Új Szó, 1973. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1973-01-27 / 23. szám, szombat
Tervbtzottság, mint a Csehszlovák Szocialista Köztársaságnak a népgazdaság tervezése és a népgazdaság tervszerű irányítási rendszere fejlesztése központi szerve, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormányának utasításai alapján a többi központi szerv együttműködésével szervezi és összehangolja az egész tervezési folyamatot. Megszervezi a Csehszlovák Szocialista Köztársaság állami tervének kidolgozását, biztosítását és teljesítésének ellenőrzését. Irányítja a népgazdasági tervek kidolgozásának folyamatát, elsősorban az állami tervek kidolgozását módszertani szempontból. Az Állami Tervbizottság kidolgozza és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormánya elé terjeszti a népgazdaságfejlesztés távlati tervét, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság középtartamú és végrehajtási tervei kidolgozásának irányelveit, az irányelvek alapján kidolgozott tervjavaslatokat, álláspontokat dolgoz ki a tudomány és technika fejlesztésének állami tervjavaslatához, az állami költségvetéshez és más tervekhez, melyeket más központi szervek terjesztették elő. Összehangolja és irányítja a tervezési folyamat előkészítését, rendszeresen elemzi a népgazdaság helyzetét és fejlődését, javasolja vagy állást foglal az állami és gazdasági tervek módosításához. Az Állami Tervbizottság a kormány által meghatározott terjedelemben rendelkezik az állami terv tartalékaival, együttműködik a többi szocialista országgal a tervek összehangolásán és ezzel kapcsolatban biztosítja országunk részvételének elmélyítését a szocialista gazdasági integrációbűn, a KGST keretében. A központi szervek, elsősorban a szakágazati minisztériumok, megszervezik az áltáluk irányított szervezetekben a gazdasági tervek kidolgozását. Felbontják az állami tervek feladatait és rendszeresen ellenőrzik az általuk irányított szervezetekben a teljesítésüket. Valamennyi tervet illetőleg együttműködnek az Állami Tervbizottsággal, koncepciókat és alapszervezeteket terjesztenek elő a távlati tervek 'kidolgozásához, irányelvjavaslatokat, gazdasági tervjavaslatokat, elemzéseket és más alapanyagokat terjesztenek elő. A központi szervek (azaz az egyes ágazatokat és szerveket irányító minisztériumok) kötelessége, hogy a megállapodás vagy módszertani utasítások szerint meghatározott alapanyagokat terjesszenek a kerületi nemzeti bizottságok elé a területi tervek javaslatainak kidolgozásához. Ugyancsak kötelességük, hogy a kerületi nemzeti bizottságokkal megtárgyalják az általuk irányított szervezetek valamennyi, a kerület gazdaságának fejlődésére vonatkozó fejlesztési feladatát. Csak így érhetjük el, hogy az egyes területek harmonikusan fejlődjenek, hogy fokozatosan megszüntessük köztük a lényegesebb gazdasági különbségeket. 4. A termelési gazdasági egységek tervének kapcsolata az állami tervvel, a dolgozók részvétele a terv kidolgozásában és teljesítésének ellenőrzésében Az állami terv és a termelési gazdasági egységek, valamint a vállalatok tervezésének kapcsolata két módon valósul meg: — a termelési gazdasági egységek, a tudományos kutató- intézetek, a nemzeti bizottságok stb. közvetlen részvételével az állami terv kidolgozásában (észrevételekkel, javaslatokkal, alapanyagokkal); — a tulajdonképpeni gazdasági tevékenység tervezése által az állami terv által meghatározott kötelező feladatok alapján. Minden egyes termelési gazdasági egység gazdasági tervének konkrét formája megfelel az irányítás középfokú szerve által irányított ágazatok szükségleteinek és problematikájának. Az Állami Tervbizottság és vele megállapodva a termelési gazdasági egység felettes központi szerve meghatározhatja a terv minimális tartalmát, vagy bizonyos kötelező adatokat. A tervszerű irányítás értékeszközeinek és gazdasági feltételeinek fennálló rendszere lehetővé teszi a termelésigazdasági egységek aránylag széles körű gazdasági önállóságát, miközben felhasználják az egyes eszközöket a rájuk bízott gazdasági szakasz irányításában. A dolgozók részvételét a gazdasági feladatok kijelölésében, biztosításában, megvalósításában és teljesítésük ellenőrzésében a pártszervezetekkel a gazdasági vezetőséggel és a társadalmi szervezetekkel, elsősorban a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalommal együtt biztosítják. Valamennyi állami és gazdasági szerv, valamint szervezet kötelessége, hogy megteremtse ehhez a szükséges feltételeket. A dolgozók részvételének konkrét alapelveit a népgazdasági terv kialakításában, megvalósításában és teljesítése ellenőrzésében a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormánya, a Csehszlovák Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom Központi Tanácsa határozza meg. A szakszervezeti szerveknek és szervezeteknek segítséget kell nyújtaniuk a népgazdaság helyzetének mély elemzésében, lehetőségeinek felmérésében valamennyi területen, és mozgósítanuk kell a dolgozókat a meglevő tartalékok rugalmas felhasználására. A gazdasági-termelő egységekben, a vállalatokban és az üzemekben a terv kidolgozása során a dolgozókkal nyilvános gyűléseken, munkamegbeszéléseken ismertetik a terv alapvető feladatait. Műszáki-szervezési intézkedések javaslatának formájában együttműködnek a terv összeállításán. A feladatok elfogadásával — a kollektív szerződések keretében — és ezek realizálásával részt vesznek a feladatok teljesítésének biztosításában. Annak, hogy a dolgozók fokozott mértékben érdeklődjenek a terv teljesítése iránt, jelentős feltétele, hogy rendszeresen és alaposan ismerjék a teljesítés állapotát. Különösen a termelési tanácskozásokon kell konkrétan elemezni az esetleges elmaradás okait, és lehetővé kell tenni a dolgozóknak, hogy olyan intézkedéseket fogadjanak el és javasoljanak a gazdasági vezetésnek, amelyek a kialakult fogyatékosságok közvetlen áthidalásához és a tervfeladatok következetes teljesítéséhez vezető utat jelölik ki. A tervfeladatok teljesítését célzó törekvések sikere jelentős mértékben függ attól, hogy a dolgozók helyesen értelmezték-e a tervben rögzített gazdaságpolitikai törekvéseket, ezeket milyen lelkiismeretesen fogják támogatni és milyen aktivitással vesznek részt megvalósításukban. Ez a vezető dolgozók alapvető feladata. Ezen a téren jelentős munkát végezhetnek a párt-, a szakszervezeti és az ifjúsági szervezetek is. A tervirányítás jelentős szakasszal — a terv kidolgozásával és jóváhagyásával kezdődik. Azonban a legjobban indokolt terv is csupán istenes óhaj marad a teljesítésre törő céltudatosan szervezett tevékenység nélkül. Ezért a tervteljesítés szervezése a szocialista tervezés döntő fontosságú tényezője, meghatározó olyan értelemben, hogy dönt annak végső eredményéről. A tervteljesítésért vívott harc megköveteli, hogy a gazdasági termelőegységek, vállalatok és üzemek irányításában hatékonyan és a feladatok teljesítése érdekében érvényesítsék és kihasználják a gazdasági ösztönzők egész rendszerét, az anyagi és az erkölcsi serkentőket, amelyek felébresztik a dolgozók fokozott érdeklődését a gazdasági feladatok teljesítése iránt. Egyidejűleg biztosítani kell, hogy a népgazdaság minden szakaszán következetesen megtartsák a tervfegyelmet, és az egész tervteljesítés folyamatában a legszigorúbb ellenőrzést érvényesítsék. A népgazdasági tervek teljesítésének ellenőrzése ami kötődik a teljesítés statisztikai értékeléséhez és az Illetékes szakágazati szervek ellenőrző tevékenységéhez — elválaszthatatlan része mindazon szervek és szervezetek tervező és irányító tevékenységének, amelyek az adott szakaszon felelősek a feladatok teljesítéséért. A tervek teljesítésének ellenőrzése és elemzése az irányítás minden fokán havonta és negyedévente történik a sta13