Új Szó, 1973. március (26. évfolyam, 51-77. szám)
1973-03-24 / 71. szám, szombat
A Sparta Milánóba utazik Teljesült Cruyff kívánsága £ Melyik az angolok közül? Zürichben tegnap délben ünnepélyes keretek között ejtették meg a Bajnokcsapatok és a Kupagyőztesek Európa Kupája, valamint az UEFA Kupa elődöntőjének párosítását. Ezt a sorsolást is érthetően nagy érdeklődés előzte meg, hiszen most már mindhárom sorozatban úgyszólván teljesen kirajzolódhatnak a döntő körvonalai. Az elődöntőket április 11-én és 25-én rendezik meg. Ügy lett, ahogy azt Johann Cruyff kívánta, a BEK védője e díszes kupa volt hatszoros védőjét kapta ellenfelül, tehát Amszterdamban és Madridban valóban szupertalálkozókra lesz kilátás. Annak ellenére, hogy már sokan előre kikiáltották az Ajax végső győzelmét, ez a párharc mindenképpen érdekes lesz. Az a tény, hogy a Real Madrid a nagyon ütőképes kijevi csapatot marasztalta el, már önmagában is sokat mond. A Bayern München csapatának mintha Ajax komplexusa volna, s ezért nem lehet kétségtelenül megállapítani, vajon annyira félelmetes-e még az Ajax, mint például tavaly volt. A másik ágon az olasz technika (Juventus) és az angol erő (Derby County) ütközik meg. Az előző fordulók tapasztalatai alapján sok függ attól, milyen eredményt hoz a torinói mérkőzés. Annyi bizonyos, hogy az eléggé gyakori angol—olasz klubtalálkozók sikeresebbjei nagy általánosságban az olasz csapatok voltak. A Juventus rutinja Újpesten sokat ért, ki tudja mire viszi vele Derbyben, ahol a hazaiak erőnléte egészen biztosan kibírja kilencven percen át is... KEK A Sparta Praha csapatát egyrészt most sem hagyta cserben a szerencse, mivel sorozatban negyedszer idegenben kezdi csatározását ellenfelével és ez a prágai élcsapat esetében az eddigiek során döntő tényezőnek bizonyult. Az viszont igaz, hogy nemzetközi igényes mércével mérve egyik sem volt az AC Milánhoz fogható. A milánói együttes kuparutinja lényegesen nagyobb és idegenben is nagyszerűen tartja magát, néha még jobban, mint házigazdaként. A valós tipp tehát az, hogy a papírforma nem kecsegtet döntőbeli lehetőséggel a Sparta számára. Igaz, Maše- kék esetében nem árt óvatosnak lenni. Hátha sikerül folytatniuk a nagyszerű szereplést . .. A Leeds United—Hajdúk Split találkozón nem lehet vitás az angol csapat nagyobb tudása, s azt hisszük, ott lesz a döntőben az angol I. liga büszkesége. UEFA KUPA A sorsolás megtréfálta az egy országbeli csapatokat; ezúttal az angolok panaszkodhatnak olyasmire, ami előbb a nyugatnémetekkel történt. A Liverpool—Tottenham párharc angol ügy, s talán jelenleg a liverpooliak esélyét kell jobbnak látnunk. A másik ágon a nemzetközi tapasztalat és a több nagy játékosegyéniség még annak ellenére is végső Borussia Mön- chengladbach sikert ígér, hogy a Twente Enschede elleni párharc első mérkőzése nyugatnémet földön keriil sorra. A Bajnokcsapatok EK-jának döntője május 30-án Belgrádban lesz, míg a KEK döntőjét május 16-án Athénban rendezik meg. (zala) AZ ANGOL SZÖVETSÉG LEVELÉT MEGÍRTA A7. Angol Labdarúgó Szövetség levelet írt a Brazil Labdarúgó Szövetségnek, amelyben kéri, hogy a márciusban Angliában vendégszerepeit Santoskérjen bocsánatot a Fulham és a Plymouth együttesétől, ezen kívül mindkét klubnak fizessen vissza 2000 fontot. A Fulham vezetőit a Santos azzal vádolta meg, hogy szándékosan rosszul számoltak el a jegyekkel. A Plymouth csapatát fél órával a mérkőzés előtt megzsarolták, mondván, ha nem kapnak a kialkudott 12 ezer font mellé további kétezret, akkor nem játszanak. Az angol szövetség bejelentette, amennyiben a Santos nem rendezi ügyét, feljelenti a FIFA nál. Kíváncsian várjuk, hogy a két fél közül melyik fontolja meg a dolgot. A szovjet birkózók névjegye A svájci Lausanne városában március 30-án és április 1-én rendezik meg az ez évi szabadfogású birkózó Európa-bajnok- ságot. A csapat névsora a következő: Gadzsijev (48 kg), Alahver- gyijev (52 kg), Doborzsgenidze (57 kg), Abdulbekov (62), Naszrullajev (68), Zilberman (74), Szlujzsin (82), Szurikov (09), Guljutkin (100 kg), Mo- debadze (100 kg-on felül). Az együttesben négy újonc kapott bizalmat. A 25 éves tbiliszi egyetemista, Doborzsgenidze, a 22 éves Modobadze, a 27 éves tanár Zilberman és a 29 éves Szurikov. A szakemberek az újoncok közül Modebadzet tartják a legnagyobb tehetségnek, aki méltó utóda lehet a világhírű Alekszander Medvegynek. Emonet világelsősége Az egyesült államokbeli South Lake Tahoe-ban pénteken befejeződött a női alpesi sízök mulesikló Világ Kupa versenysorozata. Az utolsó slalom-versenyt a francia Emonet nyerte a két futamban elért 88:82 másodperces eredményével. A második helyen honfitársnője, Seerat végzett, míg a harmadik a nyugatnémet Zechmeister lett. Patrícia Emonet ezzel a győzelemmel a női műlesiklás Világ Kupa győztese lett, összesen 110 pontot szerzett. A női összetett Világ Kupában (műlesiklás, óriás műlesiklás és lesiklás) továbbra is a már győztesnek tekinthető Annemarie Pröll vezet 293 ponttal, 2. Kaserer 196, 3. Emonet 139 pont. Továbbra is Szozda 1973. Ili. 24. Az algériai nemzetközi országúti kerékpárosverseny 4. szakaszán a Djelfa—Bou Saada közötti 111 km-es távon a holland Hordíjk szerezte meg a győzelmet 2:37:05 órás idővel. Az összetett egyéni verseny állása az élen: 1. Szozda (lengyel), 2. jugyin (szovjet), 3. Fagerlund (svéd). • Izrael férfi kosárlabda-válogatottja Tel Avivban Románia együttesétől 86:80 arányú vereséget szenvede|t. Az összetett csapatversenyben: 1. Lengyelország, 2. Hollandia, 3. Szovjetunió. • Gerhard Kiesling szövetségi kapitány a következő játékosokból álló nyugatnémet, jégkorong válogatott keretet jelölte ki a moszkvai VB-re: Kehle és Merkle (kapusok), Völk, Berdaner, Kiesling, Keller, Lang- ner és Weide (hátvédek), Kuhn, Funk, Sholoder, Philipp, Kühn- hackl, Bauer, Einmannsberger, Wünsch, Stadler, Hinterstocker és Egger (csatárok). Jelenet az upavai Csehszlovákia—Finnország válogatott jégkorongmérkőzésről. A finn kapus hárítja Paleček (16. számmal) lövését. Köztük Koskela (6. számmal), s mögöttük Lindström (3. számmal) látható. Jelentős arányú győzelem CSEHSZLOVÁKIA - SVÉDORSZÁG 20:15 (11:7) Bratislavában került sorra a ső VB selejtező mérkőzése, két női kézilabda-válogatott el- amely a hazai együttes szép győzelmét hozta. Mint ismeretes, a női kézilabda világbajnokság ez idén Jugoszláviában decemberben kerül sorra. A svéd lányok különösen az első félidőben engedtek meg sokat vendéglátóiknak, s azok akkor meg is szerezték a tisztes arányú vezetést, s a szünet után inkább az eredmény tartására, mint fokozására törekedtek. A csehszlovák csapat góljait Brúnóvá (1), Cervenková (2), Foltýnová (3), Kovalovská (2), Matisová (6), Michalcová (2), Mikulová (2) és Zemanová (2) dobták. A találkozó játékvezetői a bolgár Dávidov és Nenov voltak. Ezt hozta a sors A három nagy kupasorozat sorsolása a következő eredménnyel járt: BEK KEK AC Milan—Sparta Praha, Leeds United—Hajdúk Split. UEFA KUPA Borussia Mönchengladbach— Twente Enschede, FC Liverpool—Tottenham Hotspur. NDK—Jugoszlávia 6:4 (3:1, 1:1, 2:2) A végső győzelemre esélyes NDK csapata meglepően mérsékelt teljesítményt nyújtott. Svájc—Olaszország 4:3 (0:0, 2:1, 2:2) Nehezen született meg a svájciak győzelme. Románia—Ausztria 4:2 (1:0, 3:2, 0:0). Az olasz együttes gyorsan elhúzott és elsősorban az amerikai Bob Morse kosaraival 13:2- re vezetett. Ebben a játékrészben a mexikói Raga teljesítménye is kimagaslott. A fordulás után feljöttek a moszkvaiak, de azután ismét az Ignis játékosai kezdeményeztek többet és megnyerték a találkozót. Érdekes, hogy e torna középdöntőjében a moszkvaiak a két mérkőzés alapján 162:154 arányban bizonyultak jobbnak a címet védő vareseieknél... Ježek Gondjai Václav Ježek, a csehszlovák labdarúgó válogatott főedzője csapatának minden találkozója előtt gondban van. Jelöltjei közül ezúttal Is néhány sérült. Stratil sérülése nem javult any- nyira, hogy a csapat rendelkezésére állhatna. Malatinský, a Spartak Trnava edzője közölte, hogy Masrna sérülése miatt nem jöhet számításba. A trnavai szélső helyett Kabátot, a Spartak balszélsőjét hívták meg a keretbe. A legújabb hírek szerint Adamec részvétele sem biztos az NSZK elleni, szerdán sorra kerülő találkozón, mivel izomhúzódással bajlódik. Amennyiben nem utazhatna Düsseldorfba, helyét Igor Novák, a Tatran Prešov játékosa foglalja el. AZ INNSBRUCKI PÉLDA KÖVETŐRE TALÁLNA Érdekes javaslattal lepte meg Franz Josef Strauss, volt nyugatnémet hadügyminiszter a CSU jelenlegi elnöke München városának és az olimpia szervező bizottságának vezetőit: „Ha Montreal lemondaná az 1976-os nyári olimpia rendezésének jogát, akkor a bajor főváros ismét kérhetné azt.“ Strauss azt állítja, kidolgozott egy olyan programot, amelynek megvalósítása zavartalanná tenné a lebonyolítást. A müncheni rendőfőnök ezzel szemben nem látja ilyen egyszerűnek a dolgot. A következőket állítja: „Az olimpiai falu nálunk már nem lehetne a világ ifjúságának találkozóhelye, hanem csak egy jól őrzött tábor.“ Willi Dauinc, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökhelyettese sem lelkesedik a tervért, így vélekedik: „Nehezen képzelhető el, hogy ismét megkapjuk az olimpia rendezésének jogát.*4 A kupaforduló válogatottja A szakértők véleménye alapján a BEK, a KEK és az UEFA Kupa legutóbbi fordulójának teljesítményei révén ez a tizenegy játékos érdemes a kupaforduló válogatottjába jutásra: Re- mon (Real Madrid) — Suur- bier (Ajax), Beckenbauer (Bayern), Kuna (Trnava), Sztepa- novics (OFK Belgrád) — Hne- ness (Bayern), Neeskens (Ajax), Hlevnjak (Hajdúk) — Amancio (Real Madrid), Gerd Müller (Bayern), Jeuring (Twente). Banks ismét bizalmat kapott Gordon Banks, 73-szoros angol válogatott labdarúgó-kapus is utazik az angol válogatottat Gibraltárba, az április 10-én sorra kerülő barátságos mérkőzésre. Banks öt hónappal ezelőtti autóbalesete óta két alkalommal védett egy-egy félidőn át, Athénben és Nizzában. Az osztrák keret Az osztrák labdarúgó-válogatott a kedd esti offenbachi főpróba után a jövő szerdán Bécsben Hollandia csapatát fo- gadja. Šťastný szövetségi kapitány 17 játékosból álló keretet jelölt ki. Ebben a várakozásnak megfelelően a külföldön szereplő osztrák játékosok is helyt kaptak. Tehát Hickersberger, Schmidradner (Kickers Offenbach), Parits (Eintracht Frankfurt), Hasil (Feijenoord), Kreua (Sparta Rotterdam) és Schilcher (Ajax). Hiányzik a műté* ten átesett Eigenstiller, a védelem egyik erőssége. Hétvé? az NB 1-ben \ magyar labdarúgó-bajnok* Ságban ma a Tatabánya—Videoton mérkőzéssel folytatódik a pontküzdelem. Ez a találkozó 15.35 órai kezdettel kerül sorra és helyet kap a tv képernyőjén is. Vasárnapra a következő találkozók maradnak: Újpesti Dózsa—MTK (13.45), Ferencváros —Bp. Honvéd (15.30 — mindkettő a Népstadionban), Csepel —Pécs. Zalaegerszeg—Rába ETO, Komló—Egyetértés, Szeged—Vasas és Salgótarján^ Diósgyőr. A mérkőzések egyaránt 15.30 órai kezdettel kerülnek megrendezésre. • A ZKL Brno jégkorong-csapata Brüsszelben barátságos mérkőzésen 11:2 arányú győzelmet aratott a város válogatottja fölött. • A norvég Anita Wold, a mindössze 16 éves síversenyző, női világcsúcsot állított fel a sírepülésben. Trondheimben 73 méteres ugrásával túlszárnyalta honfitársnője, Kolstad 1938-ban elért 71,2 méteres teljesítményét. • Varsóban Lengyelország jégkorong-válogatottja 1:1 arányú döntetlent ért el a Szovjetunió „B“ válogatottja ellen. Lengyel részről Chovaniec, a vendégek részéről Popov volt eredményes. • A Dél-amerikai labdarúgó Kupáért megrendezett mérkőzé-* sen a chilei Union Espanola együttese 2:1 arányban legyőzte az ecuadori Nációnál csapatát; ® Olaszország labdarúgó „B“ válogatottja 2:0 arányú győzelmet aratott Írország együttese fölött. © Folytatták az angol és olasz labdarúgócsapatok hosz- szúlejáratú tornájának küzdelmeit. Eredmények: Blackpool— Cono 3:0, Fulham—AS Roma 1:1, Newcastle—Bologna 1:0., Lazio—Manchester United 0:0. • Söulban az első nap után l:l-re áll a Dél-Koroa—Japán Davis Kupa találkozó. 9 A március 28-án Düsseldorfban sorra kerülő NSZK— Csehszlovákia barátságor labdarúgó-mérkőzés játékvezetője a svájci Roland Keller lesz. Ajax Amsterdam—Real Madrid, Juventus Torino—Derby County. A palánk mellől Leningrádban folytatták a junior jégkorong Európa-bajnokság küzdelmeit. A csehszlovák csapat sikeresen szerepelt, mivel 3:3 (1:1, 1:1, 1:1) arányú döntetlent ért el a nagy játékerőt képviselő svéd válogatott ellen. A nap másik találkozóján a Szovjetunió együttese 13:0 (7:0, 3:0, 3:0) arányban győzte le Finnország csapatát. Grazban a jégkorong VB „B“ csoportjának küzdelmeire került sor. Egyesült Államok—Japán 6:4 (2:2, 3:2, 1:0) 5000 néző volt kíváncsi a mindvégig izgalmas és gólokban gazdag találkozóra. Az Ignis Varese újrázott A papírforma szerint az 1972—73. évi kosárlabda Bajnokcsapatok Európa Kupájának döntőjében a CSZKA Moszkva esélyesebb volt, mint az olasz Ignis Varese. A csütörtökön este Liégeben megrendezett döntőben mégis a sok nemzetiségű olasz bajnokcsapat győzött, végig vezetve 71:66 (41:29) arányban.