Új Szó, 1973. április (26. évfolyam, 78-101. szám)
1973-04-15 / 15. szám, Vasárnapi Új Szó
H armadízben találkoztam Renato Guttuso festményeivel, ezúttal a prágai Wallenstein palota lovardájában és képeinek sajátos íze és zamatja most is megkapott. A festő fáradhatatlan keresésben, a haladásért folytatott harcban és alkotó munkában átélt negyven évének (1931—1971) alkotásaiból jött létre a jelenlegi válogatás, illetve kiállítás, amely az elműt év folyamán Leningrádban és Moszkvában adott ízelítőt a szovjet kö zőnségnek a nagy olasz mester életművéből. Guttuso képei, tömören fogalmazott mondanivalójukkal szólnak ezúttal is a tárlatlátogatóhoz, helyeslésre, eset leg vitára kényszerítik őt. Mert festőnk mindig csak az igazat mondja, azaz festi, sőt, túl azon, csak a valót. Megszállottként. fergeteges erővel veti vászonra mondaniva lóját, amely ugyan a realizmust igazolja, de uramatyám. milyen realizmust! Guttuso realizmusa ugyanis Michelangelo őserejű, tő mondatokként ható emberalakjaitól kezdve a barokk nyugtalanságán át (lásd az 1968-ban festett, az Asszony a gyűlésen című képét), Delacroix romantikus lelkesedését, Courbet őszinteségét, bátor forradalmiságát. az impresszionizmus fényimádatát, a fauveisták robbanó színél- ményét, Picasso felforgató és új világokat megteremtő géniuszának bizonyos jellegzetességeit, valamint az expresszionisták kíméletlen, gyakran torzító szókimondását, sőt a pop-art egyes elemeit is tartalmazza, mégpedig olyan módon, hogy mindez a heterogén hagyomány festőnk életművében sajátos, kimondottan egyéni szintézisként — mégpedig igen magas művészi színvonalon — nyilvánul meg. De hát. kicsoda ez a Renato Guttuso? Szicília szülötte. A Palermo melletti Bagheria községben látta meg a napvilágot 1912-ben, egy becsületes és humanista agrármérnök családjában, aki a szegények segédrestaurátor dolgozik a római Galéria di Peruggia- ban és a Galéria Borgheseben. Még ugyanebben az évben Milánóban telepedik le, ahol megalapítja a szicíliai művészek csoportját és néhány esztendőn át a milánói Galéria del Milione-ben állítja ki képeit. Harminchétben visszaköltözik Rómába. Ebben az időben már meggyőző- déses antifasiszta, aki 1938-ban megfesti a „Vidéki sor- tűz-et“, amelyet Federico Garcia Lorca emlékének ajánl. „A művészet annyiban nevelő, amennyiben művészet, de nem amennyiben „nevelő művészet“, mert mint ilyen, semmi lenne és semmi nem tud nevelni.“ Antonio GRAMISCI Második híres vásznával, a Menekülés az Etnától (1939) című képével, a küszöbönálló második világháború és a fasizmus embertelensége ellen tiltakozik. (A jelenlegi tárlaton Is látható egy igen erőteljes munkája, a „Tanulmány a Menekülés az Etnától című festményhez.") Negyvenkettőben a Keresztrefeszítés-sei Bergamóban díjat nyer. Ám ugyanakkor Mussolini vérebei illegalitásba kényszerítik Guttusőt, aki csatlakozik az olasz ellenállási mozgalomhoz és 1943-ban, miután szemtanúja volt a Fosse Ardeatine-i vérengzésnek, ahol a hitleristák háromszáz ártatlan túszt halomra gyilkoltak, nekilát a Gott mit űns című megrázó, színes rajzsorozat elkészítéséhez. A második világháború után sokat utazik, de még többet fest. Párizsban megismerkedik Picassóval, akivel élet- reszóló barátságot köt. Picasso erősen hatott Guttusóra, akinek a mostani tárlaton látható képeinek néhányán fellelhetjük Picasso befolyását (így. a „Földfoglalás Szicíliában és az Asszonyok, tájak és tárgyak" c. képén). Ezt azonban csak javára írhatjuk, hiszen a művészettörténet is azt bizonyítja, hogy a nagy elődök és a legnagyobb kortársak mindig áldásosán és ösztönzőleg hatnak a festőkre és szobrászokra, igaz, nem egy esetben, ellenkező irányban! Az érdekesség kedvéért talán érdemes lesz megjegyezni, hogy az éppen már említett Asszonyok, tájak és tárgyak elnevezésű vásznán tapinthatjuk ki a pop-art hatását is, míg a „Látogatások"-on Dürer, Picasso és egy bártáncosnő merész egységgé komponálása lep meg. Nagyon szép és megható Franz Kafka egyénien meglátott és megfestett portréja, csakúgy mint a „Két napraforgó piros háttérrel", valamint a „Togliatti temetése" című monumentális képe, ahol a szintetikus festékek mellett a kollázsa technikáját is igénybe vette. Rajzai közül igen hatásos a „Lenin keze" és a „Férfi gyerekkel a karján", melyek a festő abszolút rajztudását dicsérik. Kár, hogy a Dante Isteni színjátékához készült illusztrációi nem érik el festményeinek és többi rajzainak színvonalát. Renato Guttuso a háborús évektől kezdve tagja az Olasz Kommunista Pártnak, jelentős alakja az európai kortársi festészetnek, aki mindig és mindenütt kiáll az ember szabadságáért, a béke és a haladás ügyéért. Ezért is kapta meg a közelmúltban a nemzetközi Lenin- békedíjat, és ezért is, de elsősorban igazi avantgardis- ta festészetéért, választották a Szovjetunió Szépművészeti Akadémiájának tiszteletbeli tagjává. Hitvallása, mármint művészi hitvallása, sok kultúrpoli- tikus számára lehetne mérvadó, mivel Guttuso azt hirdeti, hogy „a ma művészének az igazság keresésében szabadságra van szüksége, ugyanakkor nem szabad megfeledkeznie arról, hogy e világon élve, maga is teremtő- íe a világnak!" Természetesen nem egy időn és téren kívüli öncélú világnak, hanem egy olyannak, amely a mában él és a holnapba tart, mint Renato Guttuso és mint minden más nagy és igazi alkotó művész. ügyvédjének szerepét töltötte be a környéken. A kis Renato, alig lehetett hatéves, amikor elbűvölte őt a falubeli szekérgyártó művészete. Ez az olasz népművész színes kétkerekű szicíliai kocsikat készített, akire Guttuso a hatvanas években a Kocsik festőfe című, a fauveisták színexplózióját idéző vásznával emlékezik. Érettségi után — apja kívánságára — jogot tanul, magánszorgalomból pedig — fest. Méghozzá nagy sikerrel! Már 1931- ben, az Első Római Quadriennale-n, a Ló a tengernél és az Asszonyok a kútnál című két vásznával felhívja magára a szakértők figyelmét. S bár Rómába költözik, a római jogot mégis cserbenhagyja és teljesen a festészetnek szenteli életét. Az élet azonban nem kényezteti el Guttusót és a kezdet bizony nagyon nehéz. Apja szegény, nem támogathatja, így hát nemegyszer kirakatrendezőként igyekszik átvészelni az ínséges hónapokat. Harminckettőben mint 1873 IV. 15. Renato Guttuso: A műteremben Mimisával TÖRÖK ELEMÉR: CSENDES ÖREGEK A hajnal lombjai mögül előbújik a Nap, mint egy pironkodó szűz. A munka komoly veteránjai már mennek az utak végtelenjén lehorgadt fejjel a madárlátta mezők felé. Csendesek, mint ősszel a nádasok, s ha néha szólnak egymáshoz bogozva csomós sorsukat, emlékük megnyílt sebéből felvérzik a múltjuk. ZIRIG ÄRPÄD: CSALLÓKÖZ GALAMBOK (elszállnak magasra magasabbra a megszokottnál magasabbra az elképzelhetőnél felhők vérszomjas sasok libegnek alattuk (nincs menekvés) úgy potyognak le kihűltén akár a csillagok SZÉL kisöpörte a tájat csak itt-ott maradt egy-két bokor kopár házak falán csattog a tetőt tépi és énekel ERDŐ csak volt ma görbe fák kis serege koronájukon a varjúfészkek a múltat idézik ÚTON egy kanyar utána még sok mire hazaérnél az útkereszteződésben stoptábla fogad TÓ víz csendjét a jég moraja tépi mire tavasz lesz a halak a partra menekülnek TANYÁK itt a felhők is jobban sietnek úttalan útjaikon nem úgy a téli napok üresen tátongó esteken, érződik a végtelen. SZITÁS! FERENC: KÖTŐDÉSEK Esik az eső,- föld vagyok, bőrömön tenger gyöngy ragyog. Tavasz van bennem, s benned is, virágot hajtunk, s könnyet is. Bátran virítunk gyökértől ágig - - -: összefonódunk az elszakadásig. BARSI IMRE Renato Guttuso: Tanulmányok
