Új Szó, 1972. november (25. évfolyam, 258-283. szám)

1972-11-08 / 264. szám, szerda

A pártszervezetek munkáját az eredmények fémjelzik Beszélgetés dr. KAROL VLASKO elvtárssal, Bratislava II. körzeti pártbizottságának titkárával „Pártunk egész törekvését és társadalmunk minden erejét a gazdasági fejlődés sikeres meg­oldására, az ötéves terv feladatainak teljesíté­sére kell összpontosítanunk" — hangsúlyozta a CSKP Központi Bizottságának ez évi februári plenáris ülésén Gustáv Husák elvtárs. Dr. Ka­rol Vlasko elvtárssal, Bratislava II. körzeti párt­bizottsága titkárával arról beszélgettünk, ho­gyan valósítják meg ezt a feladatot a körzet pártszervezetei, s a vállalatok és üzemek ered­ményeiben miképpen nyilvánul meg a pártszer­vezetek munkája, a párt vezető szerepének ér­vényesítése. • Titkár elvtárs, bevezető­ben röviden visszatekinthetnénk a legutóbbi évek fejlődésének jellemző vonásaira. Hogyan fog­lalná ezt össze? — Bratislava második körze­tét magasan fejlett ipar jellem­zi; főképpen a vegyipari, a gép­ipari, a közszükségleti és élel­miszeripari cikkek termelése, valamint az építőipar dominál. Az 1965—1968-as években a gaz­dasági fejlődésben tapasztalha­tó fogyátékosságok körzetünk vállalataiban és üzemeiben is megmutatkoztak. A bérek gyor­sabban növekedtek a munkater­melékenységnél, a termelési ala­pokat nem használták ki elég­gé, inflációs tendenciák nyilvá­nultak meg, nem tartották meg a munka- és a technológiai fe­gyelmet. A munkástanácsok megalakítására irányuló törek­vés is kedvezőtlenül hatott a termelési feladatok megvalósí­tására. Munkástanácsok a Slov­naft, a Rempo, a Kablo válla­latban létesültek és továbbiak­ban készítették elő megalakítá­sukat. Nagymértékben éreztet­te negatív hatását a terv szere­pének tudatos lebecsülése ls a vállalatok részéről. 1969-ben, a CSKP Központi Bi­zottságának áprilisi plenáris ülése után fordulat követke­zett be a körzet üzemei és vál­lalatai tervfeladatainak telje­sítésében, azonban még mindig fogyatékosságok mutatkoztak főképpen a minőségi tervmuta­tók megvalósításában, és talál­koztunk a jogtalan nyereség el­érésére irányuló törekvésekkel is. Körzeti méretben azonban sikerült megalapozni a minősé­gi tervmutatók teljesítését. 1970-ben a politikai konszolidá­lódás megmutatkozott a gazda­sági feladatok teljesítésében is. A terv teljesítését kedvezően befolyásolta a pártszervezetek céltudatos munkája és a dol­gozók kezdeményezése. A kör­zet legfontosabb üzemel, a Slovnaft, a Termostav, a Dop­rastav, a Hydrostav és mások a szükséges arányok betartása mellett teljesítették a tervfel­adatokat. Továbbra is problé­mák mutatkoztak azonban egyes tervmutatók megvalósí­tásában, így az anyagköltségek csökkentésében, az exportfel­adatok teljesítésében, a terve­zett nyereség elérésében stb. A múlt évet a CSKP megala­kulásának 50. évfordulója és XIV. kongresszusának előkészí­tése jellemezte. A dolgozók hatalmas arányú munkakezde­ményezése és aktivitása kedve­zően befolyásolta a termelési feladatok teljesítését. Körze­tünk dolgozói a tervezett ter­melés túlszárnyalására 13 mil­lió korona értékű, az önköltség csökkentésére pedig 14 milliő korona értékű kötelezettséget vállaltak. 22 vállalat határidő előtt Jelentette az évi tervfel­adatok teljesítését. A vállala­tok eredményei megjavultak a minőségi mutatók teljesítésé­ben, például az anyagköltsé­gek csökkentésében, s a vegy­iparban, az energetikai és a gépiparban a kiviteli feladatok teljesítésében. • Hogyan teljesítik a kör­zet vállalatai és üzemei az idei terv feladatait? Milyen prob­lémák megoldására kell össz­pontosítási a figyelmet? — Az idén elért eredmények meggyőzően bizonyítják, hogy folytatódik a termelési felada­tok megvalósításának kedvező fejlődése. A vállalatok és üze­mek az első félévi bruttó ter­melési tervet 102,7 százalékra teljesítették, a termelés meny­nylsége az Iparban 18 száza­lékkal, az építőiparban pedig 23 százalékkal növekedett 1971 első feléhez viszonyítva. A körzet összes vállalata teljesí­tette a munkatermelékenység növelésének egy dolgozóra eső tervét, és a kedvező fejlődés folytatódott az exportfeladatok és a kiskereskedelmi forgalom tervének teljesítésében is. To­vábbra is komoly problémát jelent azonban a beruházási egységek késedelmes üzembe­helyezése. A fontos építkezé­sek közül a Slovnaftban nem adták át a Polipropilén és az Aromát üzemrészleget, ame­lyek átadási idejét eredetileg 1972. július l-re tűzték ki. A késés oka az elégtelen terve­zési előkészítés és a kivitele­zői feladatok fogyatékos tel­jesítése mind a gépek szállítá­sában, mind az építkezésben. A tervezési munkákat a brnói Chemoprojekt, a kivitelezést a Hydrostav, a Chemo és a ČKD vállalatok végzik. Elégtelenül teljesítik a beruházási felada­tokat a Nyugat-szlovákiai Tej­üzemben és a Nyugat-szlová­kiai Húsüzemben is. A késés oka a Priemstav és a Potravi­nostav vállalatok elégtelen épí­tési kapacitása. A termelés hatékonyságának növelése, a CSKP XIV. kong­resszusa, valamint a CSKP KB és az SZLKP KB februári ple­náris ülése határozatából ere­dő egyik fő feladat megvaló­sítása kedvező feltételekre ta­lált a körzet üzemeiben és vál­lalataiban. A harmadik ne­gyedév végéig körzetünk válla­latai, a Nyugat-szlovákiai Gáz­műveket kivéve, maradéktala­nul megvalósították termelési feladataikat. A bruttó terme­lési tervet 101,2 százalékra teljesítették, kilenc hónap alatt a növekedési index 112,6 szá­zalék. Az építőipari vállalatok a bruttó termelési tervet az év elejétől 102,4 százalékra, az árutermelési tervet pedig 102,33 százalékra teljesítik, örvende­tes, hogy az építési feladatok által támasztott követelmények­nek Szlovákia fővárosának egész területén maradéktalanul eleget tesznek. A háromnegyedévi tervfelada­tok kedvező teljesítése ellenére a körzet vállalataiban és üze­meiben még számos problémát kell megoldani a további sike­res előrehaladás érdekében. Az építőipari vállalatokban például a termelés jelentős növekedése ellenére komoly fogyatékossá­got jelentenek a magas anyag­költségek. A háromnegyedévi értékelés megmutatta, hogy az építőiparban a tervezett anyag­költségeket 12 százalékkal túl­lépték. A túllépést a vállalatok azzal Indokolták, hogy a terve­zetthez viszonyítva változások történtek a munkafajtákban és a felhasznált anyagokban, ezenkívül a gépek életkorának előrehaladása miatt növekedtek a karbantartásukra és a javítá­sukra fordított költségek. A Nemzetközi Nőnap Üzemben nincs megoldva a gyapot be­szerzésének problémája, ennek a nyersanyagnak az ára ugyanis a külföldi piacokon emelkedett. Egyes vállalatok, például az Elektromontážne závody és a Dopravostroj a kivitelezők fel­készületlensége és a termelési tartalom késedelmes meghatá­rozása miatt kerültek nehéz helyzetbe. Kapacitásuk kihasz­nálására más munkatartalmat kellett keresniük. A Dopravo­stroj a harmadik negyedévben már minden mutatószámban tel­jesítette a tervet. A nyugat­szlovákiai Gázművek lemaradá­sát az év elején töltőberende­zésben keletkezett üzemzavar és az okozza, hogy egyes nagy­fogyasztók, például a šaľal Duslo nem veszi át a tervezett gáz teljes mennyiségét. Fogya­tékosságok tapasztalhatók a komplex szocialista racionalizá­lás programjának realizálásá­ban. E negatív jelenségek elle­nére a Nemzetközi Nőnap Üzemen és a termelőszövetke­zeteken kívül mindegyik válla­lat teljesítette nyereségtervét is. Ezen a téren az első félév­ben az ipar volt a legeredmé­nyesebb 142 százalékos teljesí­téssel, a kereskedelem, a tüze­lőanyag- és energetikai ipar pe­dig 103 százalékra teljesítette nyereség! tervét. • A jövő évi terv előkészíté­sével kapcsolatban milyen ta­pasztalatokat szereztek? — A vállalatok figyelme je­lenleg az 1973. évi tervfelada­tok teljesítésének megalapozá­sára irányul. A terv előkészíté­sének jelenlegi szakaszában bi­zonyos negatív Jelenségek ta­pasztalhatók, például nagyobb költségeket terveznek egy ko­rona teljesítményre, foko­kozott igényeket támasztanak a beruházási hitelekkel és a dol­gozók számával szemben, nem elégséges a kivitelezők felké­szültsége stb. Ezekkel a problé­mákkal foglalkozott, a körzeti pártbizottság szeptemberi ülése. Határozata a kommunista gaz­dasági vezetőket, a pártalap­szervezeteket és a kommunistá­kat a Jövő évi terv helyes elő­készítésére és realizálása meg­alapozására mozgósítja. A kör­zeti pártbizottság határozatát megtárgyalták az alapszerveze­tek elnökei, az instruktorok és a kommunista gazdasági dolgo­zók aktlvaértekezletén. Az alap­szervezetek taggyűlései október elején foglalkoztak az egyes üzemekben és vállalatokban az 1973. évi terv előkészítésének helyzetével és politikai-szerve­zési intézkedéseket foganatosí­tottak a tervfeladatok maradék­talan teljesítésére. A gazdasági dolgozóknak, a kommunistáknak és az alap­szervezetek bizottságainak tu­datosítaniuk kell, hogy az 1973. év jelentős időszaka lesz az ötödik ötéves tervnek. A Jövő évi terv irányelvei biztosítják a termelés további fejlődését és szerkezetében a progresszív változások megvalósítását, ki­alakítják az anyagi és kulturá­lis életszínvonal további növelé­sének feltételeit. A kommunis­ták, a vezető kommunista gaz­dasági dolgozók, a pártszerve­zetek politikai feladata annak elérése, hogy az 1973. évi terv­feladatok előkészítésénél min­denütt igazi pártosság nyilvá­nuljon meg, teljes mértékben megértsék a társadalmi érdeke­ket. A pártalapszervezetek és az összüzeml pártbizottságok fon­tos feladata kiharcolni a párt irányvonalának érvényesítését a belső tartalékok mozgósítá­sában, hogy a legnagyobb mér­tékben hozzájáruljanak a kö­zös cél eléréséhez, gazdasági vonalon a CSKP XIV. kongresz­szusa határozatainak teljesíté­séhez. Mindannyian tudjuk, hogy a feladatok teljesítésének biztosítására irányuló törekvé­sünkben sok nehézséget és problémát kell leküzdenünk, fontos azonban, hogy a megol­dás lehetőségét ne a tervfel­adatok csökkentésére Irányuló igyekezetben, hanem a vállala­tokon és az üzemeken belüli lehetőségek felkutatásában és kihasználásában keressék és találják meg. A pártszervezetek és pártbizottságok céltudatos politikai munkával, a párt ve­zető szerepének következetes érvényesítésével, politikai tö­megmunkával, a pártellenőrzé­si jog alkalmazásával, elvtársi kritikával, a kommunista veze­tő gazdasági dolgozóknak nyúj­tott segítséggel, helyes káder­politikával, főképpen a terme­lés döntő fontosságú helyein a kommunisták célszerű beosztá­sával sokat tehetnek e felada­tok maradéktalan megvalósítá­sa érdekében. A párt minden tagjának, minden egyes kom­munistának oda kell hatnia, hogy teljes mértékben elérjük a párt gazdaságpolitikájának a CSKP XIV. kongresszusán, vala­mint a CSKP KB és az SZLKP KB februári plenáris ülésén ki­tűzött céljait GAL LASZLÖ Poprádon 142 millió 590 ezer korona ráfordítással kórházat Épí­tenek. A 11-emeletes Épületben 500 férőhelyes egészségügyi köz­pontot rendeznek be. (Felvétel: Š. PetráS — CSTKJ A hegyaljai községek is felzárkóznak A politikai és a gazdasági helyzet konszolidációjának kö­szönhető, hogy Szlovákia fal­vaiban már tavaly áprilisban folytatódhatott a mezőgazdaság kollektivizálása. A magángaz­dálkodó földművesekkel kap­csolatban alkalmazott gazdaság politikai alapelvek érvényesíté­se egész sor politikai-szervezé­si intézkedést vont maga után. Az 1971 júniusában jóváhagyott alapelvek például meghatároz­ták, hogy a szocialista termelés útjára lépő földművesek termő­területeivel elsősorban a már meglevő efsz-ek és állami gaz­daságok területei gyarapodja­nak. Az erdős vidékeken erdő­mezőgazdasági üzemek létreho­zásával is számoltak. Legfelsőbb állami szerveink szem előtt tartják és nagyra értékelik az egyénileg gazdál­kodó földművesek munkáját, segítik őket tevékenységükben és megteremtik számukra a fel­tételeket a szocialista gazdál­kodásra való áttéréshez. Az egyénileg gazdálkodók­nak a szocialista szektorba való bevonása meghaladja a tervezett ütemet, ami elsősor­ban az ország gazdasági szilár­dulásának köszönhető. A sze­mély! jövedelem színvonala összehasonlíthatatlanul maga­sabb a szocialista szektorban, mint az egyénileg gazdálkodók­nál. A mezőgazdaság fejleszté­sének járási koncepciói céltu­datos beruházásokkal olyannyi­ra megváltoztatják a földműve­lők munkájának jellegét, hogy az egyénileg gazdálkodók nem képesek felvenni a versenyt a szocialista mezőgazdasági nagy­üzemekkel, s gyakran maguk javasolják a szövetkezet létre­hozását, mert belátják, hogy saját erejükből nem képesek biztosítani termelésük növeke­dését. Az önkéntesség elvéi azonban következetesen be kell tartani, az irányító szerveknek pedig gondoskodniok kell a kö­zös művelés alá került földte­rületek megfelelő szintű gépe­sítéséről. Szlovákiában 1972 nyaráig 16 új szövetkezet alakult, s a szo­cialista szektor földterülete így 13 807 hektárral bővült. 1973 végéig még további 100 000 hektár mezőgazdasági földterü let kollektivizálására számítha­tunk. A kollektlvizáciő fő gazda ságpolitikai célja az, hogy a termelők a közös megművelés alá vett földterületeken a ie­hető legnagyobb gazdaság! ha­tékonyságot érjék el. A kollek­tivizáció jelenlegi szakaszára az jellemző, hogy a területek maximális gazdasági hatékony­sága 3—5 év alatt elérhető, míg a szövetkezetesítés kezdeti szakaszában ez az idő 10—15 évet vett igénybe. A legtöbb le­hetőség a növénytermesztésben kínálkozik, ehhez azonban a vegyiparnak legalább 10 000 tonna NPK tiszta tápanyaggal kell növelnie a termelését. Az állattenyésztésben bonyolultabb a helyzet. Nem célszerű ugyan­is rövid Időre szóló provizó­riumokat építeni. Itt az igyeke­zet olyan beruházásokra Irá­nyul, amelyek a járási koncep­cióval összhangban szakosított termelést, korszerű termelési feltételeket biztosítanak. Eddig 23 tehénistálló építését kezdték el több mint 7700 te­hén számára, továbbá négy nö­vendékállat-lstállőt, négy hiz­laldát, egy nagy befogadóké­pességű juhistállót építenek mintegy félmilliárd korom ér­tékben. A kibővült és az úl szövetkezeteknek 130 millió ko­rona értékben juttattak trakto­rokat és mezőgazdaság! gépe­ket az állami tartalékokból. Az érdekelt körzetekben nagy gon­dot fordítanak a traktorosok és a gépesítők képzésére ls. Vajon hol szorít még a cipő ebben a folyamatban? Kevés például a szakember a földterületek gazdasági-techni­kai rendezéséhez. Bár a cseh­országi kerületekből is érkezett segítség, a tervezési munkák nagyon lassan haladnak előre. Ennek ellenére figyelemreméltó jelenség, hogy a nemrég szö­vetkezetesített földeken már az idén 110 milliő korona értékű beruházást valósítanak meg, ennek mintegy 40 százalékát az új szövetkezeti tagok önse­gélyezési formában. Ez a hoz­záállás Is jellemzi az új szövet­kezeti tagok igyekezetét, hogy minél gyorsabban elérjék a szocialista termelés magasabb színvonalát mind a növényter­mesztésben, mind az állati nyésztésben. Amikor ezekről a kérdések­ről Igor Bella mérnökkel, a Banská Bystrica-i kerületi párt­bizottság titkárával beszélget­tünk, elmondotta, hogy éppen a napokban értékelték az álla­mi gazdaságpolitika alapelvei­nek teljesítését az egyénileg gazdálkodó földművesekkel kapcsolatban. — Tavaly, az alapelvek ki­dolgozásának és jóváhagyásá­nak időszakában, nem lehetett még tudni, hogy realizálásulc mit eredményez. Hét új szövet­kezetünk van a kerületben, többnyire olyan községekben, ahol már működtek az egyéni­leg gazdálkodó földművesek kö­zösségei. A járási koncepciók­nak megfelelően minden új szövetkezetben élénk beruházá­si tevékenység folyik. Nagyon jó a politikai helyzet, amit a Hruštínl Efsz példája is bizo­nyít a Dolný Kubín-i iárásban. Júniusban még semmilyen új létesítménnyel nem rendelkez­tek, de október közepére már elkészült a gépesítési javítómű­hely és befejezés előtt állt kfit új Istálló. A Banská Bystrica-i járásbai. két új szövetkezetünk van, a bravecovői és a beňušt. Iť. je­lentős segítséget nyújtott a be­ňušl erdőgazdasági üzem, amely lánctalpas traktoraival és föld­gyaluival segített felszámolni a mezsgyéket, kialakítani a nagy­üzemi gazdálkodáshoz alkalmas táblákat. Az elnöki és a többi vezető funkció' betöltése sem okoz gondot, a kiválasztott, ráter­mett egyének megértéssel vál­lalják, annál is inkább, mert jelentős szakmai segítséget kap­nak a járások tapasztalt szö­vetkezeti funkcionáriusaitól. Az új szövetkezeti tagokat legjobban a biztos keresotl le­hetőség vonzza. Nem kell mái hónapokat várni az első ré­szesedésig, az új szövetkeze­tek az elvégzett munkákért kezdettől fogva kifizetik a meg­érdemelt jutalmat, amely a leg­több esetben máris eléri a kör­nyező szövetkezetekben tapasz­talható színvonalat. A közép-szlovákiai korülPt­ben 240 000 ha mezőgazdasági, ebből 104 000 ha szántóterület van még egyéni megművelés alatt, vagyis a kerüléí mező­gazdasági földterületének csak­nem 30 százaléka. A tervsze­rűen elkezdett szövetkezetesí­tés egyre jobban kibontakozik. Figyelembe kell azonban venni társadalmunk gazdasági lehe­tőségeit is, azt, hogy milyen ütemben tudunk megbirkózni a területrendezés feladataival, az új épületek műszaki tervezésé­vel, hogyan tudjuk ellátni az új üzemeket korszerű termelő­eszközökkel és megfelelő szo­ciális berendezésekkel. Dr. B. DUŠEK

Next

/
Oldalképek
Tartalom