Új Szó, 1972. szeptember (25. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-24 / 38. szám, Vasárnapi Új Szó
1972 IX. 24. Megérdemelné Eltűnt Dunajská Streda (Dunaszerdahely) „lefutó“ utcája. így hívták a város lakosai a Vámbéry Ármin utcát, melyet lebontottak. Nincs ez ellen senkinek semmi kifogása, hiszen csupa öreg épületekből állt. Félő azonban, hogy eltűnik az utca nevét viselő tábla is, melyre a híres orientalista neve van felírva. Ezért pedig kár lenne, hiszen ha nem is ebben a városban született, de élete elválaszthatatlanul összeforrt vele. Méltán megérdemelné, hogy utcát nevezzenek el róla! Méri Mihály A télre gondolva Nagy munkalendülettel silóznak a Salai (Vágsely- lyeI Efsz-ben. Az esős időjárás kedvez a kukoricának. Silókukoricából mintegy 390 vagonnal készítenek télre, cukorrépafejekből 240 vagonnal, répaszeletből pedig 240 vagonnal. Már kazlakba raktak mintegy 110 vagon lóherét. A télre gondolva, a szarvas- marhák számára is biztosították a száraz takarmányt. Előzetes számítások szerint a télen legalább 1—2 kg abrak jut majd egy-egy szarvasmarhára naponként. Hankó József Pszkajler Piroska Spevár Ilona Háromszéki Károly Lelkes lapterjesztők A Nové Zámky-i (ÉrsekújvárJ járásban a járási párt- bizottság mellett működő sajtóbizottság és a Postai Hírlapszolgálat dolgozói arra törekednek, hogy minden család asztalára kerüljön legalább egy politikai napilap, így járásukban a napilapokból átlag 27 700 példány jut az olvasókhoz. A sajtőnap ugyan nem pirosbetűs ünnepnap, de ebből az alkalomból illő a lapterjesztőknek is köszönetét mondani. Különösen azoknak, akik lelkes, odaadó munkát végeznek az újságárúsító üzletekben. Ezek közé tartoznak Spevár Ilona és Cimbalík Erzsébet, akik Nové Zámky-ban (Érsekújvár) naponta több mint 1000 példányt adnak ©l a napilapokból. Štúrovóban (Párkány) Háromszéki Károly, aki naponta 600 példányt ad el, valamint Pszkajler Piroska és Vargáné, akik 500—500 példányt adnak el a vásárlóknak. Búkor József Híres gyógyintézet A Lubochňai endokrinológiai intézetben a cukor-, pajzsmirigy-, idegbetegségekben szenvedőket részesítik gyógykezelésben. Az orvosságok, a jó bánásmód, az előírt diéta pontos betartása mellett a legtöbb esetben elérik a kívánt eredményt. A páciensek hazatérésük után nemcsak az intézetre, de a falut körülvevő gyönyörű fenyvesekre és a hegyek oldalán csörgedező patakokra is szívesen gondolnak vissza. Kontár Gyula Bizonyára Az év elejétől augusztus végéig több mint huszonhét millió liter tejet, több mint 9 millió kilogramm húst (sertés-, borjú-, juh-, marhahúst) és huszonhárom millió darab tojást adtak a közellátásnak a košicei járás mezőgazdasági üzemei. Tejbeadási tervüket 100,7, húsbeadási tervüket 108,3, tojásbeadási tervüket 112,3 százalékra teljesítették. Egész évi tervüket is bizonyára maradéktalanul teljesíteni fogják. Andreas Sándor Űj iskola Iparitanuló-intézetet nyitottak Nitrán (Nyitra). Az iskolát egy új, erre a célra épült épületben helyezték el, melyben háromszázötven fiatal tanul. Ebben a tanonciskolába azok a fiatalok jelentkezhetnek, akik a pék-, cukrász-, molnárszakma kítanulása mellett döntöttek. Az iskola elvégzése után a Nyugat-szlovákiai Malom- és Pékipari nemzeti vállalatnál helyezkedhetnek el. Száraz Pál Többen, lobban Nyolc új tagot vettek fel Husiná (Guszona) községben a SZISZ-szervezetbe. A tagok száma ezzel huszonháromra emelkedett- Szó van róla, hogy a Dolné Za- horany-i (Alsóhegy-meg) ifjúsági szervezet tagjai is csatlakoznak hozzájuk, azután közös szervezetben tevékenykednének. — Többen jobb eredményeket érnénk el — mondja Fodor Zoltán elnök. A szervezet eddigi munkájáról elmondta, hogy a klubban vitadélutánokat, teaesteket rendeznek. Igaz, nem rendszeresen, csak néha. A politikai iskolázásokat azonban, amelyen 17 fiatal vett részt, rendszeresen megtartották, és sikeresen zárták az elmúlt tanévet. Kulturális rendezvényeik közül megemlíti a „Senki fia“ című színmű bemutatását. Ami a társadalmi - munkát illeti, 1800 brigádórát dolgoztak le a nyári csúcsmunkák idején, a SZISZ kongresszusa tiszteletére pedig 300 brigádóra ledolgozására kötelezték magukat. Pagonyi Zoltán ünnepeltek Egészen addig, amíg el nem kezdték a „Duslo“ építősét (Salán (Vágsellye), a kicsi mezővárosok közé sorolták a helységet. Nem is csuda, hiszen mindössze ötezer lakosa volt. 1958 ban azonban lerakták a már külföldön is jól ismert vegyigyár alapjait, és az építők közül sokan már az építkezés megkezdésekor letelepedtek a városban. A gyárat még át sem adták a rendeltetésének, s a városnak már tízezer lakosa volt. A termelést 1962-ben kezdték meg a Duslóban. Az első liter salétromot az üzem dolgozói október elsején adták át a gyár akkori igazgatójának. A termelés megkezdésével azonban még nem fejeződött be a gyárépítés, azóta is állandóan bővítik. S ahogy terebélyesedik az üzem, úgy szaporodik a város lakosainak a létszáma is, mely már elérte a tizenötezret. Űj lakónegyedek épültek, iskolák, óvodák, üzletek, sportpályák és még sok-sok más középület. Ezért a Duslo tizennegyedik születésnapját a város is megünnepelte. Pintér Veronika Űj létesítmény Tizenhét millió korona értékű beruházással transzformátorállomást építenek Komárnóban (Komárom) a Hydrostav nemzeti vállalat komárnói fióküzeme és a bratislavai Elektrovod vállalat dolgozói. Az új álló- más átadásával, melyre előreláthatólag az ősz folva mán kerül sor, megoldják Komárno és az egész járás elektromos árammal való ellátását. A két húszezer kilovattos transzformátor közvetlenül a százezer voltos gerinchálózatból kapja az áramot, s ezt huszonkétezer voltra transzformálja. Az új állomás üzembe helyezésével megszűnik az esti órákban az áramingadozás. A két nagy teljesítményű transzformátor az épülőfélben levő cipőgyár, az autóközlekedési vállalat rövidesen átadásra kerülő központi épülete és a későbbi évek folyamán épülő ipari üzemek energiaszükségletét is ki tudja majd elégíteni. Morovics Lajos Még nem jelzik Már két éve elkészült KameniCná (Keszegfalva) községnél a Vágduna új medre, melynek hossza több mint 2 km. A régi meder állóvíz, és a horgászok kedvenc helye. Komáromnál a Vágduna 4-es táblájánál a holtágat most alakítják át tóvá. Kamocsa községnél is elkészült a Vág—Nyitra csatorna. Hossza kb. 8 km. Magasabb vízállásnál a kisebb vízi járművek már hajózhatnak rajta. A csatorna Nové Zámkynál (Érsekújvár) torkollik a Nyitra folyóba, mely még szabályozásra vár. Ezt a csatornát két híd íveli át. A Nyitra folyót Lándor- nál elzárták, és itt is holtág keletkezett. így tehát az új árvízvédelmi gátrendszer fokozatosan kiépül. Felvételünkön a Vág—Nyitra csatorna látható, a Kamocsa községnél épített híddal. A felsorolt szabályozási munkálatok során történt változásokat térképeink még nem jelzik. Boncsek László A régi helyet ad az újnak Nové Zámky-ban (Érsekújvár) két évvel ezelőtt megkezdték a péró felszámolását. Ezzel, úgyszólván a város egészségét és panorámáját rontó házacskák sorsa megpecsételődött. Ezt bizonyítja felvételünk is. A múlt emlékei fölé magaslik a REMESLOSLUŽBA vállalat dolgozói számára épített lakóház. Az előtérben látható házikót nemsokára lebontják. A város közepén szemet gyönyörködtető zöld térség lesz. Átmenetileg. A távlati tervek szerint ugyanis itt épülnek fel majd a gimnázium további tantermei, helyiségei, és játszóteret is építenek a Flenger-iskola diákjai számára. Gábris József A felvételt Horváth György készítette. Lebontják Csak 35 000 liter sört főztek évente a csehországi Most város sörgyárában, mert elavult, régi a berendezése. Lebontják ezt a gyárat, s helyette úja<t építenek. Az új gyárban évente 600 Ö00 liter sört főznek majd. Zp ÉsszerűLénártovce (Lérwírtfalva) —Bánréve határállomáson keresztül sok utas autóval érkezik hazánkba, vagy utazik Magyarországra. Ezért ők örülnek annak a ténynek a legjobban, hogy az átkelőhelytől nem messze üzemanyagtól tő-állomást építettek. Bara László Százhúsz kanyar Csupa kanyarból áll a Banská Bystricát Martinnal összekötő út egy része. A Nagy-Fátra hegyláncolata lenyűgöző látványt nyújt, a gépkocsivezető azonban nem gyönyörködhet a táj szépségeiben, mivel minden figyelmét a vezetésre kell összpontosítania. Az egyébként kitűnő állapotban levő úton való vezetés Harmanec után a legveszélyesebb, ahol Turčianske Teplicéig százhúsz éles kanyar követi egymást, s az utat mély szakadékok szegélyezik. Nagy László