Új Szó, 1972. november (25. évfolyam, 258-283. szám)

1972-11-29 / 282. szám, szerda

Szlovákia München előtti határalt, különféle cseh, lengyel, vagy Duna menti, a Szovjetunió ellen irányuló szövetségek kialakításával spekuláltak. Miután a fasiszta Németország megtámadta a Szovjetuniót, a harcterek eseményei és a hazai ellenállás helyzete bizonyos módosításokra kényszerítette a londoni kormányt. A Szovjetuniónak a fasizmus elleni harcban egyik elsőrendű célja az európai államok felszabadítása és felújítása volt, melyeknek függetlenségét és szuverenitását a hitleri agresszió megsemmisítette. Majszkij, a Szovjetunió londoni nagykövete tolmácsolta Benešnek, hogy a Szovjetunió támogatni fogja Csehszlovákiának a függetlensége felújítására kifejtett törekvését, és egyetért azzal, hogy felújítsák diplomáciai kapcsolataikat a csehszlovák kormánnyal. 1941. július 18-án jelentős csehszlovák—szovjet szerződést írtak alá, amely fontos támogatást Jelentett a Csehszlovákia felújításáért folytatott harcban. A csehszlovák egységeknek a Szovjetunió területén való kiépítésével a Hitler-ellenes koalíció egyenrangú partnerei lettünk. A szovjet kormány minden fenntartás nélkül elismerte a csehszlovák kormányt és megerősítette, hogy Csehszlovákia a München előtti határok szerint újul fel. Kijelentette, hogy a Csehszlovákia elleni agresszív akciók durván megsértették a nemzetközi jogot, és a fasizmus veresége után érvénytelenekké válnak. Ez lényegesen különbözik az angol kormány álláspontjától, amely továbra is kitartott a csehszlovák kormány ideiglenes jellege mellett, s nem volt hajlandó elismerni Csehszlovákia München előtti határait. A Szovjetunió állásfoglalása és a München előtti határok feltétel nélküli elismerése lehetővé tette, hogy a kormány követelje Angliától és Franciaországtól, mondjanak le a gyalázatos müncheni szerződésről. A Szovjetunió egyértelmű állásfoglalása, és a nagy csaták, elsősorban a sztálingrádi, a kurszki és az őrli csata eredményei azt bizonyították, hogy a Vörös Hadseregnek döntő szerepe lesz Csehszlovákia felszabadításában, és a Szovjetuniónak döntő jelentősége lesz az európai biztonság szavatolásában. Ezért egyre erősebb lesz a nemzetnek az a kívánsága, hogy még a második világháború folyamán szövetségi szerződést írjanak alá a Szovjetunióval. A nyugati hatalmak, elsősorban Nagy-Britannia, meg akarták akadályozni, hogy még a háború alatt Ilyen szerződést írjanak alá. Csak hosszas huzavona után 1943. december 12-én írták alá Csehszlovákia egyik legjelentősebb dokumentumát, Csehszlovákia és a Szovjetunió barátsági, kölcsönös segítségnyújtási és háború utáni együttműködési szerződését. A szerződés rendkívül megszilárdította Csehszlovákia nemzetközi helyzetét, és végleg pontot tett a csehszlovák történelem sorsdöntő szakasza után, melyet müncheni szerződésnek neveztek. Csehszlovákia biztonságot kapott, hogy a háború utáni években, amikor az európai erőviszonyok új elrendezéséről tárgyalnak majd, szilárd szovjet támogatást kap, ami lehetővé teszt, hogy kielégítően oldja meg külpolitikai problémáit, s ne engedje meg a külső beavatkozásokat az új állam belső fejlődésébe. 1944 májusában csehszlovák—szovjet szerződést írtak alá, amelyben a szovjet kormány kijelentette, hogy amint a felszabadított terület valamelyik része már nem tartozik a közvetlen hadműveletek övezetébe, a szovjet parancsnokság a hatalom gyakorlatát átadja a csehszlovák kormánynak. Hasonló szerződést akart elérni a londoni kormány az Egyesült Államokkal és Nagy-Britanniával folytatott tárgyalásain, de ezek kitartottak a felszabadított területek katonai igazgatásának elve mellett. Ez ellentétben állt a Szovjetunió politikájával, mely teljes mértékben respektálta a kis nemzetek szuverenitását. A nyugati hatalmak és hadseregeik gyakorolták hatalmukat a felszabadított területeken, amíg ez megfelelt politikai céljaiknak. Felléptek a demokratikus mozgalmak ellen és céltudatosan a kapitalista rendszer megszilárdítására törekedtek azokban az országokban, melyeket hadseregeik felszabadítottak. 1945 márciusában Moszkvában tárgyalásokat kezdtek az új kormány megalakításáról, amely a közügyeket intézné a felszabadított területeken. Az új kormány először Kogicén ülésezett, és elfogadta a nemzeti és demokratikus forradalom fontos dokumentumát — a košicei kormányprogramot. A kormány ezen dokumentuma negyedik pontjában megerősítették a Szovjetunióra orientálódó külpolitikai irányzatot: A kormány a csehszlovák külpolitika szilárd vezető irányvonalának tartja a győzelmes keleti, szláv nagyhatalommal való legszorosabb szövetséget. Az 1943. december 12-i csehszlovák—szovjet kölcsönös segítségnyújtási, barátsági és együttműködési szerződés az egész jövőre nézve meghatározza államunk külpolitikai koncepcióját... A kormány kezdettől fogva érvényesíteni fogja a Szovjetunióval való gyakorlati együttműködést minden téren — katonailag, politikailag, gazdaságilag, kulturális téren..." A felszabadító harcokban csak Csehszlovákia területén 140 000 szovjet katona esett el, akik vérükkel pecsételték meg a csehszlovák és a szovjet nép barátságát. A Szovjetuniónak a fasiszta Németország fölött aratott győzelme megteremtette az alapfeltételeket az önálló csehszlovák állam felújításához, biztosította a békés, demokratikus fejlődést. A szovjet csapatok jelenléte meghiúsította a reakciós erők ellenállását, ami polgárháborúhoz vezethetett volna. A Szovjetunió a felszabadulás óta nagyvonalú segítséget nyújtott Csehszlovákiának s minden szükségessel ellátta népgazdaságunkat. Ismerjük azt a segítséget, melyet a szovjet hadsereg Brno, Bratislava, Moravská Ostrava polgárainak nyújtott. Nagy segítséget kapott Csehszlovákia 1947-ben, amikor országunkban nagy volt a szárazság, rossz volt a termés, és veszélybe került a lakossság ellátása. A csehszlovák kormány kérésére a Szovjetunió 600 000 tonnára emelte a gabonaszállítmányokat. Ebben az időben Csehszlovákiában még nem oldották meg végérvényesen a politikai hatalom kérdését. A burzsoá képviselők nem tagadhatták a csehszlovák—szovjet szövetség jelentőségét, de arra törekedtek, hogy ezt a Nyugattal való kapcsolatokhoz hasonlítsák. Közismert Benešnek az a kijelentése, hogy a biztonság szempontjából Moszkvában kell védelmet keresnünk, de kereskedelmünknek és kultúránknak a Nyugat felé kell fordulnia. Ennek felelt meg a nyugati kapitalista országokkal folytatott külkereskedemünk óriási növekedése. A munkásosztály és a burzsoázia között folyó, az új állam jellegére vonatkozó politikai harc része volt az 1945—48-ban a Szovjetunióhoz fűződő szövetségi kapcsolatainkért folytatott küzdelem is. Elsősorban arról volt sző, hogy a gyakorlatban megvalósítsuk azokat a szerződéseket és megállapodásokat, melyeket a csehszlovák és a szovjet kormány a második világháború alatt kötött. Ezek a szerződések a független, önálló Csehszlovákia jelképeivé váltak, teljes összhangban álltak nemzeteink azon akaratával és kívánságával, hogy az új társadalmat mint a szociálisan igazságos társadalmi rendszert építsük, ahol a politikai hatalom, a termelőeszközök, a föld a dolgozók kezében lesz. Dolgozóink számára az ilyen, szociális szempontból igazságos társadalmi rendszer példaképe a Szovjetunió lett. A reakciós erők veresége 1948 februárjában utat nyitott a csehszlovák társadalom forradalmi átépítéséhez. Ugyanúgy, mint a politikai hatalom kérdésében, a burzsoáziának az állam külpolitikai irányvonalára vonatkozó spekulációi ls kudarcot vallottak. Csehszlovákia és a Szovjetunió kapcsolatai, melyek előzőleg a hagyományos szláv kölcsönösségből indultak ki, 1948 februárja után elmélyültek a proletár és a szocialista internacionalizmus lenini elveinek, az azonos társadalmi rendszerű országok osztályegyüttműködése elve érvényesítésének elmélyítésével. A két nemzet hagyományos kapcsolatai új tartalmat kapnak. Előtérbe kerül az osztálykapcsolat, a csehszlovák és a szovjet társadalom szociál-gazdasági rendszerének azonossága. Az osztálykapcsolat szolgált alapul ahhoz, hogy 1948 után a Szovjetunióval sokoldalú együttműködést kössünk a szocializmus építésében. A külpolitika területén kétoldalú szövetséges szerződéseket kötöttünk a szocialista országokkal. 1955-ben, miután alakítja kl, de ezek lényegüket tekintve mindig a burzsoázia diktatúráját jelentik. Az egész társadalom gondolkozását befolyásolja a burzsoá Ideológia, és a társadalomban a kizsákmányoló erkölcs kritériumait érvényssíti, mely megfelel az uralkodó osztály — a burzsoázia érdekeinek. Amennyiben azt akarjuk, hogy a szocialista forradalom győzzön, fel kell számolnunk a kapitalista társadalmi rendszert, tekintet nélkül arra, milyen sajátossägaí vannak az egyes országokban. A szocialista forradalom győzelmének formái különbözőek lehetnek, de közös alapja azok a jellemvonások, melyek a burzsoá társadalmi rendszer felszámolásának és az új, szocialista társadalmi rendszer kialakításának tartalmát képezik. A szocialista forradalom fejlődése általános törvényszerűségeinek tagadása vagy lebecsülése a kapitalista társadalmi rendszer lényegének tagadását, vagy pedig a kapitalizmus szépítését, a szocialista forradalom lényegének elutasítását jelenti. A szocialista forradalom, a munkásosztály osztályharca, a kapitalista társadalom forradalmi megváltoztatása, a proletárdiktatúra megteremtése, általános törvényszerűségeinek elismerése s az új típusú marxista—leninista párt által vezetett munkásosztály vezető szerepe összekapcsolódik a szocialista forradalomnak mint nemzetközi jelenségnek elismerésével, a nemzetközi kommunista és munkásmozga lom egysége szükségszerűségének elismerésével. Ezért bizonyára nem véletlen, hogy a burzsoázia ideológusai, a munkásmozgalom bal- vagy jobboldali árulói támadják a szocialista forradalom általános törvényszerűségeit. Különböző módszerekkel arra akarják kényszeríteni a munkás, osztályt és szervezeteit, hogy utasítsák vissza a szovjet tapasztalatokat, hogy kompromittálják a szovjet tapasztalatokat, melyek az általános törvényszerűségek érvényesítését jelantik. Ezért a szovjet tapasztalatok és a szocialista forradalom általános törvényszerűségei iránti viszony a marxizmus—leninizmus iránti viszony kritériuma. A kommunista és munkáspártok képviselőinek 1957. évi tanácskozása összegezte az SZKP és a többi szocialista országoknak a forradalom időszakában és a szocializmus építésében szerzett tapasztalatait, s így jellemezte a szocialista forradalom általános törvényszerűségeit: „A szocialista forradalom és a szocialista építés folyamata az alapvető törvényszerűségekből indul ki, melyek az öszszes, a szocializmus útjára lépő országot jellemzik. Ezek a törvényszerűségek mindenütt megnyilvánulnak ... Ezek a törvényszerűségek a következők: — A proletár forradalom megvalósításában és a proletár, diktatúra létesítésében a dolgozók tömegeit a munkásosztály vezeti, melynek a magva a marxista—leninista párt; — a munkásosztály szövetsége a parasztság tömegeivel és 9 dolgozók más rétegeivel; — a kapitalista tulajdonjog felszámolása és az alapvető termelőeszközök társadalmi tulajdona; — a mezőgazdaság fokozatos szocialista átépítése; — a népgazdaság tervszerű fejlődése, amely a szocializmus és a kommunizmus felépítéséhez, a dolgozók életszínvonalának emeléséhez vezet; — a szocialista forradalom végrehajtása az ideológia és a kultúra területén, valamint a munkásosztályhoz, a dolgozó néphez és a szocializmus ügyéhez hű értelmiség kialakítása; — a nemzetiségi elnyomás felszámolása, a nemzetek egyenjogúságának és testvériségének a megteremtése; — a szocializmus vívmányainak megvédése a külföldi és a hazai ellenségek kísérleteivel szemben; —• az adott ország munkásosztályának szolidaritása a többi ország munkásosztályával — proletár internacionalizmus. Ugyanúgy, mint bármilyen általános törvényszerűség a szocialista forradalom általános törvényszerűségei is az egyes országok viszonyai szerint különleges formában nyilvánulnak meg. A forradalmak még sokáig a nemzetek talaján keletkeznek és gvőznek, mivel a nemzetközi forradalmi mozgalom részei. A marxista—leninista pártok az általános törvényszerűségek applikálásánál figyelembe veszik a termelőerők fejlődési fokát, a gazdasági rendszer és az osztályok közti erővizsonyokat, a forradalmi és a reakciós erők közti erőviszonyokat, a nemzetiségi összetételt, a nemzeti hagyományokat, vagyis figyelembe kell venniük országuk konkrét történelmi, nemzeti, állami, gazdasági, földrajzi és kulturális viszonyait, valamint a nemzetközi helyzetet. V. I. Lenin „A marxizmus karikatúrájáról és az imperialista ökonomizmusról" című, 1916-ban írt cikkében hangsúlyozta, hogy minden ország valami specifikusát hoz a társadalom élete egyes oldalainak átalakításába. Ebből adódik a kommunista és a munkáspártoknak az az igényes feladata, hogy alkotó módon érvényesíteniük kell az általános törvényszerűségeket, figyelembe véve országuk viszonyait és sajátosságait, Az általános törvényszerűségek helyes alkotó érvényesítése az egyes országok gyakorlati politikájában két téves koncepcióval találkozhat — az egyik elveti és torzítja a szocializmus általános objektív törvényszerűségeinek érvényességét, egyoldalúan túlértékeli az egyes országok specifikus viszonyait, és a szocializmus különböző „nemzeti modelljeit" alakítja ki. A leninizmus elleni harcban azt akarja bebizonyítani, hogy a szocializmus nem létezik mint egységes társadalmi, gazdasági alakulat és a leninizmus különféleképpen elrendezett és különféleképpen működő rendszerekből áll, melyekben csupán az a közös, hogy szocialistáknak nevezik önmagukat. Ez a mesterséges ideológiai elmélet azt a célt szolgálja, hogy visszautasítsa a szocializmust, s vele szemben kiemelje a szocializmus különböző modelljeit, melyek jellegüket tekintve kispolgáriak, s a nacionalizmus, az antiszovjetizmus és az antikommunizmus kendőzését szolgálják. A másik koncepció gépiesen egyesíti a szocializmusba való átmenet formáit, tagadja annak lehetőségét, hogy az egyes országokban az általános törvényszerűségek realizálásánál, érvényesítésénél a specifikus viszonyok is érvényesülhetnek. Ennek az irányzatnak a következményei sematizmusban, a lényegtelen jelenségek lemásolásában, a specifikus feltételek dogmatikus lebecsülésében és abban nyilvánulnak meg, hogy nem tudják alkotó módon érvényesíteni az általánosat az adott ország konkrét történelmi viszonyai között. Pártunk vezetősége egyértelműen kiemeli a szocializmus építése általános törvényszerűségeinek érvényesítését, azokét, melyeket a Szovjetunió a gyakorlatban már kipróbált. Gustáv Husák elvtárs, pártunk főtitkára a Béke és Szocializmus című folyóirat szerkesztőségének kérdéseire válaszolva kijelentette: „Pártunk teljesítette feladatát a munkásosztállyal, nemzeteink dolgozóival, a nemzetközi kommunista mozgalommal és a szocialista világrendszerrel szemben, amikor következetesen megtartotta Lenin tanítását, alkotó módon érvényesítette az életben az általános alapelveket az osztályharc és a szocialista építés egyes szakaszainak konkrét viszonyai között. A lenini eszméktől való bármilyen elhajlás, az osztályinternacionalista pozíciók elhagyása mindig hibákhoz vezetett, és 1968—1969 ben közvetlenül a szocializmus vívmányait fenyegette a CSSZSZK-ban." 7