Új Szó, 1973. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

1973-01-14 / 2. szám, Vasárnapi Új Szó

Az eddigi eredmények biztatóak A legfontosabb tényező a megelőzés és a nevelés Jogszabályok és erkölcsi-etikai törvények Dr. Anton Hambálek, a Nyugat­szlovákiai Kerületi Bíróság elnöke op­timista, kiegyensúlyozott ember, pe­dig naponta 12—13 órát dolgozik, hi­szen hivatásán kívül különböző funk­ciói vannak, de mint kommunista, mint az egykori szegényparaszt fia, megszokta, hogy minden kötelességét következetesen és maradéktalanul tel­jesítse. Reggel van, 6 óra 30 perc, és már hivatali szobájában vitatkozunk, ele­mezzük a bűntevékenység alakulását, keressük, hogyan lehet harcolni a rossz ellen, minden ellen, ami fékezi társadalmunk fejlődését. # Milyen a kerületben a bűn- tevékenység tendenciája? Az utóbbi években ezen a téren — a jogerősen elítéltek számát tekintve — jelentős ingadozás volt érezhető. Míg 1965-^ 1967-ben a delikvencia nem emelkedett, az 1968—1969-es válságos években nagymértékben csökkent a bűnözők bírói felelősségre vonása. Ezt kétségtelenül az akkori társadaľmi­politikai helyzet idézte elő, amit a destruktív tendenciák jellemeztek. Egyrészt lazult az állampolgári fegye­lem, nőtt a törvénysértések szama, csökkent a szocialista jogrend tiszte­lete, másrészt az illetékes szervek nem torolhatták meg a durva? és kí­méletlen törvénysértéseket. A párt és az állam új vezetőségé­nek konszolidációs törekvései fokoza­tosan megerősítették a közrendet is, sikerült felszámolni a társadalom el­len irányuló ártó tevékenységet, és a bűnüldöző szervek is szigorúbban von­ták felelősségre azokat, akik törvény­be ütköző cselekményt követtek el. Ezért 1970-ben és 1971-ben kifejezet­ten emelkedett a jogerősen elítélt sze­mélyek száma. A legutóbbi adatok vi­szont azt bizonyítják, hogy 1972-ben a bűnözési görbe nem emelkedett, szám­belileg stabilizálódott, ami végül is megfelel az államunkban kialakult társadalmi-politikai helyzetnek. # Hol és hogyan kell harcol­ni a bűnözés eilen? A harc formái és eszközei különfé­lék. Alapvető eszköze a bűn törvényes pönalizálása. Ez hivatott megakadá­lyozni a tettest bűntevékenysége foly­tatásában, védeni a társadalom érde­keit, nevelni, jó útra terelni a tör­vénysértőt, és ugyanakkor, az őltalá- nos megelőzés keretében, nevelő ha­tást gyakorolni a társadalom többi tagjára. Tehát a legfontosabb a megelőzés és a nevelés. Természetesen ezen nem csupán a jogrend népszerűsítését ért­jük. Mindenekelőtt az a feladat, hogy felszámoljuk a bűntevékenységet elő­segítő okokat és feltételeket. Például a szocialista köztulajdon terhére el­követett fosztogatás bűntettét a fo­gyatékos nyilvántartás, a felületes el­lenőrzés, a készletgazdálkodási intéz­kedések mellőzése teszi lehetővé. Te­hát olyan objektív feltételek, amelye­ket az egyes szervezetek saját hatás­körükben felszámolhatnak, és ezzel a minimumra csökkenthetik a tett elkö­vetésének lehetőségeit. A fiatalkorúak bűntevékenységének okai és tényezői között a leggyakoribb Bűnüldöző szerveink jó eredmé­nyeket értek el a bűnözés elleni harc­ban. De ezt a harcot minden becsüle­tes állampolgárnak segítenie kell, mert a törvénysértő nemcsak jogren­dünk, hanem egész szocialista társa­dalmi rendünk ellensége! PÉTERFI GYULA az, hogy a fiatalokat hiányosan neve­lik a szülői házban, az iskolában éfe a társadalom egyéb területein is, ho­lott ifjúságvédelmi jogszabályaink vi­lágviszonylatban is a leghaladóbbak közé tartoznak. Tehát a hatékony meg­előzés megköveteli, hogy ne csak a fiatalkorú tetteseket vonjuk felelős­ségre, hanem azokat is, akik a neve­lés területén dolgoznak, de nem tel­jesítik a törvényben előírt kötelessé­geiket. 0 Milyen — íratlan — erköl­csi-etikai törvények szabályoz­zák a szocialista állampolgár magatartását és tetteit? — Ez nemcsak jogi, hanem széles körű szociológiai kérdés. Jogrendünk­ben csak az emberi tevékenység és magatartás legalapvetőbb szabályait rögzítettük, és ezeket minden állam­polgárnak meg kell tartania. A szo­cialista társadalom lényegéből, jelle­géből és céljaiból eredő általánosan elismert szokásjognak kell érvénye­sülnie. Azonban a társadalmi tudat­ban még mindig élnek és hatnak a burzsoá és a kispolgári múlt csökevé- nyei, tehát elsősorban ezeket kell vég­legesen kiiktatni, hatástalanítani. # Megjelelnek jogszabá­lyaink a mai követelmények­nek? — A jogi normák az általános tár­sadalmi és emberi viszonyok szabá­lyozásának jelentős, de nem egyedüli eszközei. Fontos követelmény, hogy megfeleljenek a dolgozó nép jogérzé­kének, valamint a szocialista társada­lom céljainak és szükségleteinek. Igaz, hogy egyes jogszabályok a tár­sadalmi fejlődés bizonyos fokán már fékezhetik a társadalom további fej­lődését. Másrészt viszont a jogszabá­lyok progresszivitása soha nem előz­heti meg az anyagi-műszaki és a tár­sadalmi alapépítmény fejlődését. A jogszabály-alkotás bonyolult tör­vényhozó tevékenység, amely megkö­veteli a társadalmi-politikai, gazdasá­gi és egyéb körülmények érzékeny mérlegelését. Ezért egy ilyen rövid be­szélgetés keretében nem sorolhatom fel, hogy vannak-e úgynevezett el­avult jogszabályaink és melyek ezek, mert ez csak az én szubjektív véle­ményem lenne. H orná Potôňhoz (Felsőpatony) közigazgatási­lag négy település: Lögér, Benke, Csécsény és Patonyrét tartozik, ahol együttesen kétezer em­ber él. A kanyarokkal szegélyezett aszfaltút két oldalán csinos, átalakított lakóházak és az új épü­letek sokasága látható. A község lakosságának többsége a jól működő helybeli efsz-ben keresi ke­nyerét, ahol megtalálja számítását. A 29 tagú kép­viselőtestület tagjai közül 17-en az efsz-ben dol­goznak. Az ifjúság 14, nők pedig nyolc taggal képviseltetik magukat a község irányításában. TÖTH VINCE, a hnb elnöke múlt évi munkájukról és az idei terveikről így nyilatkozott: — Képviselőtestületünk jó munkát végzett az elmúlt évben, mely foie« az eredményes falufej- lesztési akciókban jutott kifejezésre. Ebben nagy érdeme van a hnb tanácsa jó szervező és irányí­tó munkájának. Az ügyintézés megkönnyítése cél­jából Patonyréten polgári bizottságot hoztunk lét­re, hogy az ottani lakosság helyben tudja elintéz­ni az olyan ügyeket, melyekhez nem szükséges a tanács döntése. Kéthavonként összehívtuk a hnb — A hnb képviselőinek eredményes munkáját az elmúlt évben konkrét tettek bizonyítják — mondotta az elnök. — A Z-akcióban Csécsénypa- tonyban 1,4 millió koronás költséggel vendéglátó­ipari és élelmiszeripari üzletet építettünk. Községünkben rosszak a közutak, ezért a válasz­tási program összeállításakor nagy gondot fordí­tunk e problémák megoldására. Tavaly nyolcszáz méter hosszú utat portalanítottunk, a szövetkezet környékét parkosítottuk, cserjéket és díszfákat ül­tettünk az efsz-szel karöltve. Benkepatonyban be­fejeztük a ravatalozó építését, mely szintén önse­gélyes alapon épült. A község büszkesége az októberben átadott hat­millió korona ráfordítással épült kultúrház. mely­nek munkálataiban a lakosság is bekapcsolódott. A színház- és mozihelyiséget — mely négyszáz személy befogadására alkalmas — 630 000 koro­nás költséggel már az efsz segítségével berendez­ték. Található itt táncterem, fotoklub, gyülésterem, klubhelyiség és könyvtár, melyet ezekben a na­pokban rendeznek be. A hnb és az efsz úttörömun­gációs és agitációs tevékenységre, mely munkánk nélkülözhetetlen velejárója. Ez évi programter­vünk megvalósításában az eddiginél nagyobb mér tékben számítunk a lakosság és a tömegszerve­zetek társadalmi munkájára, mivel falufejlesztési akcióink többségét Z-akcióban szándékozzuk elvé­gezni. Ebben az évben berendezzük a kultúrházat és környékét is rendezzük. Ugyanitt gyermekpark és játszótér létesítésére kerül sor, és díszfákat is ültetünk. Horná Potôňban is egyre több az olyan ház­tartás. ahol mindkét szülő munkaviszonyban van. A hnb programterve szerint az idén társadalmi munkával megkezdik a napközi otthon és az óvo­da építését, mellyel egy égető problémát oldanak meg. A községi utaknak mindössze 26 százaléka pormentes. Ebben az évben két utcát portalaníta- nak. Mivel az ivóvíz minősége állandóan romlik, mielőbb szükséges a vízvezetékhálózat kiépítése. Az idén elkészülnek a tervrajzok. A sportpályán lelátót építenek, közelében pedig játszótér felépí­tését tervezik. Patonyréten bekerítik a labdarúgó V is s z a p i 11 a n t a s és wő retekintés plénumgyűlését, melyeken megvitattuk a teendő­ket, szétosztottuk a feladatokat. Ezeket az összejö­veteleket az őszinte hangnem, az élénk vita és az önzetlen segítőkészség jellemezte. Valamennyiünk előtt egy cél lebegett: a választási program telje­sítése. A legutolsó értékelő plenáris gyűlésünkön több mint 220 polgár vett részt, ami azt bizonyítja, hogy a lakosságot érdekli a hnb munkája, a köz­ség fejlesztése. Felsőpatonyban az elmúlt választási évben nagy gondot fordítottak a képviselők ideológiai tovább­képzésére: politikai iskolázást szerveztek. Ketten közülük — a hnb elnöke is — magasabb fórumon, a Dun. Stredai-i (szerdahelyi) Marxizmus—Leniniz­mus Esti Egyetem hallgatóiként végzik tanulmá­nyaikat. Az iskolázás színvonalának emelését eb­ben az évben is szorgalmazzák. Ez többek között azért is szükséges, hogy valamennyien az eddigi­nél mindinkább eleget tehessenek igényes megbí­zatásuknak, hogy ily módon a hnb végrehajtó sze­repét minden szakaszon biztosítani tudják. Ehhez elvhű, munkában kitartó és személyesen is példát mutató polgárokra van szükség. A képviselők sze­mélyes példamutatása és kezdeményezése különö­sen a községfejlesztésben serkenti a lakosságot. káját dicséri a < iltúrházban berendezett emlék­szoba, mely a község munkásmozgalmi történeté­vel, a szövetkezet és a község fejlődésével, terme­lési eredményeivel foglalkozik. Az anyaggyűjtést jelenleg is folytatják. Céljuk, hugy egy minden te­kintetben kielégítő, jól felszerelt falumúzeumot hozzanak létre, mely átfogó képet nyújt a község múltjáról és jelenéről. Kávéházat és vendéglátó­ipari létesítményt is elhelyeztek itt, mely kultu­rált körülmények között biztosítja a polgárok szó­rakozását. A Jednota szolgáltatja a zenét és a frissítőket. A hnb mellett működő helyi gazdálkodási üzem fő célja, hogy a lakosságnak a szolgáltatásokban segítsen. Ezenkívül részt vállal a faluszépftési ak­cióban, ahol szakemberei a község számára köz­érdekű munkákat végeznek. — Milyen elképzelésekkel és célkitűzésekkel kezdik az új évet? — A hnb munkájában ebben az évben is követ­kezetesen kívánjuk megvalósítani a választási prog­ramot. A képviselői és az irányító munka színvo­nalának további emelésével kezdeményezően fo­gunk hozzá ez évi feladataink megvalósításához. Nagyobb gondot fordítunk a felvilágosító, prepa­pályát, öltözőt építenek, valamint elkészül a rava­talozó, ugyancsak társadalmi munkával. A hnb a múlt évben saját forrásaiból 1,2 millió koronát fordított községfejlesztésre. Sokat segített az efsz is főleg a kultúrház építésénél és felsze­relésénél. A tömegszervezetek közül a legtöbb tár­sadalmi munkát a Nőszövetség, a SZISZ és a Jed­nota tagsága végezte. A hnb képviselőtestülete csak a lakossággal karöltve érhetett el ilyen eredményeket. Erre az együttműködésre a jövőben is szükség lesz. Elvár­ják, hogy az eredmények láttán a község lakossá­ga még lelkesebben és aktívabban kapcsolódik majd be a hnb választási programjának teljesíté­sébe. Az új évben nagyobb lehetőség kínálkozik az agitációs tevékenység és a tömegszervezeti munka fellendítésére is. A közelmúltban átadott kultúr- házban helyezik el az agitációs központot, mely elősegíti majd a lakossággal végzett munka szín­vonalának emelését és a választási programterv maradéktalan teljesítését. SVINGER ISTVÁN

Next

/
Oldalképek
Tartalom