Új Szó, 1973. április (26. évfolyam, 78-101. szám)

1973-04-12 / 87. szám, csütörtök

TÖRVÉNYMÓDOSÍTÓ JAVASLATOK Tanácskoztak a Szövetségi Gyűlés alkotmányjogi bizottságai (ČSTK) — A Szövetségi Gyű­lés két kamarájának alkot­mányjogi bizottságai együttes ülésén megtárgyalták a bünte­tőtörvény és a büntető perrend­tartás, a szabálysértésekről szóló törvény és a szabadság­vesztés-büntetések kitöltéséről szóló törvény módosítására vo­natkozó javaslatokat, a rendőri felügyeletről szóló új törvény javaslatát, továbbá a polgári perrendtartás módosítására vo­natkozó javaslatokat. Valameny- nyi javaslathoz dr. Karol Laco szövetségi miniszterelnök-he­lyettes terjesztett be jelentést. A javasolt perrendtartás — és törvénymódosítások semmikép­pen sem bontják meg a jogi rendelkezések eddigi rendsze­rét és koncepcióját, s csak sür­gős módosításokat jelentenek, amelyek az illetékes szervek­nek közvetlen segítségére le­hetnek a gyakorlatban. Ugyan­akkor összhangban vannak azokkal a nemzetközi szerző­désekkel, amelyeket köztársa­ságunk kötött, mindenekelőtt ami a légi kalózkodás leküz­dését illeti. A közvélemény örömmel veszi tudomásul, hogy az új jogszabály igazságos bün­tetéssel sújtja a repülőgéprab­lókat, akik társadalmilag rend­kívül veszélyes bűncselekményt követnek el. Ugyanilyen hálá­san fogadja a rendőri felügye­letről szóló új törvényt is, amelynek célja a visszaeső bű­nösök által elkövetett bűncse­lekmények számának a korlá­tozása. A polgári perrendtartás mó­dosításával kapcsolatban biz­tosan érdeklődésre tart számot a bontóperekkel kapcsolatban eddig szokásos békéltető eljá­rás megszüntetése, amely ugyanis tisztán formális és tel­jesen hatástalan volt. Ehelyett a bíróságok kötelesek lesznek megkísérelni a házasfelek ki- békítését közvetlenül a bontó­peres eljárás során. Változásra nem kerül sor (ČSTK) — A Szövetségi Mun­kaügyi és Népjóléti Minisztéri­um a közelgő ünnepekkel kap­csolatos munkaidőrendezésre vonatkozó számos kérdésre vá­laszolva közli, hogy az idén május 1-én és 9-én a 313/73. számú kormányhatározattal összhangban nem történik sem­milyen változás a szabad rwt- pok és a munkanapok terén. Az említett határozat meg­hagyja valamennyi központi szervnek, hogy biztosítsák, mi­szerint az alárendelt szerveze­tekben ne módosítsák önkénye­sen a munkaidőt. Az 1973. évi munkaidő bár­mily nemű rendezését és rész­letes magyarázatát a törvény­tár 81/72. számú hirdetménye ismerteti. A HALADÁS ÉS KORSZERŰSÉG SEREGSZEMLÉJE Az idei IV. nemzetközi brnói nagyvásárról valóban elmond­ható, hogy teljesíti fő küldeté­sét: megfelelő keretet nyújt külkereskedelmi vállalataink­nak és szervezeteinknek, vala­mint a vásáron részt vevő kül­földi partnervállalatoknak ah­hoz, hogy áttekintsék egyes fo­gyasztási cikkek színvonalát, s ennek alapján megfelelő üzle­tet kössenek. A vásár fő célja többek között a KGST-országok szocialista gazdasági integráci­ós programjának népszerűsíté­se és továbbfejlesztése is. A KGST-országok a vásár egyik központi pavilonjában együtte­sen mutatják be csúcstermékoj- ket. Nemcsak a szakember, de mindenki, aki meglátogatta ezt a pavilont, meggyőződhet arról a hatalmas fejlődésről, amelyet a szocialista közösség országai tettek meg a műszaki haladás és a korszerű termelés útján. Nagyszerűen dokumentálja ezt az utat a Szovjetunió kiállítá­sa. A vásáron tizenkét szovjet külkereskedelmi vállalat képvi­selteti magát. A vásártelep pa­vilonjában láthatunk szovjet termékeket — számuk megha­ladja a háromezret. Az egyes szovjet köztársaságok legjobb termékeiket hozták el Brnóba. A „B“-pavilonban megérdemelt figyelmet vált ki a szovjet bú­toripar-kiállítás, de a különfé­le likőrök, teafélék éppúgy ver­senyképesek, mint a bőrdíszmű, vagy a nők által annyira meg­csodált szőrmék, bundák. A jelentős szovjet árucikkek közé tartoznak a világ sok or­szágában közkedvelt szovjet fényképezőgépek és filmezőgé­pek. A Ekszportljan külkeres­kedelmi vállalat textil-termékei iránt is nagy az érdeklődés. (sm) KÖZÉLET — Nyikolaj Vasziljevics Faggye- jev KGST-titkár tegnap Prágában befejezte tárgyalásait František Hamouz csehszlovák miniszterel­nök-helyettessel, a KGST Végre­hajtó Bizottságának elnökével. Megbeszéléseik a KGST-szervek- nek a szocialista gazdasági integ­ráció komplex programja megva­lósításával kapcsolatos tevékeny­ségével összefüggő kérdéseket érintették, azonkívül foglalkoztak a KGST júniusi prágai ülésszaka előkészítésével. — A CSSZK és az SZSZK igaz­ságügyminiszterének meghívására tegnap Prágába érkezett a Lengyel Népköztársaság bírósági küldött­sége, amelyet Wladzimierz Beru- towicz, az LNK igazságügyminisz­tere vezet. — Dr. Stefan Sutka, a CSSZSZK közlekedésügyi minisztere tegnap a délelőtti órákban Prágában fo­gadta Mieczyslaw Zajfrydot, a Lengyel Népköztársaság közleke­désügyi miniszterét, akivel megvi­tatott néhány, a két ország köz­lekedési együttműködését illető kérdést. — Tegnap az NSZK-ba utazott az a csehszlovák küldöttség, amely Jifl Götz külügyminiszter-helyet­tes vezetésével április 12-én és 13-án Bonnban folytatja megbeszé­léseit a CSSZSZK és az NSZK köl­csönös kapcsolatairól. — Dr. Olajos József, a Magyar Szabványügyi Hivatal és Tlmotej Hill, a Csehszlovák Szabvány- és Mértékügyi Hivatal elnöke Prágá­ban tegnap aláírták a szabvány- ügyi együttműködés ez idei és jö­vő évi tervét. ülést tartott a CSSZK NF KB plénuma (CSTK) — A Cseh Szocialista Köztársaság Nemzeti Frontjának a CSKP XIV. kongresszusa utáni te­vékenységéről és jelenlegi felada­tairól tanácskozott tegnap Prágá­ban a CSSZK NF KB plénuma. Az ülést Karéi Kučera vezérőrnagy, a CSSZK NF KB aielnöke vezette. Az ülésen részt vett dr. Tomáš Tráv- níček, az NF KB aielnöke, dr. Fe­dor Gulla, az SZSZK NF KB ve­zető titkára és más vendégek. A fő beszámolót Miloslav Vácik, a CSSZK NF KB aielnöke tartotta. Vacfk elvtárs elmondotta, hogy a Nemzeti Front és a köréje tö­mörült szervezetek az elmúlt idő­szakban elsősorban a népgazda­ság támogatására törekedtek. Leg­fontosabb a politikai tömegmun­ka volt, amelyet az ötéves terv hatékony teljesítésére, a termelés hatékonyságának növelésére, a munkafegyelem megszilárdítására és a szocialista munkaverseny fej­lesztésére irányítottak. A továbbiakban a politikai és kulturális nevelőmunka jelentősé­géről szólt. Kifejtette, mennyire fontos valamennyi polgárt meg­nyerni politikánk számára, s fej­leszteni bennük a szocialista ön­tudatot. A Nemzeti Front jelenleg leg­fontosabb feladatának az ifjúság rendszeres, eszmei szempontból egységes nevelését tartja. Minden feladatot teljesít A járási pártkonferencia küldötte Tóth Endre, a Rožňavai (Rozsnyói) Egészségügyi Kö­zépiskola tanára mozgékony ember. A kelet-szlovákiai Ma- ťovce (Matyóc) községben szü­letett. A középiskola elvégzé­se után a bratislavai Komenský Egyetemen szerezte meg ma­gyar—történetem szakos tanári oklevelét. Főiskolás korában nemcsak az ifjúsági szervezet munkájából vette ki a részét, hanem a legjobb pionírvezetők egyike volt. Hogy számára a politikai munka nem volt ide­gen, s hogy abból főiskolás ko­rában is aktívan kivette a ré­szét, azt a legjobban az a tény igazolja, hogy a harmadik év­folyamban felvették a párt tag­jainak sorába. — Ez számomra nemcsak megtiszteltetést jelentett, ha­nem még nagyobb feladatok el­végzésére, megvalósítására ösz­tönzött — mondja. — Ezzel a tudattal kezdtem el pedagógiai pályafutásomat a kelet-szlová­kiai Novosad községben. Egy év eltelte után 1963-ban Rozsnyóra került. Innen vonult be az egyéves tényleges kato­nai szolgálatra, ahol az egység pártszervezete vezetőségének a tagja lett. Szakasza nemcsak a kiképzés terén tartozott a leg­jobbak közé, hanem a széles nyomtávú vasúti építésnél is. Leszerelése után az iskolában megalakította a szakszervezet iskolai alapszervezetét és éve­kig ő töltötte be az elnöki ’tisztséget. Tények bizonyítják, hogy az 1968-as események ide­jén sem ingott meg. A baráti hadseregek bejövetelét interna­cionalista segítségnek tekintet­te. — 1970-ben az a megtisztel­tetés ért, hogy megbíztak a csallóközi, illetve a Dunajská Streda-1 (dunaszeirdahelyi) egészségügyi Iskola megszerve­zésével — mondja. — Fél évet töltöttem itt, de a kötelesség — bár marasztaltak — visszaszó­lított. Persze otthon azaz eredeti munkahelyén is sok munka várt rá, de éppen ezért jött vissza. Megválasztották az iskolai párt- alapszervezet elnökének. Ezt a funkciót a mai napig is betöl­ti. Előad a párt esti iskoláján, az iskola igazgatójával kar­öltve patronálja a SZISZ-szer- vezetet, a Szocialista Akadémia tagja, s mindezek mellett ter­mészetesen pedagógus, a ne­gyedik, az érettségire készülő évfolyam osztályfőnöke. — Nem panaszként mondom, de nagy az elfoglatságom, ke­vés a szabad időm. A két gyer­mekünkkel való foglalkozásra —■ igaz most Galántán vannak *— kevés idő jut. A nevelésben helyettesit a feleségem, aki nemcsak pedagógus, hanem 1964-től párttag is, s így meg­érti, hogy sok munkám van — mondja. Másképpen az élete­met. a pedagógiai pályámat, nem is tudom elképzelni. S bármily kevés is a szabad idő, minden évben szakítunk annyi időt, hogy a másodikosokkal felkeressük a duklai harcok színhelyét. Beszélgetünk az Iskoláról, a polgári nevelésről, a pártszer­vezet munkájáról, amelyet a já­rási pártkonferencián ő képvi­sel. — Szeretnék felszólalni a vi­tában — mondja. — Mégpedig a szocialista hazafisággal s a proletár Internacionalista neve­léssel kapcsolatban akarok né­hány gondolatot elmondani. Felszólalásom vázlata már el­készült ... A szünet végét jelző csengő f é 1 be s z a k í t j a bes zél getés ü n k et. Pedig Tóth Endre minden bi­zonnyal még sok érdekeset mondott volna. E röpke be­szélgetés alkalmából — s ezt mások is igazolták — meggyő­ződtek, hogy nem sajnálja a fáradságot, minden pártfelada­tot becsülettel teljesít. Ahogy mondják, olyan ember, aki min­őig tudja, hogy mit akar. NÉMETH JÁNOS Parlamenti küldöttségünk befejezte látogatását a VDK-ban Folytatás az 1. oldalról) vákia Kommunista Pártjának, Szövetségi Gyűlésének, szövetsé­gi kormányának és népének azért az értékes és hatékony tá­mogatásért és segítségért, ame­lyet a proletár internacionaliz­mus szellemében nyújtottak a vietnami népnek, az amerikai agresszorok ellen, hazája vé­delméért vívott harcában, és a szocializmus építésében. A CSSZSZK támogatása és segítsé­ge, a többi testvéri szocialista ország támogatásával és segítsé­gével együtt, hatalmas ösztön­zést adott a vietnami nép har­cának és hozzájárult nagy győ­zelme eléréséhez. A vietnami nép mérhetetlenül örül azoknak a nagy sikerek­nek, amelyeket Csehszlovákia testvéri népe a CSKP vezetésé­vel 1948. dicső Győzelmes Feb­ruárja óta ért el a szocializmus építésében. Szilárd meggyőződé­se, hogy sikeresen teljesítik a CSSZSZK további sokoldalú fej­lesztésének programját, amelyet a CSKP XIV. kongresszusa tű­zött ki. A VDK képviselői teljes támogatásukról biztosították a CSSZSZK azon igazságos köve­telését, hogy a Német. Szövetsé­gi Köztársaság kormánya ismer­je el jogellenesnek és érvényte­lennek az úgynevezett münche­ni egyezményt. Alois Indra elvtárs, a cseh­szlovák küldöttség vezetője a VDK párt- és állami képviselői­nek, valamint az egész vietnami népnek tolmácsolta Gustáv Hu­sák elvtárs, a CSKP KB főtit­kára, Ludvík Svoboda elvtárs, a CSSZSZK elnöke, Ľubomír Štrougal elvtárs, a szövetségi kormány elnöke és Csehszlová­kia egész népe forró, elvtársi üdvözleteit. Köszönetét fejezte ki a Vietnami Dolgozó Pártja, a VDK kormánya és az egész viet­nami nép elvhű állásfoglalásáért a CSSZSZK-ban 1968-ban leját­szódott eseményekkel kapcso­latban, és azért a támogatásért, amelyben a CSKP új vezetőségé­nek és a CSSZSZK kormányá­nak az akkori válság és követ­kezményei leküzdésére irányuló erőfeszítéseit részesítették. Szí­vélyes jókívánatait fejezte ki a nemzetközi jelentőségű, nagy- történelmi győzelemhez, ame­lyet a vietnami nép a háború be­fejezéséről és a vietnami béke helyreállításáról szóló egyez­mény megkötésével ért el. A két fél hangsúlyozta, hogy ez az egyezmény nemcsak a hős viet­nami nép, hanem valamennyi szocialista ország, az egész im­perialistaellenes világfront nagy jelentőségű győzelme. Ez a győ­zelem a Vietnami Dolgozók Pártja, a Dél-Vietnami Nemzeti Felszabadítási Front és a dél­vietnami ideiglenes forradalmi kormány — a dél-vietnami nép igazi képviselője, melynek veze­tésével a vietnami nép kitartóan harcolt három fronton: katonai, politikai és diplomáciai fron­ton az imperialista agresszorok ellen — helyes irányvonalának az eredménye. E győzelem to­vábbá a testvéri szocialista or­szágok, a nemzetközi kommu­nista- és munkásmozgalom és a világ valamennyi békeszerető haladó ereje támogatásának és segítségének az eredménye. A vietnami nép igazságos ügyének győzelme komolyan meggyengítette az imperializ­must, és aktívan hozzájárult a béke megvédéséhez Ázsiában és az egész világon. A két fél ha­tározottan elítélte az Egyesült Államok kormányát és a saigoni rezsimet, amelyek szándékosan, igen súlyosan, rendszeresen megsértik a Vietnamról szóló párizsi egyezmény legfonto­sabb és legidőszerűbb cikke­lyeit, ami ellentétben áll a dél­vietnami nép mélységes-, vá­gyával a béke, a függetlenség, a demokrácia és nemzeti egyetér­tés iránt. A csehszlovák küldöttség meg­erősítette a CSSZSZK elvhű ál­lásfoglalását, hogy határozottan támogatja a vietnami népet és segítséget nyújt a párizsi egyez­mény következetes tiszteletben tartásáért és szigorú teljesíté­séért vívott harcában, melynek célja a tartós béke megőrzése, a demokráciáért és független­ségért vívott harc győzelme Dél-Vietnamban, és az ország bé­kés egyesítésének megkezdése. A CSSZSZK a többi testvéri szo­cialista országgal együtt segít­séget nyújt a vietnami népnek a háborús károk helyrehozásá­ban, a gazdaság felújításában és a szocializmus építésében Észak- Vietnamban. A két fél örömmel üdvözli azokat a nagy győzelmeket, amelyeket a laoszi és a kam­bodzsai nép nemzeti felszabadí­tó harcában ért el, és állást fog­lal amellett, hogy ezen orszá­gok népei szabadon irányíthas­sák saját sorsukat. A két fél ki­cserélte a parlamenti munka te­rén szerzett tapasztalatait, és megelégedéssel állapították meg, hogy szüntelenül fejlőd­nek a VDK Nemzetgyűlése és a CSSZSZK Szövetségi Gyűlése közötti kapcsolatok. Alois Indra elvtárs, a cseh­szlovák parlamenti küldöttség vezetője, a CSSZSZK Szövetségi Gyűlésének nevében a VDK Nemzetgyűlésének küldöttségét hivatalos, baráti látogatásra hív­ta meg. A meghívást köszönet­tel elfogadták. A CSSZSZK Szövetségi Gyűlé­se küldöttségének a VDK-bari tett látogatása a csehszlovák és a vietnami né*p testvéri, barátsá­gának és harci szolidaritásának manifesztációjává vált. Jelentős mértékben hozzájárul a két or­szág baráti kapcsolatai, kölcsö­nös testvéri együttműködése to­vábbi fejlesztéséhez és megszi­lárdításához a marxizmus—leni­nizmus és a proletár internacio-« nalizmus alapján. Riadókés zültségfoen az Al-Fafah Beirut — Hasszan Szabri El- Kholit, Szadat elnök személyes megbízottja, aki kedden este érkezett meg a libanoni fővá­rosba, fogadta Szolimán Frangié libanoni elnök. El-Kholi a liba­noni elnöknek átnyújtotta Szadat elnök üzenetét. A talál­kozón jelen volt Szaeb Szalam miniszterelnök és Khalil Abuha- mad külügyminiszter is. A fogadás befejeztével El- Kholi újságíróknak elmondotta, hogy utazásának célja egyrészt Szadat üzenetének átnyújtása, másrészt pedig Jasszer Aráját palesztinai vezetővel való ta­lálkozás létrehozása volt. Az izraeli agresszióval kapcsolat­ban azt hangoztatta, hogy nem­zetközi erőfeszítéseket kell ten­ni az izraeli politika megvál­toztatása érdekében. A egyiptomi küldött találko­zott és tárgyalt Jasszer Arafet- tal, a Palesztinai Felszibadí- tási Szervezet Központi Bizott­ságának elnökével. A találko­zón El-Kholi az egyiptomi kor­mány nevében részvétét nyil­vánította a palesztinai mozga­lom veztőinek meggyilkolása miatt. Damaszkusz — Az El Fatah nyugati részlegének parancs­noksága nyilatkozatában utasí­totta „maximális riadókészült­ségre“ Szíria nyugati körzetei­ben állomásozó egységeit s fo­kozott éberségre szólította fel a megszállt területeken műkö­dő tagjait. A nyilatkozat kö­zölte, hogy a Beirutban végre»- hajtott akció során az izraeli támadók fontos dokumentumo­kat vittek magukkal Kamal Adván palesztin vezető lakásá­ból. A NYUGATNÉMET nyomda- és papíripari dolgozók szak- szervezete és a munkaadók kép­viselői szerda reggelre megálla­podtak abban, hogy az iparág 180 ezer dolgozójának bérét át­lag 10,8 százalékkal emelik. AZ AMERIKAI ÁLLAMOK SZERVEZETÉNEK immár máso­dik hete Washingtonban folyó ülésszakán fel fogják vetni Ku­ba tagságának kérdését. Kolum­bia, Costa-Rica, Ecuador és Uruguay ezzel kapcsolatos nyi­latkozat-tervezetet nyújtott be az ülésszak irodájához. A ter­vezet — bár nem említi név szerint Kubát — láthatóan azt a célt szolgálja, hogy hatály­talanítsák azt az elvet, amely szerint „a kommunizmus össze­egyeztethetetlen az amerikaközi rendszerrel“. Mint ismeretes, ennek az elvnek az alapján re­kesztették ki az AÁSZ-ból Ku­bát, IIÜkvf 1973. IV. 12.

Next

/
Oldalképek
Tartalom