat. Solly arca után. , ^ arcok tengerében furcsí meket és az éles fehér Félszáz arcot vétett el i kiugró pofacsontok utál Molly. Miena. Sharma Űjra szitálni kezdett, a kabátokat nézte. Azt reste, melyet egy solitc Az ára másfél dollár, t hogy megvehesse neki. szedte a gondolatait, é tatott. A tömeg lassank csak az utolsó néhány szeme elé. A jegyszedő Még utóbb bezárják Jo: ked. Távozó jegyszede Hajthatatlan vaskapu — Kérem Joseph bent — Miféle Joseph? — Joseph még mindi, — Melyik Joseph?
