Új Szó, 1973. április (26. évfolyam, 78-101. szám)
1973-04-22 / 16. szám, Vasárnapi Új Szó
kí jT J ^ N KI FESTETTE? Anyuka és a kis Kati mindent előkészítettek a locsolók fogadására: az ünnepi tortát és huszonkét színesre festett húsvéti tojást. Kíváncsi kislány volt Kati, mielőtt ágyában elaludt volna, kisurrant a kamrába, megnézte még eöyszer a tojásokat, d3 főleg a tortára volt kiváncsi. Felkapaszkodott, hogy jobban lássa a legfelső polcon díszlegő tortát. Közben lépteket hallott, megingott. Zsujipsz! Belelépett a kosárba. Összetörtek a tojások. Anyuka megharagudott. Apuka bosszankodott. Kati sírt. Mi lesz holnap? Mivel fogadják majd a locsolókat? Katii alig bírt elaludni. Sokáig csak forgolódott ágyában. Kíváncsisága, ügyetlensége miatt önmagát korholta, de leginkább az a kérdés foglalkoztatta, hogy mi lesz hol nap. Másnap reggel, amikor felébredt, nagymama hangját hallotta meg elsőként. Máskor mindig örvendett nagymama látogatásának, mert messziről, gyorsvonattal szokott néha-néha hozzájuk látogatni, s nagymama olyan kedves, olyan jó .. . Most azonban szégyen ide, szégyen oda, még a nagymamának is el kellett mondani, hogy mi történt. — Nem baj — legyintett a nagymama — helyetted szép tojásokat festettek a nyuszik ... Ott vannak a kertben, gyere, szedjük ősszel Kati azt hitte, hogy a szeme káprázik. Sárga, kék, piros. lila tojásokat találtak a fűben. Huszonkettőt. Nagymama mosolygott: Lám, lám, kifestették a nyuszik. Kati elhitte, de ti ugye tudjátok, hogy ki festette azo kát a szép, színes, húsvéti tojásokat? KOVÁCS ERIKA RyQuk i Origók Tavasz van, tavasz van, nyílnak a virágok, zümmögő kis méhek, vajon hova szálltok? Hát te, tarka lepke hová repülsz, merre? Illatozik már a kék ibolya kely he. Vár a gyermekláncfű sárga fejecskéje, a kék nefelejts is kiborult a rétre, a harangvirág meg csengettyűzve, szépen ide oda hajlik, táncot lejt a szélben. Száll a méh, a lepke virágról virágra, aranyportól csillog a bogarak szárnya. Rájuk kacag a nap, fényét záporozza, a fák gyenge lombját ineg-meg csiklandozza, zöld-bársony szőnyeget terít a világra s egy kis mézet csöppent mindegyik virágra. DENES GYÖRGY. Jól választónak sportfelelőst Vidám, nyurga fiú Gábor Tibor, a Demandicei (Deménd) Kilencéves Alapiskola pionír- csapatának sportfelelőse. Nem véletlenül választották a pioní rok, hanem alapos megfontolás nyomán. Ö ugyanis az iskolai atlétacsapat egyik erőssége, érdeme, hogy a csapat úgy a körzeti, mint a járási uégytusa versenyben eddig mindig szép eredményeket ért el. Leginkább a hosszútávú futást kedveli, de rajongója a futballnak is. Hátvéd. Villámgyors felfutásaival gyakran okoz nagy zavart az ellenfél kapuja előtt, s jól irányzott lövései kipróbálják a kapusok tudását. Most nagyszabású országúti kerékpárversenyre készül. Az egyik legnagyobb esélyesnek tartják, jövőre a levicei (Léva) mezőgazdasági iskolában folytatja majd tanul- mámyait. VARGA GABOR Színpadon és nézőteres Mindkét helyen jól vizsgáztak Komáromban a Munkás utcai Kilencéves Alapiskola pionírjai, amikor Petőfi emlék- inűsort rendeztek a Szakszervezetek Házában. A színpadon, mert kitűnően szerepeltek, a nézőtéren, mert sokat tapsoltak. Felvételünkön a hatodikosok szavalókórusa látható. Rajtuk kívül azonban még sokan mások is szerepeltek. Még furuiyásaink is. A szebbnél szebb szavalatok és inűsorszá- tnok mellett Kiss Ágnes kilencedikes tanuló könnyen követhető előadást tartott a nagy forradalmár költőről. A legjobb szavalok Horváth Zsuzsa, Ipoly Beáta, Kovács Erzsébet és Szalag György voltak. Köszönet tanítóinknak, akik ezt a szép műsort írták és betanították. SUCHY ZSUZSA A felvételt Köies Vince készítette Rejtvényünkben Remy Bellaeu: Április című verséből idézünk a vízszintes 1., valamint a függőleges 11. számú sorokban. VÍZSZINTES: 11. Cigarettamárka. 13. S betűvel a végén egyetemi képesítésű személy. 14. Reszket. 15. Szaglószerv. 17. Helyhatározó rag. 19. Gyötrel- mes testi szenvedés. 20. Bak szélei. 21. Német fizikus, Nobel- díjas. 23. Angol távirati iroda. 26. Ot — franciául. 27. Pálma- liliom. 29. Kar — szlovákul. 30. Lóversenypálya. 31. Hajnalka, Mária, Anna. 32. Kicsinyítő képző. 34. Argon vegyjele. 35. Kikötőváros az NSZK-ban (ék. f.J. 36. Koma azonos hangzói. 37. Őröl. 39. Nyakvédő. 40. Ha — szlovákul. 41. Sziget az Indiai óceánban. 43. Bánat. 45. Szőlő tárolására használják. 46. Szánalom — olaszul. 47. Kicsinyítő képző. 48. Eszménykép (ék. h.). 50. Kötőszó. 51. Teke fele. 52. A. A. M. 53. Béke — szlovákul. 54. Hatalmas indiai nehézipari monopolvállalat. 56. N betűvel a végen a költeménynek minden versszak végén visszatérő s többé-kevésbé változatlanul ismétlődő része. 58. B. N. E. 59. Picasso szülővárosa. 61. Gáz alakú szénhidrogén. 62. Kódex magánhangzói. 63. Vita. 64. Azonos betűk. 66. Magyar költő. 67. Szabálytalan virágszerkezetű dísznövény. 69. A nyírfafélék családjába tartozó fa. 71. Y. E. 72. Tagadó szó. FÜGGŐLEGES: 2. Olasz folyam (ék. h.). 3. Azonos betűk. 4. Ilyen sejtek is vannak. 5. László, Ottó. 6 Stroncium vegyjele. 7. Forgat, csavar. 8. Fejedelmi cím egyes mohamedán országokban. 9. Éva, Emília, Nóra. 10. Vág szélei. 12. Hirtelen bekövetkező testi-lelki károsodást okozó lelki behatás. 16. Réce régies, ma már nem használatos névváltozata. 18. Híres labdarúgó volt + a fo- lyónál kisebb folyóvíz. 20. Szövetségi köztársaság Hátsó-In- diában. 22. Ecet fele. 24. Mutatószó. 25. Lakoma. 26. Kéjenc franciául — fonetikusan. 28. Akadály hiányosan. 30. Talár betűi keverve. 33. Romániai város. 35. Őr. 37. Afrika nyugati partjának fő kereskedelmi és hadikikötője. 38. A fa része. 39. Ülünk rajta. 42. Szilicium vegyjele. 44. Város Olaszországban (ék. f.). 47. Magyar színésznő, sanzonénekesnő, jelenleg külföldön él. 49. Azonos betűk. 50. Víziállat. 52. Szájfekély. 54. A Zagyva bal oldali mellékfolyója. 55. Ezüst vegyjele. 57. Azonos hangzók. 59. Véd. 60. Moszat. 63. Lelkész. 65. Ipari növény. 67. Kiütés a szorító- ban. 68. Asztatin vegyjele. 69. Napszak. 70 Helyhatározói rag. Az április 8-án közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: Ibolya, ibolya, vénerdőknek fiatal mosolya hóvirág, hóvirág, tárd ki nékiink a tavasz kapuját. Könyvjutalomban részesülnek: Mitró Edit, Košice, Kótyuk András, Vef. Kapušany (Nagyka pos), Paulovics Tibor, Kálna, Pécsi Béláné, Michal na Ostrove (Mihályfa], Zsnyava Erzsébet, Levice (Léva). TÖRD A FEJED! # TÖRD A FEJED! 0 TÖRD A FEJED! VÍZSZINTES SOROK: 1. Idézetünk első része, folytatva a függőleges 6, és 15. sorban, 6. Izomszalag. 7. Re gi űrmérték. 8. Láz kezdete. 9. Menetrendi rövidítés. 10. Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (röv.) 11. Összes. 13. Tehát — la tinul (ERGO). 14. Véredénye. 15. Az egyik végtag alsó része. 16. A galantai autók jelzése. 17.. . . Tamás, kuruc brigadéros. 18. Mora betűi felcserélve. 19. Morze-jel. 20. Nagyszerű. 22. Csüng. 23. Idegen Tamás becézve (magyarországi tiszti tószer-máPka is). 24. Sárga Becsben (GELB). 25. Lám. 26. A varjúk családjába tartozó nagy, fekete énekes madár (fehérben nagyon ritka). 27. Betűt vet. 28. . .. tenger, nagy sós tó Palesztinában. FÜGGŐLEGES SOROK: 1. Lágy szürkés színű fém. 2. Angol hossz- mérték. 3. Azonos mássalhangzók. 4. A vízszintes 26 második és utolsó betűje. 5. Balatoni üdülőhely. 6. Az idézet második része. 9. Vég nélküli ének. 10. Kevert kert. 12. Be>- cézett Mária. 13. Női név. 15. Az idézet harmadik, befejező része. 17. Véredényei. 18. Háromezeregy római számmal. 19. A madarak dísze. 21. Neró betűi. 22. Talált. 24 A lelátó öröme. 26. Télen ennek örülnek a gyerekek. Beküldendő a vízszintes 1, függőleges 6, és 15. számú sorok megfejtése. Az április 8-án közölt keresztrejtvény he.- lyes megfejtése: „Árvácska, ibolya, tulipán, gyöngyvirág, hóvirág, orgona.“ Könyvjutalomban részesülnek: Mayer Katalin, Bratislava — Pod. Biskupice (Pozsonypüspöki), Kerekes Ilona, Rim. Sobota (Rimaszombat), Fonod Zsuzsa, Diakovce (Deáki), Vonyik Magda, Vojka nad Dunajom (Dunavajka), Bartal Györgyi, Dolné Semerovce (Alsósze mered). 1 mondat—100 korona A VASARNAIM Ü| SZŐ KŐVETKEZŐ SZAMÁBÓL IDÉZZÜK AZ ALÁBBI MONDATOT: „Az asztal csillogó üveglapján átúszott a kék eg, mint egy nagy kék folyó, itt-olt kis, fehér szigetekkel.“ OLVASÓINK FELADATA: Keressék mag az idézett mondatot, jelöljék meg a cikk vagy a riport címét, amelyben a mondat található, s ezt levelezőlapon — négy napon belül — küldjék be szerkesztőségünkbe A beérkezett megfejtések közül hetente kisorsolunk egy nyertest. Az április 1 i számunkban megjelent mondat a „Mérföldkövek, tapasztalatok, perspektívák“ című cikkből való. 417 helyes megfejtést kaptunk. SORSOLÁSSAL 100 KORONÁT NYERT: Margita Dolinská, 97400 Banská Bystrica, ul. Felír. vif. 9. 1373. IV. 22. [TÓ