Új Szó, 1972. október (25. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-01 / 39. szám, Vasárnapi Új Szó

A niat antikommunizmus és revizionizmus taktikájának egyik célja annak bizonyítása, hogy a marxista—leninista tanítás elévült, mivel a társadalmi feltételek olyan mértékben megváltoztak, hogy ma már nem tud semmi újat mondani a jövőt illetően sem. Az antikommunisták a valósággal ellentétben azt állítják, hogy a marxizmus a XIX. század tipikus Ideológiai terméke. Szerintük a XX. századnak korszerű elméleteket kell keresnie, vagy jobban mondva egészen le kell mondania az ideológiáról, és csakis a realista, tudományos. pozitivista típusú gondolkodást kell magáévá tennie, amely megfelel a korszerű tudomány és technika igényeinek. Ezek az elméletek nem újak. Az ötvenes évek második felében újból terjeszteni kezdték, és a mai napig foglalkozik velük a kommunistaellenes irodalom. Választ kell adnunk arra a kérdésre, miért találkozunk az utóbbi időben különösen gyakran ezzel az elmélettel, kik terjesztik és mennyiben téves, tudománytalan, marxistaellenes. Az imperializmus lényege változatlan A negyvenes évek végén és az ötvenes évek elején kialakult a szocialista világrendszer. A világ erőviszonya a munkásosztály és a szocializmus javára megváltozott. Az imperializmus lényege azonban nem változott. Továbbra is világháború kirobbantására törekszik. Háborúval akarja bővíteni hatáskörét, háború által akar szert tenni nagyobb haszonra, ezzel akarja megoldani a kapitalista rendszer belső ellentmondásait és felszámolni a világszocializmust. Az osztályerőviszonyok megváltozása azonban korlátozza a burzsoázia reális lehetőségeit. Kénytelen együtt élni a szocialista világrendszerrel, és a két világrendszer együttélése keretében folytatja az osztályharcot. Ez a tény — a világ osztályerőviszonyának megváltozása — befolyásolja egész korszakunk jellegét. A mai korszak már nem a szükséges, a világimperializmus által előidézett háborúk korszaka, hanem a kapitalizmusból a szocializmusba való fokozatos átmenet korszaka. A mai korszak továbbra is a proletár forradalmak korszaka, de ezek a forradalmak nem kapcsolódnak öszsze szükségszerűen világháborúval (anélkül, hogy megszűnnék a háborús veszély). A kapitalizmus és a szocializmus békés együttélése minőségileg új helyzet elé állítja a két társadalmi rendszert a politikában, a gazdaságban és ideológiában is. Átértékelik stratégiájukat és taktikájuka*. Megváltoznak az osztályharc egyes mutatói. Az osztályharc azonban nem szűnik meg. tovább folytatódik. A békés együttélés előnyös a munkásosztály számára, de nem felel meg a világimperializmusnak. Lehetővé teszi óriási, belső energia fejlesztését. Ezt az energiát a felszabadult munka, a felszabadult munkásosztály és a dolgozó nép jelenti nálunk. Nagy mértékben fokozódik a munkatermelékenység, emelkedik a nép életszínvonala, kezdeményezése, amire a kapitalista világban még nem volt példa. A békés együttélés ugyanakkor aláássa az imperializmus gazdasági gyökereit, elmélyíti belső ellentmondásait. Látszólag meghosszabbítja a (kapitalizmus létét, de a valóságban annál mélyebben aláássa alapját és lényegét. A mai korszak jellemzője a tudományos-műszaki forradalom. A békés együttélés új történelmi lehetőséget teremt a komplex szocialista építésbe való bekapcsolódáshoz, meggyorsítja a fejlett szocialista és kommunista társadalom építését. A békés együttélés azt eredményezi, hogy a tudományos-műszaki forradalom fejlődése elmélyíti a kapitalista világ ellentmondásait, meggyorsítja a kapitalizmus megszüntetésének folyamatát, annak ellenére, hogy nem tagadhatjuk, ideiglenesen felélénkítheti a kapitalista gazdálkodást és megoldhat egyes kevésbé lényeges ellentmondásokat. A kommunista és munkásmozgalomnak le kellett vonnia a következtetéseket a mai korszak lényegének megváltozásából. A mozgalom harcot hirdetett saját soraiban azon erők ellen, melyek bármilyen oknál fogva nem vették tudomásul a mai korszak jellegének megváltozását. Ezzel függ össze az úgynevezett személyi kultusz bírálata is. Az adott helyzetet azonban kihasználták az osztályellenség és a mozgalmon belül kialakult különböző opportunista irányzatok. Erőteljesebb lett a nemzetközi revizionizmus, melyet az antikommunizmus sokoldalúan támogat. Az imperialisták fogcsikorgatva fogadták a békés együttélést, de nem henyéltek. Arra törekedtek, hogy a békés együttélésnek az imperialista tábor ellen irányuló élét a munkásmozgalom, a szocialista országok ellen fordítsák. Nem riadtak vissza attól, hogy kihasználják a mozgalom egyes, ideiglenes jelenségeit, mint pl. az ideológia lebecsülését, a liberalizmus, a prakticizmus és a szociáldemokratizmus megnyilvánulásait. Meg kell állapítanunk, hogy az osztályellenség minket megelőzve értette meg, hogy a békés együttélés viszonyai között fokozódik az osztályharc ideológiai formájának sajátos jelentősége. Ezzel egyidejűleg arra törekedett, hogy a küzdelmet a mi területünkre, a mi sorainkba helyezze át. Ehhez jelentősen hozzájárult a revizionizmus. Kihasználta az antikommunizmus és revizionizmus taktikájának széles skáláját. Ogy próbálta magyarázni a békés együttélést, mint nemzetközi osztályegyüttműködést, mint a Kelet és Nyugat fokozatos integrációját, mint az osztályharc fokozatos elhalását, mint a proletárforradalom megszűnését, az ideológiai harc és az egész ideológia megsemmisülését. A forradalmi marxizmus—leninizmust nemzetközi viszonylatban reformizmussal és szociáldemokratizmussal akarták helyettesíteni. Az antikommunisták és revizionisták azt akarták bebizonyítani, hogy a marxizmus elévült. A revizionisták nem fejezhetik ki nyíltan, hogy nem értenek egyet a marxizmussal. Kerülő utat választanak, amely aljasabb és tulajdonképpen veszélyesebb, mint a marxizmussal való nyílt szakítás. A marxizmust és leninizmust mesterségesen különválasztják. Elködösítik a marxizmus tartalmát és lényegét, a liberalizált burzsoá ideológiának megfelelően módosítják. A revizionisták „korszerűsítik" a marxizmust, hogy „megfeleljen a mai korszak követelményeinek." Elsősorban azonban mesterségesen szembeállítják a leninizmussal, valamint az úgynevezett sztálinizmussal és a neosztálinizmussal. Közös jelszavuk — a szovjetellenesség Törekvésük politikai lényege, hogy megosszák a munkásmozgalmat, s bebizonyítsák. hogy ma eláruljuk Marx és Lenin forradalmi hagyományait. Ugyanakkor politikailag is meg akarják bontani a mozgalmat, vagyis egymással szembe akarják állítani a nyugat-európai kommunista pártok ideológiai platformját a szocialista országok kommunista pártjainak platformjával, egymás ellen akarják uszítani Kelet-Európa szocialista országait és a Szovjetuniót, meg akarják bontani az európai és ázsiai szocialista országok egységét. Egységbontó tevékenységük jellemvonása az antiszovjetizmus. mint az antikommunizmus legrosszabb válfaja. Magatartásuk tulajdonképpen logikus. Az osztályellenség ugyanis jól tudja, hogy a Szovjetunió jelenti a világproletariátus és a világszocializmus élcsapatát. Ebből az a kötelesség hárul ránk. hogy a marxizmus—leninizmus forradalmi lényegét mint szemünk fényét védjük. A revizionisták nem értették meg a jelen történelmi besorolását. Az igaz, hogy a ma jellegének megváltozása bizonyos minőségi változást jelent a mozgalom, az osztályharc folyamatában és általában az egész történelemben. És ez azt jelenti, hogy az új korszak elvet minden régit, hogy vége az osztályharcnak és elítéljük a mozgalom múltját? Egyáltalán nem. így csak az osztályellenség gondolkodhat, vagy pedig azok, akik nem értették meg tanításunk lényegét. A revizionisták tagadják a történelem objektív törvényszerűségeit, a történelem belső, objektív dialektikáját. Ezáltal letérnek a marxizmus talajáról, és a burzsoá filozófia pozícióira helyezkednek. Míg a marxisták számára az elmélet a mozgás, a természet és a társadalom objektív törvényszerűségeinek visszatükröződését jelenti, a revizionisták a teóriát és a dialektikát a társadalmi valóság értékelése szubjektív eszközének tartják. A revizionisták nem úgy látják a valóságot, mint amilyen, hanem úgy, amilyennek ők szeretnék. A dogmatizmus [igazságtalanul) ezt veti az igazi marxisták szemére, de ugyanakkor maga a szubiektivizmus talajára kerül. A revizionisták nem tudják megérteni a történelem folyamatosságát. Az egyes történelmi szakaszokat saját elképzelésük és ízlésük szerint értékelik. Ideológiai fogalmaikban osztálypszichológiájuk tükröződik. Az opportunizmus időszakát nagyra értékelik, a következetes forradalmi időszakokat pedig túlzott' kollektivizmusnak, a személyes szabadságok elnyomásának nevezik. Az ötvenes és a hatvanas évek revizionistái az elmúlt időszakot Sztálin személye tulajdonságaival jellemezték, és nem úgy mint a munkásosztály osztályharcának korszakát a rendkívül bonyolult nemzetközi helyzetben, amikor az imperializmus egyik válfajaként a fasizmus harcolt a világ első szocialista országa ellen. Az új korszak az előző korszak folytatását jelenti. Az osztályharc története folyamatos, mivel az egyes korszakok is folyamatosan következnek egymás után. Mi a világ munkásosztálya történelmi küldetése megvalósításának szempontjából ítéljük meg az egyes korszakokat. A munkásosztály szakadatlan harcot folytat a a világburzsoáziával. Ez a harc nem folyik zárt körben, amint annak idején Kautsky állította. Ennek a harcnak távlatai vannak. A harc nagyon nehéz, de a munkásosztály az egyik sikerből a másikba vezeti. Ez a harc mindig történelmileg meghatározott korszakban folyik, s jellemzői a világburzsoázia és a világproletariátus közti erőviszonyok. A revizionisták az egyes korszakok jellegét nem értékelik osztályszempontból. A korszakok kritériumának a jellemző termelőeszközt, a kultúra jellegét, vagy pedig a politikai szabadságok típusát tekintik. Ez azonban nem megfelelő mérce, a revizionisták az egyes jelenségeket felcserélik a lényeggel. Ezáltal elferdítik az egyes korszakok tartalmát, időbeli határait és folyamatosságát. A marxizmus—leninizmus érvényű A proletariátus történelmi szerepe továbbra is valóság. Érvényes a marxizmus—leninizmus tanítása, amely választ ad a társadalom, a kapitalista és a szocialista társadalom objektív törvényszerűségeire, választ ad arra a kérdésre, milyen szerepet tölt be a munkásosztály a kapitalizmusban, a szocializmusban, megmutatja, hogyan kell legyőzni a kapitalista társadalmat, választ ad a szocializmus és a kommunizmus általános törvényszerűségeire vonatkozó kérdésre, s megmutatja a szocializmus és a kommunizmus gyakorlati felépítésének útját. A társadalom objektív törvényszerűségei nem változtak, és így változatlanul érvényes a marxizmus—leninizmus is. Nem változtak a proletárforradalmak, és az osztályharc törvényei sem. Ezért továbbra is érvényes a marxizmus—leninizmus. Továbbra Is érvényesek a szocializmus kritériumai és általános törvényszerűségei, melyeket a leninizmus határozott meg oly meggyőzően. így tehát teljesen indokolatlan az az állítás, hogy a marxizmus már a múlté. A revizionisták általánosságban a mozgalom fejlődését a dogmatizmus és a sztálinizmus megnyilvánulásának tartották. Szerintük ennek a dogmatizmusnak felelt meg az elmélet is, amely sematizmusa és általánossága miatt nem tudta felismerni az új tényeket. Az új korszak kezdetével a történelem porondján természetesen felmerültek új tények Is. Ezek azonban a folytatódó osztályharc és a munkásosztály történelmi szerepe megvalósításának részel. A történelem általános törvényszerűségei közé tartoznak, nem állnak ellentétben a történelem objektív logikájával és ezért csakis a marxizmus—leninizmus alapján magyarázhatók. A revizionisták tagadják a történelem általános törvényszerűségeinek objektív érvényességét, és ezért vetették el lényegében a dialektikus és történelmi materializmust is. Helyette konkrét, újhegelí vagy pozitivista dialektikát javasoltak. Ezzel azonban nem segítik a mozgalmat az új feladatok megoldásában, hanem ideológiai bonyodalmakat idéznek elő, és burzsoá ideológiát, burzsoá módszertant visznek be a mozgalomba. Így pl. a revizionista Garaudy, a szocializmus nagy fordulatáról beszél, amely elsősorban a tudományosműszaki forradalom megjelenésével függ össze. Garaudy nem érti meg, hogy a tudományos-műszaki forradalom mozgósítja a termelőerőket, meggyorsítja a társadalmi mozgást, erős eszköz az osztályok kezében, de nem változtatja meg a termelőerőkre, a termelési viszonyokra vonatkozó tanítást, az osztályokra és az osztályharcra, a munkásosztály történelmi szerepére és a szocialista forradalomra vonatkozó tanítást. Az osztályerők új erőviszonya megkönnyíti a munkásosztály számára a történelem objektív törvényszerűségeinek kihasználását. A tudományosműszaki forradalom meggyorsítja a történelmi fejlődést a világszocializmus és a világkommunizmus felé vezető úton, de mit sem változtat a történelmi fejlődés törvényszerűségein. Nagyon időszerű a marxizmus—leninizmus alkotó elsajátítása és érvényesítése az osztályharc forradalmi gyakorlatában, a szocializmus és a kommunizmus építésének forradalmi gyakorlatában, de nem szabad kétségbe vonni örök érvényességét. - Jellemző, hogy mindazok, akik kétségbe vonják a marxizmus—leninizmus érvényességét, a mozgalom és a szocializmus szükségletei szerint módosított burzsoá ideológiákban keresik a kiutat. Ez közvetett bizonyítéka annak, hogy az ideológiában nem létezik harmadik út. Nincs más választás: vagy hívei maradunk a marxizmus—leninizmusnak, vagy a burzsoá Ideológia útját járjuk. Az úgynevezett megjavított marxizmus a valóságban nem más, mint rafináltan megváltoztatott burzsoá ideológia, marxista frazeológiába öltözve. A külső aranycsíllogás azonban nem tudja eltartani a belső szellemi csődöt. Ezért üdvözlünk minden olyan elméleti munkát, amely meggyőzően védelmezi a marxizmust, és olyan örök érvényű tanításának tartja, amely megmutatja az utat az egész nemzetközi munkásmozgalomnak és a világ összes dolgozójának. LADISLAV TOMÁŠEK és JAROSLAV KOftlNEK