Új Szó, 1973. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1973-01-28 / 4. szám, Vasárnapi Új Szó
KÖLTÉSZET ÉS VALÓSÁG Miroslav Válek válogatott versei Válek neve nem ismeretlen a magyar közvélemény előtt. Nemcsak mint politikust ismerik, hanem költőként is nevet és rangot szerzett magának az eltelt több mint egy évtized alatt, amióta versei _ fordításban — megjelennek a csehszlovákiai magyar sajtó hasábjain. Igaz, ez jobbára csak ízelítő volt abból a költészetből, mely első jelentkezése Idején magára hívta a figyelmet, s jelezte, olyan költőt képviselnek ezek a versek, aki költői habitusa teljességével a valóságra koncentrál és akinél a korszerű mondanivaló a keresés újat-akarás izgalmával párosul. A most magyarul megjelent Válogatott versek éppen ezért nemcsak adósságtörlesztés Miroslav Válekkal szemben, hanem a megismerés és teljesebb képalkotás lehetősége is. Az azóta megjelent négy kötet és egy válogatás anyagából dr. -Stanislav Šmatlák irodalomtörténész, Válek költészetének kiváló ismerője állította össze a kötetet. A magyar olvasónak dr. Rácz Olivér utószava mutatja be a költőt. A kötet a Madách Könyv- és Lapkiadó gondozásában, a Versbarátok Köre tngilletményeként jelent meg 1973. I. 28. E löljáróban hadd mondjam mindjárt azt Is, nem „hagyományos“ költészet ez a szónak abban áz értelmében, ahogy azt megszoktuk. Eltekintve ugyanis attól, hogy az ellenforradalom első évtizedében a haladó magyar irodalom az avantgardista lapokban talált búvóhelyet, s Kassák mellett nem volt olyan magyar író, aki bele ne kóstolt volna az „izmusokba“, mélyebb gyökeret ezek a két világháború közötti modern irodalmi törekvések nem ereszthettek. Ezért van talán az is, hogy nemegyszer kissé szokatlan az a versépítés, képalkotás, az absztrakciókra, analógiákra és asszociációk szabadabb „játékára“ épüíő valóságszemlélet, ahogy azt Váleknál látjuk. Nem folytatása azonban ez a költészet a két világháború között poetizmus néven ismert cseh költői irányzatnak sem, amelynek elveit V. Nezval fogalmazta meg. Mint ismeretes, ez az irányzat az akkori avantgarde- törekvések (dadaizmus, expresszionizmus stb.) hatására .hazai specifikummal telíti az akkor divatos irányzatokat, s a művészi forma radikális megújítását a társadalmi forradalmisággal kapcsolta össze. A „mélylélektani búvárkodások“, az ösztönvilág, a tudatalatti lélek álomszerű szimbólumai helyett — páratlan módon — sikerült ennek az irányzatnak szintézist teremteni az „igazi művészet“ és a forradalmi tömegkultúra elveit valló nézetek között. Nos, ha van rokonság a két törekvés között, ez mindössze annyi, Válek olyan költői alkat, akinek a költészet nem színfalakat, pózokat, a patetikus kinyilatkozások lehetőségét jelenti, hanem prófétai- messiási póz^ helyett a „szó munkásának“ érzi magát. Költőnek, aki a hétköznapok gondjain keresztül vállal felelősséget az emberért s az emberiségért... Ez a felelősség nem imaginá- rius, vagy plátói, hanem — miként az élet — nagyon is konkrét. Az előző korszakokkal szemben éppen a második világháború megélt borzalmai teszik konkréttá, kikerülhetetlenné, s azok a reális veszélyek, melyekkel a mai világ — megosztottsága miatt — szembenéz. Ilyen korban, vérbeli költőnek teljességgel lehetetlen a valóságtól függetlenítenie magát. Ez a felelősségérzet fogalmazódik meg már első verseiben. Miért és minek él a költő — kérdi 1946-ban írott Szonett és emlékeztető című versében — ha elcsuklik a szava, vagy elvesztette verse hitelét?! Ha szívében meghal a vers varázsa, elveszti hangját, kedvét, mindenét. Szüksége volna gyógyító tanácsra, hogy értse végre meg: kór rágja életét, s ha nem talál szilárd talajra lába, ki mondja meg, hogy vajon minek élt? (Rácz Olivér fordítása) Számára a játék is a felelősség tudatosításának alkalma. „Ha olykor játszani hajt az unalom, / és sakktáblád fölött töröd fejed, / ne felejtsd el, bukás vagy hatalom / tétjéről dönt a sors s ellenfeled". Kétes utaktól félti „királynőjét“, mert tudja, néha a furfang győz a józan ész felett: „a játszmát olykor a lovak nyerik, / de a vesztes csak a király lehet." Ilyen előzmények, ilyen „zsengék“ után érkezett el Válek — ahogy Rácz Olivér írja — „korunk költői nemzedékéhez képest... tartózkodóan későn“ az első önálló kötethez. Az Érintések (Dotyky, 1959) szerzője egyszerre teljes fegyverzetben jelentkezett. S bár olyan időszakban lépett az irodalmi nyilvánosság elé, amikor stílusszerű volt „olcsóbb“ eszközökkel érvényesülni, Válek kezdettől fogva elutasítja a valóság dekoratív ábrázolásának módszerét, s a vulgarizáló gyakorlattal szemben a költői szubjektum szuverén, művészi kiteljesítésének útját választotta. Mert számára a költészet: munka. A Vashaj- lítókban. így vall erről: „A Vük Karadzsics utca / sarkán / két férfi acélrudat hajlít. / Ügy egy kissé költői munka ez. / A vas, akár a szó, ellenáll az emberi akaratnak. / De sorra sort, / sort sor után, / s nagyszerű költemény lesz belőle A nezvali hitvallást rokonítják ezek a sorok. A nyelv száméra is eszköz, a valóság megközelítésére, költői énje kiteljesítésére. S a költői poén?: „Simogatja majd mind a négy falat:/ mily erősen, szilárdan állanak, / s mennyi erő kell egy ilyen falnak/“ A harcos költő típusa ő. Egy olyan korban, amikor a levegő tele van ekrazittal, s robbannak fölöttünk a felhők, iróniával és gúnnyal szól a lelkűkben ősidők óta csetlő-botló „bátorság szomorú kis egyszeregyéről": írunk / törlünk / tör- lünk, / törlünk. Múltnak, kortársnak egyaránt szól ez a gúny ... S bár a „költő, menekülj, költő hallgassl“ kényszere is kínozza, a végkövetkeztetés mégsem lehet más, minthogy a „múzsák maszatos örök inasaként“ ráakaszkodjék az élet nyakára. Azokkal szemben hirdeti ezt, akik a könnyebb utat járva a végtelen szeretet mézeskalácsába őrlik a könnygyöngyöt és csillagdarát. Es most kilépek önmagámból, mint folyó a medréből, és viszem a még izzó szót, a még megszületetlen, a még vak szót, pompás csatot formálok belőle hajatokba, éles kést, ekét és mindent, amit akartok, mindent, ami nélkülözhetetlen a boldogsághoz. (Zádor András fordítása) A világ sorsáért vállalt felelősség lehetetlenné teszi számára az avantgarde szubjektivizmust is. Ö úgy tud és úgy akar korszerű és mai lenni, hogy a megértett valóság kirostálja költészetéből a cifra és mesterkélt könnyedséget. Versei tagadása annak az egykorvolt „legbalgább elvnek“, amely szerint „a szavak nem arra valók, hogy értelmet hurcoljanak“. Az értelmes élet pártján áll, az élet értelmét szolgálja: nem általában, hanem konkrétan. Úgy, hogy ez a harc a szocializmusért folytatott proletár harc javát szolgálja — vallotta (Lenint idézve) írói krédóját az írószövetség közelmúltban tartott kongresszusán. Válek harminckét évesen, már első kötetével felzárkózott az új szlovák költészethez, melynek élgárdáját olyan személyek képviselik, mint Smrek, Novomeský, Poniöan, vagy a kortárs Rú- fus. A költő társadalmi, politikai elkötelezettsége még erőteljesebben jelentkezik későbbi köteteiben. A Tömegvonzás-ban (Príťažlivosť, 1961) a valóság képe már összetettebb, az élményvilág bonyolultabb és árnyaltabb a költői mondanivaló is. Szükség van a megismerés bizonyosságára, / szilárd pontra, / lábunk alatt a földre" — írja egyik versében. Ebben a kötetében a „megismerés képessége“ a történelem véres-szomorú tapasztalatait idézi. „Hét holt tenger mossa alá az emlékezet partjait. / Hét holt tenger, mit még lánc is összeköt". S a szerelem tizenhárom éves története (A szülőföld kéz, amelyre ráborulhatsz sírva című versében) azt sugallja, OSwiecim és Lidice vére, a múlt tragédiái nem ismétlődhetnek meg. Az embert keresi, s az élet új csatáira elkötelezett Robinsokat dicséri. További két verskötetében, az 1963-ban megjelent A nyugtalanság (Nepokoj) és két évvel később A lúdbőrös szerelem (Milovanie v husej kožij címűben a „történelmi“ ember' lép előtérbe. Bármely témához nyúl is, „életünk csomóra kötött írásait“ bogoz-« za. A fű történelme éppúgy, mint a Titanic pusztulása, vagy a Dobolás a túloldalra című a történelmi ember felelősségét idézi. A dolgok távlatát kereső és a távlatokat megőrizni szándékozó költő filozófikus buzgalommal kutatja az élet titkait, s keresi a választ a „mi hát az ember?“ izgató kérdésére. Ellentmondások, véres múlt, gonosz játszmák szövevényéből variálja a tételt: „A fű lapul s rejtett hangokra vár: a bennünk rekedt állati ösztönök faggatják szívünk. — Hatolj a dolgok mélyére, s mondd el, mit láttáit" Hatolj a dolgok mélyérel ... Konkrét és pontos a szándék és a cél. Ez az ars poetica a valóságköltészet elveit vallja a magáénak. Legutolsó kötete megjelenésekor nem véletlenül írta Št. Šmatlák, hogy versei „a szubjektív lét és a kinti világ közvetlen, heves összecsapásainak lényegét" tükrözik. A szürrealista és avantgarde- hagyományok csak kellékek számára a való világ megjelenítésére. S ebben a küzdelemben a távlatot adó bizonyosság: „Nem az a fontos, hogy leszel, hanem hogy vagy". Ez a VAGY a TALPON ÁLLNI parancsát hirdeti, s ebben már az is benne van, hogy minden ellentmondása, borzalma ellenére már „a mi korunk ez, a mi századunk ez a század!" A haladásé, s ezzel az örök emberi problémák megoldhatóságáé is... A kortárs és a fegyvertárs vall erről kötetében a magyar olvasónak, a mai kor költőjének a hangján. Miroslav Válek válogatott verseit népes fordítógárda ültette magyarra. A fordításokban a fordítói modulálás magasabb rendű elve érvényesült a filológiai merevség szempontjai helyett. Külön öröm számunkra, hogy a jónevű magyar- országi műfordítók (Dudás Kálmán, Garai Gábor, Hajnal Gábor, Tótfalusi István és Végh György) mellett jól helytálltak hazai műfordítóink is rendkívül könnyed és elegáns Rácz Olivér versfordítása. Bár jelzői helyenként „megszépítik“ a váleki szűkszavúj darabosságot, mértéken felül azonban nem individualizál. A vártnál gyengébbnek tűnik Zádor András fordítása. A filológiai hűség ugyanis nem mindig vonz nála ihletett megoldásokat. Annál nagyobb elismeréssel szólhatunk fiatal műfordítóink (műfordítónak fiatalok) szerepléséről Ozsvald Árpád, Cselényi László és Kulcsár Tibor fordításai szöveghűek, adekvátak, költőileg pedig hitelesek. Úgy érezzük, ezek a fordítások nemcsak hűek és jók, hanem ha szabad ezt egy műfordításról, elmondani — az eredetivel a legtöbb esetben egyenértékűek. És talán ez a legtöbb, amit fordításról mondani lehet. FŐNÖD ZOLTÁN Martin Tvrdoň: SZÖLÖSKERT MIROSLAV VÁLEK VERSEI TÉL Télen a dolgok tisztábbak és fehérebbek. Hó van s fehérség mindenütt, hogy szinte fáj, Csak ő fésüli holló haja zuhatagát. A szélvész mint borotva, bőrükből kibontja a fákat, felnyüszített bennem valahol egy állat. Közeleg az éj, a hold objektívjét elfordítja, megtörüli, s reggelig a telet minden oldalról lefényképezi. Az én telem fehér. A kószáló szelek alig vakkantanak a kapualjból. Az én telem jő. Dobjuk el a melankólia nyűtt kalapját, s fussunk hajadonfőtt a meredek dombra. Az én telem gyöngédség, csillagok szikrázása s a hő tiszta villogása. Vannak más telek is, közülök tested rózsaszín telére emlékezem. Teleszívtam magam rózsaszínű téllel, s megutáltam fehér telem. S elfárodtam, akár a búvár minden telektől. Egy korty késéles levegőt! Hadd halljam a kovacsuklók pattanását, ujjaim köré hadd csavarjam a fekete tél érdes haja szálátl Csepegjen a hóra piros, közönséges embervér. CSELÉNYI LÁSZLÖ FORDÍTÁSA NAPTÁR Január, február, március, április s a többi hónap - hogy szalad! Ügy igazában szeress egy kicsit! Hallani, hogy buzog az éj torkából a vér, s hogy isznak az erdei vadak. Hagyd, hogy észrevétlen múljék az idő, hogy váltakozzanak az évszakok, s lobogjon a kandalló sárga lángja, míg egyetlen csókunk tart. Végy ki a szádból, s véresen, mint a cseresznyemagot magadhoz ültess el engemet. A földhöz és a fűhöz gyökerekért könyörgök. Én vagyok a fiú aki egy csillaggal ütközött össze. Az ég kékjét, szemem alatt a kék foltot hozom neked. A mélybe szállók. Jő nekem veled. S én is jártam az égben, szivárvány hídja alatt. Ah, megpihenni, mint vizek alján az agyagi Villanyoltás. Kék tejet isznak A kutyákat is elkötik. Elalvás előtt a vánkosod alá rejts el, s én csöndben a hajadat szövöm át. Fejjel lefelé lóg denevérként az éj. Mint egy téli körtét, tégy el engem. Tarts meg karácsonyig legalább! KULCSÁR TIBOR FORDÍTÁSA
