Új Szó, 1972. július (25. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-05 / 156. szám, szerda

Brad - portugál döntőt várnak •» mini-világbajnokságon az esélyes Brazília csapata legkö­zelebb Skóciával játszik. A világbajnok együttesből hiányzik majd a sérült balszélső, Paulo Cesar. Zagalo, a szövetségi ka­pitány még nem döntött, hogy Leivinhát, vagy Rivelinót állít­sa e a helyére. Doclieríi, a skótok szövetségi kapitánya han­goztatja, hogy csapata nem áll be védekezni és meglepő ered­ményt szeretne elérni. A mi szempontunkból nagyon fontos a Csehszlovákia—Jugoszlávia mérkőzés eredménye, amely a cso­port második helyéhez juttathatja válogatottunkat. Ha így lesz, a mini-VB bronzérméért küzdhet meg a másik csoport 2. helyén végző válogatottal. Az UEFA, az UEFA Kupa 1972/73. évi küzdelmeire a visz- szalépett észak ír klub helyett egy harmadik portugál csapatot hívott meg. Az észak írek nem indulnak a BEK és a KEK küz­delmeiben sem. Mint már arról hírt adtunk, a Bajnokcsapatok és a Kupagyőztesek Európa Ku­pájának, valamint az UEFA Ku­pának sorsolását július 12-én, szerdán készítik el Zürichben. Reykjavíkban barátságos lab­darúgó-mérkőzésen Izland csa­pata 5:2 {2:2} arányú vereséget szenvedett Dánia együttesétől. Dahome válogatottja 5:1 ará­nyú vereséget szenvedett Ghá­nától VB-selejtező mérkőzés visszavágóján. Kettőjük első ta­lálkozóját ugyancsak Ghana nyerte 5:0-ra. A mexikói labdarúgó-közvéle­ményt nem mindennapi eset loglalkoztatja. Az első osztály­ból kiesés elkerüléséért játszott volna oda-visszavágó-mérkőzést Veracruz és Irapuato csapata. Az első találkozó le is zajlott. Otthonában a Veracruz 3:l-re nyert. A viszavágó az elmúlt vasárnap lett volna. A mérkő­zés nem valósult meg, mert szombaton egy irapuatoi szál­lodában eltöltött reggelijük után a vendégjátékosok erős gyomorfájásra, rosszullétre pa­naszkodtak és a kihívott orvos mindnyájuknál gyomormérge- zést állapított meg. A dologban az a különös, hogy a szálló többi vendégének semmi baja sem történt. A mexikói szövet­ség sürgősen kivizsgálja az ügyet. Elsősorban bizonyítékot keres, vajon ki is a bűnös. A hírek szerint a döntés adva van: a két csapatnak Irapuató- ban le kell játszania a vissza­vágót, amelyet a veraeruziak kétgólos előnnyel kezdenek. Kodes az elődöntőben Wimbledonban Jan Kodes, csehszlovák élteniszező a leg­jobb nyolc között az új-zélandi Farmmal mérkőzött és fölötte 6:2, 6:3, 6:4 arányú győzelmet aratott. A női egyesben a negyeddön­tőbe jutásért a bajnoki cím vé­dője az ausztrál Goolagong csak nagy harcban győzte le a francia Durrt. Eredmények: Goolagong—Durr 8:6, 7:5, Ca­sals (amerikai)—Gunter (ame­rikai) 3:6, 6:4, 6:0, King (ame­rikai)—Wade (angol) 9:1, 3:6, 6:3, Evert (amerikai)—Hogan (amerikai) 6:2, 4:6, 6:1. A női párosban a következők képezik a középdöntő mező­nyét: King, Stove (amerikai és holland), Gilchrist, Kosoiiw (ausztrál és dél-afrikai), Show, Williams (angolok), Emanuel, Martinez (dél-afrikai és ame­rikai), Bonicelli, Fernandez (uruguayi és columbiai), Dal­ton, Durr (ausztrál és francia), Hunt, Morozova (ausztrál és szovjet), Casals, Wade (ameri­kai és angol). A férfipárosok küzdelmei so­rán az amerikai McManus—Os­borne kettős 6:3, 4:6, 3:6, 6:3, 6:4 arányban győzött a cseh­szlovák Kodeš, Kuka! pár fö­lött. A másik ágon a Cooper, Fraser ausztrál kettős 3:6, 6:4, 2:6, 6:2, 6:4 arányban győzte le a spanyol Gisbert, Orantes párt. Wimbledonban a nagy ver­seny első hetének küzdelmeit 170 000 ember tekintette meg, tehát több mint tavaly, amikor a nagy csillagok közül Laver, Newcombe, Okker és Ashe is szerepelt. Prešov a pioníroké 1972. VII. 5. Prešov városa ünnepi díszt öltött. A nemzeti bizottság épü­letében, azon a városházán, ahol 1919-ben kihirdették a Szlovák Tanácsköztársaságot, Milan Rovňák, a helyi nemzeti bizottság elnöke fogadta a rész­vevő csapatok vezetőit. Prešov nagy szeretettel gondoskodik a pionírszevvezet nagydíja III. év­folyamának versenyzőiről. A A külföld labdarúgása Hannoverben játszották az NSZK labdarúgó Kupájának döntőjét, amelyben a Schalke 04 csapata 5:0 (2:0) arányban győzött az FC Kaiserslautern fölött. A nyugatnémet színek KEK képviselője tehát a Schal­ke együttese lesz. A Spanyol Kupa döntőjét szombaton, majd az Atletico Madrid és az FC Valencia játssza. Az elődöntőben az At­letico Bilbao ugyan 3:l-re győ­zött madridi névrokona fölött, de az előző mérkőzésen a mad­ridiak győztek 4:l-re. Madrid­ban a Real gól nélkül végzett a Valenciával, az előző mérkő­zésen l:0-ra vesztett, ezzel esett ki. A Román Kupa döntőjében a Rapid Bukarest 2:0 (2:0J-ra győzött Petrozsény együttese fölött. A bolgár bajnokságban a 32. forduló volt soron. A táblázat élén a CSZKA Szófia együtte­sét találjuk, amely 54 pontot szerzett. A Levszki 6 ponttal leszakadva követi az éllovast. • Az 59. Tour de France második — 206,5 km hosszú útszakaszát — a belga Rik van Linden nyerte 5:09:43 órás idő­vel. Az összetett verseny élén a francia Guimard áll 9 másod­perces előnnyel a belga Merckx «iőtt. bolgár, a francia, a magyar, az NDK-beli, a lengyel, a ro­mán, a szovjet és a csehszlo­vák küldöttség vezetője egy­aránt elismeréssel adózott a rendezőknek. Tegnap már el is kezdődtek a küzdelmek. ÚSZÁS 100 m gyors: 1. Szarokin (szovjet) 57,4, 2. Buksinski (lengyel) 1:01,4, 3. Schulz (ma­gyar) 1:03,5. 100 m gyors, lányok: 1. Bori- szeva (szovjet) 1:05,9, 2. Kars­ten (NDK-beli) 1:10,0, 3—5. Debnárová (csehszlovák), Iva­nova (bolgár) és Domonkos (magyar) egyaránt 1:10,8 p. 100 m mell, fiúk: 1. Kirjuhin (szovjet) 1:18,4, 2. Agoncev (bolgár) 1:19,3, 3. Manasit (csehszlovák) 1:19,7. 100 m mell, lányok: 1. Glat- kova (szovjet) 1:22,2, 2. Gretsy (magyar) 1:28,4, 3. Czajková (lengyel) 1:30,4. ATLÉTIKA 60 ni síkfutás, fiúk: 1. Dancv (bolgár) 7,3, 2. Kurutz (román) 7,4, 3. László (magyar) 7,5. Magasugrás: 1. Morozov (szovjet) 195 cm, 2. Bobanku (román) 186, 3. Diakov (bol­gár) 183 cm. Távol: 1. Momcev (bolgár) 647 cm, 2. Petrov (szovjet) 624, 3. Bagin (csehszlovák) 594. 60 méter lányok: 1. Topuno- va (szovjet) 7,9, 2—3. Počucho- vá (csehszlovák) és Wilková (lengyel) 8,2 mp. Magas, lányok: 1. Gubán (ma­gyar) 160 cm, 2. Trnková (csehszlovák) 154, 3. Nováková (csehszlovák) 154. Távol, lányok: 1. Baheva (szovjet) 528, 2. Zaliorovanská (csehszlovák) 527, 3. Mogyoró­si (magyar) 513 cm. A Magyarország—Csehszlovákia atlétikai viadal 400 m-es gátfu­tásának szereplői a győzelmi emelvényen: balról Daniš, Kárs- ky. Kövesdi és Árva. Fischer megérkezett Reykjaviks A napokig tartó és a nemzetközi sportvilágot felizgató hr- zavona után Robert Fischer, amerikai nemzetközi sakknagy­mester végre kedden hajnalban 1,30 órakor a New York i Ken­nedy repülőtéren egy izlandi gépre ült, amely öt órával a Nemzetközi Sakk Szövetség által megadott határidő előtt megérkezett a színhelyre. kívül más nem érdekli. Eredeti elhatározását akkor változtatta meg, amikor Jim Slater angol milliomos, a sakk nagy barátja 50 000 fontot adott a nemzetkö­zi sakk szövetségnek azzal a kikötéssel, hogy ennek 60 szá­zalékát az évszázad párviada­lának győztese, a többit pedig legyőzöttje kapja. így a kettős- találkozó nyereményösszege 260 ezer dollárra emelkedett, amely­ből a jobbik 156 ezret, az alul­maradó 104 ezret kap. Tegnap este 18.00 órakor kel­lett megkezdődnie Reykjavík ban a Borisz Szpasszkij—Ro­bert Fischer sakkvilágbajnoki döntőnek... Fischer á hírügynökségi je­lentések szerint megérkezése­kor fáradtnak látszott és ennek okául röviden csak annyit mon­dott: „A köze] ötórás repülőút alatt csak néhány percet alud­tam ...“ Közben nyugati hírszolgálati irodák azt jelentik, hogy Borisz Szpasszkij nem egyezett bele az első találkozó elhalasztásá­ba, vagyis a keddi rajtba, csu­pán dr. Max Euwe, a Nemzet­közi Sakk Szövetség nevében döntött így, méghozzá önkénye­sen. Fischer nem egyszer kijelen­tette önmagáról, hogy a pénzen A Magyar Kézilabda Szövet­ség meghívására az elmúlt hét végén Magyarországon szere­peltek a szlovák ifjúsági kézi­labdázók, ahol két mérkőzést játszottak. Mindkét találkozót a vendéglátók nyerték 20:10, il­letve 22:12 arányban. A szlo­vák válogatott edzője, Végn Zoltán a következőket mondot­ta a portyával kapcsolatban: „Mindkét találkozó megmutat­ta, hogy a magyarok tapasztal­tabb csapattal rendelkeznek. Abból a csapatból, amely ta­valy győzött és döntetlen ered­ményt ért el a magyarok ellen, senki sem játszott. Főleg tech­nikában és taktikában marad­tunk el a házigazdák mögött. Idegesen is játszottak a fiúk, hiszen csak ennek tudható be, hogy hat alkalommal nem ér­tékesítették a hétméterest. A magyar játékvezetők kitűnően bíráskodtak.“ Rekord az glimpiik történetében A müncheni nyári olimpiai játékokon rekordmezőny küzd majd a különböző sportágakban. A Nemzetközi Olimpiai Bi­zottság 131 tagországa közül 123 nemzet szerepelteti legjobb sportolóit, összesen 10 500 versenyzőt. A NOB-tagok közül Zaire, Irak, Guinea, Jordánia, Honduras, Mauritania, Paraguay és a Közép-Afrikai Köztársaság nem képviselteti magát. A 123 ország és a 10 500 sportoló érzékel­tetésére, íme a legutóbbi olimpiák részvételi adatai: 1968, Mexikó — 113 ország — 6059 sportoló. 1964, Tokió — 94 ország — 5558 sportoló. 1960, Róma — 84 ország — 5337 sportoló. A legnagyobb létszámú csapattal a rendező NSZK vonul fel, összesen 657 tagú együttesében 405 férfi és 118 női versenyző, továbbá 134 hivatalos vezető, edző található. A Szovjetunió 628 főnyi csapattal képviselteti magát (382 férfi, 119 női versenyző, 127 kísérő). A harmadik legnagyobb létszámú csapata az Egyesült Államoknak van, a 625 szemé­lyes küldöttségben 369 férfi és 100 női sportoló, valamint 156 kísérő szerepel. A további küldöttségek létszámai: Lengyelország 482,, NDK 472, Nagy-Britannia 432, Olaszország 425, Franciaország 387, Ausztrália 368, Csehszlovákia 309, japán 286, Kanada 238. Végezetül még egy érdekesség: az olimpiai játékokon 1896- tól 1968-ig 58 607 sportoló —53 122 férfi és 5485 nő — vett részt. Ha csak a nyári olimpiákat vesszük számításba, akkor azokon 46 436 férfi és 4400 női sportoló indult, tehát összesen 50 840 olimpiás. Július 8-án és 9-én Štúrovó- ban (Párkány) bonyolítják le a junior súlyemelők Duna Ku­páját. A nemzetközi versenyen hat ország, Bulgária, Csehszlo­vákia, Magyarország, az NSZK, Ausztria és Románia fiatal súlyemelői találkoznak. Először 1968-ban rendezték meg a versenyt Budapesten, s azóta minden évben sorra ke­rül. Négy évfolyam után a leg­eredményesebb ország Bulgária, amely 154 pontot szerzett. A to­vábbi sorrend: 2. Magyarország 145, 3. NSZK 128, 4. Románia 117, 5. Csehszlovákia 115, 6. Ausztria 77 ponttal. S P O RTH í RAD Ó • Jugoszláviában befejező­dött a női nemzetközi kézilab­da-torna, amelyen a csehszlo­vák válogatott a második he­lyet szerezte meg. A jugoszláv lányok veretlenül nyerték a tornát. Az utolsó eredmények: Jugoszlávia—NDK 16:12, Romá­nia—Csehszlovákia 17:9, Hol­landia—Bulgária 15:15. A vég­eredmény: Jugoszlávia 10, Cseh­szlovákia 6 (73:63-as gólarány), NDK 6 (63:65), Románia 4, Hol­landia 3, Bulgária 1 pont. • Anke Rijnders, a 15 éves holland úszónő a 400 méteres gyorsúszásban 4:29,8 másod­percre javította az Európa-csú- caoU Kuba olitnniai Kuba a müncheni olimpiai játékokra mintegy 150 sporto­lót küld ki. A kubai versenyzők 14 sportágban rajtolnak: a fér­fiak atlétikában, kosárlabdában, ökölvívásban, evezésben, kerék­pározásban, tornában, csel­gáncsban, súlyemelésben, vízi­labdában, lövészetben és röp­labdában, ezen kívül a nők tor­nában, vívásban és röplabdában lesznek a küzdőfelek között. Az első csoport augusztus 19- én, a másik augusztus 21-én re­pül a bajor fővárosba. Komar a nyolcadik A 32 esztendős lengyel Wla- dislaw Komar a nyolcadik süly- lökő a világon, aki elérte a 21 méteres határt. Egy lengyel- országi versenyen kereken 21,00 méterre javította a lengyel re­kordot. Minden idők legjobb súlylö- kői: Matson (amerikai) 21,78 m (1967), Fauerbach (ámerikii) 21,42 (1972), Woods (amerikai) 21,38 (1972), Rotenburg (NDK- beli) 21,32 (1972), Gies (NDK- beli) 21,27 (1972), Briesenick (NDK-beli) 21,12 (1972), Stein- hauer (amerikai) 21,01 (1967), Komar (lengyel) 21,00 (1972). Az oslói nemzetközi atlétikai verseny néhány eredménye: 400 m férfi síkfutás: Soridana (spanyol) 47,5, távol ugrás: Tör- ring fdán) 771, női távolugrás: Jorgova (bolgár) 659. A finnországi verseny ered­ményéből: 5000 m: Yifter 13:48,6, 2. Mohamed (mindkettő etiópjai) 13:50,6, hármasugrás: Rinne (finn) 16,31, távolugrás: Toivonen (finn) 791 cm. Az amerikai atléták válogató­versenyének utolsó számában, a tízpróbában az első nap után a 26 esztendős Jeff Bannister vezet 4263 ponttal. Eredményei: 100 m: 10,8 (legjobb egyéni tel­jesítménye 10,4), magasugrás: 198 cm, 400 m: 47,7 mp. Kitűnő formában van a Szov­jetunió olimpiai gerelyvető baj­noka, Janis Lusis, aki 90,76 mé­teres nagyszerű eredménnyel nyerte az oslói nemzetközi ver­senyt. Lusis teljesítménye a vi­lág idei legjobb eredménye. Tour de Bohemia 11 ország versenyzői vesz­nek részt a július 12-én kezdő­dő V. Tour de Bohemia nem­zetközi kerékpárosversenyen. Szerdán az egyenkénti indítá- sos versennyel kezdődik a ke­rékpárosok találkozója. A rész­vevő országok: Anglia, Bulgá­ria, Hollandia, Luxemburg, NDK, NSZK, Lengyelország, Svédország, Svájc és a Szov­jetunió. Az idei verseny hat úszakasz- ból áll, a táv összhossza 717 km. Kamii Hat'apka, a csehszlo­vák országúti válogatott edző­je lemondott tisztségéről, mivel nem találta megfelelőnek a fel­tételeket a kitűzött célok el­érésére. Kamil Haťapka tovább­ra is az Inter Bratislava edző­je marad. * # # A jugoszláv körverseny III. útszakaszát (150 km) a jugo­szláv Kuvalja nyerte 3:28:17 órás idővel. A versenyen 75 csehszlovák, francia, holland, magyar, lengyel, román, szov­jet, svájci és jugoszláv kerék­páros vesz részt. Az első hú­rom útszakasz után egyetlen csehszlovák kerékpáros sem szerepel a legjobb tíz között. Bukarestben négy nemzet, Csehszlovákia, Románia, Bulgá­ria és Magyarország pályaver- senyzőinek részvételével nem­zetközi viadalt rendeztek. AZ 1000 méteres állórajtos időfu­tamot 1:10,5 perccel a magyar Lendvai nyerte. * * # Július 11-én bonyolítják le a2 NDK-beli Cotbusban a 100 km- es országúti csapatversenyt. Raj* toló országok: Dánia, Csehszlo­vákia, Hollandia, Magyarország, az NDK, Románia, Svédország és Svájc. Hat ország súlyemelői Štúrovou SZLOVÁK KÉZILABDÁZÓK BUDAPESTEN

Next

/
Oldalképek
Tartalom