Új Szó, 1973. március (26. évfolyam, 51-77. szám)
1973-03-18 / 11. szám, Vasárnapi Új Szó
A MEG NEM ÉRTETT ASSZONY TAPINTATOS Egy vadnyugati ivóban pókercsata folyik. Jó ideig tisztességesen kártyáznak, ám egyszer csak a félszemű Bili csalni kezd. A bandavezér észreveszi, és így szól: — Nem akarok nevet említeni, de figyelmeztetem partnerünket: ha nem hagyja abba a csalást, akkor olyan pofont kap tőlem, hogy kifut a másik szeme is! JBÖRTÖNVICC A kötelező napi séta után a cellájukba visszatérve, így szól az egyik zsebmetsző a másikhoz: — Láttad, milyen szép órája volt a felügyelő úrnak? Mire a másik: t — Nem. Mutasd! ÉRDEKLŐDÉS r-’í'v&'./r 7’,’«?'V' ' ■ Főnök a titkárnőhöz: Amikor felhívta a fele^segfenietV) es : közölte vele, fíogy sokóig bent maradok, hogy reagált rár* A titkárnő: ' - Azt kérdezte: „Blztpsdn számit ha tok erre?" — Csak tudnám, mért állított ki! ... (Balázs-Piri Balázs karikatúrája) SZERENCSE A farmer életbiztosítást kötött, s nem sok idő múlva vízbe fulladt. A szomszédok elmentek az özvegyhez kondoleálni: — Fogadja legőszintébb részvétünket, asszonyom! Még az a jó, hogy a kedves elhunyt olyan előrelátó volt, pedig se írni, se olvasni néni tudott, szegény megboldogult __ — Szerencsére, úszni sem! tette hozzá az özvegy. ÖRÖMHÍR — Drágám, örömhírem van számodra. Rövidesen hárman leszünk — mondja az asszonyka. — 0, ez biztos? — kiált fel boldogan az ifjú férje, és megöleli, megcsókolja ifjú feleségét. — Biztos, drágám. Megjött a távirat, hogy rövidesen hozzánk érkezik az anyám! NEM PROBLÉMA A vendéglőben iáriná- zik a vendég: — Pincér, ez a bécsi szelet ehetetlen! — Sebaj! Talán hozzak helyette Lgy rostélyost? — Jó lenne, de ezt már megkezdtem. — Nem lényeges. A rostélyos is meg van már kezdve. MERAB BERADZE: émm Este otthon üldögéltem, unatkoztam, és abban reménykedtem, hogy valaki majd jelhív telefonon. És valóban, már csengett is a telefon: — Szervusz, drágám! — mondta egy hang. — Megismered a hangomat? —Szervusz, édes! — örvendeztem. — Hogyne ismerném meg. — Nos, hogy vagy? — kérdezte a nő. Ez Kátya volt. Kátyába már régóta szerelmes vagyok. — Köszönöm, aranyos. Este hogy vagy? — Semmi különös. De téged már rég nem láttalak! — mondta a nő. Hja, vagy úgy! — gondoltam. — Milyen jó, hogy nem szólítottam őt a nevén. Hiszen ez Nadja! Nádjába is már régóta szerelmes vagyok. — Tudod-e, hogy a filharmonikusok hangversenyén japán vendégművészek lépnek fel? — kérdezte. Igen, ez Nadja. Vele voltam a filharmonikusok hangversenyén, s íme, úgy látszik, rászokik a hangversenylátogatásra. — És mi van a daraboddal? — kérdezgetett tovább. No, akkor ez Tánya! Hisz én csak Tányának beszéltem a színdarabomról. — Várlak, gyere el! — szólt ismét. — Hová? — Hogyhogy hová? A szokott helyre, az állatkert elé. Elfelejtetted? Ahá! Akkor ez azt jelenti, hogy ez Tamara! Vele szoktam az állatkert előtt randevúzni. Odarohantam az állatkerthez. Zina várt rám. Zinába gyermekkorom óta szerelmes vagyok. Oroszból fordította: Sági Tóth Tibor. — Vigyázz, a papa! ... („lei Paris“) KORTÜNET A táncversenyen így szól egy öregúr a szomszédjához: — Hallatlan, ezek a fiatal fiúk hogy néznek ma ki! Nézze csak azt a nagy hajút ott, alig lehet egy lánytól megkülönböztetni! — Ö, az az én fiam. — Bocsánat, nem tudtam, hogy ön az anyja. — Pardon, én az apja vagyok! Skót lakú („Stern“) — Azt kérdeztem: nincs véletlenül valami jó könyvük a lélekvándorlásról? (Sunday Mirror) OKTATÁS Johny, a kis skót fiú kipi- rultan fut haza, s lelkendezve meséli édesapjának: — Képzeld, papa, megspóroltam egy pennyt! Nem szálltam fel a villamosra, hanem futottam utána! Az apa összevonja szemöldökét, majd imigyen korholja éretlen gyermekét: — Szamár vagy, fiacskám. Miért nem futottál taxi után? Akkor tíz pennyt takarítottál volna meg! 1973. III. 18. DURVA JÁTÉKOS TÁRSASJÁTÉK A park csendes sarkában a pádon egy alacsony, kövérkés, kopaszodó fprfi ült, mellette egy csinos, fiatal nő. — Nézze — mondta a cigarettázó szépség —, csak megismételni tudom: én, sajnos, meg nem értett asszony vagyok ... — Igazán? — Igen! És senki sem próbálja átlépni magányosságom küszöbét. — 0, ezt szépen mondta. — Igen, igen, kedvesem, így van ez. Egyedül vagyok, elhagyottan .. . Férjnél vagyok, és mégsem. A férfi csodálkozott. — Ezt hogy kell érteni? — Látom, ez meglepi önt, ez a látszólagos ellentmondás. De mindjárt megérti, ha elmesélem az egészet. A dolog roppant egyszerű. A férjem nincs velem. Elutazott. — Hova utazott? — Hova? Hát hosszabb kiküldetésre, Madagaszkárba. — Értem, értem... De hát Madagaszkár azért nincs olyan messze. És mondja, szokott ír- ni magának? — Hogy ír-e?! Naponta kapok levelet tőle. De pótolhatja-e egy levél a férjet? — Ne mondjon ilyet, asszonyom. A leveleknek néha felbecsülhetetlen értékük lehet. — Ugyan! Csak találnék valakit, aki enyhítene sorso- mon... — Kérem — mondta a férfi —, nem is tudom, hogy kezdjem. Én meg szeretném kérni, de nem merem. Azaz ... tudom, hogy ez talán merészség, igen, igen, szemtelenség ... Kihasználni a körülményeket, hogy férje Madagaszkárban van ... Nincs bátorságom hozzá, hogy kiöntsem a szívemet... — Csak beszéljen bátran, nyíltan. Én megértő lélek vagyok, elhagyott, meg nem értett asszony. Biztosan meg fogom érteni... — Asszonyom, ha már így felbátorít . .. Nem tudom, él- mondtam-e már, hogy én filatelista vagyok. Úgy látszik, a nő nem értette, mit jelent a szó, hogy filatelista, s gyorsan megnyugtatta a férfit: — Ne fesse magát rosszabbnak, mint amilyen a valóságban. És ha filatelista?! Kit érdekel ez. — Engem, kérem, engem... Ne legyen kegyetlen, hallgassa meg kérésemet... Szívből jövő kívánság ez. — Mondja már, múlik az idő! — Ajándékozza nekem a bélyegeket a férje leveleiről. Különösen érdekelnek engem a légipostái bélyegek ... Bizonyára mondanom sem kell, a bélyegekből sem lett semjni. F. Lery (PárizsJ (Várnai György karikatúrája) ^TKľOS ELMÉLKEDÉS íwahulóc ekkép szónokol a, kisvendéglőben Igspsžtaitársaságnak:- Érdekes, hogy változnak az idők! Eleinte teát ittam rummal, az tán rumót ittam teával, később rumot ittam tea nélkül, most pedig úgy iszom a rumot, mint a teát.
