Új Szó, 1973. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1973-02-11 / 6. szám, Vasárnapi Új Szó
A 7107 SZIGET ORSZAGA - A FÜLÖP SZIGETEK 1972 decemberének első hetében egy Carliito Dimaali nevű volt altiszt több késszúrással megsebesítette Imema Marcost, a Fülöp-szigetek elnökének feleségét. Az asszonyt, az ország 1954- es szépségkirálynöjét, a kórházban azonnal a műtőbe vitték, és súlyos sebeit hetvenöt öltéssel összevarrták. Az orvosok véleménye szerint hat-nyolc hét alatt meggyógyul. Dimaalit, a merénylőt a biztonsági emberek és a rendőrök a tett színhelyén koncolták fel, és csak órák múlva jelentették, ki is volt a tettes. Csak napok múlva közölték gondosan átírott életrajzát, amelyből természetesen hiányzott, hogy több mint két éven át a titkosrendőrségnél is szolgálatod teljesített. Már az első hivatalos jelentésekben azt állította a rendőrség: Dimaali tulajdonképpen Marcos elnököt akarta leszúrni. Szeptemberben rendeltek el ostrom- állapotot a Fülöp-szigetekan — Marcos és felesége decemberig csak négy alkalommal hagyta el az elnöki lakosztályt, a Malacang-palotát. Még élénken emlékezetében él a világközvéleménynek a rendkívüli állapotot bejelentő elnöki nyilatkozat indoklása: akkor is egv merénylettel magyarázták a szabadságjogok felfüggesztését és minden ellenzéki hang elnémítását. Quezon Cityben, a fővárosban szeptember egyik délutánján néhány — azóta is eredménytelenül hajszolt — ismeretlen támadó sortüzet adott le egy kormányzati autókonvoj legdíszesebb kocsijára, egy fekete Cadillacra. A fekete kocsit át- meg átlyukasztották a géppisztolyok lövedékei, ám a konvoj egy másik kocsijából sértetlenül szállt ki Juan Ponce EnrMe hadügymin szter. A támadás után néhány órával Ferdinando Marcos köztársasági elnök éppen erre a siker telen támadásra hivatkozva közölte a rendkívüli állapot bevezetését. Az indoklásnak több szépséghibája volt. Az első az, hogy a Fülöp-szigeteken régóta követett gyakorlat, hogy a kormányzati autókonvojok első, legelegánsabb kocsija mindig üres, a magas állású személyiségeket többnyire a konvoj egyik kevésbé feltűnő kocsija szállítja. A másik tény az előkészítés különleges gondosságára — és a vezetés „előrelátására“ jellemző: a hivatalos lapban megjelent rendelkezésen a rendkívüli állapot bevezetéséről a merényletet megelőző hét egyik napjának dátuma olvasható. A Financial Times nemrégiben, utalva a júniusi árvízre, amely a legszerényebb becslés szerint két teljes esztendő nemzeti jövedelmét vitte el, ezt írta: „1972 a Fülöp-szigetek számára a természeti katasztrófák éve volt. Most, hogv Marcos elnök kihirdette a rendkívüli állapotot, és ezt neves emberek letartóztatásának hulláma követte, úgy látszik, az idei évet a politikai csapások évének is nyilváníthatjuk“. Az angol lap természetesen nem tudhatott arról, hogy december első hetében — körülbelül ugyanabban az időpontban, amikor Dimaali merényletet követett el a köztársasági elnök felesége ellen — a Fülöp-szigeteken végigszáguld a Therese nevű trópusi vihar, és emberek százait sodorja a tengerbe. Azt sem tudhatta még a Financial Times tudósítója, hogy a szükségállapotra hivatkozással november—december fordulóján rendőrtisztek egész tömegét függeszti fel a hadügyminiszter, rendőraltiszteket és rendőröket bocsát el azzal az indoklással, hogy „tisztogatni kell a rendőrségnél is“. Mi magyarázza tulajdonképpen a különleges belpolitikai feszültséget a hétezer sziget országában? Mivel magyarázható a 40 milliónyi lakosú, közel 300 000 négyzetkilométer területű ország hallatlan belső nyugtalansága, gazdasági problémáinak kiéleződése? A válaszhoz a történelembe is vissza kell pillantani, és emlékezni kell arra, hogy a 7107 sziget többsége a XVI. századig a közeli Szumátráról vagy Jáváról származó uralkodócsaládok kezében volt, majd 1542-ben spanyolok kezdték meg a szigetek gyarmatosítását, és az új birtokosok Fülöp trónörökösről, a későbbi II. Fülöp királyról nevezték el. A spauvol hódítók ellen az első felkelés 1587-ben tört ki, és szinte egyetlen esztendő sem volt az 1896 os, Josó Rizal által vezetett nemzeti felkelésig, amelynek napjaiban a szigetek valamelyikén ne dűlt volna harc a spanyol gyarmatosítók és a maláj eredetű szigeti őslakosság között. Rizal vezetésével győzött a nemzeti felkelés: 1897. november 1-én hirdették ki először a független Fülöp-szigeti Köztársaság megalakulását. Ez a fiiggetlens"- azonban nem tartott sokáig, mert 1898 áprilisában a spanyol—amerikai háború egyik epizódjaként amerikaiak szálltak partra a szigeteken azzal, hogv „segíteni kívánják a Fülöp-szigetek népét“. Az Egyesült Államok elnöke akkor William McKinley volt, aki ünnepélyesen biztosította a Fülöp-szigetek (s vele együtt az akkor amerikaiak által megszállt Kuba és Puerto Rico) népét, hogy „az Egyesült Államok természetesen nem tart igényt földjeikre“, és mihelyt vége a háborúnak, az USA lesz függetlenségük legfőbb biztosítója. McKinley egyik életrajzírója írta meg később az elnökről, akit még a háború előtt, békés viszonyok idején „aljas zugpolitikusnak“ nevezett jelentéseiben De hómé spanyol követ, hogv amikor már amerikai csapatok állomásoztak a Fü- löp-szigeteken és Puerto Ricóban, az Egyesült Államok vallásos elnöke álmatlan éjszakáin hosszasan imádkozott, várván, hogy a mennyekből kap tanácsot, mit is kell tennie az egykori spanyol birtokokkal — végül is imáit befejezve, tömören kijelentette: „Nincs más hátra, meg kell tartani mindent“. Háromszázhetvenhét évi spanyol uralom után tehát új gyarmatosító jelentkezett a Fülöp-szigeteken; Madrid vigaszdíjként húszmillió dollárt kapott a hétezer szigetért. Negyvennyolc éven át volt Amerika gyarmata a Fülöp-szigetek; 1946-ban az Egyesüli Államok kénytelen volt elismerni az ország állami függetlenségét. A függetlenség elismerését siettette, hogy a liáburú idején japán megszállás alá került szigetvilág népe hallatlan bátorsággal küzdött a partizánhaderő, a Hukbala- hap soraiban a megszállók ellen. Később, 1945-től ugyanez a hadsereg Ilukbong néven az amerikai megszállók ellen harcolt. A harcosok soraiban volt egy gazdag fiatal jogász, ismert bokszoló, birkózó és úszóbajnok is, akinek többek között a politikai rehabilitációjáért is harcolnia kellett. Ferdinand Marcos jogász volt ez a fiatalember, akit közvetlenül a háború előtt letartóztattak azzal a váddal, hogy parlamenti képviselő édesapja egyik politikai ellenfelét meggyilkolta. A fiatal jogász maga védte magát a legfelsőbb bíróság előtt — felmentették. A japánok elleni harcban huszonhét kitüntetést kapott. A huszonhét közül az egyik az amerikai hadsereg „Kiváló Szolgálatért“ című érdemkeresztje. A negyvennyolc esztendős amerikai uralom mindenekelőtt azt jelenti a mai Fülöp-szigetek számára, hogy 1974-ig érvényben van a Laurel—Langley-féle kereskedelmi egyezmény, amely az amerikai tőke számára többek között adómentességet és más különleges kedvezményeket biztosít. A Fülöp-szigeteken jelenleg beruházott amerikai tőke — csak a magántőke! — valamivel több mint egymilliárd dollár. Az olajüzlet hat cége közül öt amerikai; a vegyipar száz százalékban amerikai érdekeltség; a mezőgazdasági gépgyártást az International Harvester, a hírközlést és a telekommunikációt a három legnagyobb amerikai cég a Mackay Radio, a Globe Wireless és az RCE tartja a kezében. A gazdasági élet minden ágában döntő szerepe van a két legnagyobb banknak — az egyik a National City Bank of New York, a másik pedig a Bank of America. Egymilliárd dollár az amerikai magántőke kezében — és megszámlálhatatlan dollármilliók segítségével uralkodik az 1946 óta független Fiilöp-szi- geteken a Pentagon, az amerikai hadügyminisztérium. 1947 márciusában kötötték meg 99 évre azt a támaszpont- szerződést, amelyet hat esztendővel ezelőtt aztán negyvennégy év időtartamra csökkentettek: huszonhárom nagyobb és hetvenkét kisebb támaszpontot tart kezében az amerikai hadsereg. Az a jó néhány késszúrás, amelyet Imelda Marcos kapott 1972 decemberében. természetesen elkeseredett, anarchista gondolkodású volt titkosrendőr merénylete ugyan, de aligha elválasztható Marcos rendszere, az elnök és az amerikaiak kapcsolata miatt érzett egyre mélyebb felháborodástól. A Fülöp-szigeteken a nemzeti jövedelem hatvan százalékát a lakosság 4 és fél százaléka teszi zsebre. A hárommillió lakosú Manila (ebből félmilliónyi a hivatalos főváros, Quezon City) fényűző belvárosától három kilométerre földbe vájt kunyhókban laknak százezerszámra a munkanélküliek. Nemrégiben Marcos elnök kijelentette: „A kommunisták valami nagy dolgot terveznek“, s ezen a címen a kormányzat ellenzékét és a vele szembenálló gazdag családok hatalmát is megkísérelte- korlátozni. Ez volt a rendkívüli állapot bejelentésének előkészítése az állítólag a „negyven család uralma“ megváltoztatását tervező Marcos elképzeléseiben. A Fiilöp-szigetekről író gazdasági szakemberek ugyanis azt állítják: mindaz, amit az amerikaiak még egyáltalán meghagytak fülöp-szigeti tulajdonban a 7000 szigeten, az negyven oligarcha, negyven család birtokában van. Ezek egyike maga az elnök, és a nagy hatalmú családok közé tartozott az alel- nök Lopez családja is. A Financial Times írta szeptember végén: „Hosszú ideje semmit sem hallottunk Lopez al- elnökről, a gazdag Lopez család politikai vezetőjéről. A hadsereg átvette a Lopez család tulajdonában volt Manila Electric Companyt, igénybe vette a Lopez család magánrepülőgép-parkját is. Igaz, a család egyetlen vezető tagját, sőt a tulajdonukban levő, élesen bíráló hangú. Marcos-ellenes Manila Chronicle szerkesztőségének egyetlen tagját sem tartóztatták le. Az elnök egyszerű, en nem elég erős ahhoz, hogy akár a hadsereggel, akár anélkül harcba lépjen a Lopez családdal annak otthonában, a hatalma alá tartozó Nyugat- Visaya-szigeteken. Ha a család úgy dönt, hogy részben vagy teljes egészében megtagadja az elnökkel az együttműködést, Marcosnak meg kell vele alkudnia. És a Lopez család csak egy a sok oligarcha közül ... Az elnöknek abszolút hatalma ellenére sincs kezében a teljes ellenőrzés. A gazdagok gyűlölhetik Marcost, de tudniuk kell, hogy Marcos őket is védi.“ Tőkés lap ennél jobban aligha fogalmazhatja meg a kapitalista osztályérdek elbíró erejét. A súlyos gazdasági gondokkal küzdő, egyébként hihetetlenül gazdag Fülöp-szigeteken (az országban nagy mennyiségű vasérc, réz, króm, mangán és olajpala található) egyre nő a munkanélküliek száma, és az utóbbi két évben az ipari és mezőgazdasági munkanélküliek mellett rendkívül gyorsan emelkedett a közép- és főiskolát végzettek körében is a munkanélküliség. Nyilván ez a magyarázata annak, hogy a Marcos-kormány szervezett ellenzéke mellett, a baloldal következetes pártjai oldalán az elmúlt esztendőkben több egységbontó, kalandorakciókat tervező és végrehajtó anarchista és maóista csoport is megjelent a fülöp-szigeti politikai színtéren. Egyiküket az „Újjászervezett Kommunista Párt“ nevű maóista szervezetet még a tavasszal azzal vádolt meg a rendőrség, hogy ők adták ki azt a röpcédulát, amely halállal fenyegette meg Ferdinando Marcost és feleségét, Imeldát. (A decemberi merénylet után Jósé Sisonnak, a maóista- csoport vezetőjének aláírásával ellátott röpcédula közölte: a merénylő nem tartozott a csoport tagjai közé.) Amikor az idei nyár végén a rendkí vüli állapot bevezetésével új, egyértelműen egyszerű és diktatúrának tekinthető szakasz kezdődött a Fülöp-szigetek viharos történetében, nagyon sokan felhívták a figyelmet arra a nemzetközi élet figyelői közül, hogy Ferdinando Marcos kemény és retrográd belpolitikai vonala érdekes módon párosul egy, az eddigitől eltérő vonalat jelző külpolitikával. Mindenekelőtt arra a rendkívül érdekes fülöp-sz'geti fellépésre emlékeztettek, amely a június végi dan- berrai SFATO-értekezlet részvevőit hökkentette meg. Carlos P. Roinulo fülöp- szigeti külügyminiszter (Marcos kevés személyes barátjának egyike) azt a meglepő javaslatot tette., hogy mielőbb szervezzék át a csendes-óceáni védelmi tömörülést, mert az „idejét múlta, és feleslegesen provokatív jelenlétet képvisel Ázsiában, nem illeszkedik bele a kontinens fejlődésének vonalába, nincs semmiféle ésszerű kapcsolata saját közegével“. Rogers amerikai külügyminisztert oly mértékben megdöbbentette Roinulo felszólalása, hogy előre elkészített beszédét az asztalra csapva haragosan tiltakozott az ellen, hogy „alkalmatlan időben, alkalmatlan helyen, minden előkészítés nélkül ily súlyos támadás keresztezze az USA ázsiai politikáját“. A Marcos-féle politikát egyre gyakrabban jellemzik úgy: kísérlet az Amerikától való teljes függés meglazításá- ra. A Fülöp-szigetek, amely éveken át még csak hallani sem akart a szocialista országokkal való bármilyen kapcsolatról, az elmúlt néhány esztendőben — és itt aligha lehet mellékesnek tekinteni a szovjet—amerikai és a kínai—amerikai csúcstalálkozók sokkhatását Ferdinando Marcosra — több gazdaságpolitikai kapcsolatot létesített, számos küldöttségcserét kezdeményezett szocialista országokkal. Természetesen óvatos, a jelenlegi ázsiai hatalmi viszonyokat és az amerikaiak jelenlétét a szigetek gazdasági életében mindig figyelembe vevő kísérlet ez, és sok más mellett előkészület arra a két év múlva bekövetkező új helyzetre, amikor megszűnik a Laurel—Langley kereskedelmi egyezmény, és a gazdasági kapcsolatokat az amerikaiakkal új elvek alapján kell rendezni. A helyi tőkések függetlenségi törekvéseiben természetesen ott van a remény: az eddig csak az amerikai cégeknek jutó profitból ők kapják a többet. Úgy tűnik: igaza volt annak a megállapításnak, amely nemcsak a természeti csapások évének, hanem a politikai nyugtalanság esztendejének is mondotta 1972-t. Maga Marcos elnök mondotta egy amerikai újságírónak: „A rendkívüli állapot bevezetése egy olyan hazárdjáték volt, amelynek végső kimenetelét nem lehet kiszámítani.“ Október végén a déli szigeteken a mohamedán vallású lakosság lázadt fel; Ma- ravi városában például 26 halálos áldozata volt a zavargásoknak. A tíz százaléknyi mohamedán kisebbség úgy érzi, hogy az általános gazdasági romlás őt jobban érinti, mint a lakosság más rétegeit. Más csoportok, egyes szigetek lakossága, egyes városok népessége ugyanezt gondolja. Egyre több és nyugtalanabb tiltakozás hangzik el az állami és városi bürokrácia korrupciója miatt. Egyre több megalapozott bírálat hangzik el a rizs- és más gabonatermelő gazdálkodókat sújtó adó- és bérleti rendszer ellen. A gazdasági szakemberek szerint az évi 18—20 százalékos infláció spiráljának szüntelen emelkedése gazdasági összeomlás felé vezet. A többször is emlegetett Laurel —Langley-féle amerikai—fülöp-szigeti egyezmény 1974 es lejárta után a Fü- löp-szigetek alkotmánya szerint csak olyan cégek működhetnek az országban, amelyekben a tőke hatvan százaléka fülöp-szigeti állampolgárok tulajdonában van. Két év múlva tehát új problémákkal kell szembenéznie a régieken kívül Ferdinando Marcos rendszerének, amely tavaly súlyos vereséget szenvedett egy időközi szenátusi választáson. Ferdinando Marcos októberben bejelentette: új, miniszterelnöki rendszert vezet be az országban, alkotmá- nyozó gyűlést hív össze, hogy „elindulhassanak a demokratikus forradalom útján“ és mindenesetre közölte: az al- kotmányozó gyűlés elnökségét magának tartja fenn, és önmagát jelöli az első helyen a miniszterelnöki tisztségre is. A negyven család egyike Marcos családja, s közöttük van dúsgazdag feleségének, Imeldának a családja is. A negyven család és a negyvenmillió fülöp- szigeti érdekei sohasem voltak párhuzamosak — az Imelda Marcost ért késszúrások is emlékeztetnek: ezt a tényt egy pillanatra sem szabad elfelejteni. GÁRDOS MIKLÓS 1973. H. 11.
