Új Szó, 1973. március (26. évfolyam, 51-77. szám)

1973-03-11 / 10. szám, Vasárnapi Új Szó

MÉREG AZ ÉTER HULLÁMAIN MirŐI beszél az Amerika Hangjának 2400 munkatársa? A fő céltábla - a Szovjetunió „Mi az igazat fogjuk mondani önöknek" ... ezzel az ígérettel kezdte első adását 1942. február 24-én az Amerika Hangja rádióadó. S azóta, immár 30 esztendeje a tévedhetetlen mentor szerepét alakítja, amely az „objektív igazságot" közli az amerikai életformáról. Az Egyesült Államok területén és külföldön naponta 115 adó „tárja fel Amerikát" a külföldi hallgató előtt. A burzsoá propaganda zavaros áradata —, amelyet az Amerika Hangja hetenként több mint 900 órán át, éjjel-nappal 36 nyelven sugároz — szennyezi az étert. A külföldre szóló amerikai rádióadások hivatalosan meghirdetett célja: „előmozdítani, hogy más népek jobban megértsék az Egyesült Államokat, és segíteni a nemzetközi megértést". Az úgynevezett 402-es törvény szavai enyhén szólva nevetségesek. Az Amerika Hangja soha nem adott objektív képet az Egyesült Államokról, hanem megszépítve tálalta a külföldi hallgatóknak az „amerikai életformát", beavatkozott más országok belügyeibe, és semmivel sem járult hozzá a jobb nemzetközi megértéshez. Az antikommunizmussal mérgezeti antennák befognak minden földrészt. A fő célpontjuk a szocializmus, azt célozzák meg az ideológiai diverzió nehézfegyveíével. Régi eszmék új csomogolásban A lélektani hadviselés amerikai szakértői olyan szóhasználatot dolgoztak ki, amelyre hivatkozva elmondhatják, hogy az Amerika Hangja úgynevezett „fehér propagandát" folytat, vagyis - hivatalosan az Egyesült Államok kormányának nevében működik. Az állami szervezet cégére nem teszi lehetővé, hogy beavatkozzék más országok belügyeibe. Ebből adódnak azok a kifinomult és ármányos módszerek, amelyekkel az amerikai polgári ideológiát igyekeznek külföldre exportálni. Az 50-es évek elején az amerikai külpolitikai propaganda hatalmas gépezete új elvekre tért át: a rossz hírű „elrettentés" doktrínájáról a még reakciósabb „felszabadítás", vagy a „kommunizmus elvetése" doktrínájára. Az uralkodó körök fegyvertárát alkotó doktrínák adja meg az Amerika Hangjának a politikai alaphangját. Az amerikai rádiópropaganda kommunistaellenes hangvétele határozottan megerősödött. A 60-as évek elején a hangnem jelentősen megváltozott, amikor a néhai Kennedy elnök áttért a „hídverés", vagy a szocialista államokba való „békés behatolás" liberálisabb, de nem kevésbé rafinál! politikájára. Az amerikai ideológusok, akik a kalandor „erőpolilikával" kudarcot vallottak, s rájöttek, hogy a durva rágalmakkal űzött propaganda hatástalan, azt tűzték kl alapvető célul, hogy fokozatosan bomlasszák belülről a szocializmust, s „eróziót" idézzenek elő benne. „Finoman, de hajthatatlanul!" — ez lett az Amerika Hangjának új jelszava. Ezzel együtt az álobjektivitás új köntösében apránként a régi eszméket sugallják a hallgatónak. Az elfogulatlanság álarcában Azóta, hogy 1961-ben a rádiópropaganda sajátosságait jól ismerő Edward Marrow került az Egyesült Államok Tájékoztatási Hivatalának, a USIA-nak az élére, az Amerika Hangja tevékenységében előtérbe került az „elfogulatlanság". Az intézmény irányításával működő rádióban ekkor honosodott meg az „objektív politizálás". A New Republic című lap annak idején így írt az „objektivitás politikájáról": „Az Amerika Hangja híradásaiban új hang jelentkezett ..." A lap arra célzott, hogy a külföldre szóló hírekben említést tesznek az Egyesült Államok életének néhány negatív vonásáról is, mert a szakértők szerint ez elősegíti, hogy a hallgatókban „reálisabb kép" alakuljon ki az amerikai társadalomról. A rádióműsorban azonban természetesen nem kapnak helyet a társadalom fő ellentmondásai. A rádió vezetői módszereiket finomítva nagy figyelmet fordítanak a műsorok stílusára. Az adások megindításának első percétől munkatársként alkalmazták a különböző országokból érkezett emigránsokat, mert az volt a véleményük, hogy így hatékonyabb propagandát folytathatnak. A gyakorlat azonban azt mutatta, hogy az Amerika Hangjánál dolgozó emigránsok fokozatosan elveszítik a „hazájuk képviselőinek" vonásait. Egyre több hibát követnek el ideológiai kérdésekben, mert képtelenek számításba venni az egykori hazájukban végbemenő politikai változásokat, s nyelvükben is, mert fogalmuk sincs anyanyelvük otthoni változásairól, fejlődéséről. A disszidensek alkalmazásáról persze nem mondtak le teljesen, csak kapcsolataikat kicsit elkendőzik. Kétes „haszon" A müsorszerkesztők egyik új formai eleme az Amerika Hangjánál az úgynevezett „Üj hang", amely a bulvársajtó módszerével él, s alapvető mondanivalója! szenzációk, zene, krokik és viták, élcek és reklámok keverékébe ágyazva észrevétlenül csempészik a hallgatóság elé. Napjainkra alapvetően megváltozott a propaganda taktikája is, mind ritkábban adnak teret a durván nyílt módszereknek. Ezeket a tények manipulálása váltotta fel. Úgy válogatják, csoportosítják, állítják szembe és kommentálják a tényeket, hogy a hallgatók tudatát a számukra szükséges irányba tereljék, s saját gondolkodásmódjuk átvételére késztessék őket. A hidegháború egyik szakértője, Charles Sippman Rádió, televízió és társadalom című könyvében aggódva teszi fel a kérdést: „Kl hallgatja az Amerika Hangját? Hol a biztosíték, hogv hangunk nem pusztába kiáltott szó? Ezek a kérdések foglalkoztatják a rádióban dolgo zó propagandistákat. Az Amerika Hangja ezért küld szét szerte a világba számtalan kérdőivet. Arról, hogy hogyan és kik hallgatják az adásokat. Sok adatot hoznak azok a turisták is, akik az adott országokba látogatnak. Ezek iránt az adatok iránt fokozatosan érdeklődik az Amerikai Központi Hírszerző Hivatal, a CIA is. Az Amerika Hangja és a CIA szoros kapcsolata egyébként már régen nem titok. A rádió tanácsadó szociológusai rendkívül nagy figyelmet szentelnek az ifjúságnak. Tudatában vannak annak, hogy egy-egy ország jövőjét az ifjúság jelen ti, ezért az Amerika Hangja az ideológiai harcban a tapasztalatlan fiatalokat veszi célba „az élet értelméről" szóló különféle álfilozofálással, az „apák és fiúk", a nemzedékek problémájának felnagyításával. S az ideológiai ráhatást szolgálja ultramodern zpne, divat és a sport is. A műsorok formai változásai melletl azonban az Amerika Hangja általános stratégiája változatlan: a mindig, mindenütt és mindenben jelenlevő kommunístaellenesség. A szocialista országoknak címzett antikommunista propagandának az a fő feladata, hogy megpróbálja gyengíteni a Szovjetunió és más szocialista országok népeinek politikai-gazdasági kapcsolatait, megbontani eszmei-politikai egységüke!, elhinteni a nacionalizmus és a sovinizmus mérgét. Az Egyesült Államok kormánya óriási összegeket fordít az Amerika Hangjára; ennek a hatalmas apparátusnak a fenntartása ma csaknem 150 millió dollárba kerül. Miért fordítanak ilyen nagy összegeket olyan vállalkozásra, amely nem hoz pénzben kifejezhető hasznot az uralkodó osztálynak? Erre válaszol J. Martin amerikai kutató: „Nemzetközi problémáinkat a jövőben a propaganda révén oldjuk meg. A had viselés nem más, mint a szavak háborúja, hadviselés az emberek agyáért, ez a jelen és a jövő módszere". Ugyanezt fejtette ki Wilson Disard, a USIA egyik voll felelős munkatársa is: „Ha elkerüljük az öngyilkos nukleáris háborút, köztünk és a kommunisták közöt! az erőviszonyokai elsősorban a világközvéleményéri vívóit harc határozza meg." A lélektani hadviselés amerikai tábornokai ezért folytatják a propaganda-fegyverkezési versenyt. De bárhogy igyekezzenek is az Amerika Hangja ideoló giai diverzánsai, hogy sötét céljaikai a „fehér propa gandával" leplezzék a rádió adásaiban, ez nem jár sikerrel. L. CSAUSZOV G

ondoljunk el egy valószínűtlen szituációt. A televízió műsorának körülrajongott, nagydíjas szereplői otthagyják a képernyőt, s átköltöznek a televíziőműsor egyik nézőjének lakásába. Kikkel telik meg akkor a derék amerikai" vendégszobája? A társaság, mondjuk meg őszintén, nagyon is vegyes lesz. Az ebédlőasztalnál várakozó tartásban meggémberedve egész haramiabanda ül: coltját mindegyik készenlétben tartja. A házigazda kedves karosszékében egy szörnyalak terpeszkedik, foszforeszkáló szemeiből halált hozó sugarakat lövellve ki — valahonnan más világból érkezett. Kicsit odébb, egy díványon hárman ülnek: egy hatalmas, gyermekfaló hangya, mellette a detektívfilmek legyőzhetetlen hőse hangtompítós pisztolyával, valamint egy elbájoló külsejű amazon, akinek retiküljében kecses női pisztoly lapul. A „hős" és az amazon lábainál élettelen testek hevernek — azoknak a hullái, akik az útjukba mertek állni. A dívány alatt denevérek, halálos csípésű skorpiók és pókok rejtőznek. A szoba sarkaiban szadisták, vámpírok, félig ember félig állat szörnyek és morfinisták lődörögnek. A levegőben időnként kísértetek sápadt árnyai je lennek meg. A házigazdák fáradtan és közömbösen botorkálnak „vendégeik" kö zött, kezükben vödör és rongy, hogy újra meg újra feltöröljék a szünet nélküli verekedések, összecsapások, merényletek során kiömlött vér tö csáit. S a gyerekek? Mit csinálnak ebben a helyzetben a gyerekek? Sírni kezdenek, megijednek? Aligha. A mai amerikai gyerekek már átmentek az erőszak komoly televíziós iskoláján. Meglehet, hogy ők is el tudnak bánni ezzel a hívatlan társasággal. Visszakergetik őket a képernyőre, s mintha mi sem történt volna, ismét leülnek a televíziókészülék elé, hogy a megszokott testtartásban nézzék tovább a műsort .. . így ölnek szerte az egész országban és nézik, nézik meredten a kékesfényű vagy a színes képernyőt. Az utóbbi két és fél évben pedig ezeket a fiatal tévénézőket figyelte szorgosan, vizsgálta megfeszítetten néhány egyetemi oktató — egy szociális bizottság tagjai. A bizottság nemrég közzétette kutatási eredményeit. A televízió és a minthogy — úgymond — segítik az egészséges érzelmi feltöltődést, levezetik a nézők rossz ösztöneit. És a televízió képernyőjén évről évre nemhogy nem kevesebb, hanem mind több erőszakos jelenetet lehet látni. Ez mára már olyan méreteket öltött, hogy a szakértők egyre gyakrabban „ultraerőszakról" beszélnek. E problémának van még egy oldala: a borzalmak műfaja nagyon is megfelel // AZ ERŐSZAK TÉVÉISKOLÁJA gyerekek; a televízióban bemutatott erőszakos jelenetek hatása című jeleneiéhen a következőket olvassuk: — A televízió képernyőjén látott erőszak károsan hat a gyerekekre: elősegíti az agresszív hajlamok kialakulását és megerősödését. Ez a megállapítás egyáltalán nem meglepő, Amerikában mégis szenzációnak számított. Azok a gondolkodó amerikaiak, akiket nyugtalanít, hogy tombol az erőszak, és növekszik a bűnözés, különösen a fiatalkorúak között, már két évtizede teszik fel újra és újra a kérdést maguknak és a tár sadalomnak: valóban jók-e országunknak ezek a szadista jelenetek. Bíráló hangjukat azonban elnyomta a televíziós és reklámtársaságok kórusa, mely azt harsogja, hogy a kegyetlen látványosságok nemcsak hogy nem károsak, hanem egyenesen hasznosak a televízió producereinek: könnyű elkészíteni. „Az ultraerőszak — állapítja meg szenvtelenül a Time című hetilap — ultraprofitot hoz." A vizsgálatok eredményeit öt kötet ben foglalták össze. Csak az összefoglaló részt — 297 oldalt — tették köz zé, azt is — mint egy amerikai szemleíró keserű gúnnyal megjegyezte — „szándékosan olvashatatlan stílusban." A statisztikai adatok tanúsága szerint a gyerekek naponta átlag 5 óra 25 percet töltenek a televízió előtt. Az amerikai sajtóban használatos kifejezéssel élve, a tévéssrácok, a tévéslányok nem gázolnak a pocsolyákban, nem másznak fára, nem csavarognak az erdőben — ilyesmit ritkán látnak a televízióban. Naponta öt és fél órát olyan tarka csőcselékkel töltenek. mint amilyet elbeszélésünk elején megismertünk. Látjuk, hogy minden probléma egyszerűen megoldha tó: elég egy lövés, egy ökölcsapás. És ezt jól emlékezetükbe vésik. Azok a fiatalok, akik Vietnamban, Laoszban és Kambodzsában kegyetlenkedlek, ezt az iskolát járlák kj. A televízió képernyőjén egy óra alatt átlagosan nyolc gyilkossági vagy verekedési jelenet látható. Különösen furcsa, ellentmondásos jelenség az, hogy a legtöbb erőszakos ság a rajzfilmekben fordul elő, amelyeket pedig éppen a legfiatalabbak számára készítenek. Ezekben 10 rész közül három tele van hátborzongató jelenetekkel, 71 százalékuk pedig legalább egy erőszakos jelenetet tartalmaz. A kisgyerekek még nem tudják jól értékelni a szereplőket, nem tud ják kiválasztani közülük, melyikük rossz, melyikük jó. Nem tudják elkü löníteni a valóságot a kitalált részek tői, j a kigondolt kegyetlenséget úgy fogják fel, mintha valóban megtörtént volna. A 2—3 évesek számára a televízió képernyője nagy izgalmakat, lelki megrendüléseket okoz. Véres gyilkosságok, halállal végződő verekedés, erőszak. Ilyen „vidám" képeken keresztül ismerteti meg őket az élettel ez a varázsdoboz. Varázsdoboz? Az amerikaiak mind gyakrabban nevezik a televíziót a szem rágógumijának lelki rágóguminak. S vajon mindenért a televízió a hibás? Az utóbbi évek történelmében még sohasem látott erőszakhullám söpört végig Amerikán. Leszámolás a négermegmozdulások résztvevőivel, diáktantetésekre irányított sortűz, háborúellenes aktivisták bebörtönzése, bántalmazása. S végül szennyes há ború Indokínában. A televízió nem tesz mást: egyszerűen lépést tart „az erőszak társadalmával". Nemhiába mondják az amerikaiak, hogy minden országnak olyan a televíziója, amilyet érdemel. SZ. VISNYEVSZKAJA