Új Szó, 1972. szeptember (25. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-24 / 38. szám, Vasárnapi Új Szó
P etőfi Sándor neve korán került Metternich herceg titkos irattárába. Mindössze huszonegy éves volt, akikor felfigyeltek rá: a szörnyű, kínlódásokkal teli debreceni tél után hóna alá csapva verseit felkeresi Vörösmarty Mihályt, akinek javaslatára a Nemzeti Kör támogatást nyújt elsó kötete megjelenéséhez. Ekkor még csak 1844-et írtak, és ezekben a jelentésekben még nem annyira Petőfi volt fontos, hanem a Szózat költője. Petőfi ekkor még népdallá lett verseit írja, de a Versek-et csupán néhány hónap választja el a Helység kalapácsa megjelenésétől.* A mai Astória szálló helyén állt épületben ebben az időben írja a János vitézt. A bécsi titkosszolgálat igen jól működött. A nagyhatalmú, reakciós politikus tűzzel-vassal a Habsburg birodalmat szolgálta, és nemcsak a cenzúrát használta fel, hogy minden reformtörekvést csírájában fojtson el, hanem megszervezte a spiclik, a besúgók, a kémek hálózatát, akik pontosan szállították Bécs- be az ország népeinek mozgolódásáról szerzett híreiket. Petőfi bécsi dossziéja eperjesi—késmárki útja után kezd vastagodni. A Felhők című kötetről azt írják a császárvárosba, hogy „szertelen“ költő műve. 1845- ben írja A hazáról, Isten csodája, A nép című verseit, és az utóbbiakban már leírja: „Haza csak ott van, hol jog is van, S a népnek nincs joga..." 1846-ban születik A bilincs, a Véres napokról álmodom, majd az Egy gondolat bánt engemet... Ez az az esztendő, amelyben „politikailag tudatlannak“, „műveletlenének tartják. A birodalom rendőrminisztere utasítja a pesti rendőrfőnököt, hogy éberen figyelje, mert „a volt közkatona szidalmakat terjeszt a monarchia ellen“ és „a fennálló rend ellen törekszik“. A posta főnök ezután felbontja a költő leveleit. 1848 márciusának végén, a forradalom első mámoros heteiben írta A királyokhoz című költeményt, amelynek visszatérő verssoraiban ezt olvashatjuk: „Nincsen többé szeretett király“. Bár gyorsan megszületik a hatástalan ellenvers, Honfi Szózat cím alatt {Mező Dániel politikai ügynök műve), a király V. Ferdinánd legfelsőbb elhatározásával hívta fel a nádort és a pesti helytartót, hogy vonják felelősségre a birodalom megdöntésére törekvő Petőfit. A március 15-én kitört forradalom azonban megvédte költőjét, a „veszedelmes személy“ kicsúszott a bécsi rendőrminisztérium hatásköréből. Ekkor születnek legismertebb versei, a Nemzeti dal, az A Windischgiätz-féle személyleírásos körözőlevél, amelyet a herceg 1849. január S-i pesti bevonulása után adott ki, s 1849. márciusában, Erdélyben kézbesítették ki Petőfinek. (Fordítását és a költő bosz- szús megjegyzéseit lásd a szövegrészben!) ban a költő neve „Petőfy“-ként van feltüntetve, nagyjából megismétli a Windischgrätz körözőlevél tévedéseit, azzal az eltéréssel, hogy harmincévesnek jelölték meg életkorát, és az utolsó megjegyzés: „Nyakravaló nélkül jár“. Még ebben a hónapban a főállamügyész újra lefoglalja a Petőfi-házaspár vagyonát,' és érdemes megjegyezni, hogy előbb az özvegyét, aztán a költőét. A rémuralom korszaka ez. Senki sem érezheti magát biztonságban, szaporodnak a halálos ítéletek. Petőfi kézrekerítése ügyében négy évig tartott a bizonytalanság, és úgy látszik, hogy a helytartó- tanács magyarországi szervei egymástól függetlenül másképp ítélték meg a helyzetet. Pedig a Krizbay Miklós által szerkesztett Szabadság című napilap — amely 1849. augusztus 1—14. között a szabadság- harc utolsó, legválságosabb időszakában lelkesített, és mindössze tizenkét száma jelent meg — egyik számában „Bem altábornagy keddi csatájáról“ ad hírt eképpen: „Hős vezérünk maga is szinte áldozata lön túlmerész vállalatának, míg koszorús nép- költőnk, P. S. — a hír szerint — elveszett.“ Ez az első nyomtatott hír a költő hősi haláláról. Petőfi kézrekerítése ügyében azonban a nyomozás tovább folyik. Az 1850-es évben nem történik e szempontból említésre méltó esemény. 1851. február 9-i kelettel a nagyváradi cs. és klr. főispán ad ki körözvényt Petőfi Sándor ellen, amely szerint... „egy idő óta Ausztria jövője felett gúnyiratok és versezetek jöttek forgalomba s ezeknek egyikét gyanítólag Petőfi szerkesztő..." A főispán felkéri a megyét, hogy „... az érdekelt gúnyiratok szerkesztőit és terjesztőit hatósága területén kifürkészni igyekezzen ....“ Különös, hogy ugyanezen a napon adták ki a pesti cs. és kir. törvényszék Jelentését, amelyben a pesti kerületi főtörvényszéknek szánt információ szerint „Petőfi Sándor ügyében nincs semmiféle vádeljárás folyamatban “ / A kutató kissé értetlenül áll ennek a levélnek vizsgálatánál. Vajon az osztrák igazgatás alatt álló törvényszék elnéző volt Petőfi iránt? Aligha tételezhetjük fel. Könnyebb azt hinni, hogy valamit tudA BÉCSI PETŐ FI-DOS SZIh „Egy gondolat bánt engemet...“ Akasszátok fel a királyokat, A király és a hóhér, Mit nem beszél ez a német, a Respublika és a Forradalom, Amikor Windischgratz herceg 1849. Január 5-én bevonul Pestre, első intézkedései közé tartozik, hogy gótbetűs körözőlevelet ad ki a költő ellen, Mukits János „kir. ügyész pedig siet lefoglalni Pesten fellelhető vagyonát. Petőfi éppen ezen a napon Kossuth parancsára futárként érkezik Bemhez, és ott nyomják kezébe a nyomtatványt, amely életében először sejteti vele, hogy „a dinasztia ellensége“ és „különösen nagyhatású lázító“, akit mindenáron el kell fogni és példásan meg kell büntetni. A Honvéd című kolozsvári lap február 5-i száma meg is írja: „Petőfi Sándor maga is olvasta német személyes leírását, képzelhetni, milyen jókedvet csinált neki ...“ A körözőlevél szószerint fordításban így hangzik: „Petőfi Sándor személyleírása. Kora 36 év. Születési hely Erdély. Családi állapot nős. Vallása református. Beszél németül, magyarul, oláhul. Foglalkozása és jelleme azelőtt költő. Testalkat kicsi, sovány, Arca sovány. Arcszfn barnás. Homlok magas. Haj fekete. Orr széles. Száj arányos. Fogai jók. Áll kissé hegyes. Szakáll bajúsz. Különös ismertetőjel kihajtott ingnyakkal jár. Öltözék német divat szerint.“ Aki kicsit is ismeri Petőfi életét, rögtön észreveszi, hogy tele van tévedéssel. Nem volt harmichat éves, nem volt református, nem született Erdélyben, nem beszélt románul. Ami pedig foglalkozását Illeti, nagyon is költő volt, a legnagyszerűbbek közül való, akit elsősorban versei tettek halhatatlanná. Petőfi nem késlekedett a válasszal, benyomásait azon nyomban a körözőlevél alján rögzítette, amely így hangzik: * , „E személyes írásomat, amelyet Windischgratz küldött Pestről Szebenbe, Szászsebesen kaptam meg a postán 1849. februáriusban, midőn e várost elfoglaltuk. Sok hiba van benne, úgy látszik a külsőségeket arcképemről vették, a többit úgy gondolom- formán írták. Hogy tíz esztendővel öregebbnek tettek, hogy azt mondták „früher Dichter“ s a többi hazugságok és ostobaságok nem bántottak, de azon az egyen szörnyen bosszankodtam, hogy engem a német divat szerint öltöztettek, engem, ki teljes világéletemben magyar ruhában jártam. Petőfi Sándor.“ E személylelrás alighanem több nyelven készült, román»« nyelvű változatát Cralovában találták meg. A román változat szerint Petőfi ruházata: európai, különben a fogalmazó rendőrhivatalnok megismétli az előző tévedéseit 1849-ben a történelem malma gyorsan őrölt Pesten és Budán. Windischgrätz herceget május 21-én kiverték Budáról, helyébe a bresciai hiéna, Haynau táborszernagy lépett, és újjászervezett hadseregével megindult Pest felé. Július 31-én bekövetkezett a segesvári csatavesztés, és Petőfi halála a fehéregyházi határban. Szeptember új helyzetet teremt. Haynau Intézkedései nyomán megtelnek a börtönök. A budapesti és más levéltárakban féltő gonddal őrzik a kor jellemző írásait, a rendőri körözőleveleket. A személyleírásokat az Armee Commando für Ungarn und Siebenbürgen Poližel Section készítette azokról a személyekről, akik „felségárulással és fegyveres felkelésben való részvétellel“ vádolhatók. A névsorA kassai rendőrség Petőfit keresi. A kassai katonai kerület parancsnoka bizalmasan jelenti a magyarországi kormányzóságnak, hogy „Petőfy Sándornak még nem sikerült nyomára bukkanni, de a kassai rendőrigazgatóság szerint valószínűleg ott járt.“ hattak a költő haláláról. Talán éppen a Szabadság híradása nyomán? Az Országos Levéltárban őrzött okirat szerzője semmit sem árul el a levél forrását illetően. Egy újabb esztendővel később, 1852. január 13-án a kassai kerület parancsnoka jelenti a magyaror- szági kormányzóságnak, hogy Petőfi Sándornak még nem sikerült nyomára bukkanni, de a kassai rendőrigazgatóság szerint a múlt nyáron „valószinűleg ott járt... “ * Minthogy a kormányzat szerette volna már lezárni az ügyet (az elérhető több ezer vádlottat ugyanis ekkorra már a bíróságok elé állították és elítélték), 1853. július 29-én új, titkos rendőrségi és csendőrségi akció indult Petőfi Sándor hollétének megállapítására. A magyarországi kormányzóság körrende- letet adott ki a rendőrigazgatóságokhoz és a csendőr ezredparancsnokságokhoz Petőfi Sándor ellen, aki a hírek szerint él és „állítólag“ Pest megyében tartózkodik. Október 13-án Jelenti a 6. csendőrezred parancsnoka, hogy a kézrekerítésre indított akció eredménytelen volt. A pesti rendőrigazgató, aki Protmann névre hallgatott, végre nagy halat fogott. Jelentése szerint Szántóffy Antal pesti belvárosi plébános működött közre azon az esküvőn, amelyet Petőfiné Szendrey Júlia Horváth Árpád egyetemi tanárral 1850. júliusában kötött. A titkos Iratok szerint a pap arra hivatkozott, hogy von Heydte — ekkor már ezredes — látta a költő holttestét. A vizsgálat Scitovszky hercegprímásig Is eljutott, aki megvédte papját, arra az álláspontra helyezkedett, hogy Szendrey Júlia újonnan kötött házassága „morálisan érvényes“. Protmann jelentése végre a megoldáshoz segítette Alexander Bach rendőrminiszter kopóit: August von Heydte báró, ezredes 1854. január 12-én a katonai és polgári kormányzatnak jelentette, hogy 1849. július 31-én, a segesvári csata után látott egy holttestet, amely minden bizonnyal a Bem adjutánsaként működött Petőfi Sándor holtteste volt. A síron túli üldözés tehát 1854-ben zárult le, bár a nyomozó apparátusról még koránt sincs teljes képünk. Bécsi irattárakban kellene kutatni, vajon miképp kapcsolódtak be a hamburgi, a londoni, a párizsi, s főleg a konstantinápolyi osztrák követségek, valamint mit jelentettek az emigránsok közé befurakodott ügynökök. Évekig még azt is feltételezték, hogy a költő velük tart valamilyen távoli ország felé. Nyomozott utána a Muraközben Jellasics is. Heydte ezredes vallomásával és a költő özvegyének házasságkötésével bezárult Petőfi rendőri dosz- sziéja. Tudomásul vették, hogy a költő „nem bosszulta meg“ hőn szeretett feleségének hűtlenségét, és nem is tért vissza családjához. A bécsi kormány elegendő bizonyosságot vélt szerezni arról, hogy a „veszedelmes költő“ már nem hozhat több bajt a Habsburg-dinasztiára, és igaza lesz Haynau- nak, aki szerint „Magyarországon száz évig nem lesz forradalom ... “ SZÜTS ISTVÁN 1972. IX. 24.
