Új Szó, 1972. október (25. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-04 / 234. szám, szerda

Belpolitikai kommentár A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR TANlTÖK KÖZPONTI ÉNEKKARA BULGÁRIÁBAN SIKERES KÖRŰT A napokban érkezett vissza közel kéthetes cserelátogatásáról a Bolgár Népköztársaságból a CSEMADOK KB mellett műk»dő Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara. Nyolc éve tevékenykedő élenjáró kórusunk történetében ez volt a hetedik külföldi hangversenykörút: a két magyarországi, lengyelországi, NDK-beli és finnországi cserelátogatás, valamint a tavalyi írországi kórusfesztiválon való sikeres szereplés után most a Bolgár Népköztársaságba látogatott, hogy az ottani Egészségügyi Minisztérium mellett működő „Rogyina" énekkar tavalyi csehszlovákiai vendégszereplését viszonozza. A hosszú, kétnapos autóbuszutazás után Vidin dunai kikötővárosban lépett Bulgária területére a kilencven tagú csoport, itt a vendéglátó kórus vezetői virágcsokrokkal köszöntötték kórusunkat, majd a Vraca városában eltöltött éjjeli szállás után másnap délben érkeztünk a fővárosba, ahol rég nem látott idegenforgalmi szenzációnak lehettünk tanúi: közel húszezer (1), főleg a két ország határán élő görög állampolgár érkezett Szófiába, hogy a CSZKA Szófia—-Panathinaikosz Athén kupamérkőzésen biztassa kedvenc csapatát. (Különben nem sok sikerrel, mint ismeretes, a mérkőzést a bolgár bajnok nyerte.) Mindenesetre a görögök alaposan felkavarták Szófia viszonylagos nyugalmát, s nem kis gondot okoztak a bulgáriai szállodáknak és vendéglátó üzemeknek. Minden bizonnyal ez a turista-invázió is hozzájárult ahhoz, hogy vendéglátóink nem Szófiában, hanem a város fölött elterülő Vitosa hegy nemzeti parkjában,, a Trendafila nevezetű üdülőközpontban helyezték el a kórust. (Az üdülőközpont különben az egyik legszebb bulgáriai rózsafajtától nyerte a nevét.) Pénteken, szeptember 15-én került son az énekkar bemutatkozására. A hangversenyt vendéglátóink a Hadsereg Központi Házának hangversenytermében rendezték meg. (Itt Jegyzem meg, hogy az előző napon ugyanezen a helyen szerepelt sikerrel a Szlovák Tanítók Énekkara is.) A CSMTKÉ hangversenyére nagyszámú, lelkes közönség, valamint vendéglátóink fenntartó szerve, az egészségügyi minisztérium képviselői előtt került sor. Jelen voltak hazánk szófiai nagykövetségének és a szófiai Csehszlovák Kulturális Központi intézetének képviselői is. Az egész estét betöltő, két részből álló hangversenyen Kodály és Bartók szerzeményei mellett Lassus, Pitoni, Suchoň, Ferenczy, Malát, Bárdos, Udvardy, Vass Lajos, Németh-Šamorínsky István és Szíjjártó Jenő szerzeményei, valamint ukrán, lengyel, finn és német népdalfeldolgozások hangzottak el. Szervesen egészítette ki a műsort Harakályné Geisler Monika és Harakály Tibor duója, akik 17. századbeli hazai muzsikát: a lőcsei tabulatóriumi énekeskönyvben lejegyzett négy táncot adták elő biockflőtén, lantkísérettel. A műsort a kóruskultúrát kedvelő közönség nagy rokonszenve és tapsa kísérte végig. Az egyes számok közül különösen Lassus: Visszhang, Bartók: Négy szlovák népdal, Ferenczy: Verbunk és Szíjjártó: Esti hangulat Zsérén című kórusművei arattak osztatlan sikert, nemkülönben a női kar előadásában sorra kerülő írországi „győztes műsorszámok": Kodály: Isten kovácsa és Bárdos: Magos a rutafa című művei. A kórust Janda Iván, Ág Tibor és Harakály Tibor vezényelte. A hangverseny végén a Rodna peszen című bolgár himnikus dalt a lelkes közönség felállva együtt énekelte az énekkarral. Másnap jó hangulatban utazott az énekkar további állomáshelyére, a bolgár tengerpartra, Kitenbe. Kiten alig hat- ^ száz lakosú község Bulgária délkeleti csücskében, de lakosainak száma a nyári hónapok alatt a helybeliek szerint néha a húszezret is meghaladja. Itt van néhány szófial üzem üdülőközpontja, így az egészségügyi minisztérium nyaralóhelye is, amelynek öt napon át voltak vendégei a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkaranák tagjai. A kórus másik fellépésére a Kitenhez négy kilométernyire levő Primorszkoban került sor. Primorszko hatalmas ifjúsági tábor; bár már a turistaszezon a vége felé közeledik, ma is több száz külföldi fiatal található itt. A hangversenyre szabadtéri színpadon került sor, s úgy hiszem, már maga az a tény, hogy nyolcszáz-ezer beatzenei hangversenyekhez szokott fiatal végighallgat egy másfél órás énekkari hangversenyt, nem lebecsülendő eredmény. Bár a „komoly" kórusszámok itt is tetszést arattak, ennek a hangversenynek a legsikeresebb számait az egyes népdalfeldolgozások képezték. A lengyel fiatalok népes csoportja — az ifjúsági tábor jellegzetes hangulatához méltóan hangos csatakiáltásokkal üdvözölte a műsorunkban felhangzó lengyel altatődalt, de nem maradtak adósak a tapssal és az üdvrivalgással néhány perccel később a németek sem. Befejezésül — immár szinte természetesen — itt ls a Rodna peszen hangzott el. A cserelátogatásról írott beszámolóm akkor lenne teljes, ha részletezhetném mindazt a sok élményt, amelyben a kórus tagjai részesültek: a Feketetenger szépségeit, a szeptemberi nyár varázsát, a régi korok szellemét idéző görög településű városkát, Szozopolt, a nagyvárosi életet élő forgalmas tengerparti városokat, Burgaszt és a Hunyadi János emlékét őrző Várnát, a Napfényes partokat és az Aranyhomokot, a tengerpart üdülőközpontjait, a szállodák modern építészeti stílusát, a kiteni búcsúestet, Sumen városát, ahol a bulgárok kegyelettel őrzik Kossuth emlékét: azt a házat, ahol Kossuth 1849ben lakott, emlékmúzeummá nyilválnították, a határmenti Russzét, Bulgária negyedik legnagyobb városát, ahova a Rogyina kórus vezetői elkísérték énekkarunkat, a hazafelé vezető út szépségeit, a bukaresti és a kolozsvári éjszakát, de mindenekelőtt bolgár barátaink közvetlenségét, rokonszenvét és őszinte vendégszeretét. Talán mindennél többet mond az a tény, hogy a két kórus vezetői abban állapodtak meg, miszerint két-három év múlva a kölcsönös cserelátogatást újból megrendezik s a két kórus- közötti baráti kapcsolatot addig is fenntartják. A Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara bulgáriai útjával újabb fejezetet zárt le rövid, de annál eredményesebb fejlődésében. Bízunk benne, hogy ez az út is jelentős mértékben hozzájárul az újabb feladatok vállalásához, új művészi sikerek eléréséhez. KULCSÁR TIBOR A SZISZ a párt hűséges seyíultársa A SZISZ országos kongreszszusának négy napig tartó vitája minden kétséget kizáróan a fiatalok optimizmusát, kezdeményezését és a problémáik megoldására irányuló törekvéseket tükrözte. Ennyi lelkesedés, ennyi igyekezet, segíteni akarás és elkötelezettség — noha ifjúsági szövetségünk megalakulása óta mindössze rövid két esztendő telt el — nem maradhatott eredménytelen. Ezt záróbeszédében Juraj Varholik, a SZISZ KB-nak elnöke is leszögezte. Hangsúlyozta, hogy a kongresszussal, mely határkövet jelent az ifjúsági szövetség életében — eddigi munkájának csupán egy szakasza zárult le, ami azt jelenti, hogy az elért eredmények nem tekinthetők véglegeseknek. „Céljaink sokkal igényesebbek — mondotta — csupán a feltételeket teremtettük meg az eddiginél lényegesen felelősségteljesebb tevékenység folytatásához. Az ifjúság munkája tehát csak most kezdődik igazán. Ám az eddigi gyakorlati tapasztalatok alapján kétségtelen, hogy a fiatalok beváltják ígéretüket és a jövőben még nagyobb odaadással, még lelkesebben haladnak tovább a megkezdett úton. Mert a fiúk és lányok megértették, mivel tartoznak szocialista hazánknak az irántuk tanúsított nagyfokú gondoskodásért, tisztában vannak azzal, hogyan róhatják le hálájukat és hogyan bizonyíthatják be, hogy szívükön viselik népeink sorsát, elsősorban a saját jövőjüket. Ám tegyük félre a rózsaszínű szemüveget. A sikerek felmérése, a szocialista verseny és a brigádmunka eredményeiről, a kötelezettségvállalások teljesítéséről szóló jelentések csupán az érem egyik oldala. A tárgyilagosság megkívánja, hogy az ifjúság tevékenységében mutatkozó fogyatékosságokat is meglássuk. Nem vitás ugyanis, hogy maguk a fiatalok is tudják, hol szorít a cipő. Ezzel magyarázható, hogy vitafelszólalásaikban oly gyakran esett szó égető problémáikról, melyeknek egyike a szabad idő megfelelő, célszerű kihasználása, vagyis az aktív pihenés. Ennek az érdektevékenységnek a megalapozása természetesen az alapszervezetek feladata. Körültekintő munkájuk nemcsak a fiatalok egyéniségének a kialakulását befolyásolhatja, hanem szervezetük jó nevét is biztosíthatja. Ez a lehetőség pedig cseppet sem elvetendő, ha meggondoljak, hogy az ifjúsági szövetség egyik legfőbb célja, hogy akcióképes tömegszervezetté váljon — nem csak tagjai és alapszervezetei számát, hanem főleg a még kívülálló fiatalokra tett hatását is tekintve. Ezért oly fontos, hogy az alapszervezetek és a pionírosztagok tevékenysége sokoldalú, érdekes és vonzó legyen, melyben nem kényszerből, hanem önként és örömmel vesznek részt a gyermekek. Ám ahhoz, hogy ez sikerüljön, sokkal több politikailag érett, öntudatos, tekintéllyel rendelkező fiatal szervezőre van szükség. A fiatalok a kongresszuson a pionírszervezetek kiépítésével és fejlesztésével kapcsolatos problémákról sem feledkeztek meg. Az ezzel kapcsolatos vitából kitűnt, hogy a gyermekek gazdag tevékenységét feltételezhető, igényes célkitűzések csak az idősebbek segítségével, vagyis csak akkor valósíthatók meg, ha a SZISZ szervek és szervezetek a jövőben többet foglalkoznak a pionírokkal. A kongresszus ifjúsági szövetségünknek a nemzetközi ifjúsági mozgalomban betöltött pozíciójára is rávilágított. A tőkésországok küldöttei összehasonlították a saját ifjúságuk nehéz sorsát a szocialista országok fiataljainak a kommunista párt és a munkásosztály által korlátlan lehetőségeket biztosító gondtalan életével. De arra is rámutatott a kongreszszus, milyen sikeresen harcol a SZISZ a többi szocialista ország ifjúsági szövetségével együtt a világbékéért és a haladásért. Ezt a szoros együttműködést bizonyítják a szövetségek közt nemrégiben létrejött szerződések is. Üj korszak kezdődik a SZISZ életében, melyben — Husák elvtárs szavai szerint — továbbra is számíthat a pártra, annak a pártnak a támogatására, mely mellett ifjú nemzedékünk többsége szilárdan kitart. Ennek a ténynek nem egy bizonyítékát adták a kongresszusi tanácskozások, és ezt juttatta kifejezésre a küldötteknek a CSKP KBhez intézett levele is. Megköszönik benne a nagyfokú gondoskodást és ígéretet tesznek, hogy ezentúl is elkötelezetten kiveszik részüket a párt programjának teljesítéséből. KARDOS MÁRTA FALUJÁRÁS Z

emianská Olča (Nemesócsa) egyike a komárnól (Komárom) járás úgynevezett központi fekvésű községeinek. Ezt a meghatározást egészítsük ki azzal is, hogy egyike a járás leggyorsabban fejlődő helységeinek. A falu eredete a messzi középkorba nyúlik vissza. A község krónikája megemlíti, hogy Végh Adorján nevű helybeli lakos a kertjében kőeszközöket és bronzmarkolatú kardot lelt — egyikét a Csallóközben talált négy ősrégi kardnak —, amely arra mutat, hogy már a tizedik században lakták a falu területét. 1260—1270 körül Oncha né ven említik. IV. Béla király 1268-ban kiállított oklevele két ilyen nevű községről emlékezik meg. 1550-ben a falut a Gyulai család birtokolja,* lakosainak többsége nemesi jobbágy volt. Nemesócsa az évszázadok során sok vihart megélt, nemcsak a Duna gyakori áradása, hanem a törökdúlás is pusztította, majd a labancok elől kellett menekülnie a kurucok mellé pártolt lakosságnak. Református temploma 1786-ban épült. Valószínűnek tartják, hogy a mostani lakosok ősei nagyrészt Füsről települtek át a vallásüldözés elől. A nemesócsaiak kivették a ré szűket a felszabadulás előtti évtizedek mezőgazdasági munkásainak harcaiból is. A községi krónika számos sztrájkról tesz említést, amely a mezőgazdasági munkások egyetlen fegyvere volt a nagybirtokosok ellen. A

Hosszú-udvar néhány nádfedeles háza még képet ad a látogatónak a falu egykori arcáról. Tulajdonképpen nem is udvar ez, hanem inkább utcaféle, két oldalán vá lyogból emelt, alacsony nádfedeles házakkal. Ma már nem sok van belőlük, a meglevő néhány is nemsokára helyet enged az új utcának, amely az új lakóházakból álló utcasorokat köti majd össze. Bakos Imre, a helyi nemzeti bizottság elnöke és Beke Károly, a hnb titkára társaságában mentem végig a Hosszú-udvaron. Éppen megdicsértem a legbelső, hófehérre meszelt falú, nádtetős ház gazdáját, milyen takaros rendben tartja a portáját, amikor nyílott az ház ajtaja, idős bácsi jött felénk és szíves szóval befelé invitált: „Ha itt járnak, ne kerüljék el az otthonunkat". A gazdasszony térül-fordul, vörös borral teli palack, szalonna, töpörtyű kerül az asztalra, és nemsokára a csésze feketekávé is ott illatozik a vendég előtt. Számomra tipikus, régi, néprajzi múzeumba kínálkozó érdekesség a nyitott kéményű ház, hosszú mestergerendával, földes padlójával, melyet faltól falig vastag szőnyeg borít. Nagy István meg a felesége számára pedig a meleg otthont jelenti, amellyel sok évtizeden keresztül összeszoktak. „Hatvankilenc évvel ezelőtt vette meg apám a házat" — meséli Nagyné. — „Kétéves voltam akkor. Abban az időben sem volt már új a vályogház, de még most is jól bírja. Igaz, néha már tatarozásra szorul, de megcsinálják a gyerekek." A „gyerekek" közül a legfiatalabb, István is jóval túl van már a hammadik ikszen. Két fiú meg két lány állt a saját lábára a nádfedeles házacskából. „Mindennap itt van hol az egyik, hol a másik. Ki ezt hoz, ki azt, pedig tudják, hogy nincs ls rá szükségünk" — említi a gyerekeit a háziasszony. A két öreg megmutatja a hátsó kiskertet, ahol az őszi nap érleli az otelló szőlő nagy fürtjeit. Az udvar is tükörtiszta, á fészerben, kamrában mindennek megvan a maga helye. „Mindent bekészítettünk télire, jöhet a hideg" — jelenti ki bizakodóan Nagy bácsi. Békés, nyugodt öregkort élnek, csak az egészség szolgálna jobban. Az asszony a „cukorra" panaszkodik, ami nemcsak diétára kényszeríti, hanem még látásában is zavarja. Nagy bácsi meg fájós lábát említi, amely a „mások földjén való kínlódásban" roggyant meg. A

z újonnan, meg a nemrégen épült és átalakított házakból álló utcasorokat járva az elnök egymásután mutat rá a Nagy-fiúk és lányok családi házára. A legfiatalabb fiú négyszögletes, nagy házán már csak a „cokii", vagyis a fal legalsó része vár még a kőműves kanalára. A férfiak nem voltak otthon, délután azonban a földművesszövetkezet telepét járva találkoztunk velük. Gyula, az idősebhik negyvenöt éves, huszonegy tehenet gondoz, sok a munka velük, de megéri a fáradságot. Mindent összeszámítva havonta megvan a háromezer korona. Legnagyobb fia most szerelt le, felesége meg a lánya a cipőgyárban dolgozik, a legkisebb „család" — ahogy Csallóközben a gyereket nevezik — nyolc éves. „A hajszárítótól kezdve minden megvan a házban" — jellemzi Nagy Gyula lakása berendezését. Testvére, István sertésgondoző. Négyszáznyolcvan röfögő jószág ellátását bízták rá. Elégedett a munkájával — három év kivételével, melyet az állami gazdaságban dolgozott — a szövetkezet a munkahelye. A számítását megtalálta, tavaly 1020 munkaegysége volt, ezt negyvenkilenc koronával megszorozva könnyen kiszámítható az évi keresete. Igaz, hogy az állatokat el kell látni vasárés ünnepnap is, de megéri. Van hová tenni a pénzt, a házépítés nagy költséggel jár. Hatvannégyben ásták ki az alapokat még a nagy árvíz előtt, s most ígérgeti a kőműves, hogy elvégzi a házon az utolsó munkát. C

sémy József, a szövetkezet elnöke 1969 óta áll a közös gazdaság élén. Nemcsak az elnöki tisztségben fiatal, hanem a valóságban is. Gyermekkori emlékei közé tartozik az 1960-ben alakult szövetkezet indulásának nehézségei, a kezdet rengeteg gondja-baja. A nehéz indulást ígéretteljes folytatás követte, s a két évtized alatt izmos, erős közös gazdaság épült ki, amely jó megélhetést biztosít több száz embernek, és derekasan kiveszi a részét a társadalom iránti kötelezettségek teljesítéséből. Beszélgetésünk folyamán az elnök sok mindent elmondott az 1800 hektáros efsz életéről, terveiről. Megtudom, hogy a növénytermesztés főképpen a vetőmagszaporításra irányul, az állattenyésztésben pedig szarvasmarha-, sertés- és baromfitenyésztéssel foglalkoznak. As utolsó öt évet tekintve kiderül, hogy a Járási átlagnál nagyobb eredményeket érnek el. Búzából például az utóbbi évek átlagos hozama 40—45 mázsa volt. A búzatermesztés a szövetkezet egyik fő feladata. Kiváló feltételekkel rendelkeznek a nagy hozamú szovjet búzafajták alkalmazására. Az idén négyszáz hektáron Auróra és Kaukaz fajtákat vetnek. Negyvenöt mázsán felüli hektárhozamokra számítanak, és 1975-ig előreláthatólag hektáronként elérik a negyvennyolc mázsa átlagos termést. A gazdaság egyik jelentős bevételi forrása a harminc hektáron termesztett paprika, amely hektáronként harmincöt—negyvenötezer korona értékű termést ad. összehasonlításul említsük meg, hogy a búzából hektáronként nyolc—tízezer korona értéket érnek el. Tejtermesztésben az egymilliókétszázezer literes eladási tervet a tagság szocialista kötelezettségvállalásban ötvenezer literrel megtetézte, és az eddigi eredmények alapján ígéretüket becsülettel teljesíteni fogják. A sertéstenyésztésben jelentős változást jelent majd a tíz szövetkezet összefogásával megvalósuló tízezres sertésfarm. A Jövőre induló vállalkozás egyik részvevője lesz a nemesócsal szövetkezet. A fejlődés további állomását Jelenti majd az agrokémiai központ felépítése a vegyszerekkel végzett munkák elvégzésére. Sok mindenről kellene még szólni a szövetkezet életével kapcsolatban, a nagy hasznot 1972. X. 4.