Új Szó, 1973. március (26. évfolyam, 51-77. szám)
1973-03-23 / 70. szám, péntek
A lelaÉíok telesítése a knmiministák ugye Tapasztalatok a közép-szlovákiai kerületből 1973. III. 23. A z elmúlt év mind az egész köztársaságban, mind közép-szlovákiai kerületünkben sikeres volt a pártpolitika és a társadalmi-gazdasági tevékenység valamennyi döntő szakaszán. E pozitív eredmények az egyes munkáskollektívák kezdeményezése folytán jöttek létre, amelyek a pártszervek és -szervezetek, a társadalmi szervezetek vezetésével nagymértékben kivették részüket az év folyamán az értékes kezdeményezés megszervezéséből. A kommunisták arra igyekeztek, hogy helyesen érvényre juttasssák a párt vezető szerepét a párt gazdaságpolitikájának megvalósításánál, amit a CSKP XIV. kongresszusának határozatai szögeztek le. Az itt említett elkötelezettség megmutatkozott a párton belüli élet felelevenítésében, a szervezési-politikai tevékenység és aktivitás fokozásában az iparban és a mezőgazdaságban egyaránt, ami azután a múlt évi feladatok teljesítésében érte el tetőpontját. A kerület vezető pártszervei felelősségteljesen fogtak hozzá a CSKP KB gazdasági vonatkozású plenáris ülései határozatainak életbe léptetéséhez a mezőgazdaságban és az élelmezés további fejlesztésekor, amint azt a párt Központi Bizottsága az elmúlt év februárjában és áprilisában kitűzte. Ugyanilyen volt a helyzet a CSKP KB ideológiai kérdésekkel foglalkozó októberi plenáris ülése után. A kerületi párt- szervezet kommunistái fokozottabb figyelmet szenteltek azoknak a munkaformáknak és munkamódszereknek, amelyek elsősorban valamennyi dolgozó aktivitását tartották szem előtt a tervfeladatok teljesítésekor. Megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy javult a párton belüli élet egyik jelentős tényezője — az SZLKP üzemi alapszervezeteinek gyűlésezési tevékenysége. Az elmúlt évben valamennyi alapszervezetben rendszeresen megtartották a pártgyűléseket. A kerületben összesen 40 000 párttaggyűlést tartottak. Ugyanakkor javult az e gyűléseken való részvétel. A részvétel elmúlt évi átlaga 86,1 százalék volt. Több járásban az egyes hónapokban 90 százalék körüli volt a részvétel, például a prievidzai, a Pov. Bystrica-i, a Rim. Sobota-i és a žilinai járásban. Ezeket az eredményeket állandósítani szeretnénk. Jelenleg a legfőbb súlyt a taggyűlések minőségi oldala színvonalának emelésére helyezzük. Ez azt jelenti, hogy el kell mélyíteni a kommunisták tanácskozásainak tartalmi részét és az eddiginél nagyobb mértékben kell megszervezni a pártszervezetek nyilvános gyűléseit. A taggyűlések előkészítésébe nagyobb mértékben és közvetlenül kapcsoljuk be a pártcsoportokat. T udatában vagyunk annak, hogy a többi szakaszon <s a pártmunka megjavításától függ valamennyi feladat megoldása. Ez nyilvánvalóvá vált az elmúlt évben is. Jó gazdasági eredményeket értünk el a mezőgazdaságban, annak ellenére, hogy az éghajlati viszonyok bonyolultak, nehezek voltak. A kerületi pártszervezet foglalkozott és továbbra is foglalkozik a párt gazdaságpolitikájával, megvalósításának rendszeres, céltudatos figyelmet szentel. Az ipari dolgozók 101,4 százalékra teljesítették a tervet. Terven felül több mint 460 millió korona árut állítottak elő. Az ipari termelés terjedelme az elmúlt évhez viszonyítva 5,8 százalékkal emelkedett, ami milliárdos értékeket jelent. Pozitívan értékeljük a munkatermelékenység növekedését. Az építőipari termelés 7,7 százalékkal növekedett. A szövetkezeti dolgozók és az állami gazdaságok dolgozói fokozott mun- kaigvekezele következtében a mezőgazdaságban a burgonya felvásárlásán kívül teljesítettük a felvásárlás valamennyi feladatát. Természetesen a jó eredmények még nem jelentik azt, hogy önelégültségbe essünk, főleg azért, mert az idén nem csekély feladatok várnak reánk, mivel ezt az évet valóban jogosan az ötödik ötéves terv „döntő“ évének nevezik. Az idei év terve igényes, kerületi viszonylatban mintegy 3 milliárd koronával kel) emelni a bruttó termelést. Az ipari bruttó termelésnek az elmúlt évhez viszonyítva 10 százalékkal, a mező- gazdasági termelésnek 6 százalékkal, az építőipari munkáknak 8 százalékkal kell emelkedniük. Emellett komoly problémát jelent az építőipari termelés tervezett terjedelmének kapacitásokkal való biztosítása. Az építkezési beruházás terén kerületünkben főleg olyan müvekről van szó, mint a Banská Bystrica-i Tesla üzem befejezése, a zvolení Bučina új kapacitásai és a távolsági gázvezeték építése. A mezőgazdaságban igyekszünk az év végéig további 40 000 hektárnyi mező- gazdasági termőtalajt nyerni a szocialista szektor számára. Az állami alapokba a dolgozók élelmezésének biztosítása céljából az 1972. évhez viszonyítva terven felül 3295 tonna gabonát, 6980 tonna cukorrépát, 5044 tonna húst, 23 910 000 liter tejet akarunk felvásárolni. S zervezési-politikai munkánk feltétele a párttagok, s egyben a pártonkívüliek ideológiai színvonala. Ezzel a problematikával foglalkoztunk a kerületi pártbizottságnak az elmúlt év novemberében megtartott plenáris ülésén. Hangsúlyoztuk, hogy a párt eszmeinevelő hatása a pártmunka jelentős része. Mégpedig azért, mert a szocialista módon gondolkodó és cselekvő ember nevelése nélkül elképzelhetetlen a kommunista jövő távlataihoz, eszméihez, céljaihoz való sikeres előretörés, ugyanúgy, mint ahogyan elképzelhetetlen a fejlett anyagi-műszaki alapok nélkül. Végül is ez ismert tény Marx tantételéből, miszerint az eszme anyagi erővé válik akkor, ha azt a tömegek elsajátítják. Számunkra most az a fontos, hogy a marxista—leninista eszmei nevelőmunkát, propagandát és agitációt úgy végezzük, hogy az az emberek számára érthető, felfogható, elsajátítható legyen, hogy a gyakorlati életben ehhez tartsák magukat, és hogy naponta ezzel összhangban cselekedjenek. Az eszmei nevelőmunka alapvető, tartalmi irányzatában, céljaiban főleg olyan kérdések fontosak számunkra, mint a nevelésnek a tudományos világnézet, a marxizmus—leninizmus szellemében való sokoldalú elmélyítése, a dolgozók gazdasági nevelésének elmélyítése, az élenjáró dolgozók eredményeinek népszerűsítése. Meg kell tanítanunk a dolgozókat arra, hogy helyesen értelmezzék a technológiai és a munkafegyelem megbontása elleni harc szükségszerűségét, hogy a dolgozókat a munka iránti szocialista viszonyra, a szocializmus építésénél fontos döntő módszerekre neveljük. Harcolni kell a múlt csökevényei a munka iránti, valamint a társadalmi kötelességek iránti helytelen viszonyok ellen, a magántulajdoni gondolkodásmód, a kispolgári magatartás, a megvesztegetés ellen, a vallási tévelygés ellen, a nacionalista és a szovjetellenes korlátoltság ellen. Az eddiginél jobban kell fejleszteni az állampolgárok hazafias, internacionalista érzelmeit, magatartását, főleg az ifjúság körében. Szilárdítani kell a szovjet nép iránti szeretetet, testvériséget és barátságot. Nyíltan fel kell venni a harcot az idegen ideológia, a jobboldali opportunizmus és a revizionizmus ellen. E zen a téren a sikereket elsősorban azzal szeretnénk elérni, hogy az eszmei nevelőmunka, valamint a politikai tömegmunka irányító központjaivá válnak a pártszervezetek minden munkahelyen, főleg ott, ahol nagy a munkaerő- koncentráció, ahol sok a fiatal dolgozó, ugyancsak az Iskolákban, főleg a serdülő ifjúság körében. Hangsúlyoznunk kell, hogy az eszmei nevelőmunkára épül elsősorban az ifjú nemzedék helyes ideológiai nevelése, a pártnak az ifjú nemzedékről való gondoskodása. Ezért az SZLKP Közép-szlovákiai Kerületi Bizottságának ez év januárjában tartott plenáris ülése számos intézkedést foganatosított az ifjúsági mozgalom további aktivitásának kibontakoztatására, főleg a SZISZ közvetítésével. — Továbbra is elsőrendű feladat a szocialista hazafiasságra, a proletár internacionalizmusra, főleg a Szovjetunió nemzetei iránti szeretetre, a munka iránti szocialista viszonyra, a nemzeti büszkeségre, a haza védelmére, a CSSZSZK nemzetei és nemzetiségei testvéri egymás mellett élésének megszilárdítására, becsületre, lelkiismeretességre, öntudatos fegyelemre, az ellenséges ideológiákkal szembeni, valamint a burzsoá kispolgári csökevények elleni kérlelhetetlenségre való nevelés. — A fiatalság elé érthető és vonzó feladatokat, célokat kell kitűzni a szocialista társadalom további gazdasági és politikai fejlesztése terén, ebben tevékeny részt kell vállalnia. — A haladó tudományos-műszaki forradalommal kapcsolatban nagyobb szaktudást kell követelni a fiataloktól, tevékeny, önzetlen, érzékeny gyakorlati hatást, az idősebb nemzedék részéről nyújtott segítségen kívül. — Az ifjúságot következetesen kell előkészíteni az iskolák, a szaktanintézetek, a gyakorlati élet számára, biztonságérzetet kell nyújtani a fiúknak és a leányoknak, lehetőséget az érvényesülésre, az önrealizációra gazdaságunk valamennyi ágazatában. — Lehetővé kell tenni a gyermekek és a fiatalság számára, hogy szabad idejüket az iskolán és a munkahelyen kívül célszerűen használják ki, emellett ügyelni kell arra, hogy a fiatalok érdekei, kedvtelése összhangban álljon a szocialista társadalom érdekeivel, szükségleteivel és lehetőségeivel. — Biztosítani kell a szülők állandó gondoskodását és fele lősségét, mégpedig külön a kommunistáknak — az állami szervek és a Nemzeti Front társadalmi szervezetei funkcionáriusainak, az államgépezet dolgozóinak, a gazdasági dolgozóknak felelősségét a szocialista társadalom polgára neveléséért a gyermekkortól egészen a felnőttkorig. — Társadalmi és anyagi szempontból is értékelni az ifjúsággal és a gyermekekkel foglalkozó dolgozók és funkcionáriusok munkáját és helyzetét, megteremteni számukra a feltételeket az ifjúsággal való igényes munkára. — Fokozni kell az ifjúság érdeklődését és részvételét a társadalom irányításában minden ágazatban, minden fokon, alkalmat kell nyújtani az ifjúság tudása és tehetsége teljes kibontakozására. Fokozatosan egyre igényesebb feladatokat kell az ifjúság elé tűzni, mert idővel a fiatalok veszik át szocialista társadalmunk irányítását. S zocialista hazánk fejlődési programja, amelyet a CSKP XIV. kongresszusa elfogadott, a fiatalok százezrei, egész ifjú nemzedékünk számára irányelvet jelent, amelyet feltétlenül tevékenyen életbe kell léptetni, mivel megteremti a szükséges feltételeket, ugyanakkor szavatolja népgazdaságunk állandó fejlődését, hazánk nemzeteinek fényes távlatait, boldog jövőjét. Minden fiatal, aki személyes céljait egybekapcsolta szocialista hazánk távlataival, elsőrendű feladatának tartja, hogy tevékenyen részt vállaljon ebből a hatalmas, történelmi jelentőségű küzdelemből. Az ifjúság spontán mozgalmának élén állt és áll majd a Szocialista Ifjúsági Szövetség Csehszlovákia Kommunista Pártjának vezetésével. Dr. PIROŠÍK VLADIMÍR, az SZLKP Közép-szlovákiai Kerületi Bizottságának vezető titkára Egy év mérlege A napokban tartották évzáró taggyűlésüket a Král'kai (Királyrét) Állami Gazdaság kommunistái. Tanácskozásukon megvitatták és értékelték a pártmunka szakaszán és gazdasági téren az elmúlt évben elért eredményeket. Kiemelték, ami jó, és bírálták a fogyatékosságokat. A beszámoló először gazdasági kérdésekkel, s ezen belül a növénytermesztéssel foglalkozott. Hangsúlyozta, hogy gabonából a vetésterületre azonos volt az 1971-es évivel, de míg 1971-ben gabonából összesen 24 ezer mázsa termett, addig 1972- ben 26 719 mázsát takarítottak be. A tervezett bruttó termelés 10 715 000 korona volt, a valóságban 10 156 000 koronát értek el. Hogy búzából nem teljesítették a tervet, ez elsősorban a rossz időjárás rovására írható. Hiszen az aratás csaknem két hónapig tartott, s egyaránt próbára tette a gépeket és az embereket. Az állattenyésztés 100,98 százalékra teljesítette tervét. Az állatállományt még ez évben 40 szarvasmarhával akarják növelni. A beszámoló hangsúlyozza, hogy az elért gazdasági eredményekhez nagymértékben járultak hozzá az egyes munkák időbeni elvégzésére szervezett szocialista munkaversenyek, és kö te 1 eze t tség vál la lások, amelyekbe a gazdaság dolgozóinak többsége bekapcsolódott. A szocialista inunkaversenyben a gazdaság dolgozói megállták helyüket. Például a kombájnosok versenyében Kucsera elvtárs és társa, akik 116 hektárról 5780 mázsa gabonát csépeltek ki, s az tizein keretében belül az első helyen végeztek. Továbbá Molnár Zoltán és társa, akik 104 hektárról 4807 mázsa gabonát csépeltek ki, s a harmadik helyen végeztek. Oláh József a rend vágók versenyében' az első helyen, Benkó József és Mészáros Bálint traktoros a szal- mapréselők versenyében az első és második helyen végzett. A szarvasmarhahizlalás terén Vass József és Torna Irén ért el a legfigyelemreméltóbb ered ményeket. A kötelezettségvállalások összértéke 103 220 korona vol t” Ezt jóval túlszárnyalták. Az alapszervezet vezetőség*} az elmúlt évben igyekezett elmélyíteni a tagság aktivitását, nagy gondot fordított a párthatározatok teljesítésére. A tagság aktivitását bizonyítják az egyés feladatokhoz való hozzászólások, melyek minden esetben konkrétak és jól átgondoltak voltak. A hozzászólások zöme gazdasági jellegű volt. Mindé, ki arról beszélt, ami a legközelebb áll hozzá, ahol a legjobban szó rít a csizma. A gépesítő például elmondotta, hogy a mai mezőgazdasági termelés biztosításának legfőbb eszköze a gép, de kevés a mezőgazdasági gépjavító. Kevesen jelentkeznek erre a szakmára. Szabó elvtárs, a gazdaság vezetője először az 1972-es év problémáival foglalkozott. Elmondta, hogy a tavalyi év a mezőgazdaság számára rendkívül nehéz volt. A gépjavítók az alkatrészhiányra panaszkodtak. Több hozzászóló is hangsúlyozta: a kommunistáknak nem szabad megelégedniük a sikerekkel; a fogyatékosságokkal is foglalkozniuk kell, hogy mindenhol, minden munkahely teljesíthesse azokat a feladatokat, melyek a párt XIV. kongresszusából ráhárulnak. GYÖRGY ELEK Senki sem lehet passzív A legnagyobb elismerés Csaknem mindert kollektívában akad valaki, aki lendületével, rátermettségével és ki tartásával aktivizálja társait. Mondani sem kell, hogy ilyen egyénre a közösségnek nagy szüksége van. A csupa fiatalokból álló kollektívának különösen. Koláriková Ľudmila, a seredi ISzered) Nikkelkohó II. SZISZ szervezetének titkárnője, a kommunista párt tagjelöltje, a szó szoros értelmében ilyen egyéniség. — Bár — s ez szerénységére vall —- mindjárt beszélgetésünk elején figyelmeztet arra, hogy a 23 tagú ifjúsági szervezetnek mintegy 10 olyan tagja van, aki példát mutat az aktivitásban. Nagyon érdekes, hogy a tíz tevékeny fiatalból hét lány. Vagyis ebben a szervezetben sikerült a nők, azaz a lányok bekapcsolása a közös munkábg. A fiatalok tevékenységét az üzemi pártszervezet nagy figyelemmel kíséri és a legaktívabb fiatalokat párt- felvételre javasolja. A második alapszervezetből három fiatal fogja a pártnak, heten pedig tagjelöltek. Egyikük Koláriková Ľudmila, aki szakmáját tekintve vegyész s jelenleg laboratóriumvezető. Iskoláit Bratislavában végezte, s most Szereden lakik. Hogyan lett tagjelölt? — érdeklődöm. — , A SZISZ üzemi bizottsága javasolt felvételre. Utána a pártcsoportban elbeszélgettek velem. — Ezek szerint tagja az ifjúsági szervezet üzemi bizottságának is? — Igen, az alelnöke vagyok. Ezenkívül a Fiatalok Fényszórója vállalati bizottságának az elnöke, az üzemi újság szerkesztő bizottsági tagfa is vagyok. Vagyis rengeteg a tisztségem. Szerintem nagy hiba az, hogy nem mindenkire egyaránt jut a feladatokból. Pedig az arányos elosztás nemcsak az egyes dolgozók munkáját könnyítené meg. hanem az eredményeken is javítana. Ez az aránytalanság persze nemcsak a fiatalok bekapcsolódására érvényes, hanem az idősebbekére is — mondja elgondolkodva, majd tréfásan megjegyzi: — Az idősebbeknek azonban mégis köny- nyebb valamivel, hiszen az ifjúsági szervezet gondjai nem terhelik őkét. Az egyes tisztségeivel járó konkrét munkájáról és az eredményekről faggatom. Elmondja, hogy az ifjúsági szervezet tagjai állandóan szépítik munka- környezetüket és részt vesznek a Szereden épülő gyermekjátszótér munkálataiban. A Fiatalok Fényszórója keretében har-' colnak a tűzkárok keletkezese ellen, és figyelemre méltó eredményeket érnek el a rejtett tartalékok feltárásában. Kezdeményezésüket eleinte egyesek megmosolyogták, de később mindenki megértette, hogy a sok kicsi valóban sokra megy. így volt ez például akkor, amikor az ifjúsági szervezet tagjai az üzemben feliratokat ragasztottak a villanykapcsolók alá ezzel a szöveggel: „Ha feleslegesen ég a villany, oltsd el!* A vízcsapoknál pedig ilyen szövegű cédulák jelentek meg: „Ha feleslegesen folyik a víz, zárd el a csapot!" A Fényszóró közbenjárására számos műhelyben megtisztították az ablakokat, hogy a helyiségek világosak legyenek, s nappal ne kelljen világítani. Ezenkívül számos villámújságot készítettek a fiatalok, hogy azokkal is figyelmeztessenek az észlelt hibákra. Az ifjúság üzemi lapja foglalkozik az alapszervezetek munkájával, ismerteti a verseny- felhívásokat, a versenyek állását, a szakkörök tevékenységét stb. A lapba már Ľudmila is írt cikket, mégpedig szocialista munkabrigádja eredményeiről számolt be ... A SZISZ üzemi szervezete sikeresen végzi a fiatalok politikai iskoláztatását is. Eddigi tapasztalatai közül Ľudmila többek' közt azt tartja fontosnak, hogy sok fiatal bármit szívesen megtesz, csak gyűlésekre ne kelljen járnia. — Mi ebből a tanulság? —* kérdem. — Kevesebbet kell gyűlésezni és többet dolgozni! — mondjd határozottan. Felismerését s általában mindazt, amit elmondott, csak helyeselni lehet. És helyeselni kell az üzemi pártszervezet eljárását is azért, hogy Koláriková Ľudmilát és a hozzá hasonlóan gondolkodó ás dolgozó fiatalokat a legnagyobb elismerésben részesíti: tagfelvételre javasolja a kommunista pártba. FÜLÖP UV»Rß