Új Szó, 1973. április (26. évfolyam, 78-101. szám)

1973-04-01 / 13. szám, Vasárnapi Új Szó

M VeTký KrtíS-i (Nagykürtös) járás két, jelentős eredményeket felmutató községe Cebovce (Csáb) és Veľká Ves nad Ipľom (Ipolynagyfalu). Mindkettőben szembetűnő változások észlelhetők, ami arról tanúskodik, hogy a község vezetői, polgárai szeretik községüket, igyekeznek azt szebbé, gazda­gabbá tenni. Cebovce ICsáb), ez a több mint ezer lakosú köz­ség. merész dombok közé szorítva, egy lejtős völgy­ben terül el. A mintegy két kilométer hosszú ľalun keresztül vezető vöt két oldalán főleg régi házak sorakoznak. A hoSszú keskeny udvarokban három, négy család is lakik érvényesítve a „békés egymás mellett élés“ elvét. Ám letérve a „főutcáról“, teljesen más kép fogad. Ha ott a múli. akkor itt a jelen érvényesül. Hosszú utcákat alkotó korszerű épületek, új családi házak egész sora bizonyítja az embert szorgalmat. A felszabadulás óta egy kisebb falura elegendő ház épült már fel - mondja György László, a hnb elnöke. — A három új utcában közel 200 ház épült. Természetesen, a régi épületek között is egyre több az új. Ez az örvendetes fejlődés komoly feladatokat ró a hnb tanácsára is, hiszen az új utcák építése ko­moly beruházásokat igényel. Ezek nagy részén az alapozó munkálatokat elvégeztük, közülük többet portalanítottunk. Utcáink megépítésére, erre az öt­éves tervre, négymillió koronát irányoztunk elő. Ar­ra törekedünk, hogy a választási programban elő­irányzott feladatainkat maradéktalanul elvégezzük, az előirányzott összeget községünk szépítésére, gaz­dagítására teljes egészében fel is használjuk. Az eddig elért szép eredmények mellett, természe­tesen, bőven akad még tennivaló. Évek óta problé­mát jelent a központi vízvezeték megépítése. Sajnos, sokat nem sikerült e téren megvalósítani. Az elvég­zett fúrások nem hozták meg a várt eredményt, így a vízvezeték megépítése egyelőre elodázódik. — Lassan halad a 18 millió koronás beruházással épülő 18 tantermes alapiskola építése is. A tervek szerint már tavaly be kellett volna fejezni, de mun­kaerőhiány miatt két évvel eltolódott az átadás ha­tárideje. Pedig ha valami szükséges, ez az iskola égetően az, hiszen jelenleg egy szűk, sötét tanter­mes épületben folyik az oktatás, váltakozó, kétmű- szakos tanítással, reggeltől 17 óráig. — Hasonló problémát jelent az óvodaépítés is. je lenleg a 70 jelentkező közül csak 25-öt tudunk elhe lyezni. Ez a gond azonban megoldódik, ugyanis az efsz-szel közösen rövidesen megkezdjük az új óvoda építését. — Biztató az üzlethálózat bővítésének terve, mely szerint ebben az ötéves tervben megkezdik egy öt­millió koronás költséggel készült üzlet építését. A vendéglátóüzem bővítése folyamatban van, s befe­jezés előtt áll a 147 ezer koronás beruházással épü­lő öltöző is h futballpálya mellett. Az új utcákban épül a villanyhálózat, bővítik a helyi hangszóró vo­nalát. Mindez arra utal, hogy örvendetes „mozgás“ van a községben. Nagy segítséget jelent ennek meg­valósításában a polgárok aktivitása. Nemcsak hogy ledolgozzák a vállalt brigádórákat, de számukat megkétszerezték. A tömegszervezetek (főleg a CSE MADOK és a sportegyesület) jelentős mennyiségű brigádóra ledolgozásával járulnak hozzá a község fejlesztéséhez. Ennek az aktivitásnak köszönhető, hogy a választási program 1972-re előirányzott ter­vét túlteljesítettük. Ezek az eredmények további fel­adataink megvalósításához is biztatók. A községben van a három falut — Cebovce (Csáb), Kosihovce, Opava (Dacsókeszi, Apova) — egyesítő efsz központja is. A szövetkezet 2500 ha összterüle­tének nagy része dombos, hegyes vidék. A meredek hegyoldalakon most nagyméretű szőlőtelepítést vé­geznek. Tervbe vették egy 100 vagon teljesítményű szőlőfeldolgozó üzem építését (palackozóval együtt), hét és fél millió koronás beruházással. A szövetkezet a hústermelésben szép eredményeket ér el. Marhahúsból 200 vagonnal is túlteljesíthetnék tervüket, ha a felvásárlóüzemek át tudnák venni. Ezek az eredmények jó szakemberek szorgalmas munkájáról tanúskodnak. A munka nyomán természetesen nemcsak a közös, de a község is fejlődik. Ez lépten-nyomon vissza­tükröződik a községben. Veľká Ves nad Ipľom (Ipolynagyfalu j a szeszélyes Ipoly, itt már több kilométeres síksággá táguló völ­gyének egyik fejlődő községe. Hogy ez a fejlődés tervszerű és folyamatos, arról Balík Ferenc hnb-elnök szavai győznek meg. Beszélgetésünk folyamán kitű­nik, hogy a szép eredmények mellett van itt még tennivaló bőven. — Amikor a község fejlesztéséről, problémáiról beszélünk — mondotta —. két községre, Veľká Ves nad Ipľom (Ipolynagyfalu j és Sečiankyra (Szé- csényke) kell gondolnunk. A két község ugyanis közigazgatásilag még 1964 ben egyesült, így az egy­mástól mintegy két kilométerre fekvő két község lényegében egy. Azóta gondjaink, örömeink is közö­sek. A két község közül — nevére rácáfolva — Veľká Ves nad Ipľom a kisebb. A falu 148 házában mindössze 542 polgár lakik. A falu házainak 70 százaléka új, a többi nagy részét is tatarozták, átépítették. 1959- ben üzletet, vendéglőt kapott a falu, 1961-ben egész­ségügyi központot építettek. (Azóta van orvosa is a falunak, dr. Koncz István, hivatását lelkiismeretesen betöltő körorvos személyében.) Az elmúlt választási időszakban portalanították az utakat, higanygőzlámpákkal korszerűsítették a köz­világítást, faluszépítési akciók során szépítették a községet. Sečianky (Szécsényke) forradalmi múltjáról híres község. A harmincas évek során végrehajtott, kom­munisták szervezte akcióival kiharcolta magának a „Kis-Moszkva“ nevet. A községben 1950-ben alakult meg az efsz, s azóta is jó termelési eredményeket mutat fel. Ez látható a falu képén is, ahol a IBI lakóház majd mindegyike új. A községfejlesztés során portalanították az utakat, korszerűsítették a közvilágítást. Az egyesülés után itt is lényegében változásokra került sor. A válasz­tási program szerint első helyre került az üzlet és a vendéglő építésének a terve, ugyanis a régi össze- dűléssel fenyegetett. Hogy mennyire szükséges volt a megépítése, azt mi sem bizonyítja jobban, mint * polgároknak az építéshez való hozzáállása. A 743 000 koronás beruházással épülő üzletet egyetlen' év alatt építették fel s adták át rendeltetésének a község felszabadulásának 28. évfordulóján. A másik jelentős feladat az iskola bővítése volt. Négy tanterem, egy előcsarnok és egy tantestületi iroda megépítésével megoldották a helyiségproblé­mát. A központi fűtéssel is ellátott új épületrészt mindössze 290 000 koronás beruházással építették meg. Ez az építkezés is „rekordidő“ alatt fejeződött be: 1972. június 20-án kezdték meg az építkezést, és 1973. február 26-án, a februári győzelem évfordulójá­nak tiszteletére adták át rendeltetésének. A kezde­ményezés, a munkálatok megszervezése és zökkenő- mentes lebonyolítása főleg a KA igazgatójának, Kiss Sándornak az érdeme. Az új épületrész átadásával nem fejeződtek be a munkálatok, ugyanis megkezdő­dött a régi épület tatarozása Is. Egyik jelentős pontja a választási programnak a kultúrház építése. Mivel fekvésénél fogva Veľká Ves nad Ipľom (Ipolynagyfalu) lesz a két község köz­pontja, a kultúrház építésére is ott kerül sor. Már folynak az előkészületek, hogy ez év második felé­ben a 2 millió 78 ezer koronás építkezés megkezdőd­hessen. Az építkezés megsegítésére 146 egyéni és 8 kollektív felajánlást tettek a polgárok, melyekben 9240 brigádóra ledolgozását vállalták. Hogy vállalá­sukat valóra is váltják, arra biztosíték az, hogv az előző évben tett vállalásukat közel 4000 órával meg- toldották. A kultúrház építésén kívül, természetesen, még sok kisebb építkezést is be kell fejezni. Ilyen a hnb épületének javítása, átalakítása, a temetők bekeríté­se, ravatalozóház építése, járdaépítés stb. A község, de különösen a szövetkezet szempont­jából igen örvendetes hír, hogy a község határában is megindultak az Ipoly szabályozási munkálatai, melyeknek nyomán megszűnik a folyó „rakoncátlan­kodása“. így mintegy 250—300 ha olyan mezőgazda- sági terület válik használhatóvá, melyet eddig nem lehetett hasznosítani. Ez a terület is jelentősen nö­veli majd a négy község, Sečianky (Szécsényke), Veľká Ves nad Ipľom (Ipolynagyfalu) Ipeľské Pred- mostie, Kleňany (Ipolyhídvég, Kelenye), társulásá­ból létrejött „Ipolymente Efsz“ termelési eredmé­nyeit, ami jelentősen befolyásolja a község fejlődé­sét is. íme: két választási program, sok-sok valóra váltott terv. Szorgos kezek munkája nyomán így válnak fal- vaink gazdagabbakká, szebbekké, bizonyítva a mun­ka és a mérhetetlen lehetőségeket biztosító, óriási, pozitív változásokat eredményező szocialista rend­szerünk igazát, erejét. BÖJTÖS |ANOS GAZDAGODOTT A IÄRÄS Moldava nad Bodvou (Szepsi) új lakónegyedében a polgárok segítségével épüli alacsony kerítések. M árcius 13-án összeült a Košice-vidé- ki járási Nemzeti Bizottság plená­ris ülése, és értékelte az elmúlt év feladatainak teljesítését, jóváhagyta az idei feladatok tervét. Bevezetőként meg kel] mondani, hogy a járás a dolgozók kezdeményezésével eredményekben gaz­dag esztendőt zárt le Annak Idején a nemzeti bizottság sza­kaszán több mint 94 millió korona ér­tékű járási kötelezettségvállalást fogad­tak el, amelyet 984 közösségi és 28165 egyéni kötelezettségvállalás támasztott alá. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy a 192 millió korona értékű feladatokat tel­jesítették. A beruházás vonalán 313 kü­lönböző akción dolgoztak, amelyekből 170-et befejeztek. Az egy lakosra eső munka 395 koronát tesz ki. Polgáraink 650 855 órát dolgoztak le, ebből az ifjú­ság 170 614 brigádórát. Szép eredményeket értek el a járás dolgozói egyéb területeken Is, főleg a környezet, a falu, a város, az üzemek építésében. Az elvégzett munka értéke több mint 106 millió koronát tesz ki. A polgárok közel nyolcmillió órát dolgoz­tak le. igyekeztek kihasználni a helyi anyag­forrásokat is. Készítettek 509 000 téglát, 26 000 téglaegységben kvádereket, több mint 27 000 betonkockát, a sáncok kira­kásához, s ezenkívül 56 tonna követ ter­meltek ki. A járás területén 570 új csa­ládi ház épült. A nemzeti bizottságok irányítása alá tartozó üzemek 38 millió korona értékű munkát végeztek el a la­kosságnak nyújtott szolgáltatások terén, ami egy lakosra számítva 380 koronát jelent. A nemzeti bizottságok költségve­téseiben tervezett bevételeket 194 száza­lékra teljesítették. Kibővítették a nemzeti bizottságok kis­üzemeit is. Különösen a kisebb építkezé­sek és karbantartások terén értek el jő eredményeket (Košická Poliankán, Boh- danovcén, Buzicán, Košické Olšanyban és Vyšný Klátovon (Lengyelfalva, Garbóc- bogdány, Buzita, Öcsvár és Felsőtőkés). Különösen a lakosságnak nyújtott szol­gáltatások bevezetéséről van szó — mint amilyenek a szabóság, borbélyműhely asztalosüzem, ablaküvegezés stb. szolgál­ta tásal. IVÁN SÄNDOR 1973. IV. L Az új épület Sečiankyn (Szécsénykén)

Next

/
Oldalképek
Tartalom