Új Szó, 1973. március (26. évfolyam, 51-77. szám)

1973-03-20 / 67. szám, kedd

fl moden drämafräs egyik íttöríüe H. Ibsen születésének 145. évfordulójára emlékezünk Ma ■emlékezünk Henrik Ibsen, morvég dármaíró és költő, a modern drámaírás egyik legki­emelkedőbb képviselője szüle­tésének 145. évfordulójára. Egy norvég kisvárosban született s gyermekévei után gyógyszer- ta none ként folytatta életpályá­ját, majd orvosnak készült, ké­sőbb azonban teljesen az iro­dalmi alkotómunkának szentel­te életét. Tanulmányai során behatóan foglalkozott lélektani kérdésekkel és érdekelték őt az átöröklés problémái is. E téren szerzett ismeretei évek múltán drámáiban is visszatük­röződnek. Kevesen tudják róla, hogy élénken foglalkoztatták őt az 1848-as szabadságharc esemé­nyei: a világosi fegyverletétel után szenvedélyes hangvételű versben (Magyarországhoz) fe­jezte ki elkeseredését és felhá­borodását a forradalom vérbe- fojtása miatt. Ibsen az ötvenes években ke­rül először a világot jelentő deszkák bűvkörébe, amikor a bergeni színház igazgatója lesz. Itt mutatják be romantikus hangvételű zsengéit, amelyek­ben néhány helyen már felcsil­lan Ibsen drámáinak későbbi erénye: a társadalmi ellent­mondásokat pellengérező kriti­kus hangvétel. 1864-ben ösztön­díjjal külföldre megy, több esz­tendőn keresztül él Olaszor­szágban, majd Németországban. Az itt szerzett tapasztalatai for­málták a realizmus nagyerejü képviselőjévé. A századvég egy­re fojtogatóbb légkörében drá­máinak szemlélete is egyre ki- ábrándultabb. A Peer Gynt ben, amely több helyen a norvég folklór gazdag forrásából me­rít, az egyéniség szabad kibon­takoztatásának kudarcait mu­tatja be az emberi jellemet el­torzító polgári társadalmi kör­nyezetben. Későbbi drámáiban egyre több a szimbolikus ábrá­zolásmód, s megváltozik a drá­mák kompozíciója is: a Kísér­tetekben. a Rosinershoiniban, a John Gabriel Borkinanban és más alkotásokban jórészt a múltat is felidéző egyéni tra­gédiákon, sorsfordulókon ke­resztül érint időszerű társadal­mi kérdéseket. Ibsen nemcsak hangvételben, de kompozícióban is úttörő je­lentőségűek és lényegében szá­zadunk drámaírásának egyik alappillérét képezik. Drámái­nak szerkesztésmódja a görög tragédiákkal — különösen Oi­dipus királlyal — rokon, mes­teriek a párbeszédek és a jel­lemrajzok. A norvég drámaíró alkotásait napjainkban is szinte az egész világon műsorra tűzik. Néhány évvel ezelőtt a Magyar Területi Színház Thália Színpada ját­szotta nagy sikerrel a Kísértei­tek című drámáját. —y—r Közepes bemutató — néhány kiváló teljesítmény A CARMEN ISMÉT A SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ MŰSORÁN „Meggyőződésem, hogy a Car­men tíz éven belül a világ leg­népszerűbb operája lesz“ — mondta P. I. Csajkovszkij 1880- ban, tehát öt évvel a Carmen balvégzetű párizsi bemutatója után. Csajkovszkij kitűnő jós­nak bizonyult: néhány év múl­va ez az opera megkezdte hó­dító világkörüli útját, s ma is az operaszínpadok egyik leg­kedveltebb és legtöbbet játszott gyöngyszeme. Ezzel kapcsolat­ban érdekességként jegyezzük meg, hogy a néhány évvel ez­előtti közvéleménykutatás alap­ján a Carmen a szlovák fővá­rosban is a legnépszerűbb, leg­több nézőt vonzó opera. Nyil­ván ez a felismerés is nyomott a latban, amikor elhatározták az opera felújítását az újjáépí­tett Szlovák Nemzeti SzínJijz- ban. E bevezető után legalább táv­irati stílusban szeretnénk vá­laszt adni az opera népszerűsé­gének az okára. Elsőként Bizet nagyszerű muzsikáját kell em­lítenünk, azután a kitűnő szö­vegkönyv következik, amelyet Merimée novellája alapján M. Meilhac és L. Halevy írt. A Carmen szinte hemzseg a jobb­nál jobb dallamoktól, ragyogó a finálé felépítése, hatásosak a új anyagod - új Arak Az Erősáramú Elektrotechni­kai Művekben (a továbbiakban EEM] a fémek gazdaságos ki­használásának rendkívüli fi­gyelmet szentelnek. Az anyag­megtakarításra vonatkozó alap- jntézkedések megvalósítását — melyek egyben a vállalati komp­lex szocialista racinonalizációs program részei — fő feladataik közé sorolják. Az anyagfelhasználás szabá­lyozására vonatkozó fontos in­tézkedések közé tartoznak az ellenőrzési tervek, illetve a termék alapanyagára vonatko­zó gazdasági-műszaki normák tervei. A kidolgozott normák tartalmazni fogják a műszaki fejlesztés ide vonatkozó eddig elért eredményeit is, az inno­váció, a technológia, valamint az anyag gazdaságosabb fel- használásának területén. Ugyanekkor az új termékekre vonatkozó normákat a dinami­kus fejlődés figyelembevéte­lével dolgozzák ki. A fémmel való gazdálkodás­ra nagy hatással van a fém­hulladék feldolgozásának szín­vonala is. Az EEM-ben éppen ezért nagy gondot fordítanak a fémhulladék gyűjtésére és a vele való gazdálkodásra. A fém­hulladék egyre nagyobb mér­tékben való kihasználásának az EEM-ben azért van jelentősége, mert itt nagy mennyiségű szí­nesfémet dolgoznak fel. A nem osztályozott és nem tisztított fémhulladék befolyá­solja a népgazdaság, valamint a vállalat gazdasági eredmé­nyeit. Ezért a kiválasztott vál­lalatokban fémhulladék telepe­ket létesítenek, vagy építésüket készítik elő, ahol a fémhulla­dék gyűjtését, szállítását, illet­ve a fémes (vasöntvények, színesfémek) és nemfémes hul­ladékok osztályozását új mód­szerekkel fogják végezni. Az el­ért eredmények azt mutatják, hogy az említett területre vo­natkozó racionális intézkedé­sek, a befektetések aránylag rövid idő alatti megtérülése mellett, gazdaságosak. Bi Megjelent Georges Sadoul Filmvilágtörténetének 9. kiadá­sa. Az első, még 1949-ben meg­jelent kiadást, a szerző halá­láig (1967) állandóan bővítette és javította. Az új kiadás élő­szavát Henri Langlois, a pári­zsi Filmmúzeum világhírű igaz­gatója írta, s ez a kiadás tar­talmazza a szerzőnek 1964 ben Velencében tartott módszer­tani előadását is. A munkát egyébként az író özvegye, Ruta Sadoul és munkatársa, Bemard Eisenschitz 1970-ig kiegészí­tette. így a 9. kiadás ötven or­szág ötezer filmjéről közöl ada­tokat. Az elektrotechnika sajátos feltételeit figyelembe véve az újonnan kifejlesztett elektro­motoroknál az anyagmegtaka­rítás csakis korszerű, jó minő­ségű anyagok felhasználásával érhető el. Ezek az anyagok le­hetővé teszik a magasabb tech­nikai követelményeknek, a (miniatürizálásnak), megfelelő áruk előállítását. Az elektro­technika fejlődését hátráltató tényezők egyike a hazai gyárt­mányú, jó minőségű új anya­gok állandó hiánya. Hogy az új anyagok haszná­lata milyen hatással van a ter­mékek súlyának csökkentésé­re és egyúttal az anyagfogyasz­tásra is, erre jó példa a „dobo­zos program“, amelyet nemzet­közi ajánlat szerint dolgoztak ki. A polikarbonát és a po- liamid használata a dobozok összsúlyának 52—65 százalé­kos, a villák súlyának pedig 45—67 százalékos csökkenté­sét tette lehetővé. Az eredetileg használt anyagok (fenoplaszt, alumíniumönti/ény, porcelán) kizárták a nemzetközileg aján­lott szerkezeti megoldás lehető­ségét. Polikarbonátot Csehszlo­vákiában nem gyártanak a po- liamidnak pedig nincs meg a kívánt minősége. A behozatal­tól való függőség felszámolá­sára a vegyiparral folytatott tárgyalásokból kitűnt, hogy az elektrotechnika igényeinek ki­elégítése hosszabb ideig tart. A termék átlagsúlyának jelentős csökkentése ellenére az önkölt­ségek nagyobbak lesznek, mert az új anyagok drágábbak. A magas önköltségeket viszont ellensúlyozza a termékek hosz- szabb élettartama és nagyobb biztonságossága. Az új anyagok hatása a ter­mékek súlyának csökkentésé­ben pozitívan mutatkozik meg az új elektromotoroknál, me­lyek 12 százalékkal könnyeb­bek. A hideg hengerléssel ké­szült, jobb mágneses tulajdon­ságokkal rendelkező izotróp fémlemezek használata lehető­vé teszi az anyagfelhasználás csökkentését, amit az eddigi meleg hengerléssel gyártott fémlemezek használatával nem lehetett elérni. A költségek eb­ben az esetben is nagyobbak. A nagyobb anyagi költségeket azonban sikerült kiegyensúlyoz­ni a korszerű automata-vágó­gépek használatával, amelyek lehetővé teszik a hulladék nél­küli nyírást, s így a végső ár megfelel az eddig gyártott mo­torok árának. A termelés sike­res megvalósítása a fémleme­zek gyártóitól függ, akikkel nem történt teljes megegyezés a paramétereket és a technikai feltételeket illetően. Röviden nem lehet összefog­lalni az anyagfelhasználással kapcsolatos problémákat az EEM-nél, amelyek a termelési program sokrétűségéből és a felhasznált anyagok tulajdonsá­gaival szemben támasztott rendkívüli követelményekből adódnak. Ezen feltételek kö­vetkezménye, hogy az új anya­gok ára mindig magasabb a hagyományos anyagokénál (né­ha többszörösen is). A végső termék árának megállapításá­nál sokszor nem sikerült ezt a negatív hatást kiküszöbölni, vi­szont figyelembe kell venni azt is, hogy az elektrotechnikai termékek műszaki fejlesztése sokszor lehetetlen az új anya­gok felhasználása nélkül. JOZEF KOHOUT kórusok. A siker további „rek- vizitumai“ a kiváló jellemek, a drámai hangvétel és a színpad lehetőségeit szinte maximálisan kihasználó cselekmény. A kö­zönséget a bemutató alkalmá­val és azután egy ideig a reá­lis cselekmény döbbentette meg. Szokatlan és váratlan volt ez a válogatás, elkényeztetett színházlátogatóknak. Szenti­mentális történet helyett, szó­kimondó cselekmény a felszínes látszatkonfliktusok helyett itt kegyetlen féltékenységi dráma játszódik le, Bizet kitűnő zené­jével párosulva. Istenek és fél­istenek sem tűnnek fel: a Car­men szereplői egyszerű embe­rek — katonák, munkások, pa­rasztok. A kezdeti fagyos fogad­tatás néhány év ala4t feloldó­dott, s a Carmen népszerűsége egészen napjainkig Mozart, Ver­di, Wagner, és Puccini remek­műveivel vetekszik. A Carmen bratislavai felújí­tását Miroslav Fischer rendezte, karmester Tibor Frešo volt, a koreográfia Frunze Jelenjan, az Örmény Szovjet Szocialista Köz­társaság nemzeti művészének a munkája. A bratislavai színpa­don most három szereposztás­ban játsszák ezt az operát, s ez mindenképpen helyes meg­oldás, mert így az egész társu­lat, ezen belül sok fiatal is le­hetőséget kap a „bizonyításra“. Jómagam sajnos csak az első szereposztás bemutatóját lát­tam, így csak erről mondhatok véleményt. A felújítás legnagyobb élmé­nyét Ľuba Baricová szolgáltat­ta, aki a címszerepben felejthe­tetlen alakítást nyújt. Éveikig „ismerkedett“ Carmen figurájá­val, s utána számos külföldi és hazai vendégszereplésen is­merte meg a szerep legrejtet­tebb titkait is. Az általa élet­re keltett Carmen színészi- leg és az énekes teljesítmény szempontjából egyaránt kiváló. Csillogása partnereit meglehe­tősen „elhomályosította“, mert gyakran úgy tűnt, hogy ők csak statisztálnak Ľuba Baricová mellett. M. Kopačka Don Jósé szerepében szolid technikai fel­készültségről tett tanúbizonyság got, de visszafogott játéka el: maradt a temperamentumos Ba: ricová alakítása mögött. J. Onišr Öenko (Escamillo) sem igazolta várakozásunkat. Több hangszínt, temperamentumot és művészi „izzást“ kíván ez a szerep. A többi szereplők közül énekesi teljesítményéért J. Smyöková. (Micael) és L. Nezhyba (Zuní- go) érdemel elismerést. Az est másik élménye a Ti­bor Frešo által vezényelt zene? kar színes és precíz előadás? módjához fűződik. Dicsérőleg szólhatunk Frunze Jelenjan ko? reográfiájáról, amely különösen, a 4. felvonás ismert Farandolá? jában és a cigánytáncban ara? tott megérdemelt sikert. Miroslav Fischer nehéz hely? zetben volt, hisze« rövid idő alatt az Anyegin és a Ruszalka színrevitele után ez már a har* madik rendezése. Rendezés« nem tartalmazott sok érdekes* séget, de nem mondható siker­telennek sem. Szemmel látható? lag nem jutott sok ideje a? egyes jelenetek aprólékos ki? dolgozására, s talán ezért a? előadás rendezői szempontból közepesre sikerült. Nagyon ha? tásos a negyedik felvonás beállítása, viszont a harma^ dik felvonás szimbólikus, túl-- stilizált megkomponálása nelie* zen egyeztethető össze az opera hangvételével. P. M. Gábor díszlete és L, Purkyňová jelmezterve a negyet dik felvonást kivéve, feleslege-- sein hivalkodó. Ügy látszik min­denképpen bizonyítani akarták, hogy a realista cselekmény el­lenére azért színházban va­gyunk. Befejezésképpen a Szlovák Nemzeti Színház illetékeseinek a címére azt szeretném hang­súlyozni, hogy a jövőben több gonddal és türelemmel kell n világhírű operákat (és nemcsak azokat) színpadra állítani. Az új színház szinte minden igényt kielégítő körülményei közepet­te nem elégedhetünk meg az­zal, hogy közepes színvonalú előadásokat mutatunk be. ALFRÉD GABAUER S ápadt arcú, alacsony ter­metű, negyvenéves nő áll a bratislavai kerületi bíróság büntetőtanácsa előtt, mellette egyenruhás őrök. Az asszony az ítélet kihirdetését várja. A vád a legsúlyosabb bűnök egyi­ke: emberölés. Az ítélet ehhez mérten enyhének tűnik: ötévi szabadságvesztés, melyet az el­ső fokú javító-nevelő intézet­ben kell letöltenie. A bíróság figyelembe vette a rendkívüli körülményeket, melyek hatás­sal voltak a bűntett elkövetésé­re és a vonatkozó törvénycikk alkalmazásával mélyen az alsó határ alatt állapította meg a büntetést. A szenátus elnöke, a fekete talárban is rokonszenvesnek látszó asszony hosszasan indo­kolta az ítéletet. Nem száraz, hivatali nyelven állapította meg a tényeket, hanem mély átérzéssel vázolta fel a körül­ményeket, egy család drámáját, amely végül tragédiába torkol­lott. Terézia Suchá első házassága nem sikerült, hétévi együttélés után 1964-ben elvált, két kisfia akkor hat, illetve kétéves volt. Második férjéhez 1970-ben köl­tözött, majd a következő évben megkötötték a házasságot. A férfinak nem volt kifogása az ellen, hogy az asszony magával hozza a két gyerekét. Két évig tartott a zavartalan családi élet, aztán kiütközött a férfi igazi énje. Ittasan jött haza és késsel támadt az asszonyra meg a gyerekekre, hogy megöli őket. Az asszony idegsokkot kapott a rémülettől, idegrend­szere azóta sem jött rendbe. A férfi rendszeresen részeges- kedett és ittas állapotban na­gyon agresszívvá vált, dühön­gött, mindenkit agyon akart verni, aki a közelében volt. A szerencsétlen asszonynak és gyerekeinek állandó rettegés­ben teltek a a napjaik, nemegy­Dráma szer a szomszédoknál kerestek menedéket, volt úgy, hogy két hétig is jóielkü embereknél húzták meg magukat a férfi kegyetlenkedései elől. Terézia Suchá akkor tudta meg, hogy férje első feleségét öngyilkosságba kergette Suchý viselkedése. Nem bírta el a megpróbáltatásokat és a fel­dúlt idegei csillapítására hasz­nált gyógyszerekből egy nap egész dobozzal bevett. A férfi cinikusan előtte is ki­jelentette: „Téged is tönkre­tesziek, mint az elsőt...“ A szerencsétlen nő mindent elkövetett, hogy férjét eltérítse az alkoholista élet­módtól. Próbálkozott szép szó­val is, keményebb fellépéssel is, de minden hiábavaló volt. A férfi nem tudott meglenni alkohol nélkül. Az asszony el­keseredésében öngyilkosságot is megkísérelt, munkahelyéről szállították kórházba, ahol meg­mentették az életét. Tovább folytatódott a családi dráma. A férfi részegeskedett, a hozzátartozók minden nap rettegve várták haza. A végze­tes nap előestéjén is ittasan érkezett otthonába, amikor az asszony ezt a szemére vetette, csúnyán összevesztek és a férfi kijelentette, hogy nem akar ve­le tovább élni. A férfi másnap megint részegen jött haza. Az asszony csaknem egész nap a hálószobába zárkózott. A férfi beküldte hozzá a fiát, hogy küldjön neki háromszáz koro­nát. Amikor a pénzt megkapta, eltávozott, de este hat óra táj­ban visszatért. Az asszony meg a gyerekek bezárkóztak előle a hálószobába, a férj a kony­hában tartózkodott. Aztán a ki­sebbik fiú megszomjazott, de félt kimenni a konyhába. A na­gyobbik fiú társaságában mégis kimerészkedett. Néhány pilla­nat múlva hangos kiabálás hal­latszott. Az anya félelmét le­küzdve a konyhába lépett. A férfi tarkónál fogva tartotta fiát és ordítozott, hogy mind- annyiukat megöli. Az asszony magához ölelte gyerekeit és rá­szólt a férfira, hogy miért vi­selkedik így. A nagyobb fiú va­lamit szólt, amiért a férfi meg­támadta. A fiúk a szobába me­nekültek a dühöngő elől és si- koltva kérték: „Anyu, védj meg bennünket!“ Az asszony a konyhaszek­rényhez ugrott és a fiókból ki­vette a legnagyobb, élesre fent kést. Egy pillanatig még habo­zott, feldúlt állapotában is át­futott agyán a gondolat, hogy jobb lenne visszatenni a kést. Aztán mégis magánál hagyta és a hálószobába futott, ahol a férfi üldözte gyerekeit és fe­nyegetőzött, hogy megöli őket. A nagyobbik fiú az ágyra ug­rott üldözője elől. A z asszony ekkor megint arra gondolt, hogy el kellene dobni a kést, de ez még­is a kezében maradt. A dühöngő férfi ellene fordult, ütései elől az asszony az arca elé kapta mindkét kezét. A férfi a szek­rényhez nyomta az asszonyt. A nő minden erejét megfeszítve ellökte magától férjét, s ami­kor a férfi ezután megint a fia ellen fordult, kétszer a hátába döfte a kést, majd amikor az visszafordult, elölről is feléje döfött. A hosszú penge a szívet érte. A férfi az ágy szélébe fo­gódzott, pár lépést mozgott, el­kapta a nyitott ajtó kilincsét, majd lezuhant a földre. A hely­színen meghalt. „Anyuka, mit csináltál?“ — ért fülébe a kétségbeesett kiál­tás. Az elszörnyedésből fel­ocsúdva halkan mormolta: „Nem tudom, mit tettem.“ GÁL LÁSZLÓ

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom