Új Szó, 1972. szeptember (25. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-10 / 36. szám, Vasárnapi Új Szó

A csehszlovákiai magyar újságírók többsége még tíz-tizenkét évvel ezelőtt is úgy nyitott be a könyv­tárakba, hogy kíváncsisága alig terjedt túl azon az elemi tájékozódási-tájékoz­tatási igényen, amely szerint időről idő­re a könyvtárosok ... többnyire átlagos színvonalú gyakorlatából, a kötetek számából, a könyvek forgalmából, no meg a hazai magyar irodalom iránt megnyilvánult érdeklődésből próbált valamiféle szintézist alkotni, miközben — szeszélyes módon — hol indokolat­lanul derűs, hol pedig érthetetlenül csüggesztő képet festegetett a köl- csönkönyvtárak helyzetéről, s a köz- művelődésben betöltött szerepéről. Töb­bek között e sorok írója is könnyen fellelkesült akkoriban valamely vidéki könyvtár néhány ezer magyar könyve láttán, abban a naiv hitben, hogy már puszta létezésük is szavatolhatja a szellemi műveltség terjedését. Persze ma már nem lehet olyan könnyedséggel becsléseket végezni a hazai könyvkultúra állapotáról, mint amikor az az egykori újságírói sztereo­típiák szerint magától értetődő dolog volt. Nemcsak azért, mert a felgyor­sult civilizációs fejlődés a könyvterme­lést is jelentékenyen megnövelte, ha­nem inkább azért, mert a könyvajánlás és az olvasás minőségi összefüggései is másképp jelentkeznek már, arról nem is szólva, hogy a viszonyítás mér­tékei egyre ellenőrizhetetlenebbé vál­nak. Hiszen ki tudná manapság elég érzékenyen követni, hogy kinek, meny­nyi s milyen fajta könyvre van leg­inkább szüksége, milyen úton jut hoz­zájuk, és ki mennyit, s miféle köny­veket olvas? Az UNESCO utolsó köz­gyűlése az Idei évet „Könyvet minden­ki kezébe!“ jelszóval nemzetközi könyvévvé nyilvánította, majd ezt kö­vetően az írók, a könyvkiadók, a könyv­tárosok és a könyvkereskedők tekin­télyes nemzetközi szervezeteinek kép­viselői megszövegezték a Könyv Alap­okmányát is. Nálunk sem lehet fonto­sabb törekvése a könyvkiadásnak és a könyvterjesztésnek, mint hogy korsze­rű könyvkiadással, nagy választékot kínáló könyvárusítással, színvonalas könyvpropagandával és a könyvtári há­lózat fejlesztésével az emberek termé­szetes igényévé tegyék az olvasást. Tanulságos vizsgálódásra nyújtott le­hetőséget egy minapi látogatásom a LučenecI (Losonc) Járási Népkönyvtár­ban. A nyári szabadságidényben, ami­kor az esős napokkal váltakozó káni­kula elől a járási tisztségviselők jó része is fürdőhelyekre vonult, örülhet­tem, hogy a könyvtár igazgatóhelyet­tesével, Ferencz Ferdinánddal elbeszél­gethettem, és segítségével némiképp át­tekinthettem a könyvtár helyzetét. Körülbelül tizenkét éve könyvtáros, s még régebbi idő óta, szinte Ifjúságá­tól kezdve literátus ember. Az ilyen esetekben szokásos felfokozások nél­kül kell annak neveznem, mert könyv­tárosi működésén felül irodalmi szer­vező munkássága már jóval meghalad­ja a lokális kereteket. Csupán a jelen­tékenyebb megmozdulásokat említve, néhányadmagával (a nemrég elhunyt Szabó Gyula festőművész értő és lel­kes támogatásával) a közelmúltban Is olyan országos Jelentőségű ünnepségek inspirálója, előkészítője, szövegírója, előadója, közreműködő tolmácsa volt, mint amilyenek a Madách-centenárium, a Kármán-emlékünnepség, valamint egy-egy értékes Bartók-, Madách-, Kár- mán-est voltak. Ezenkívül több mint tucatnyi író-olvasó találkozó (egyebek között Andrej Plávka, Ján Poničan, Ján Smrek, Csanda Sándor stb. munkássá­gát bemutató szerzői est), néhány, Ma­dách, Mikszáth, Timrava szülőhelyeire tett irodalmi kirándulás, számtalan év­fordulós ünnepély, népművelői nyilvá­nos beszélgetés, könyvtári-olvasómoz­galmi műsoros délután aktív szervező­je és előadója volt, aki a fentebb so­rolt akciók színvonalas megrendezése érdekében széles körű kapcsolatokat teremtett, s fáradhatatlanul levelezett hazai és magyarországi vezető kulturá­lis szervekkel, akadémiákkal, egyete­mekkel, irodalmi intézményekkel, mú­zeumokkal Is. Mint a CSEMADOK JB El­nökségének tagja, a Kármán Kör tit­kára, valamint a könyvtár mellett lét­rehozott, s működését 1965-ben sajná­latos módon beszüntetett szlovák—ma­gyar irodalmi kör magyar szekciójának vezetője (amelynek tagsága egyébként a CSEMADOK jb egykori Irodalmi kö­réből verbuválódott) a Madách-mú- zeum, a Kármán József szülőházát je­lölő emléktábla, a Magyar Tanácsköz­társaság hadserege Ipoly menti harcai­ra és a Szlovák Nemzeti Felkelésben részt vett Nógrádi Sándor vezette par­tizánalakulat Abroncsos-pusztai véres ütközetére emlékeztető hősi emlékmű­vek felállítása, szintúgy Ráday Pál sír­boltja, éppen folyamatban levő restau­rálása körül Is említésre méltó tényke­dést fejtett ki. Jó ideje nem jártam már ott, s azóta gazdag könyvtárat épített, az akkori reprezentációját tekintve is inkább korszerűen, tetszetősen berendezett vá­rosi kölcsönkönyvtárnak, mintsem egy járás igényeit is kielégítő népkönyvtár­nak vehető intézményben. A zsúfolásig tömött könyvállványok sajátságos labi­rintus-rendszerében járva, s a közöt­tük elmerülten böngészgető olvasók jö­vés-menését nézegetve, ahol a felhal­mozott könyvek konzisztens tömegét én inkább csak szemmel győztem simogat­ni, kezdtem igazán felfogni, hogy mennyit ér a vitathatatlanul szűkö­sebb lehetőségeket kínáló vidéki kör­nyezetben az olyasfajta kultúrmisszió, amilyent Ferencz Ferdinánd is végez. Azt viszont már csak valamivel később értettem meg, hogy legalább annyi gondot és sürgető problémát jelent a könyvek hatásos látványt nyújtó töme­ge, mint amennyire a szellemi gyönyö­rűség foirása. Mindezt meggyőző részletességgel le­írni nem lenne könnyű -dolog, számok­kal érzékeltetni is csupán távolabbról lehetséges. Ám azért nézzünk néhány adatszerű tényt, amelyekkel a könyv­tár igazgatóhelyettese ismertetett meg beszélgetésünk során. A járási nép­könyvtár 1956—57-ben kezdte működé­sét, egy kb. 12 000 kötetes városi könyvtár könyvállományával. Amikor Ferencz Ferdinánd könyvtárosi műkö­dését kezdte (azt követően igazgató- helyettes lett, sőt rövidebb ideig volt igazgató isj, az egész könyvállomány már 20 000, s ebből a magyar köny­vek száma hozzávetőlegesen 2000—2500 lehetett, amely azóta mintegy százezer­re gyarapodott — beleszámítva a 23 000—27 000 kötet között mozgó ma­gyar nyelvű könyvállományt s az idő­közben leírásra került példányokat is. Az 1971. július 1-1» Hl. december 31-1 leltári állapot és statisztika szerint a járási népkönyvtár, valamint az igaz­gatása alá tartozó 86 városi, községi, ill. fiókkönyvtár 210 517 kölcsönzési ál­lományba helyezett kötettel rendelke­zik, ebből a járási népkönyvtáré 72 384 kötet, amelyben a 23 000 s valahány magyar nyelvű könyv is bennfoglalta­tlk. A 95 500 lakosú járásban 11620 a könyvtári olvasók száma, amelyből 3993 a járási népkönyvtár olvasója. A járás valamennyi népkönyvtárából 216 029, ebből a járási népkönyvtárra esően 99 616 kötetet kölcsönöztek ki, s esze­rint a járás egy lakosára 2,26, egy könyvtári tagjára 18,59, a város egy lakosára pedig 5,1, valamint egy könyvtári tagjára 25,00 kikölcsönzött könyv jutott. A főbb csoportosítás sze­rint a járás valamennyi népkönyvtárá­ban a politikai és a szaktudományi irodalom 67 676, ebből a járási nép­könyvtárban 23 410, a szépirodalom 97 740, ill. 35 093, s az Ifjúsági Iroda­lom 45101, ill. 13 881 kötete található meg. A fenti sorrendhez híven a poli­tikai és a szaktudományi irodalomból a járás valamennyi népkönyvtárában 28 515, ebből a járási népkönyvtárban 15 254, a szépirodalomból 102 319, ill. 55 894, az ifjúsági irodalomból pedig 85 195, ill. 28 468 kötetet kölcsönöztek. A népkönyvtári hálózat munkájára nézve jellemző lehet még, hogy az em­lített 86 községi népkönyvtár közül csak mintegy 52 rendelkezik önálló működésre berendezett s viszonylag megfelelő helyiséggel, nemkülönben, hogy a járás könyvtárosai közül mind­össze húsz-huszonkettő a hivatásos könyvtáros (azokból is tizenkettőt ma­ga a járási népkönyvtár foglalkoztat), a többiek tiszteletbeli megbízatás alapján, díjtalanul, társadalmi tevé­kenység formájában végzik munkáju­kat. Általában elmondható, hogy a községi könyvtárak működésének szín­vonalát a helyi körülmények szabják meg, fejlesztésük is a nemzeti bizottsá­gok helyi tanácsainak gondoskodásától függ, amely finanszírozója, s egyben úgyszólván egyedüli irányító szerve a falusi könyvtáraknak. Ám, a nem ki­mondottan optimális viszonyok ellené­re s a fentebb már vázolt eredményen túlmenően, elismerésre méltó népmű­velési tevékenységet is kifejtenek, hi­szen csak a múlt évben 21 szakirodal­mi vitát, 35 irodalmi estet, író-olvasó találkozót, könyvvitát, 68 ifjúsági iro­dalmi matinét, valamint 231 politikai, szépirodalmi, művészeti kiállítást ren­deztek, jóllehet ezeknek egy tekinté­Ferencz Ferdinánd, a könyvtár igazgatóhelyettese. Könyvtári hangulatkép. Amikor ez a néhány év előtti felvétel készült, még bö'ven volt hely az adminisztrációs munkák végzésére is. lyes része a járási népkönyvtár ren­dezésében zajlott le. Nem tudom, mennyire lehetnek a köz­művelődés szintjelzői ezek az adatok, mert ebbe a kategóriába szükségsze­rűen oda kellene sorolni olyan műve­lődési tényezőket is, mint aminőket manapság a sajtó, a rádió, a televí­zió s a magánkönyvtárak jelentenek. S mert éppen a rádió és a televízió tömegkommunikációs szerepét lehetet­len még akár csak hozzávetőlegesen is felmérni, egyre izgatőbban vetőd­nek fel az alternatívák: a könyvolva­sást kiegészítőén vagy csökkentőén (esetleg teljesen kizáróan), tehát a könyvkultúra mellett vagy ellenében fejtik-e ki tömeges befolyásoló hatásu­kat, s milyen proporciókban érvénye­sül ez a kétségtelen hatás az egyének, az egyes szociális rétegek, a társadal­mi csoportok esetében? Mindazáltal in- telemszerűen rajzolódik ki máris a technikai eszközökkel mind nagyobb mértékben adaptált kultúrájú társadal­munk elé egy alapvető művelődéspo­litikai igény: ha nem akarunk vesze­delmes aránytévesztésekhez jutni, csak a könyv-rádiő-televízió egymásmellet- tiségében, egészséges korrelációjukban képzelhető el a velük való élés —, mert a könyvre, mint az emberi mű­velődés hagyományos eszközére, min­dig szükségünk lesz. A roskadásig terhelt regálok között járva, amelyek egyébként alapos stati­kai megterhelést is jelentenek az épü­let belső szerkezetére, azt latolgattam, majd meg is kérdeztem, hogy mennyi­re tudja majd betölteni hivatását a könyvtár — a jövőre nézve. Azonfelül, hogy változatos, érdekes, igényes a könyvanyaga — ami különben szem­mel is látható volt —, így tudtam meg a körülötte szállongó gondokat is. Már­is szűk, a bővítéséhez pedig éppenség­gel nem adottak a lehetőségek. A vá­rosban kiterjedt építkezések folynak, s a városrendezési és -fejlesztési prog­ram keretében rövidesen lebontják a könyvtár mostani épületét is. Van egy, a következő ötéves tervidőszakra szóló távlati terv, amely szerint a város egy térséges helyén, a Lenin utcában majdan felépülő járási kultúrpalotá­ban helyeznék el, különböző művelő­dési intézmények és egy panoramati- kus mozi társaságában. Az SZSZK Mű­velődésügyi Minisztériuma erre a cél­ra 25 millió koronát szavazott meg sa­ját költségvetéséből, s már két évvel ezelőtt elkészültek az intézmény tervei is, azonban az egyetlen számításba ve­hető építővállalat, a košicei Kohóépítő Vállalat, a bontáshoz meg az egyéb előkészítő munkálatokhoz szükséges kapacitás hiánya miatt egyelőre nem tudja megkezdeni az építést. Azonban addig is megfelelő körülményeket kel­lene biztosítani a könyvtár működésé­hez. Jelenleg csak nagy nehézségek közepette, szinte az egész könyvállo­mányt afféle önkiszolgáló rendszerű, szabadpolcos könyvkölcsönzésre bocsát­va tudnak dolgozni, mert egyhelyütt van a kölcsönző, az olvasóterem, a szabadpolcos kölcsönző és a raktár. Pedig az igazgatók gyakori cserélődése, valamint komolyabb formájú módszer« tani segítség híján is (az utóbbi évek­ben — a Jnb művelődésügyi osztályát kivéve — felettes szerveiktől alig-allg kaptak Irányítást és módszertani támo­gatást) az egész járás területére kiter­jedő komplex felmérés alapján, az ETO-rendszerű (nemzetközi egységes tizedes osztályozás) katalogizálás beve­zetésével, a könyvállomány szüntelen gyarapításával a továbbfejlődés irányá­ban haladnak. Hogy ehhez mérten lesz-e módjuk terjeszkedni Is — egye­lőre nyitott kérdés. A járási pártbizott­ság, a jnb, a vnb — amelynek amúgy is nagy gondokat okoznak a város nö­vekedési nehézségei — ez idő szerint még keresi a könyvtár optimális elhe­lyezési lehetőségeit. Legelfogadhatóbb elgondolásnak az látszik, ha átmeneti­leg a mindig Is kulturális célokat szol­gált Vigadó épületében kapna helyet. Kissé ugyan visszásán hat, hogy alsó traktusában egy vendéglő üzemel — azonban talán annak az áthelyezésére is akadna valamilyen megoldás. Az ügy elrendezése, ha mégoly ne­héz lesz Is, sürgető, hiszen a járás művelődési életében — csakúgy, mint bárhol másutt — még belátható ideig az lesz az alapkérdés, hogy jut-e meg­felelő mennyiségű és kellő választék­ban bővelkedő könyv mindenki kezébe, mert a tudományos-műszaki forrada­lom, társadalmunk mélyreható szerke­zeti átalakulása s oktatási rendszerünk szüntelen bővülése az emberek többsé­ge elé a magasabb fokú tanulmányok, a politikai és a szakmai továbbképzés s az egyéni művelődés — tehát a minden eddiginél nagyobb arányú ol­vasás Igényét támasztja. MIKUS SÁNDOR EGY KÖNYVTÁR GONDJAI - A KÖNYV EVESEN

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom