Új Szó, 1973. április (26. évfolyam, 78-101. szám)
1973-04-22 / 16. szám, Vasárnapi Új Szó
1973. ÍV. 22. 19 A SZÄML/V A vízvezeték-elő befejezi munkáját, s átnyújtja a számlát a háziasszonynak.- Egek ura! - sopánkodik az asszony. - • kicsoda csillagászati számok! Tudja, még egy orvos sem mer ennyit el.- kérni?- Tudom, asszonyom - válaszol a vízvezeték- szerelő. - Korábban én is orvos voltam. („Szptlki“, Varsó) Szöveg nélkül Szöveg nélkül REMEK ALKALOM — Ha majd itt végzett, kedveském, nem keresné meg a gyűrűmet? Napúk óta nem találom ... [Balázs Piri Balázs karikatúrája) BUMERÁNG Mr. Smith így szól fiához, aki meglehetősen rosszul tanul: — Tudod-e, Tom fiam, hogy George Washington a te korodban az iskola legjobb tanulója volt? — Hogyne, papa — felelte a gyerek. — A te torodban pedig az Egyesült Államok elnöke. Aforizmák Vajon lehet-e a lúdtalphoz sarkantyút viselni? Lehelt. De jobb nem pengetni. A felháborodás sose legyen oly mély, hogv ne tudjon kitörni. • A verklid lehet visszafelé for- gialni. A dallamot nem. • Minden áldozatot meg kell hozni az ember irt. Csak e tu béről d ozat O't nem. • Ajánlatot kaptam vidékről: olcsóbb gondolatokat kérnek, olcsóbb áron. [Ľubomír Kotrha karikatúrája) EGYSZERŰ — Gratulálok, doktor úr. Valóban gyorsan kigyógyította a feleségemet a hisztériás rohamaiból. Ha szabad kérdeznem, hogy csinálta ezt? — Egyszerűen, kérem. Azt mondtam neki, hogy ez a betegség az öregedés jele. ISKOLÁBAN A tanító bácsi megkérdezi Pistikétől: — Meg tudnád-e mondani, miről lehet a libák életkorát megállapítani? — A fogakról. — Te szamár, a libának mines foga. — De aki eszi, annak van. KOMPROMISSZUM — Mit csinálnál, ha azt mondanám rólad hogy gazember vagy? — Beperelnélek becsületsértésért. — És ha csak gondolnám? — Az ellen semmit sem tehetnék. — Jó, akkor csak gondolom. REKLÁMFOGÁS Brr>bencsák betért egy ismeretlen vendéglőbe, és bécsi szeletet rendelt. Gyönyörű adagot kapott, ezért egymás után többször is felkereste a szolid helyet. Az egyik nap azonban szokott helye foglalt volt, amiért is a terem végében kapott csak helyet. Amikor a pincér felszolgálta kedvenc bécsi szeletét, Bra- bencsá'k elámult: — Az utóbbi időben minden nap Itt étkezőm, miiért hozott ma sokkal kisebb adagot, mint azelőtt?! Hja, kérem — felelte a pincér —, urat.ágod az ablak mellett ült. s az utcáról ráláttak az asztalára! ■a L apom, „Az Érzékietek Világán Innen és Túl“ szenzációt ígérő feladattal bízott meg: menjek ki a balhásciha- pusztai rakétakilövő állomásra, ahol a legújabb nemzetközi űrkutatási program keretében minden eddiginél nagyobb szabású űrutazást készítenek elő egy meg nem nevezett, távoli galaktikára, s kenjek le róla olyan jó három kolumnás riportot vagy interjút. Az előzetes hírügynökségi tájékoztatók szűkszavúan csupán annyit árultak el az ügyről, hogy merőben újszerű kísérletről lesz sző, amelynek valamennyi korábban végrehajtott űrutazástól eltérően, nincs előre meghatározott tudományos vagy műszaki programja — az űrpilóta menet közben, kvázi saját tetszése szerint választhatja meg úticélját és tevékenységét a világmidenségben. Rendkívüli módon felajzott a hír, s Izgalmamat még inkább fokozta az a mértékadó körökből kiszivárgott bizalmas közlés, hogy a kísérlet űrpilőtája egy Wernher von Braun-díjas író, bizonyos Mr. Edward Draught lesz, akiben a széles közvélemény a science fiction, azaz a tudományos-fantasztikus Irodalom nagy mesterét számtalan, komoly sikert megért kozmikus rémfilm és tv-játék szerzőjét, forgatőkönyvíróját, zeneszerzőjét, rendezőjét, operatőrét, vágóját és technikai munkatársát tiszteli. Ezért hát minden késedelem nélkül bevágtam magam az egyik sugárhajtású, légpárnás szolgálati gépkocsiba, s a kilövőállomásra robogtam, hogy a helyszínen tájékozódjam a részletek felől. Lapom korlátlan tekintélyének és befolyásának latba vetésével a legkisebb ceremónia nélkül, szinte percek alatt sikerült bejutnom Edward Draught szállására, megelőzve egyszersmind az újságírók, fényképészek. tv-riporterek, filmoperatőrök és babáik sokezres slserahadát, amely szenzációra éhesen, pimasz rámenösséggel tolongott lakosatályn körül. Szobájába lépve már szkafanderbe öltözötten találtam őt, csak éppen a hermetikusan záródó űrsisakot nem illesztették még a fejére, s így a fej tulajdonosában elszörnyedve ismertem egykori borbélyomra, Gúg Edére, akit legalább tíz esztendeje nem láttam már. Rögtön felismert 6 is, hiszen Inaskora Mikus Sándor számtalan folyóirat járt, s azokban a lapokban találkoztam először a sci-fi-vel. Eleinte csak időtöltésből faltam őket, mígnem aztán annyira rabul ejtettek ezek az űrhistóriák, hogy később már úgy éreztem: magam is tudnék ilyeneket írni. A feleségem csúfon- dárosan kacagott rajtam, amikor közöltem vele, de én nem tágítottam. „Miért hiánycikk a Philips-villanyborotva a Satur- nuson?" címmel megírtam első űr-regényemet, amelyet a Vox Pia szerkesztősége folytatásokóta hosszú Időn át vágta a hajamat és borotválta államat. Kissé megviselten mosolygott rám, s erőtlen mozdulattal nyújtotta jobbját. — Látja, így van ez — szólt bágyadt hangon. — A sors szeszélye olykor kiszámíthatatlan játékokat űz az emberrel. Dehát mindennek az okozója Amália, a feleségeml — sóhajtott fel, s egy hosszabb előadásba fogott. — Fiatal házas korunkban sokat nélkülöztünk, jóformán csak róseibnin éltünk, szegény oldalbordám pedig tíz-tizenkét- szer is átalakított ruhákban járt, flanckedvelő barátnői legnagyobb kárörömére. Már az ön- gyilkosság gondolatával foglalkoztam, amikor mentő ötletem támadt. A ráérő vendégek szórakoztatása céljából üzletünkbe ban bocsátott közlésre. Átütő sikert arattam vele az olvasó- közönségnél, mert az ilyesmiket, mint később még inkább tapasztaltam, nagyon eszik az emberek. A honorárium árából végre jóllakhattunk, s a nejem is tisztességesen felöltözhetett. Egyidejűleg bohémtársaságokba Is keveredtem, akik telebeszélték a fejemet az irodalom mindenhatóságával, engem pedig nagyon izmos tehetségnek tartottak; elég hozzá annyi, hogy hamarosan otthagytam a borbélyüzletet, s teljesen az irodalomnak szenteltem magamat. Egymás után jöttek ki toliam alól a sikerkönyvek: „A robotfeleség fellázad", „A repülő csészealjak rendszerint összetörnek", „Az Alfa x/y 16-os gravitációs szektor Don Jüanja", „Az asztráltestü kozmikus lények inváziója a sókszelőcei halottasház ellen", s a többi. Minden könyvem bestseller számba ment... — Épp ezért! — szakítottam félbe. — Ml szükség van arra, mester, hogy ilyen meggondolatlan és kiszámíthatatlan kalandba bocsátkozzon?! Sajnos, a bírnév kötelez — vetett rám egy panaszos tekintetet kialvatlan, árkos szemeivel. — Amint nőtt irodalmi rangom, azonképp gyarapodott ellenségeim száma is. Amikor már vagy"hatvan nyelvre lefordították műveimet, majd filmeket és tv-játékokat is gyártottak belőlük, ellenfeleim táborokba verődtek, s a különböző irodalmi és művészeti szövetségeken keresztül aljas orvtámadásokat intéztek ellenem. Az emberiség lelkiismeretére hivatkozva, tiltakozó memorandumok és gyalázkodó levelek tömegét juttatták el már a Pen Clubhoz is, amelyek egyebek között ilyen s hasonló szeny- nyes kitételeket tartalmaztak: „Cúg közönséges szószátyár. Ezentúl egy szavát sem hisszük el, ha nem ül fel legalább egy triciklire!" — Fordítson hátat ennek az egész alantas kampánynak — próbáltam észre téríteni. — Hiszen így, minden komolyabb tréning vagy alaposabb szakér telem híján, a biztos pusztulásba rohanl Talán még vissza lehetne csinálni ... — Ugyan — szólt valamivel enyhültebben. — Az Űrközpont Rakétaszervize olyan új típusú űrhajót tervezett számomra, amelyet gyerekjáték lesz kormányozni. Az automata vezérlés mellett az agyamra szerelt en- cephalograf-rendszerű irányító- mű segítségével, szinte a puszta gondolataimmal vezetem majd az egész bonyolult apparátust. — De ha mégis bekövetkezne valamilyen műszaki zavar? Azt sohasem lehet előre kiszámítani! — Arra is gondoltak a tervezők — felelte. — Meghibásodás esetén átkapcsolhatok egy másik üzemeltető rendszerre. Ugyanis, egy Trabantból és egy Zetor 25-ös traktorból beleszerettek néhány közismert alkatrészt is: kormánykereket, tengelykapcsolót, sebességváltót, kézi- és lábféket, gázpedált, visszapillantó tükröt, miegymást. Ezek kezeléséhez pedig bőven elégséges az a szakmai jártasság, amelyre az ember már a gépkocsivezetői engedély megszerzésekor szert tesz. Bizonyos magabiztosság csendült a hangjában, mégis, amikor elérkezett a búcsú percp, némileg elhomályosodott a szeme, s a szokásosnál bensőségesebben szorított velem kezet. — Ha valami hiányoznék még az interjúhoz, a feleségem szívesen nyújt informá iókat — kiáltott még vissza felém, maid a hetvenöt, egyesített katonazenekar pattogó indulójára s a balhásciha pusztai rakétakilövő- állomás fehér kezeslábasfel bújtatott személyzetétől kísérve, a katonai díszszázadok és a civil előkelőségek sorfalai előtt elvonult a távolban meredező rakétatest irányába. A százezeres tömeg lélegzetvisszafojtva várta a rakéta kilövését. Amikor a visszaszámo- lás megtörtént, fülsiketítő robajjal óriási lángcsóva csapott ki a rakétakolosszus fenekéből, de éppen csak meginogni látszott, valami oknál fogva képtelen volt felemelkedni. Pánik tört ki a kilövőállomás egész területén, mert az irányító központból hiába hívták Cúg Edét, nem kaptak tőle válnsz*. Riasztották a biztonsági alakulatokat, a mentőosztagokat és a tűzoltókat, akik aztán a kilövőpálya szélén tehetetlenül és kárvallottan szemlélték órák hosszat, hogy mint ég ki a drága üzemanyag a rakétából. Végül Is kimerültek a hajtóanyagtartályok, s a ronntők megközelíthették a veszedelmes jószágot. Felnyitották az űrkabin ajtaját, ahol a padlón elterülve, ájultan találták Cúg Edét. A lába még akkor is szívósan tapadt a Trabant fékpedáljára, a jobb keze pedig görcsösen markolt! a Zetor 25-ös ké .ifék- jét. Amint később az Ürkutatlsl Világközpont Szövetségi Nyomozó Testüle'te kirendelt szakértői megállapították, a kudarcot az okozta, hogy r,,',g még gépkocsivezetői jogosítvánnyal sem rendelkezett. imnafgwi m i.»—
