Új Szó, 1972. december (25. évfolyam, 284-308.szám)

1972-12-02 / 285. szám, szombat

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Világ proletárjai, egyesüljetek! 1972. december 2. SZOMBAT BRATISLAVA • XXV. ÉVFOLYAM 285. szám Ára 50 fillér Gustáv Husák és Ludvík Svoboda fogadta az amerikai szenátorokat (ČSTK) — Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, a CSSZSZK NF Központi Bizottságának el­nöke és Ludvik Svoboda, a CSSZSZK elnöke, a CSKP Köz­ponti Bizottságának székházá­ban tegnap délután fogadta az araerikai szenátorok csoportját, amely Stuart Symington szená­tor vezetésével látogatást tesz Európában. Az amerikai szenátorok meg­elégedéssel nyilatkoztak arról, hogy csehszlovákiai látogatá­suk pozitív eredményekkel járt. Ugyancsak kedvezően ér­tékelték a fogadtatást, amely­ben részesültek és méltatták a csehszlovák nép munkaeredmé­nyeit, életszínvonalát, amelyet látogatásuk során tapasztaltak. A beszélgetés folyamán ugyanakkor mérlegelték a Cseh­szlovák Szocialista Köztársaság és az USA közti kétoldalú kap­csolatok jelenlegi helyzetét. A csehszlovák fél számos akadály­ra mutatott rá, amelyek féke­zik a kapcsolatok fejlesztését és amelyeknek kiküszöbölése lehetővé tenné a kölcsönösen előnyös és hasznos együttmű­ködés fejlesztését. Mindkét fél kifejezte óhaját, miszerint meg kell találni a kapcsolatok fej­lesztésének módját főleg gaz­dasági, de más téren is, a nemzetközi kapcsolatokban je­lenleg egyre jobban szilárduló pozitív irányzatokkal összhang­ban. A találkozón részt vett Vasil Bilak, a CSKP KB Elnökségé­nek tagja, a KB titkára, Bohus­lav Chňoupek, a CSSZSZK kül­ügyminisztere. Jelen volt Albert W. Scherer, az Amerikai Egye­sült Államok csehszlovákiai nagykövete is. Az amerikai szenátorok 15 tagú csoportja tegnap délelőtt Prágából hazájába utazott. Az amerikai vendégektől a ruzynéi repülőtéren elbúcsúzott dr. B. Kučera, a Szövetségi Gyűlés alelnöke, dr. J. Piojbar, a Népi Kamara külügyi bizott­ságának alelnöke és dr. I. Ro­háMrkiv, a CSSZSZK külügymi­niszterének helyettese. Lektorok tanácskozása (ČSTK) — Szlovákia Kommu­hista Pártja Központi Bizottsá­gán tegnap az SZLKP KB lek­tori testülete az SZLKP kerületi bizottságai, az SZLKP bratisla­vai városi bizottsága lektori csoportjainak vezetőivel bőví­tett ülést tartott. Az aktívaülést Anton Kopšo, az SZLKP KB propaganda- és agitációs osztálya vezetőjének helyettese nyitotta meg. Ezt kö­vetően Ľudovít Pezlár, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára tájékoztatta a jelenle­vőket a CSKP KB és az SZLKP KB ideológiai plenáris ülései­nek határozatairól és azok je­lentőségéről a pártpropagandá­ban. Hangsúlyozta, hogy feltét­lenül fokozni kell a politikai és eszmei-nevelő munkát a párt­propaganda valamennyi szaka­szán a CSKP XIV. kongresszusa, valamint az SZLKP kongresszu­sa programjának megvalósítása során, amely alkotó módon ér­vényesíti a szocializmus építé­sének általános érvényű elveit hazánkban. Az aktívaülésen részt vett Václav Šípek, a CSKP KB pro­paganda- és agitációs osztályá­nak vezetője. Tübb száz új dolgozó lép munkába minden évben a bratislavai Slovnaft vegyipari kombinátban. A vállalat szaktanintézetében évente mintegy négyszáz fiatal vegyész fejezi be tanulmányait. Képünkön az intézet tanulóinak egy csoportja. (M. Vojtek felvétele — ČSTK j SZOVJET VEZETŐK TAV1RATA GUSTÁV HUSÁK, Csehszlová­kia Kommunista Pártja Köz­ponti Bizottságának főtitkára a legfőbb szovjet párt- és állami vezetőktől táviratot kapott, amelyben ez áll: „Kedves Elvtárs! A Szovjet­unió Kommunista Pártja Köz­ponti Bizottságának, a Szovjet­unió Legfelsőbb Tanácsa Elnök­ségének és a Szovjetunió Mi­nisztertanácsának nevében, ugyanígy az egész szovjet nép nevében Önnek s az Ön szemé­lyében Csehszlovákia Kommu­nista Pártja Központi Bizottsá­gának és a Csehszlovák Szocia­lista Köztársaság kormányának, az egész baráti csehszlovák nép­nek őszinte köszönetünket fe­jezzük ki a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 55. évfordu­lója alkalmából küldött szívé­lyes jókívánságaikért. A Nagy Október 55. évfordu­lóját ünneplő szovjet emberek nagy megelégedéssel látják az igazi testvéri és baráti kapcso­latok fejlődését a Szovjetunió és és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság népei között. Or­szágunk dolgozói, akik valóra váltják az SZKP XXIV. kong­resszusának történelmi határo­zatait, őszintén örülnek a nagy sikereknek, amelyeket a cseh­szlovák nép a kommunista párt vezetésével ért el a szocialista társadalom építésében, a béké­ért és a nemzetközi együttmű­ködésért vívott harcban. Kívánunk Önöknek, drága elvtársak, és az egész csehszlo­vák népnek további sikereket azoknak a feladatoknak teljesí­tésében, amelyeket a CSKP XIV. kongresszusa tűzött ki a szocializmus építésében, a szo­cialista közösség megszilárdítá­ban a béke nevében az egész világon. Erősödjék és virágozzék a szovjet és a csehszlovák nép örök és megbonthatatlan barát­sága. L. BREZSNYEV, N. PODGORNIj, A. KOSZ1GIN. Tiizolsol tainisisi Miien A Szlovákiai Tűzoltók Szövet­sége tegnap nyitotta meg Tren­čínben kétnapos kongresszusát, amelyen az önkéntes tűzoltók 150 000 tagú szervezetének kül­döttei vesznek részt. A kong­resszuson szívélyesen üdvözöl­ték az SZLKP KB, az SZSZK kormányának, valamint az SZSZK NF KB küldöttségét, amelyet Egyd Pepich vezérőr­nagy, az SZSZK belügyminiszte­re vezet. A küldöttség további tagjai: Daniel Futej, az SZLKP KB osztályvezetője, dr. Fedor Gulla, az SZSZK NF KB vezető titkára. A kongresszuson részt vesz a Csehszlovák Tűzoltó Szövetség országos bizottságá­nak küldöttsége Anton Pilman­nak, a bizottság alelnökének vezetésével, továbbá a Cseh Tűzoltók Szövetsége Központi Bizottságának küldöttsége, a Szlovák Szakszervezeti Tanács, a SZISZ KB képviselői, a tár­sadalmi szervezetek képviselői, Emil Hnidka ezredes, az SZSZK Belügyminisztériumának tűzvé­delmi főcsoportfőnöke és más vendégek. A szövetség négyévi tevé kenységéről Štefan Major, a szövetség központi bizottságá­nak vezető titkára számolt be. Beszámolójában többek között megemlítette, hogy 1960-tól 1971-ig Szlovákia területén 21 ezer tűzeset volt, melyekből több mint 783 millió korona anyagi kár keletkezett. A vitában felszólalt küldöttek a szervezet további fejlesztésé nek kérdéseivel foglalkoztak. Jozef Ertel, a Szlovákiai Tűz­oltó Szövetség martini járási bizottságának alelnöke tolmá csolta a Szlovákia tűzoltóihoz intézett felhívást, hogy kapcso lódjanak be a „Mindenki szo­cialista módon" nevű verseny be. Egyd Pepich vezérőrnagy, az SZSZK belügyminisztere felszó­lalásában vázolta a Szlovákiai Tűzoltó Szövetség fejlődését, annak technikai berendezéseit, majd szólott a Tűzoltó Szövet­ség és az üzemek közti kap csolatok kiépítésének szüksé gességéről, a szövetség tagjai­nak jövőbeni feladatairól, (sz.) * * BEFEJEZŐDTEK a szovjet-magyar tárgyalások A szovjet pórt- és kormányküldöttség hazautazott Budapestről Pénteken, december 1-én Bu­dapesten befejeződtek a Kádár fános, az MSZMP Központi Bi­zottsága első titkára vezette ma­gyar és a Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottsága fő­titkára vezette szovjet párt- és kormányküldöttség megbeszélé­sei. A tárgyalásokon megvitatták a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió közötti testvéri együttműködés további elmélyí­tésével összefüggő kérdések szé­les körét, valamint az időszerű nemzetközi problémákat. A találkozón közös közle­ményt fogadtak el, amelyet szombaton hoznak nyilvánosság­ra. A tárgyalásokat, amelyek a barátság, a szívélyesség és a testvéri egység légkörében foly­tak le, az összes megvitatott kérdésben a teljes, kölcsönös egyetértés jellemezte. Péntek délután elutazott Bu­dapestről a Leonyid Brezsnyev vezette szovjet párt- és kor­mányküldöttség, amely a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának és a Magyar Népköztársaság Minisz­tertanácsának meghívására hi­vatalos baráti látogatást tett Magyarországon. A testvéri szovjet nép képvi­selőit a Ferihegyi repülőtéren Kádár János, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának első titkára és a többi magyar vezető bú­csúztatta. A Magyarországon tartózko­dott szovjet párt- és kormány­küldöttség péntek délelőtt ellá­togatott a Magyar—Szovjet Ba­ráti Társaság Gorkij-fasori szék­házába. Leonyid Brezsnyevet, a Szovjetunió Kommunista Párt­ja Központi Bizottságának főtit­kárát és a társaságában levő Ká­dár Jánost, az MSZMP Központi Bizottságának első titkárát, va­lamint a szovjet delegáció tag­jait a Barátság Házának feldí­szített bejáratánál Nagy Mária, a társaság főtitkára és Regős Gábor, a társaság titkára fo­gadta. A találkozó már az érkezés el­ső perceiben fesztelenné, benső­ségessé vált. Közrejátszott eb­ben egy derűs epizód is. Leonyid Brezsnyev egy-kéft percre átvet­te az MSZBT elnökének tisztét, s az első köszöntő szavakat 5 mondta el. Rendkívül közvetlen hangulat jellemezte a találkozó „hivata­los" mozzanatait is. Az MSZBT munkájában résztvevő sok száz­ezer aktivista érzéseit tolmá­csolta Apró Antal, amikor ar­ról beszélt, milyen megtisztelte­tés, hogy a Brezsnyev elvtárs vezette szovjet párt- és kor­mányküldöttség ellátogatott a Magyar—Szovjet Baráti Társa­sághoz is. — Büszkék vagyunk arra, hogy elveink, céljaink azonos­sága szoros egységbe fűz ben­nünket, magyarokat ls a szocia­lista világrendszerrel, a legtöbb tapasztalattal rendelkező és a legnagyobb áldozatokat vállaló tagjával, a Szovjetunióval, amely most ünnepli megalaku­lásának 50. évfordulóját. Ha­zánkban a szovjet—magyar ba­rátság pártunk politikájának alapkérdése. A szocialista Ma­gyarország építésének, hazánk fejlődésének éltető eleme a Szovjetunióhoz fűződő kapcso­lataink állandó erősítése. Apró Antal a társaság legma­gasabb kitüntetését, az MSZBT aranykoszorús jelvényét adta át Leonyid Brezsnyevnek, elis­merésül, köszönetül a szovjet és a magyar nép barátságának el­mélyítése érdekében kifejtett eredményes munkájáért. Dánia is csatlakozott a szocialista országok javaslatához Csehszlovák felszólalás a helsinki tanácskoiáson Helsinki — Az általános po­litikai vitával folytatódott pén­teken Helsinkiben az európai biztonsági és együttműködési konferencia előkészítésével fog­lalkozó nagyköveti tanácsko­zás. Pénteken a többi között Csehszlovákia és a Német De­mokratikus Köztársaság szere­pelt a feliratkozott felszólalók listáján. A vita első két napján ösz­szesen 12 állam képviselője ka­pott szót. A csütörtöki felszó­lalások közül érdeklődést kel­tett Rydan svéd nagykövet be­széde, aki a többi között han­goztatta, hogy nem szabad ab­ból kiindulni az eljövendő biz­tonsági konferencián, hogy egyik, vagy a másik államcso­port, szervezet mélyrehatóan befolyásolhatja a másik politi­kai, társadalmi, gazdasági rend­jét. Újságírók véleménye sze­rint a svéd nagykövet ezt a fi­gyelmeztetést elsősorban a nyu­gati országok képviselőihez in­tézte, mert a konferencia meg­tartása elé támasztott feltéte­leik között egy-két esetben olyasmi is szerepel, amelyet joggal lehet ilyen kísérletnek tekinteni. Az eddigi vita ugyanakkor megmutatta, hogy általános egyetértés van a konferencia megrendezését és az ott meg­vitatásra kerülő egyes témákat illetően. Bár a nyugati orszá­gok képviselői eddig kevés ki­vétellel azt húzták alá, hogy az Ilyen magas szintű tanács­kozást csak abban az esetben lehet összehívni, ha már eleve van alap bizonyos egyetértés­re, késznek mutatkoznak elfo­gadni azt, hogy a biztonsági konferenciát feltétlenül meg kell tartani. Érdeklődést kel­tett Tscherning dán nagykövet felszólalása, aki csütörtökön a NATO-tagállamok közül első­nek s eddig egyedül java­solta, hogy az európai bizton­sági konferenciát a jövő év jú­niusában rendezzék meg Hel­sinkiben. Isméi hat felszólalás hang­zott el pénteken az európai biz­tonsági konferenciát előkészí­tő nagyköveti tanácskozáson, s ezzel az általános politikai vi­ta túljutott a félidőn: a rész­vevő 34 ország képviselője kö­zül már 18 fejtette ki vélemé­nyét. Az eddigi tapasztalatok szerint a szocialista országok igen konkrét javaslatokat ter­jesztettek elő, mind a konfe­rencia helyét és Időpontját, mind pedig annak napirendjét és ügyrendjét illetően. Hangoz­tatták, hogy a konferenciára (Folytatás a 2. oldalonj

Next

/
Oldalképek
Tartalom