Új Szó, 1972. december (25. évfolyam, 284-308.szám)

1972-12-03 / 48. szám, Vasárnapi Új Szó

A csehszlovák—szovjet barátsági húnap keretében országszerte bemutatták az ukrán Dovzsenko filmstúdióban készfiit Fekete tollú fehér madár című alkotást. A népi balladákra emlékeztető mű — Jurij Iljenko rendező munkája — a tavalyi moszkvai nemzetközi filmfesztiválon aranydíjat nyert. A felvételen: jelenet a filmből. A

szovjet film fejlődésének áttekintésére egyetlen cikk nyilvánvalóan nem vállalkozhat. De a Nagy Október mostani és a Szovjetunió fennállásának közelgő 50 éves jubileuma Jó alkalmat ad arra, hogy a tények és adatok erejével bizonyíthassuk: ez a fél évszázad a szocialista köztársaságok mindegyikének filmgyártásában rendkívüli fejlődést hozott. Pedig, tegyük hozzá, a Szovjetunió jó néhány olyan kis népnek is otthont ad, amelyeknek 1922 előtt nemhogy filmművészetéről nem tudtak, de amelyek területén akkoriban még mozi sem volt. A Szovjetunió nyugati részének köztársaságaiban a lett (Riga: 1946), a litván (Vilniusz: 1947), az észt (Tallinn: 1948) és a moldvai (Kisinyov: 1947) szovjet filmgyártás a második világháború után kezdődött. Ennyi távoli földrész, város, nép olvastán az emberen könnyen erőt vesz egyrészt a bőség zavara, másrészt éppen emiatt a felsorolt sok név éppúgy kirostálódik az emlékezetből, mint a statisztikai adatok. Pedig hogy mindez mennyire eleven valóság, mutatja, hogy nálunk is csak a legutóbbi évek során minden egyes szovjet köztársaság terméséből A grúz filmművészet az utóbbi tíztizenkét évben esztendőnként megörvendeztet egy-egy átlagon felüli műalkotással: Idegen gyermekek, A katona apja, Lombhullás, Különleges kiállítás stb. Bennünket képsorszerkesztésében, színészvezetésében, de még utcaképeiben is az olasz filmekre emlékeztet a grúz filmek világa; a felvetett problémák természetesen mások, ezek a szovjet ember problémái, sőt a témafeldolgozás módja is őrzi a grúz népi hagyományokat. Talán a legszebb filmjük a fiatal Otar Io

: szelinai Lombhullása (1966); ez a látszólag szerény kis történet mindössze arról szól, miképpen illeszkedik be egy nagy borüzem közösségébe a szeszipari technikumot frissiben elvégzett fiú, de amögött az élet nagy kérdéseiben a megalkuvás nélküli, hétköznapian hősies helytállás és igazságkeresés drámája húzódik meg. Humor, életbölcsesség, belső derű, a fonákságokat nemcsak megmosolygó, hanem azok ellen fel is lázadó fanyar irónia jellemzi a filmet. Az ukrán film legértékesebb irányzata Dovzsenko nyomán a paraszti hagyományokat élesztgeti, a népművészetet fényképezi filmre. Ez a balladás tömörségű népi stilizáció jellemzi az Eljelejtett ősök árnyai (rendezte Szergej Paradzsanov) és a Fekete tollú madár (rendezte Jurij Iljenko) című filmeket is. Végtelen tájak jellemmeghatározó nagytotáljában mozognak a természettel szinte egybeolvadó emberek, a mese élettörténetük négy-öt évtizedét sűríti balladás tömörséggel másfél órába. A litván film több figyelemre méltó alkotása közül igen jelentős Vitautasz Zsalakjavicsusz. Senki sem akart meghalni című alkotása. Bemutatásakor a kritika is egyöntetű elismeréssel fogadta ezt a kemény, szinte zord képsorszerkesztésű, szilaj drámát. Az örmény filmművészet a modern természettudományos kutatással foglalkozó, A SZOVJETUNIÓ NÉPEINEK 11 FILNNUIIESZETE Az Orosz Szocialista Tanácsköztársaság filmművészetének eredményeire most csak utalunk: az, hogy itt az egész világ filmművészetét megtermékenyítő műalkotásokat hoztak létre már 1917-től, a forradalom győzelmétől kezdve, olyan tény, melyről felesleges szót szaporítani. Ezért csupán emlékeztetőül rögzítjük, hogy a legtöbb szovjet film az Orosz Szocialista Tanácsköztársaság három városának négy filmstúdiójában készül. (Moszkva: Moszfilm és Gorkij Filmstúdió; Leningrád: Lenfim; Szverdlovszk.) Kevesen tudják viszont, hogy a húszas években (és a harmincas évek elején) a nemzetközi munkássegélynek, lényegében az Internacionálénak ls működött filmvállalata Moszkvában: a Mezsrabpomfilm (a Mezsdunarodnaja Rabocsaja Pomocs rövidítése), amelynek műhelyében olyan remekművek születtek, mint Az anya, Pudovkin filmje Gorkij regényéből, vagy mint A negyvenegyedik első változata. De maradjunk most a többi köztársaság filmgyártásánál, hiszen ezek létrejötte és fejlődése kötődik a Szovjetunió megalakulásához. A Szovjetunióban ma 15 köztársaság 19 városának 20 filmgyárában készülnek egész műsort betöltő nagy játékfilmek. Leghamarabb az ukrán (Kijev: 1919; Ogyessza: 1920; Jalta: 1922), a grúz (Tbiliszi: 1921), az örmény (Jereván: 1923), az azerbajdzsáni (Baku: 1923), az üzbég (Taskent: 1924) és a belorusz (Minszk: 1924) filmgyártás indult meg. Szinte hihetetlen, hogy röviddel a polgárháború után, éhségek és egyéb gondok idején, közvetlenül az egvséges szovjetállam létrejöttének kihirdetését követően, hat köztársaságban máris rendszeres filmgyártás kezdődött. Ehhez pedig nemcsak felszerelés, nyersanyag, laboratórium, szakemberek kellettek, hanem hivatott művészek is. Az ázsiai köztársaságokba orosz rendezők utaztak, akik ott néhány év alatt kiképezték a megfelelő szakgárdát; különsen sokat tett e téren Ambarcum Bek-Nazarov, a kiváló, örmény származású rendező. A húszas évek végén létesült a kazah (Alma Ata: 1928), a tádzsik (Dusanbe: 1929) és a türkmén (Ashabad: 1929) filmgyártás. Utolsóként a kirgiz köztársaság kapcsolódott be a filmesítési programba: székhelyén, Frunze városában 1939-től kezdve forgattak filmeket. Nincs hely és idő e filmvállalatok történetének leírására, de hogy már a harmincas évek folyamán milyen virágzó műhelyek működtek' Szovjet-Ázsiában, arra jó példa Alma-Ata, ahol a második világháború idején többek között Szergej Ejzenstein forgatta híres Rettegett Ivánját. bemutattak két-három filmet: bár ez a tény így talán nem tudatosul abban a nézőben, aki elszórakozott a kalandos történeten, az egzotikusnak ható tájak, viseletek, szokások látványán. Nálunk is nemrég bemutatott kazah film a Menyasszony kerestetik (rendezte Szakén Ajmanov); tádzsik: Az emír kincse (rendezte Szuhbat Hamidov); türkmén: a Nagykorúság (rendezte Elier Ismuhamedov); üzbég: Egy falat kenyér (rendezte Rosztiszlav Gor'ajev); belorusz: Támadás hegedűszóra (rendezte Lev Golub); észt: A lovag végakarata (rendezte Grigorij Romanov, Eduard Bornhöhe észt klasszikus írónak, az észt történelmi regény megteremtőjének elbeszéléséből); azerbajdzsáni: A 26 hős (rendezte Azdar Ibrahimov) és A holnap lovasai (rendezte Tofik Tagi-Zade); moldvai az Elmentem a nap után (rendezte Mihail Kálik), íme, tehát nézőink megismerhették néhány év leforgása alatt a szovjet köztársaságok mindegyikének filmművészetét. Figyelemre méltó, hogy e filmek rendezői más szovjet filmekkel összetéveszthetetlenül fejezik ki a maguk népének, nemzetiségének szokásait, életét, társadalmi gondjait és vágyait. Néhány szovjet köztársaság filmművészetéről külön szólni kell, mert nézetünk szerint világviszonylatban is figyelemre méltó. Ilyen (az oroszt, mint mondtuk, most nem számítva) a grúz, az ukrán, a litván, örmény és a kirgiz filmművészet. a háborút gyerekfejjel átvészelt értelmiség problémáit ábrázolja, például a fó napot, én vagyok című műben. Frunze Dovlatján rendezése egy több idősíkban játszódó, epikus mesevezetésében meglehetősen bonyolult drámát úgy szorít egy mozielőadásnyi időtartamba, hogy sikerül az örmény filmre oly jellemző anekdotikus kitéréseket, az élet apró kis tényeivel való jókedvű elidőzéseket is a filmbe építenie. Legnagyobb meglepetést azonban az öt, filmművészetben élenjáró köztársaság közül a kirgiz hozta. Ez a háromezer méteres hegycsúcsok között elterülő, de csak vagy két és fél millió lakost számláló déli állam többek között olyan filmmel ajándékozta meg a világot, mely nemzetközi fesztiválokon díjat szerzett. Olyan színészeket vonultatott fel, akik népi karakterük minden frisseségét mély lélekábrázoló készséggel egyesítették; egyikük Jancsó Csillagosok, katonák című filmjében is szerepelt. Ez a film, Az első tanító (rendezte Andrej Koncsalovszkij, Csingiz Ajtmatov regényéből) egy polgárháborúból hazatért, leszerelt vöröskatona erőfeszítéseit ábrázolja, amint a háború után a békét igyekszik megnyerni, s ez bizony a nehezebb feladat. Az a tisztaság, derű, hit, ami a filmből árad, e népek fiatal filmművészetének további nagy lehetőségei Iránt ébreszt bizalmat a nézőben. NEMESKÜRTY ISTVÄN • Cole Porter már hírneves zeneszerző volt, amikor az első világháború után áthajózott Európába, hogy Párizsban folytassa tanulmányait. Erről az időszakról most tévéfilm készül Cole Porter Párizsban címmel. Charles Aznavour a film főszereplője. Partnernője: Diahann Caroll amerikai színésznő • STANLEY KUBRICK amerikai rendező Bolyongás az űrben címmel készített filmet; hősei űrhajósok, a cselekmény kétezeregyben játszódik le. Kubrick legismertebb műve az 1955-ben bemutatott A gyilkos csókja című film, valamint a Spartacus. Londonban most könyv jelent meg róla, Kubrick rendez címmel • Vidra Komar indiai rendező készíti a Jogi című filmet. A történet egy fiatal Indiai férfiről szól, aki sokat utazik; megfordult Kairóban, Londonban, Párizsban, Stockholmban. És mindenütt beleszeret egy lányba. A kairói lányt Zebeida Sarvat játssza • Carla Gravina, aki az olasz színpadokon már bizonyította, milyen sokoldalú művész, újabban mintha jobban kedvelné a filmezést. Nemrégen fejezte be Stefania Sandrelli és Dustin Hoffman partnereként a Finché divorzio non vi separi című filmet és máris újból forgat. Az II. Diletto című filmben egy északolaszországi asszonyt alakít, aki véletlenül délre kerül és belesodródik egy bűnügybe, amelynek hátterében a maffia urai állnak. • A századeleji Amerikában játszódik a Blue fivérek rövid és boldog élete című film cselekménye. A két fivér az akkor már divatos bankrablással kereste mindennapi kenyerét. De nem lettek hosszú életűek, mert nemcsak a zsákmányon, hanem cinkostársnőjük szerelmén is osztozkodni akartak. A végzetes hölgy, Polly, szerepét Tina Aumont játssza. • Nyikolaj Leszkovnak, a tizenkilencedik századi kiváló írónak A hajművész című kisregényéből forgatott filmet Hja Averbah rendező a Lenfilm stúdióban. A történet a tizennyolcadik és tizenkilencedik század fordulóján játszódik; főalakja Ljubov Onyiszimovna színésznő, aki beleszeret a gróf fodrászába. A színésznő alakját Jelena Szolovej formálja meg. A grúz Sota és Nodar Managadze — apa és fia rendezte a Kezed melege című filmet, mely egy család sorsán keresztül egy egész nemzedék történetét mutatja be. A film főszerepét Szofiko Csiaureli és Grigol Cltajsvill (a képen) játssza. A lenyűgöző grúz alkotást az Idei tbiliszi filmfesztiválon a legjobb filmnek minősítették.