Új Szó, 1972. szeptember (25. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-17 / 37. szám, Vasárnapi Új Szó
E gynapos kényszerráadással fejeződtek be Münchenben a XX. nyári olimpia küzdelmei, amelyeken lényegesen több versenyző vett részt, mint bármikor ezelőtt. Az az egy plusz nap azért vált szükségessé, mert a terroristák fegyvere sportolók életét oltotta ki, s a megdöbbenés után egy ideig kérdéses volt, vajon folytatják-e a nagy versenyt. A rendezők az olimpia előtt ígérték, hogy mindenre gondolnak, mindent alaposan elterveztek, s lám mégsem voltak eléggé elővigyázatosak, nem bizonyultak eléggé hatásosnak a megelőző intézkedések, a hanyagságért és nemtörődömségért ártatlanok fizettek életükkel túl nagy árat. Ami az olimpia sporteredményeit illeti, kétségtelenül bebizonyosodott a szocialista tábor sportjának egyre növekedő ereje. Erről nemcsak az a tény tanúskodik, hogy a befejező napig a Szovjetunió sportolói 50 aranyérmet szereztek, s együttvéve egy híján száz éremmel térnek haza, hanem a többiek nagyszerű helytállása is. Itt elsősorban az NDK sportolóit kell megemlítenünk, akik a két sportnagyhatalom, a Szovjetunió és az USA mögé sorakoztak föl. Jelentős fejlődésen ment át a bolgár és a kubai sport is. Ami a csehszlovák számszerű helytállást illeti, lehetett volna jobb is, csakhogy néhány favorizált sportjában a világ megelőzte (női torna, röplabda), s ezt az illetékesek hamarosan és tárgyilagosan ki is értékelik. A magyar 35 érme, mégha közülük csupán 6 i arany - elismerésre méltó. Aki ismi nagy versenyek légkörét, tudja, hogy szinte elenyésző a különbség a dob helyezettek teljesítményei között, kü sen azoknál a sportágaknál, amelyeki pontozók, a bírák egyéni meglátása a tő tényező. A NOB illetékesei meg akarták al lyozni az olimpia túlméreteződését Münchenben nem sikerült. Ki tudja, a NOB új vezérkara ezen a téren si sebb lesz-e Montrealban. Érzésünk S2 nem a sportágak számát kell majd kenteni, hanem az előzetes selejtezi minősítőket kell még szigorúbbakká t AZ ATLÉTIKÁBAN MEGVÁLTOZTAK AZ ERŐVISZONY A szovjet Valerij Borzov biztosan utasította maga mögé 100 és 200 méteren az amerikai vágtá'zókat. Borzov az egyetlen európai síkfutó, aki egy olimpián két aranyérmet nyert vágtaszámban. Egynapi eltolódással, vasárnap délután értek véget az olimpia atlétikai versenyei. A sportok királynője Münchenben is vezető szerepet töltött be, amiről az olimpiai stadion zsúfolt lelátói tanúskodtak a legékesebben. Naponta 80 ezres nézősereg előtt bonyolították le nemcsak a délutáni döntőkkel „fűszerezett“ műsort, hanem a délelőtti előfutamokat, selejtezőket is. A hozzáértő közönség nemcsak örökre felejthetetlen élményt jelentő versenyeket láthatott, hanem nagyon gyakran egészen kivételes teljesítményeknek tapsolhatott. A résztvevők több világcsúcsot döntöttek meg, és szinte sorozatban adták át a múltnak az olimpiai rekordokat. Münchent az atlétikával kapcsolatban a meglepetések olimpiájának is nevezhetnénk. A mexikói bajnokok közül vajmi kevesen tudtak ismételten aranyérmet nyerni, ami arról tanúskodik, hogy az erőviszonyok négy év alatt jócskán megváltoztak. Az amerikai atléták elmaradtak a múltban elért eredményeiktől, ami egyrészt a szocialista országokban tapasztalt fejlődésnek, másrészt az afrikai versenyzők meglepően jó szereplésének tulajdonítható. A színesbőrű atléták elsősorban a futószámokban jeleskedtek, és itt nem azokra gondolunk, akik az USA feliratú trikót viselték. A dél-amerikai, valamint afrikai versenyzők nemcsak kitűnő teljesítményeket nyújtottak, hanem szereplésükből arra következtethetünk, hogy a jövő- bei még tovább fejlődnek, így tehát a nagy világversenyeken még jobban lehet velük számolni. Az olimpiának, az előzőekhez hasonlóan, most is volt néhány esélyese, de nem mindegyikük váltotta be a hozzá fűzött reményeket. bár bizonyosak lehetünk felőle: igyeELŐSZÖR ÉSSZEL... Gondolatok az ökclvivótornáról Világszerte értékelik az olimpiai tornát. De- hát ez természetes is! A győztesek éljeneznek, a vesztesek durva lepontozásokat emlegetnek. Lehet, hogy az utóbbiaknak van valami igazuk mert a pontozók olyan emberek csoportosulása, akik kibékíthetetlen ellentétben állnak a nézőkkel, az edzőkkel és a versenyzőkkel. Mivel azonban nincs abszolút mérce, csak a kihirdetett „igazságos“ vagy „igazságtalan“ eredményekhez lehet és kell igazodni. Tehát a mérce az elődöntő, ahol súlycsoportonként négy-négy ökölvívó kap érmet. 1. Az utóbbi két évtized hat olimpiáján egyre kevésbé érződik, hogy az ökölvívás kontinensünkön alakult ki először. 1952-ben, 1956-ban, 1960-ban és 1964-ben egyaránt 12—12 tengerentúli ökölvívó szerepeli a legjobb 40—40 érmes versenyző között. Mexikóban aztán nagyot változott a helyzet: a 44 érmes helyezésből 23-at értek el a tengerentúliak. Most ugyan 44:20-ra csökkent az arány, de ez a szám is figyelmeztető Európa számára. Tudtuk, hogy Kubában jó ökölvívók vannak (láthattuk őket tavaly Bratislavában is), de arra bizonyára csak kevesen gondoltak, hogy Münchenben a legeredményesebben fognak sze repelni, megelőzve a „nagyhatalmakat“ (Szovjetunió, Lengyelország, USA). Míg Mexikóban mindössze egy bronzérmet szereztek a kubaiak, addig most három első, egy második és egy harmadik hely a mérlegük. De itt vannak a kolumbiaiak, a nigériaiak, az ugandaiak, akik Mexikóban sehol sem voltak, s most két-két ökölvívóval képviseltették magukat a legjobb négy között. Szóval a mexikói olimpián jelentkező „tengerentúli“ „veszély“ tovább tart, és ha a színes bőrű afrikai és amerikai ökölvívók természetes adottságaikhoz (erőnlét, mozgékonyság, szívósság) megfelelő technikát és taktikát is elsajátítanak, akkor bizony lesz mit csinálnia Európának, hogy megmeneküljön a „veszélytől“. Münchenben még meglehetősen képzetlenek voltak a néger ökölvívók (kivéte a kubaiakat), de ne feledjük: a technikát és a taktikát el lehet sajátítani. Hogy tanulékonyak a néger versenyzők, azt a Mexikó óta eltelt négy év bizonyítja. És a következő olimpiát a tengerentúlon rendezik. Dehát Európában sem térnek „nyugovóra“ az ökölvívók ... keztek legjobb tudásuknak megfelelően szerepelni. Ki hitte volna, hogy Lusis nem nyer aranyérmet, Rosendahl csak egyetlen centiméterrel előzi meg bolgár ellenfelét, és ilyen minimális különbséggel végez az első helyen, hogy Vasala legyőzi Gammoudit, és a 16 éves Mayfahrt nyeri a magasugrást. Mexikóval ellentétben viszont — ahol senkinek sem sikerült két egyéni számban győzni — Münchenben hárman is dupláztak. Borzov és Stecher a két vágtaszámban, Viren pedig a hosszútávokon. Az előjelekből arra lehetett következtetni, hogy a szovjet és NDK-s atléták közt folyik majd a legszívósabb versenyfutás az érmekért. Ez be is következett. Meglepetésre az amerikaiak nem tudtak beleszólni e két atléta-nagyhatalom párharcába, sokkal kevesebb győzelmet arattak, mint amennyire számítottak. A hazai környezet — ahogy ez általában lenni szokott — a nyugatnémet versenyzők teljesítményét kedvezően befolyásolta, és ennek köszönhetik rendkívül jó helytállásukat. A szovjet atléták hírnevükhöz méltón szerepeltek. Szinte kivétel nélkül legjobb formájukban várták a rajtot. Sikerült ezúttal is jól időzíteniük, így azután az eredmények sem maradhattak el. Hozzájuk hasonlóan, vagy talán még náluk is jobban szerepeltek az NDK atlétái, akik kitűnő teljesítményekkel hálálták meg azt a messzemenő támogatást. amelyben otthon részesülnek. Az NDK-ban ideális feltételeket biztosítanak számukra, s az élversenyzők élnek is a lehetőségekkel. Szorgalmasak, nagyon lelki- ismeretesen végzik felkészülésüket, s ennek természetes következménye, hogy eredményeik állandóan javulnak. A csehszlovák atléták szereplésével a szakHa már Európánál tartunk. Nem lehet figyelmen kívül hagyni két szembetűnő jelenségeit. Az egyik: a Szovjetunió és Lengyelország visszaesése, a másik: Magyarország nagy „ugrása“. Mexikóban hat szovjet és öt lengyel került a legjobb négy közé, most viszont kettő, illetve három az arány. A Szovjetunióban generációs problémákra került sor, míg Lengyel- országban valahogyan kezd visszaesni ez a férfias sportág. Talán még nyilvánvalóbb lenne a visszaesés, ha a pontozóbírók nem „ütnének“ egyet-kettőt a lengyel ökölvívók ellenfelein. Magyarországon az 1969. évi bukaresti Eu- rópa-bajnokság óta felfelé ível ez a sportág. Bizonyára mindenki emlékszik a bukaresti és a madridi eredményekre. De a mexikóira és a münchenire is! A mexikói olimpián nem került magyar versenyző a legjobb négy közé, most pedig egy arany-, két ezüst és egy bronzérmet szereztek, ami európai elsőséget jelent Papp Laciék számára! És ami talán ennél is a legfontosabb: Gedóék egytől egyig vívták az ökölvívást. a szó legklasszikusabb értelmében. Az erőnlét azonban nem az igazi. Ez nyilvánvalóan kitűnt Madridban és Münchenben is. Ugyanis az erőnlét megszerzése nem megy egyik hónapról a másikra, itt hosszú évekről van szó. És a Papp-Ádler „duó“ még csak négy éve működik a válogatottnál. Az eredmények azonban így is bámulatosak! 3. Mi is jellemezte tulajdonképpen a müncheni összecsapásokat? Megállapíthatjuk, hogy toemberek nagyon elégedettek ve érthető, hiszen az arany- és bron: vül több értékes helyezést éltek chenben már az előfutamokban ságok, esélyeseknek kikiáltott \ véreztek el, s ha figyelembe vess milyen kiegyensúlyozott század cekre, centiméterekre menő küzd a továbbjutásért, győzelemért, al csak igazán felmérni, milyen egv-egy döntőbe jutásk München volt az olimpiák tö az első. amelyen 38 számban 1 több mint 1500 atlétája versenyez héten át. Az egyes számok let nehéz feladatokat rótt a rendezi — dicséretükre váljék — német gal, szinte zökkenésmente*''‘n rend az atlétikai versenyeket. O’iyan 1 téssel például, hogy a maratoni I sérő kocsik villanymeghajtású, k hogy a versenyzőknek kipufogó kelljen belélegezniük. Annak ellenére, hogy a rendezi ját a legmodernebb elektronikus segítették, mégis felmerült ismét vajon a jövőben nem kellene-e c a résztvevők számát? Bebizonyosc pusztán a szintek nem segítene minden ország egy versenyzővel képviseltetheti magát, bármilyen ért is el az illető, ezért a számol ben népes mezőny állt rajthoz, jobbak, az esélyesek is elő- éí tárnokon keresztül biztosíthatják tőbejutásukat, ami nagyon erős telt. megterhelést jelent. A nemz vetségnek intézkednie kellene, minél előbb, nehogy az olimpii versenyei veszítsenek értékükből. vább nőtt az ütőerő, gyorsult í lődött a védekezés, a passzív ség, a technikai változatosság és la is. A múlthoz viszonyítva so láthattunk az ökölvívóktól. Főle tói. Nagyjából éppen ez hiányzó liaknál, akik rendszerint egy-i sei lendültek előre. Állandó kt azonban csodálatra méltó. Ez t zönségnek, mert a nézőket éppi ütésváltások vonzzák. Nem lett igazuk azoknak, ak egyértelmű előretörését jósolté azonban látványosságából vesz! Kérdés, hogy a jövőben ez mily nyekkel jár. A legtehelségeset és a primadonnákat nem kedvel ban. Ez helyénvaló is. De vann zők és pontozóbírók, számuki összecsapásának az a módja 1< vesebb, ha gerendával ütnék e üssék! Aki vívó stílusú és esetle ütésekkel operál, az már gyá Pedig a klasszikus ökölvívó j> először ésszel, másodszor lábbc madszor bokszol az öklével. Sajnos ez már lassan kimeg Talán csak a magyarok boksái fogásban. A pontozóbírók felelő: fejlődésért, ők terelhetik hely a sportágat. Mert az ökölvívás ami művészet, a technika műv lógia, taktika. Az kellene, ho nézőket és a pontozókat, hogyai H SZHEMHTI BP
