Új Szó, 1973. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1973-01-07 / 1. szám, Vasárnapi Új Szó
Nyelvművelés Az egybeírás „tengerkígyódivatja" Régi nyelvművelő babona az egybeírás- különírás kérdésében ez: egy fogalom — egy szó. Ez persze nem áll. Van például egy baleset-elhárító berendezés, amely a szerszámgépekkel dolgozók testi épségét védi; hivatalos elnevezése: elektromágneses működtetésű, két nyomógombos ujjvédő berendezés. Aligha akad olyan rettenthetetlen egybeíró, aki ezt a 23 szótagos kifejezést össze merné ragasztani, noha egyetlen fogalmat Jelöl. A szabályzattól eltérően igen gyakran találjuk egybeírva az ilyen kettőbe való melléknévi jelzős kapcsolatokat: /ő minőségű, rossz minőségű, nagy fontosságú, nagy jelentőségű, rövid lejáratú, dús lombú. Ezeket különírjuk, mert sem miféle jelentésváltozás nem történt bennük: ami jó minőségű, annak valóban jó a minősége stb. Ezért külön kell írni az ilyen köszönő kifejezéseket is: ]ó reggelt! Jó estét! Jó éjszakát! Jó szerencsét! Még ez is: Boldog új évet! — hacsak nem csupán január elsejére, újév napjára korlátozzuk fösvényen jókívánságunkat. Egy túlzó egyberagasztó ezt írja; „Müveinek szimfonikusigényű mondanivalója“; neki már összetétel ez a szimfonikusigényű, pedig helyesen két szó. „Ezüstf ehér derekú bükkök“: itt meg az ezüstfehér derekú kapcsolatot írták ösz- sze, holott ez is két szó. „Ki ez a világosbarnahajú, kékszemű leány?" — ezzel a kérdéssel csigázza egy szerző érdeklődésünket, és bátran, de helytelenül egybeírja: világosbarnahajú, s ezt is: kékszemű; mind a kettő külön való: világos- barna hajú, kék szemű. Meg kell jegyeznünk, hogy a hajú, szemű, derekú-féle -ú, -ű képzős melléknévi származékok sohasem fordulnak elő magukban, csak jelzővel együtt; már ebből is következik, hogy különírásukból nem származhat félreértés. Éppen ezért az új helyesírási szabályzat szerint különírjuk őket melléknévi jelzőjüktől, kivéve az átvitt jelentésű szókapcsolatokat és egy-két különleges esetet; az ilyeneket tehát egybeírjuk: bűkezű, jószívű, rosszmájú, szűkmarkú stb. A következő fajtájúakat azonban nem szabad egybeírni: barna hajú, ősz hajú, fekete szemű, széles karimájú, nagy távolságú, rossz májú, azaz beteg májú; a „gonoszkodó“ jelentésű rosszmájú persze egy szóvá nőtt össze. Igen sokszor tévesen egybeírják az igével, de még inkább a melléknévi igenévvel az előtte levő határozót, akárcsak az igekötőt. Van, akinek még ez is egy szó: nyomon követ, és természetesen ez igeneves szerkezet is: nyomon követő. Ebben a kifejezésben: „a kővé- fagyott hóréteg“ — egybeírva láttuk ezt: kővé fagyott. „A partravert" jégtáblák“ szerkezetben pedig valaki jónak vélte egybenyomtatni ezt a szókapcsolatot: partra vert. Máshol azt olvastuk, hogy „a munkaközösség terv-bevette egy könyv megírását“, tudniillik tervbe vette, a szerző azonban igen helytelenül egy szóba vonta össze a kettőt, a nyomdában pedig véletlenül így választották el: terv-bevette. Egy levélíró azt kérdezte a napokban, hogyan kell írni ezt a kifejezést: rántani való csirke nevelés. Feleletünkben arra kértük, hogy ha lehet, kerülje el az ilyen tengeri kígyó hosszúságú összetételt, válassza inkább a birtokos jelzős, személyragos kapcsolatot: rántani való csirke nevelése, s írja négy szóba. Néha azonban kénytelen-kelletlen ráfanyalodunk ilyenfajta összetételek alkotására és leírására. Hogy járunk el ilyen esetben? A probléma az, hogy a csirkenevelés szót egybe kell írnunk. így azonban a rántani való a csirkenevelésnek lenne a jelzője, ez pedig képtelenség, mert nem a csirkenevelés rántani való, hanem a csirke. Ugyanígy például a baromfikereskedő egy szó, de hogy írjuk, ha ez a kereskedő vágott barom- fi-1 árul? Egyben az egész igen hosszú, a vágott szó pedig nem lehet külön, mert az nem a * baromfikereskedő-nek, hanem a baromfinak a jelzője. Erre a következő módot ajánlja a helyesírási szabályzat: az első két vagy három szót (az új összetétel előtagját) írjuk egybe, az utolsót (az utótagot) pedig kötőjellel kapcsoljuk hozzá: rántani- valócsirke-nevelés, vágottbaromfi-keres- kedő. De — mint mondtuk — a legokosabb kikerülni ezeket a hosszú szavakat. FERENCZY GÉZA Antonin Pele: MŰTEREM EMIL B. LUKÄC: SZÜLŐFÖLD Ahol a sziklaszirt ég tükrébe feszül, ahol a nyomorgók földig alázkodnak, ahol annyi remény álomba szenderül, ahol a szorongó lelkek ájuldoznak, ahol sötét héják almozzák fészküket, ahol o vad hegyek kórusa zeng, zokog, ahol a sebekre nem lelnek gyógyfüvet, ahol nyugovóra fáradt nap tántorog, ahol a homlokon ráncok felhője ül, ahol a szemekben könny harmata reszket, ahol a lélekre sűrű fátyol terül, anyák cipelik a fájdalmas keresztet, ahol a lélekbe vasszögeket vernek, ahol a munkának izzadtság az ára, ahol a bűnösök kínban vezekelnek, ó, nehezen várnak ott a Messiásra! Műfordítóink műhelyéből JIŔÍ OST AS: DALUNK (1936) Dalunk, mint a tenger hullámverése, Évszázadok óta bensőnkből árad, zengett. Hogy mitől tajtékos, kérdjétek meg a tengert, és honnan ereje, hogy partjait levésse. Dalunk, mint a tenger hullámverése, ügy szívtuk magunkba, mint az anyatejet. Kardallal győztünk a kereszt felett, dalolva hullt vérünk hazánk földjére. Dalunk, mint a tenger hullámverése. Zene tölt be nálunk ismét minden zugot. Hullám vagyok a dalban, daloló hullám vagyok, melyet a szeretet s harag tett erőssé Fordította: Fügedi Elek Ä DUNA... Időtlen idők óta vonaglik kék hullámod, mint egy gyönyörű párduc, mely zsákmányára les; ma a gőzhajó sípja félénken jelez ott, hol ezredév előtt fenyőtutaj tanyázott. Örök idők óta kígyózik s lopva harapja portjait. Humuszt őrölve, kősziklákat. Medre mélyül, partja széthull, hullám hullámon vágtat rönköket s civilizációkat magával ragadva. Forognak ezredévek. Az ég is másként ragyog. Hegyek bércén lidérces őrtűz nem lobog. Habok pusztulnak, habok születnek. Habok. S a folyó széttekint. Szétnéz álmodva lent. Ahol őserdők zúgtak, város támad: Moloch. Merengj hát te is, merengj el vele Merengj. Dénes György fordításai MIROSLAV FLORIAN: EGYSZERŰ MOTÍVUM A pompát mindig szégyenlette apám, aki a földé már. Oly egyszerű volt az élete, és most sincs sok dísz sírhalmán. Feje fölé hárság konyul, a tujákat szél rázza meg. Anyám - hogyha már alkonyul hozzá kijárni úgy szeret. Virágot visz, a síron gyomlál, majd áll fölötte csendesen. Égő sebe egyre sajog, táj; sosem heged be teljesen. És mikor haza indul este, oly derűs lelkű, oly nyugodt. S kik köszöntik, az emberekre, álmodozva rámosolyog. Hisz jut a búból mindenkinek, keresztje mindenkinek van. Az öröm is összefűz minket; a bánat még sokkal jobban. Fordította: Fügedi Elek
