Új Szó, 1973. április (26. évfolyam, 78-101. szám)

1973-04-12 / 87. szám, csütörtök

PHNOM PENH SZORONGATOTT HELYZETBEN Washington — Amerikai re­pülőgépek, köztük B-52-es stra­tégiai bombázók, kedden is foly­tatták a Kambodzsa felszabadí­tott területei elleni támadáso­kat. A bombázások tényét az Egyesült Államok fegyveres erői Csendes-óceáni főparancsnoksá­gának képviselője jelentette be Honoluluban és hozzátette, hogy a bombázások immár 35 napja megszakítás nélkül folytatód­nak. A kambodzsai katonai hely­zetről nyilatkozott kedden új­ságírók egy csoportja előtt El­liot Richardson amerikai had­ügyminiszter, aki annak a véle­ménynek adott hangot, hogy nem várható a kambodzsai fő­város elleni nagyobb támadás. A miniszter a kambodzsai háború folytatódásáért a felelősséget megpróbálta a VDK-ra hárítani, és egyetlen szóval sem tért ki az amerikai légierő akcióira. Saigon — Alexander Haig tá­bornok, Nixon elnök különmeg- bízottja, aki kedden érkezett Saigonba, szerdán mintegy fél­órás megbeszélést folytatott Tran Thien Khiem miniszterel­nökkel. A tábornok-kormányfő, aki egyúttal a hadügyi tárca bir­tokosa is, amerikai látogatójá­nak kifejtette Saigon álláspont­ját a kambodzsai helyzetről, amely „súlyosan aggasztja kor­mányát“. Haig tábornok szer­dán visszautazott Phnom Penh- be és a kambodzsai fővárosból Bangkokon keresztül tér vissza Washingtonba. Phnom Penh — Az Egyesült Államok, Hercules típusú szállí­tógépeinek részvételével kedden megindított légihíd ellenére a kambodzsai főváros továbbra is szorongatott helyzetben van. Az amerikai repülőgépeken főként üzemanyag érkezik a Lón Nol rezsim nem jelentős lé­giereje számára. A hatóságok felszólították a lakosságot, hogy maximális mértékben takarékos­kodjék az élelmiszer-, víz és villanyáram-fogyasztással és rizs-fejadagokat állapítottak meg. MieScbb konkrét lépéseket Felmérés a fegyverkezési hajszáról New York — A legutóbbi ENSZ-közgyűlés kezdeményezé­sére felmérés készült a fegyver­kezési hajsza és a fokozódó há­borús kiadások gazdasági és szo­ciális következményeiről. A je­lentést, amelyet nemzetközi szakértők és tanácsadók állítot­ták össze, Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára terjeszti a leg­közelebbi közgyűlés elé. FONTOS TANÁCSKOZÁS Moszkva — A nemzetközi gaz­dasági együttműködés bankjá­nak tanácsa Moszkvában meg­tartotta 35. ülését, amelynek munkájában a KGST-tagorszá­gok küldöttei, valamint a KGST titkárságának és a nemzetközi beruházási banknak képviselői vettek részt. Az ülésen H. Dietrich, a bank­tanács NDK-beli küldöttségének tagja elnökölt. A banktanács megvizsgálta és jóváhagyta a bank 1972. évi te­vékenységéről szóló igazgatósá­gi beszámolót és az 1973. januá­ri mérleget, határozatot hozott az 1972. évi jövedelem elosztá­sáról, majd a bank tevékenysé­gével összefüggő ügyeket tár­gyalt. A beszámoló a többi között megállapítja: a fegyverkezési hajsza csökkentésével kapcso­latos szovjet—amerikai tárgya­lások, valamint a nukleáris ha­talmak és a nukleáris fegyve­rekkel nem rendelkező országok hasonló jellegű nemzetközi erő­feszítései megfelelnek a világ minden országa érdekeinek. A fegyverkezési hajsza egyrészt élezi a nemzetközi feszültséget és megingatja az ENSZ alapok­mányának elveit és célkitűzé­seit, másrészt károkat okoz a világ gazdasági és társadalmi fejlődésének. Minél előbb tesz­nek konkrét lépéseket a lesze­relés, és főképp a nukleáris le­szerelés terén, annál gyorsabb lesz a folyamat az általános és teljes leszerelés elérésében — szögezi le a beszámoló. HANOIBÚL jövet szerdán visz- szatért Pekingbe Szahanuk her­ceg, a Kambodzsai Nemzeti Egységfront elnöke. Szihanuk előzőleg felkereste Kambodzsa több felszabadított körzetét, majd hivatalos látogatást tett a Vietnami Demokratikus Köztár­saságban. Üj japán főváros épül? Egyes hírek szerint Japánnak üj fővárosa lesz. A kormány is­mét elővette a közel 10 eszten­dővel ezelőtti tervet, amely sze­rint kivonnák a túlzsúfolt több milliós metropolisból az összes minisztériumot és kormányhiva­talt, majd ezeket egy újonnan felépítendő városba telepítenék át. Az új főváros helyét eddig még nem -határozták meg. A terv azonban az, hogy az új fő­város lélekszámát minden kö­rülmények között mintegy egy­1973. IV. 12. millióra korlátozzák. Az illeté­kesek ezzel is hozzá akarnak já­rulni Tokió már krónikussá vált problémáinak megoldásához. Ilyen probléma pl. a túlnépese­dés következtében bekövetke­zett katasztrofálisnak mondható levegőszennyezödás és a telek­árak ugrásszerű emelkedése. A telkeket ugyanis ma már a kor­mány sem tudja megvásárolni. A környezetvédelmi minisztériu­mot pl. régi fabarakkokban he­lyezték el, mert az új épületek felépítéséhez szükséges telkek túlságosan drágák voltak. Vál­tozatlanul megoldatlan problé­mája Tokiónak az utcák elne­vezésének és a házszámoknak a hiánya. Több kísérlet után sem sikerült a külvárosok szövevé­nyében rendet teremteni, így a Japán fővárosban a leveleket térképvázlatok segítségével cím­zik meg. Az új főváros területe a ter­vek szerint kb. 76 km2 lenne. Tokió területe 2140 km2, lako­sainak száma 11,5 millió. Az építkezés első szakasza hat esz­tendőt venne igénybe. Ez alatt az idő alatt az összes kormány­hivatalokat átköltöztetnék az új fővárosba, ahol természetesen felsőbbfokú tanintézeteket és egyetemeket is létesítenének. A második szakaszban a vá­rost úgy építenék ki, hogy kb. 0,5 millió lakos befogadására lenne alkalmas. Az első két sza­kasz építési költségeinek össze­gét 20U0 milliárd yenre becsü­lik. A császárnak is át kell majd költöznie az új fővárosba. Ré­szére új palotát építenek. Tokió városi közigazgatási ap­parátusa is azt tervezi, hogy kiköltözik a túlzsúfolt cityből és az egyik kevésbé lármás kül­városban új közigazgatási épü­leteket építtet. A japán kormány 1863 óta székel Tokióban. Ré­gebben Kyoto volt a császári székhely, az arisztokrata sho- gunok, a hatalom birtokosai Edoban — ez volt Tokió régi ne­ve — laktak. A RENAULT-művekben véget ért a segédmunkások sztrájkja, úgyhogy szerdán reggel már valamennyi üzemben ismét megkezdődött, a normális mun­ka. Az igazgatóság végül is hozzájárult a segédmunkások bérének bizonyos emeléséhez és a sztrájkolok többsége el­fogadta az ajánlatot. A Peugeot gépkocsigyár Saint Etienne-1 üzemében azonban még tovább folyik az április 5-én kezdődött sztrájk s a Sacilor gépgyár egyik, üzemében is sztrájkolnak néhány napja a munkások. NIXON elnök elrendelte, hogy az Egyesült Államokban is tart­sanak Kopernikusz-hetet április 23—30 között, a nagy lengyel csillagász születésének félév­ezredes jubileuma alkalmából. SANTIAGÓBAN Salvador Al­lende chilei elnök megnyitó beszédével nemzetközi szak- szervezeti konferencia kezdte meg munkáját. Az értekezleten a szakszervezeti világszövetség képviselői, európai, ázsiai, af­rikai és latin-amerikai orszá­gok küldöttei vesznek részt, akik megtárgyalják tapasztala­taikat a multinacionális mono­póliumoknak az egyes orszá­gok belügyeibe való beavatko­zása elleni harcban. ARGENTÍNÁBAN szerdán 110 ezer vasutas lépett egynapos sztrájkba, hogy megakadályoz­za az állami vasúttársaság igaz­gatóságának átalakítását. A va­sutasok szakszervezete sztrájk- felhívásában rámutatott, hogy alig hat héttel a megválasztott új elnök, Campora hatalomát­vétele előtt, a katonai kor­mányzat most gyorsan be akar­ja ültetni saját embereit egy sor vezető posztra és így akar­ja akadályozni az új kormány tevékenységét. A MOCAMBIQUE-I Beirából származó hír szerint az otta­ni portugál gyarmati haderő parancsnoka, Di Arriga tábor­nok bejelentette, hogy az év végéig újabb 10 000 katonával 60 000-re növeli a felszabadító erők ellen harcoló hadsereg létszámát. A tábornok nyilatko­zatából az is kitűnt, hogy a gyarmati háborúban a portugál hadsereg erőteljesen igénybe veszi a rhodesiaii fajvédő re­zsim fegyvereseit, míg maga az ország költségvetésének 30 szá­zalékát költi a népellenes há­borúra. Párizsban hatalmas diáktüntetésekre került sor. A diákság az ál­talános béremelések mellett Is síkraszállt, ugyanakkor követelte az Iskolarendszer megreformálását. [ČSTKJ MAKARIOSZ' MEGAKADÁLYOZZUK A TERRORCSELEKMÉNYEKET Nicosia — Makariosz ciprusi elnök a kormány tájékoztatási irodájának adott nyilatkozatá­ban azzal vádolta meg Grivasz tábornokot — Görögországgal való egyesüléséért küzdő moz­galom vezetőjét, hogy terrorista akcióival polgárháborús helyze­tet idéz elő a szigeten. Az el­nök szemére vetette a tábornok­nak, hogy hívei sorozatos táma­dásokat hajtanak végre rend­őrállomások ellen, s nemzeti ka­tasztrófába sodorhatják az or­szágot. „A kormány nem fogja eltűrni a terrorcselekményeket — hangoztatta az elnök — a biztonsági erők folytatni, sőt fo­Végre kell hajtani a szerződést New York — Russel Means, az amerikai indiánok védelmére alakult mozgalom, az AIM veze­tője egy New Yorkban rendezett sajtóértekezleten kijelentette, hogy a dél-dakotai Wounded Kneeben február 27. óta elsán- colt Oglála-Sziu törzsbeli indiá­nok nem teszik le a fegyvert mindaddig, amíg a szövetségi szervek nem tartják meg szigo­rúan a múlt hét csütörtökön lét­rejött megállapodást. Means kijelentette, visszatér Wounded Kneebe, ahonnan azért jött el, hogy az illetékes kor­mányszervekkel tárgyaljon és nézeteit kifejtse a kongresszus­nak az indiánok helyzetével fog­lalkozó albizottsága előtt. Leg­fontosabb feladatának tekinti a „határok védelmének biztosítá­sát“, vagyis a páncélautók és szövetségi funkcionáriusok eltá­volítását a törzsi területről. Ami Washingtont illeti, kö­zölte Russel Means, végre kell hajtania a sziu nemzettel 1868- ban kötött szerződést. A szerző­dés a sziu törzsek szuverenitá­sát és részükre Dél-Dakota nyu­gati területét biztosította. Folytatódnak a tárgyalások Bécs — A Bécsben tartózkodó Otto Winzer, a Német Demokra­tikus Köztársaság külügyminisz­tere, szerdán délelőtt magán­programon vett részt, míg este az osztrák külpolitikai társaság felkérésére és meghívására elő­adást tartott az európai bizton­ság kérdéséről és az NDK kül­politikájáról. Ezt követően dr. Rudolf Kirchschläger osztrák külügyminiszter adott tisztele­tére vacsorát. polgárháborút akarnak előidéz­ni a szigetországban, mint ezt nemrégen az athéni Esztia cí­mű, Grivasz-barát lap is megerő­sítette. Kinek a szekerét tolja Grivasz tábornok, az enózisz — azaz Ciprus Görögországhoz csatolá­Ä ciprusi merényletek sának — megátalkodott híve? Senki sem vonja kétségbe, hogy az athéni katonai junta szekerét tolja, mégpedig nemcsak a saját érdekében, hanem a NATO és az amerikai imperializmus érde­kében is, amely a Pireusz görög kikötőben levő támaszpont meg­szerzése után továbbiakhoz sze­retne hozzájutni hódító izraeli szövetségese közelében. Ezek­nek a köröknek nem tetszik, hogy Cipruson pozitív párbe­széd folyik a görög és a török nemzetiség képviselői között a lakosság két csoportjának békés együttéléséről és viszonyának békés rendezéséről. Az sem tet­szik nekik, hogy a nemrégen tartott elnökválasztáson Maka­riosz érseket egyhangúlag meg­erősítették elnöki tisztségében s a nép döntő többsége határo­zottan támogatja őt. Nincs ínyükre az sem, hogy a ciprusi kormány és Makariosz elnök magáévá tette a békés egymás mellett élés és együttműködés politikáját, amelynek megterem­tésére törekszik a Földközi-ten­ger térségében is. Ezért próbál­nak nyugtalanságot, esetleg polgárháborút kirobbantani, amely kétségtelenül az imperia­lista cselszövések malmára haj­taná a vizet. Még jól emléke­zünk rá, hogy a terroristák kí­sérletet tettek Makariosz meg­gyilkolására és felváltására olyan személlyel, aki sokkal en­gedékenyebb lenne Grivasz tá­bornok követői követelményei­nek teljesítésére. A szigetország három legidősebb görögkeleti püspöke is csatlakozott Maka­riosz ellenfeleihez és úgy hatá­rozott, hogy Makarioszt meg­fosztják egyházi méltóságától, mert szerintük nem tesz eleget érseki tisztéségéből eredő köte­lességeinek. A lázadó püspökök azonban az ortodox egyházi méltóságok és a ciprusi nép többségének döntő ellenállásá­ba ütköztek. Makariosz elnök rendeletére nemrégen különleges osztagok létesültek Grivasz terroristái­nak leverésére. A nép nemcsak örömmel fogadta ezt az intézke­dést, hanem mindjárt a „szemet szemért, fogat fogért közmon­dás szerint kezdett eljárni. Elő­fordul, hogy a Grivasszal ro­konszenvező személyek házai, és parkoló gépkocslai előtt robbannak bombák. A ciprusi kormánykörök nem értenek egyet ezekkel az „ellenakciók­kal“, mert csak az ország el­lenségeinek a malmára hajthat­ják a vizet, s minden legális eszközt bevetnek a terroristák ellen. A ciprusi nép és elsősor­ban a Ciprusi Nép Haladó Pártja (AKEL) a kormánykörök mel­lett áll és támogatja Makariosz elnöknek a terroristák ellen foganatosított intézkedéseit s elítélt minden olyan kísérletet, amelynek célja az elnök meg­döntése és Ciprus független po­litikájának megváltoztatása. JIRÍ JAKOUBEK Kommentárunk „A Ciprusi Köztársaságot oly hatalmas ellenfelek veszik kö­rül, hogy ez már a Piroska és a farkas mesetörténetére emlé­keztet, de egyszerre több farkas akarja felfalni Piroskát. Még szerencsénk, hogy a farkasok érdekei egymáséval ellentétesek a ciprusi nép egysége pedig szilárd“, — hallottam nemrégen egy újságírótól, a külföldön megjelenő Ergatiko Vima című haladó görög lap munkatársá­tól. Ha az ember egy pillantást vet a Földközi-tenger térképére, észreveheti, hogy valóban sok a „farkas“. Itt van a görögor­szági, katonai klikk, amelyet a Cipruson két éve illegálisan tartózkodó, a ciprusi kormány- szervek és Makariosz elnök hí­vei elleni terrorcselekményeket irányító Grivasz tábornok kép­visel. Az ankarai kormánykörök egy része a szigetország Török­országhoz csatolását szorgal­mazza; elsősorban a soviniszta katonák táplálnak hódító szán­dékokat és „török szigetnek“ nevezik Ciprust. A NATO kato­nai vezetői támaszpontokat sze­retnének létesíteni a szigeten. A 6. amerikai flotta ragadozó módjára zavarja a tenger vizét a szigetország közelében, hogy a mesterségesen szított zavargá­sokat ürügyül kihasználva hor­gonyt vessen valamelyik kikötő­ben „rendteremtés“ céljából. Az utóbbi hetekben számos ciprusi városban és községben ismét sorozatos lövöldözések, bombarobbanások történnek. Rendőrőrsöket, közhivatalokat, kormánytisztviselők autóit érik támadások. Gyakran kerül sor hosszas tűzharcra. Grivasz tá­bornok híveinek terrorcselekmé­nyeiről van szó, amelyekkel kozni fogják erőfeszítéseket Gri­vasz tábornok bűnös tevékeny­ségének megakadályozására". Egy nicosiai kerületi bíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a hét palesztin személyt, akiket a nicosiai izraeli nagykö­vet lakóháza, valamint egy iz­raeli repülőgép ellen hétfőn megkísérelt merénylet miatt vet­tek őrizetbe. A csoport egy tag­ja után még nyomoznak. A „Palesztina felszabadítá­sáért küzdő arab ifjúság szerve­zete“ nevű csoport közleményt jelentetett meg Nicosiában, s eb­ben felelősséget vállalt a hétfőn végrehajtott merényletekért. KISLEXIKON

Next

/
Oldalképek
Tartalom