Új Szó, 1973. április (26. évfolyam, 78-101. szám)
1973-04-20 / 94. szám, péntek
Ezt a komplex szocialista racionalizáció segítségéve! érhetjük el. A komplex szocialista racionalizáció programjait az irányítás minden fokán ki kell dolgozni és alá kell velük támasztani az állami terv feladatait, főleg a hatékonyság területén. Ez olyan munkamódszer, amely biztosítja a dolgozók munkakezdeményezésének fejlesztését. Ehhez megfelelő területet az állami tervben az állami racionalizációs programok biztosítanak. 1972-ben az állami racionalizációs programból csupán a fűtőanyag- és az energia-megtakarítást vették be az állami tervbe. 1973-ban ezt a programot így bővítették ki: — a fűtőanyag- és az energiagazdálkodásban 1 millió tonna fűtőanyagot kell relatíve megtakarítani, vagyis az egész fűtőanyag- és energiafogyasztás 1,44 százalékát (főleg a vasutaknál, a gőzvontatásnak villany- vagy Dieselvontatásra való felcserélésével); — a termékek kezelésénél, szállításánál, csomagolásánál és raktározásánál 7300 dolgozót kell megtakarítani, évi összegben 323 millió koronával kell csökkenteni az anyagi költségeket és 76 millió koronával a bérköltségeket; — a kohóipari és a gépipari vállalatokban a fémgaz- dálkodás területén meg kell takarítani csaknem 43 000 tonna vasat és több mint 500 tonna színesfémet, valamint több mint 500 dolgozót. Az év folyamán a komplex szocialista racionalizációt további akciókra is ki kell bővíteni. E célból az ipar és az építőipar számára szövetségi és nemzeti vonatkozásban 1 milliárd koronával növelik a tervezett eszközök mennyiségét. II!. A HASZON ÉS FELHASZNÁLÁSA. A VÁLLALATOK GAZDASÁGOSSÁGA / ' A szocialista vállalatok haszna gazdasági tevékenységünknek egyik legfontosabb gazdasági mutatója. A haszon a termékek realizálásánál használt nagykereskedelmi árak (forgalmi adó nélkül) és a termelési önköltségek közötti különbség. A haszon a szocializmusban tartalmi szempontból alapvetően különbözik a kapitalista nyereségtől. Forrása a kizsákmányolás alól felszabadult dolgozóknak a társadalom számára végzett munkája és az így keletkezett haszon az államot, az egész társadalmat illeti. A haszonból való elvonások köztársaságunk állami költségvetésében a bevételek jelentős tételét képezik. A szociális biztosításhoz való hozzájárulással együtt az állami költségvetés bevételeinek több mint 40 százalékát adják. A haszon egy részével, mint már előbb említettük, a vállalatok rendelkeznek. A szocialista termelés fejlesztésének további feladatai megkövetelik, hogy minden vállalat haszonnal termeljen. A haszon mértéke az egyes termékek árának színvonalától, a tényleges önköltségektől és a termelés terjedelmétől függ. Mivel a termékek árai többnyire szilárdan meghatározott árak, a haszon mértéke a vállalati tevékenységtől, egyrészt a termelés terjedelmétől, másrészt az önköltségek csökkenésétől függ. Minél alacsonyabbak a termelés önköltségei és minél nagyobb a termelés terjedelme az adott árszínvonal mellett, annál nagyobb a vállalat haszna. Ezzel szemben az önköltségek növekedése vagy a termelés tervezett terjedelmében megmutatkozó lemaradás csökkenti a haszon mértékét. A vállalati haszon nagysága a termékek minőségétől is függ. Minél jobb minőségű a termék, annál magasabb ár- szintbe sorolják. Ezzel szemben a gyengébb minőségű árukért a termelő kevesebbet kap és gyakran különböző árengedélyeket kell nyújtania, büntetéseket és bírságokat kell fizetnie. A haszon nagysága tehát a vállalati kollektíva termelésigazdasági tevékenységének eredményeitől függ. 1973 után a haszon a terv egyik kötelező mutatójává és a vállalati tevékenység értékelésének fontos mutatójává válik. A vállalatok 1973-tól kezdve abszolút értékben kifejezett minimális limitként kötelezően megkapják a haszonképzés feladatát. Tájékoztató mutatóként meghatározzák továbbá a vállalatok számára az anvagi és egyéb költségek terjedelmét a teljesítésben, mégpedig a leírások nélkül. A haszonból fizeti a vállalat az állami költségvetés központosított járulékait, és azt egyúttal a vállalati szügségl«- tek finanszírozására is felhasználja. A költségvetési befizetések az állami költségvetésnpk nemcsak fontos bevételi forrását jelentik, hanem fontos gazdasági szabályozóként is hatnak 8 vállalati szférában, éspedig azáltal, hogy keretet képeznek a szükségletek és az anyagi érdekeltség finanszírozásához, ami gyakorlatilag a vállalati hozraszcsot alapelveinek érvényesítését jelenti. A vállalat a haszonból először befizeti az állami költségvetésbe az eszközlekötési járulékokat, amelyek az iparban évente az állóalapok és a forgóalapok évi átlagos értékének 5 százalékát teszik ki. Miért van szükség erre a befizetésre? Azért, mert ez a vállalatokat a termelőeszközök minél hatékonyabb kihasználására ösztönzi. A vállalat ezután a haszonból kiegészíti a forgóeszközeit és a bővített újratermelés céljaiból a vállalati fejlesztési alapot. E szükségleteket a vállalati tervvel összhangban térítik meg. A haszon egy részét a gazdasági ösztönzés alapjaiba juttatják. Ezeknek az alapoknak a kiegészítése elsősorban a dolgozó kollektívák érdekeit szolgálja. Ilyen például a kulturális és szociális szükségletek alapja. Ebbe az alapba a haszonból a felhasznált évi bérköltségek 0,8—2 százalékának megfelelő összeget juttatnak. Ezeket az eszközöket a vállalati dolgozó kollektívák érdekében használják fel, éspedig kulturális, szociális, lakásépítési, egészségügyi üdültetési és tesnevelési célokra. Felhasználhatók az üzemi étkezéshez való hozzájárulásra is, valamint az FSZM és a SZISZ politikai-nevelő és népművelő munkájához. Hozzájárul továbbá a dolgozók stabilizálásához, valamint munkaeredményeik és kezdeményezéseik értékeléséhez. 1971-ben a legfontosabb ipari minisztériumoknál körülbelül 730 millió koronát juttattak a kulturális és szociális szükségletek alapjába. Az ösztönzés szempontjából fontos alap a jutalmazási alap. Ebből az alapból fizetik ki a gazdasági eredményekben való részesedéseket, a szocialista versenyekben elért eredmények megjutalmazását, a jelentős jubileumi évfordulókat megért dolgozók megjutalmazását, s' az olyan jutalmakat, amelyekre a szervezet külön juttatásokat kapott a felsőbb 10
