Új Szó, 1973. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1973-01-14 / 2. szám, Vasárnapi Új Szó
Revanš („Jezse“, Belgrad) BÍRÓSÁGON — Vádlott! Ha azért lopta el a revolvert, hogy öngyilkosságot kövessen el vele, akkor miért adta el? — kérdezte a bíró. A vádlott higgadt hangon felelt: — Hogy töltényt vegyek bele! PEDANTÉRIA A logika professzora az ünnepi társasvacsorán a mellette ülő szépasszonyhoz fordul: — Bocsásson meg, asszonyom, én egész idő alatt azt hittem, hogy maga a Konkordai kollégám felesége. — De drága professzor úr, én valóban Konkordai felesége vagyok. A professzor elgondolkozik egy darabig, aztán földerül: — Ahá, ezek szerint tehát a tévedésem helyes volt. LELKESEDÉS Az amerikai vállalatnál új komputert szereztek be. Az igazgató büszkén mutatja meg egyik látogatójának. Az megkérdezi: — Nagyon bonyolult? — Áh! Talán még én is tud* nám kezelni. MAGÁNYKEDVELÖK Két professzor találkozik az utcán, és beszélgetnek: — Én nagyon szeretem a magányt, szeretek egyedül sétálni. — Én is. Ezentúl talán sétálhatnánk együtt... MÉLTATLANKODÁS Mocsarai megint hajnalban vetődik haza. Felesége a szokott szemrehányással fogadja: — Egész éjjel le sem hunytam a szemem. — S mit gondolsz, én tán lehunytam?! FURCSA KABALA Egy ausztrál úszóvezérnek feltűnt, hogy Shane Gould, a világhírű torpedólány mindig zsebkendőt szorongat a kezében, valahányszor egy versenyen az uszodába teszi a lábát. — Kell az — magyarázta Shane. — Ha világcsúcsot úszom, mindig bőgök. — És ha nem? — Akkor még inkább. MELLÉFOGÁS Egy ismerős vendég láttán az egyik pincér visszatartja a társát: — Várj csak, ezt a férfit én fogom kiszolgálni! Figyelj csak ide! S azzal a vendég asztala elé áll: — Na, te szamár, ma mit akarsz falni? Az meglepetve néz, majd azt mondja: — Téved, barátom. Az ikrem a süket, nem én. ÁLLÁS Egy római fia talember állást keres. A személyzeti osztályon kikérde- eik, például, mi roilt régebben, s most mire gondol. — Kérem, én bármiféle beosztással megelégszem. Egyébként a miniszter unokaöccse voltam. — Hogyhogy? Most már nem az unokaöccse a miniszternek? — De igen. Csakhogy o már nem miniszter. A VILAGSZAM — Ez aztán izgalmas produkció lesz! — kiáltotta Kovács úr a cirkusz nézőterén, amikor a porondon megjelent az álllatido- mító két hatalmas tigrissel és egy báránnyal. Majd az egyik jegyszedőhöz fordult: — Hogyan sikerült ezt a három állatot együtt idomítani? A cirkuszi ember megsúgta a titkot: — A tigrisek ugyanazok, de a bárányt naponta újítani kell. NŐI DOLOG Vizsgálat után így szól az orvos egy hölgyhöz: — Fejfájás, gyomorbántal- mak, magas vérnyomás. Bocsánat, hány éves? — Huszonkilenc! — És nagymértékű memóriazavar — teszi hozzá az orvos. A nagymester szimultánt játszik („Krokogyil“, Moszkva) DUHAJ VENDÉG Harsog a zene a kisvendéglőben. Az egyik vacsorázó vendég egyszer csak magához inti a pincért: — Mondja, kérem, hajlandó a zenekar azt játszani, amit rendelek? A pincér készségesen felel: — Hogyne, kérem. Mire a vendég: — Akkor mondja meg nekik sürgősen, hogy játsszanak ultit! PÁRIZSI PÁRBESZÉD — Madame, higgye el, a férfiak titoktartóbbak, mint a nők ... — De, monsieur, hogy mondhat ilyet! — Igen, igen... A hivatalban például van egy kollégám, ak'nek egy éve emelték mára fizetését, a felesége azonban mindmáig nem tud erről! LEONYID LENCS: KUTYADOLOG Két ebtenyésztő találkozik. Az egyik büszkén meséli: — Van nekem egy törpe ratt- lerem. Az egész kutya nem nagyobb, mint az öklöm! — Az is valami? — legyint a másik. — Nekem is van egy törpe rattlerem. Az olyan kicsi, hogy ha egy bolhát szed fel, akkor nem a kutyának van bolhája, hanem a bolhának van kutyája. A le féljen, senki nem cso- /\j dálkozik, hogy ön forga- * tókönyvet szeretne írni. Ne is töprengjen sokáig, vágjon bele! De ne feledje: csak bátor és harcedzett embereknek való pálya ez. Ha baj van az idegeivel, a szívével vagy a májával, ha nem öntözi magát reggelente jéghideg vízzel, és nem emel nehéz súlyokat, s végül, ha félénk, ha szégyenlős — a világért bele ne fogjon! ]a, igen, persze, hogy miről írjon? Legjobb, ha semmiről sem ír. Néhány filmstúdióban ugyanis ezt a témát nagyon kedvelik. Tanúsíthatom magam is. Végighallgattam egy író és egy dramuturg párbeszédét. A fiatal, atlétatermetű, szerzőt arról faggatta a filmgyár, miről szól a műve. — Szóval, miről szól? — A hétköznapokról. — Tehát megírta ... — ... Az életet! — Melyiket? — A leghétköznapibbat. — Hősei? — Emberek. — Milyen emberek? — Férfiak és nők. — És kik ezek? — Átlagemberek. — Hány évesek? — Atlagéletkorúak. »zöveg nélkUl (Henry Büttr.er — Eulenspiegel) AMERIKAI TÖRTÉNET FELEKI LÁSZLÓ: katasztrófa Bombák és gránátok robbantak fe, ; vigyázatlanság folytán egy hadianyaggyárban. Több mint harminc emberéletet követelt a katasztrófa, ném is beszélve a súlyos sebesültekről. A avász és a felháborodás %J.l ; fi. «&♦. érzése lett úrrá mindenkin arra a gondolatra, hogy bombák és gránátok emberéleteket oltották ki. Miller szenátor az országot járja. Olyan útra téved, amely csupa merő sár. A kocsija egyhamar elakad. Szerencsére, a közelben lát egy farmot. A gazda kész segíteni. Kihozza a traktorját és kihúzza a sárból a szenátor kocsiját. Tíz dollárt kér érte. — Szörnyű ez az út. Magát biztosan sokszor kérik ilyen segítségre. — Meghiszem azt. Egész nap így megy. — Éjszaka kipihenheti magát. — Éjszaka? Jókat mond. Mit gondol, ki hordja az útra a sarat? — Azt állítja, mester, hogy a képeinek igazán csak nz ön halála után lesz majd nagy értékük?!... (Jozef Brožek karikatúrája) Szöveg nélkül (G. Levický karikatúrája) — És hol élnek? — Emitt-amott. — És miről nevezetes a színhely? — Az égvilágon semmiről sem nevezetes. — És az emberek? — Azok sem. — Mi a téma? — Téma, az sincs. Csak az életet ábrázolom ... — De mégis, mi történik ... — Egyáltalán nem történik semmi. — Nagyszerű! És az emberek mit csinálnak? — Csak esznek meg isznak. — Mit isznak? — Az nem derül ki. Sőt — tette hozzá a szerző —, nemcsak téma nincs, eszme sincs, ' gondolat sincs! Semmi sincs! Csak az élet! Tizenöt percen keresztül megy a vonat a mozivásznon. Sínpárok, talpfák, füst, szén ... Si-ha-ha-ha ... Az étkezőkocsiban pedig az átlagfiú utazik az átlagapához. És az átlagállomáson átlagemberek várnak rá. És átlagsebességgel utaznak tizenöt percen keresztül az átlagállomásról az átlagfaluba. Nyírfák, nyárfák, lűzfák, szilfák. Előbb széliében, aztán hosszában. Ezután jön az a tizenöt perc, amikor isznak. Utánpótlásért a szomszédhoz küldenek. Már jön is az egyszerű szomszéd, hogy tizenöt percig egyszerű orosz táncot járjon az egyszerű orosz faházban. Harmonika, fejkendók, csasz- tuskák. Aztán elutazik a fiú ... Nyírfák, nyárfák, fűzfák, szilfák ... És a vonat. Si-ha haha ... — Igen, ez az élet! — mondja átszellemülten a Filmgyár. — De árulja el, mégis miért utazott a fiú az apjához? — Miért ne utazott volna?! ... íme, egy hétköznapi téma. Nem lehet belekötni. Mert mibe kössenek bele?! Láthatja azt is: a szerzőnek meg kell őriznie semlegességét. Nem irányítja hősei cselekedeteit, semmibe nem avatkozik bele. Mintha nem is ő írta volna a forgatókönyvet, hanem valaki más. Száz évvel ezelőtt a „felesleges ember" sok regénynek volt a hőse. Most maga a szerző vált feleslegessé. (Oroszból fordította: BARABÁS PÉTER) waBartimwaaittw <m
