Új Szó, 1972. július (25. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-28 / 176. szám, péntek

A SZOCIALISTA EMBERÉRT Sajnos, még ma is vannak olyanok, akik kétségbe vonják a népművelők, a kulturális dol­gozók munkájának szükséges- ségét. Többen arra hivatkoz nak, hogy a szocializmus meg­teremtette a kultúra önkiszol­gáló rendszerét és mindenki önként olyan kultúrát sajátít el, amilyet akar. Van hozzá pénze és lehetősége. Arról azonban elfeledkeznek, hogy senki sem születik együtt a szocialista kultúrával. Igaz, a környezetnek, a tévének, a rá­diónak nagy szerepe van az em­berek látókörének bővítésében, de ez mégis csak hírközlő esz­köz. Olykor a szórakozási lehe­tőségeket is sokszor összeté­vesztik a kultúrával, pedig a kettő nem ugyanaz. Lehet kul­turáltan szórakozni és lehet szórakozva tanulni, ehhez hozzásegítik a lakosságot a kultúrközpontok és népművelé­si házak. A másik véglet pedig az, amikor az illetékes szervek túlterhelik a népművelési dol­gozókat. Követelményeik sze­rint a járási népművelési köz­pontok igazgatóinak és a nép­művelési otthonok vezetőinek valamennyi pozitív mesebeli hős jegyeit magukon kellene visel­niük. A csillagászathoz éppen úgy kellene érteniük, mint a bábjáték fortélyaihoz. Jártasnak kell lenniük a képzőművészet­ben és a közgazdaságtanban. Adjanak tanácsot a bélyeggyűj­tőknek és lehetőleg legyenek szenvedélyes sportolók is. Mindezek mellett még rendkí­vüli jellemmel is kell rendel­kezniük, akik az állandó küz­delem mellett a kudarcokat is elviselve dolgoznak tovább. A népművelő türelmes, talpra­esett, optimista és ha kell, min­den szabad idejét feláldozva tudomásul veszi, hogy neki ez a küldetése. Ezek után nem csoda, hogy egy két kivételtől eltekintve, a népművelők tábora gyakran cserélődik. Akik a népművelő szakon végeztek, másutt keres­nek érvényesülést. Az egyik népművelési otthon vezetője az újság hasábjain így fogalmazta ineg távozásának okát: — Ha a mi népművelő otthonunkat egyszerre vezetné egy Arany János és egy Goethe — persze felfegyverkezve olyan erények­kel, ami a mai követelmények­nek megfelelően még belőlük is hiányzik — ők sem tudnának nagyobb eredményt felmutat­ni. És ez az eredmény még mindig kevés. Ennek dacára a sorból kilépők után mások áll­nak helyükre. Munkájukkal és életükkel bizonyítva a népmű­velő munka fontosságát. BARBARA IGAZGATÓNŐ Kissé zsúfolt helyiségben be­szélgetünk a Bratislava-vidéki járási népművelési központ igazgatónőjével, Krommelová Pénzes Borbálával. Mosolygós, szőke asszony. Úgy beszél mun­kájáról, mintha az útja csupa rózsákkal volna szegélyezve. Abból a fajtából való, akik ál­landóan tenni szeretnének és a munkából eredő kudarcot visszaesés nélkül el tudják szenvedni. A kultúrával már mint nyomdászközépiskolás el­jegyezte magát. Amikor férjhez ment és két kisgyerek anyja lett, a seneci (Szene) kultúr- házban dolgozott, majd 1964 ben, mint újdonsült párttag új­ságíróként került a járási lap­hoz. 1908-ban lett a járási kul- túrközpont igazgatója. Ezenkí­vül tisztséget visel a járás csak­nem valamennyi tömegszerve- zetében. — Járásunkban 14 csillagász szakkör működik. Ezzel előse­gítjük a tudományos világnéze­ti nevelést. Például a módra Štúrova utcai gimnáziumban három ilyen csoportunk van. Működésük óta 30 százalékkal csökkent az iskolában a hittan­ra jelentkezők száma — mond­ja Krommelová elvtársnő. A szép eredmény sarkallja a járási népművelési központ dol­gozóit, s már az iskolaév kez­detén minden középiskolába megküldik a csillagászati szak­körök segédanyagát. Ahol ér­deklődnek a csillagászat után, oda személyesen elmennek és létrehozzák a szakkört. A já­rási népművelési központ ezu­tán technikailag is felszereli ezeket a szakköröket, távcsö­vekkel, esetleg a naprendszer térképével. — Az iskolán kívüli nevelés keretében szemináriumokat és előadásokat szervezünk — foly­tatja. Az idén például a cseh­szlovák néphadsereg megalaku­lásának 30. évfordulója, Ko­pernikusz lengyel csillagász születésének 500. évfordulója alkalmából tartottunk előadást, melyet a bratislavai Lengyel Kultúra segítségével rendez­tünk. Továbbá, népművelőink számára szemináriumot szer­Ki-ommeluvá Barbara igazgatónő veztünk az egységes honvédel­mi nevelésről. Ezekhez a té­mákhoz segédanyagot is kiad­tunk. Járási méretben nagy érdek lődésnek örvend a gyermek-és a felnőtt vers- és prózamondók versenye, melyet tekintettel a nagyszámú részvevőre, két he­lyen, Modrán és Stupaván kel­lett megrendezni. A felnőttek vers- és prózamondó versenyé­re a bratislavai Barátság Házá­ban került sor. Jelenleg min­den csoport munkáját úgy irá­nyítjuk, hogy a járási verse­nyen a többiekkel összemérhes­sék erejüket, s az jobb és ala­posabb munkára ösztönözze a körök tagjait. A nyertesek ez­után tovább indulnak a kerü­leti versenyen. Kopogtatnak az ajtón, meg­szakad a beszélgetés. A járási Nemzeti Front titkára keresi az igazgatónőt az ifjúság számára közösen rendezendő iskolázás végett. Majd egy-egy röplapot hoznak jóváhagyásra, ugyanis szabad szombaton textil- és hul­ladékgyűjtést rendeznek a tö­megszervezetekkel karöltve. Majd egy plakátot hoznak be­mutatásra. A járási népműve­lési központ a gyógynövény­gyűjtést is szervezi, erre buz­dít a plakát is. Barbara igaz­gatónő mindenkihez egyformán közvetlen és kedves. Csöng a telefon. Košice-vidék járás ke­resi. Augusztusban a két járás vetélkedőt rendez a televízió kamerái előtt. Sok közös vonás van a két járásban. Lakói szlo^- vák és magyar nemzetiségűek. Most mindkét járási népműve­lési központ azon izgul, ki lesz a győztes. Jóleső érzéssel búcsúzunk az igazgatónőtől. Munkája meg­győződésünket erősítette. A köl­tő szava „tenni, tenni kell — nála mindennapos valóság. LÉVAY ERZSÉBET Gyémánt/c/koda/om J~?QU katonaláda meg egy MJt tulipános láda volt az összes vagyona Erdős János- nak és jeleségének, született Vajda llonáiuik 1907-ben, ami­kor egybekeltek. Erdős néni mi­kar visszaemlékezik lakodalmá­ra, csak mosolyog. — Akkor ozsonnára kávé volt, meg bukta, nem úgy mint most. A régi népszokásokról beszél, getve elmondja, hogy fazekat vágtak a menyasszony elé, nehogy süket gyereke szüles­sen. A társadalom akkor vajmi ke­veset juttatott a boldogságból az egyszerű cselédeknek. Helyet­te a kemény, mindent feledtető munkát ismerték. Erdős Jáno- sék is mezőgazdasági cselédek voltak. Az első világháború ki­töréséig sikerült összekupor- gatniuk olyan összeget, hogy megvásárolhattak egy kis házat. Boldogok voltak, mert volt egy kis hajlékuk, amit sajátjuknak mondhattak. Boldogságukat azonban megirigyelte a sors. János bácsit a faluból az elsők közt hívták be katonának. Ép­pen kint aratott a határban, oda vitték utána behívót. Le kellett tennie a kaszát, hogy kardot kös­sön. Mint huszárt kivitték a frontra. Közben a verejték árán szerzett ház leégett. A falu adakozott, hogy ne haljanak éhen. A biztosító — mert a ház be volt biztosítva — annyit se fizetett, hogy a fedélhez szük­séges anyagot megvehessék. Ilyen állapotra jött haza János bácsi. Két évig abban a ruhában járt, amiben hazajött a frontról, mert nem volt másik öltönye. Aztán húsz kemény év követ­kezett. — Azért a legszükségesebb mindig megvolt. Igaz, egész éle. tünkben nem voltunk bálban sem. Míg fiatalok voltunk nem jutotta, most még már öregek vagyunk — meséli Ilona néni. Csak most voltunk. először ilyen parádén. Az „ilyen parádét“ az Obidi (Ebed) Hnb és a polgári ügyek bizottsága rendezte a huszonöt, illetve a még idősebb házastár­sak tiszteletére. Az egybegyűlt huszonnyolc jubiláló házaspár között az Erdős-házaspár volt a legöregebb, ők a gyémántlako­dalmukat ünnepelték. Hatvanöt évet töltöttek együtt. Társadal­mi rendszerünk öreg napjaikra nyugdíj formájában biztosítja a gondtalan megélhetésüket. Egyik lányukkal, vejükkel s az unokájukkal laknak együtt. Megbecsülés, szeretet veszi kö­rül őket. A lakásban a legszebb szoba, az ún. első ház az övé­ké. (Ezen a vidéken az utcára néző szobát nevezik első ház­nak, többnyire a vendégeknek tartják fenn.) János bácsi 91 éves, de még mindig jó egészségnek örvend. — Két évvel ezelőtt — jegy­zi meg a veje —, még kijárt a szőlőhegyre. Igaz, a bort még most is szereti, a vizet csak mo­sakodásra használja, tette hoz­zá tréfásan. Ilona néni, aki hét évvel fia­talabb élete párjánál, emlékszik még az iskola négy osztályában tanult versekre is. A hosszú házaséletröl Ilona néni így beszél: — Sohasem veszekedtünk. Mindig szorgalmasan, becsüle­tesen dolgoztunk. Nem voltunk nagyravágyók soha. Ami kevés volt azt beosztottuk, s beértük vele. Most mindenért kárpótol gyermekeink szeretete és meg- becsülése. És valóban. A gyémántlakoda­lom, az idős házaspárt körülve­vő szeretet és a sok kedves ajándék három nemzedék har­monikus együttéléséről tanús­kodik. KREMMER LÁSZLÓ Mit csinálnak nyáron a tanítók? Furcsa kérdés: Mit csinálnak nyáron a tanítók? Furcsa, mert nagyon egyszerűnek tűnő vála­szok várhatók a kérdésre: Va­kációznak, akárcsak a tanulók. A jól végzett munka után meg­érdemelt szabadságuk napjait töltik. Rendelet biztosítja, hogy hat-, illetve nyolchetes szabad­ságot kapjanak; higgyék el, meg is érdemlik! A tanítók szá­mára a nyári vakáció a pihe­nés, az erőgyűjtés időszaka. A válaszok helyesek. Ügy ál­talánosságban helytállók. Nem árt azonban, ha az általánosí­tás jogosságának elismerésével párhuzamosan közelebbről is megvizsgáljuk a való helyzetet. Legalább jobban megismerjük a tanítók életét. Feltettük a kérdést Deman- dicén (Deménd) a magyar tan­nyelvű alapiskola tanítóinak. Válaszaik alapján könnyebb az általánosítás is. Nem szólva arról, hogy hitelesebb az el­képzelésünk. Az igazgató, T ó t h György elvtárs válasza alapos, átgon­dolt: ,,Egy tudós megalkotta a »relaxió«, vagyis a lazítás, a pihenés, a kikapcsolódás fo­galmát. Mi ismerjük ezt, tehát igyekszünk életünkben célsze­rűen váltakoztatni az aktivitás és a pihenés mozzanatait. A szo­kásos évvégi hajrá az idén elég erős szellemi aktivitást igé­nyelt. Az igazgató számára ez talán egy fokkal erősebb is volt. Értékelések, konferenciák. Most egy kis fizikai munkával ellensúlyozom a megterhelést: beköltöztünk az új házba, el­rendezkedünk, javítunk, fes­tünk ... Azután megkezdem a következő tanév előkészítését. Kidolgozom a szlovák nyelv tanítására vonatkozó módszere­ket: hogyan lehet a nyelvokta­tás keretében hatékonyan meg­valósítani a szocialista nemzet­köziségre való nevelés elvét.“ Az igazgató elvtárs úgy ter­vezi, hogy a nyári vakáció két részre osztott szakasza — fizi­kai munka az új ház körül, az új tanév terveinek előkészíté­se — közé sikerül majd néhány napos kirándulást is beiktatni. A seneci (Szene ) Napfényes Ja­vak partján szeretne családjá­val tölteni néhány napot. Knzmundásnkra hivatkozik Breznai Gyula, a biológia és a termelési gyakorlatok tan­tárgyának tanítója: Carpe diem! Nulla dies sine linea! Használd ki az időt. EJgy nap se teljék el munka nélkül! És azt han­goztatja, hogy nagyon okosan kell gazdálkodni az idővel: „Már kiválogattam a könyve­ket, mintegy hatot. Tanév köz­ben kevés időm volt az olva­sásra. Majd most. Közben per­sze arra is jut majd idő, hogy a családdal néha a dudincei (Gyfigy) fürdőbe látogassak.“ A történelem és földrajz tan­tárgyak tanítója, S 1 a p á k Rudolf néhány kollégájával összefogva a Balaton mellé ter­vez kirándulást. Összekötik a kellemeset a hasznossal: für- dőznek, meglátogatják a Bala­ton környéki várakat, múzeu­mokat. Egyébként ő is azt vall­ja, hogy nem árt, ha a tanító fizikai munkát is végez a va­kációban: „Legalább megmuta­tom, milyen ügyes kertész va­gyok civilben.“ A testnevelés szakos tanító, I. ebocz Gyula egy hetet tölt majd családjával a közeli Margita—Ilona-fürdőben; ez lesz számára az igazi pihenés időszaka. Ö ugyanis a levicei (Lévaj ifjúsági futballcsapat edzője, mely a kerületi bajnok­ságban játszik, és ugyebár: „Az edzés rendszeres, erőteljes fi­zikai munka!“ Karmesteri tanfolyamra megy a nyáron Bratyinka Fe­kulturális hírek □ Az 1972-es cannes-i rende­zői díj nyertese, Jancsó Miklós hamarosan westernt forgat Ró­mában, természetesen — Jan- csó-módra; 1973-ban pedig len­gyel—magyar módra koproduk­cióban Bein-filmet készít. □ Uwe Beizen nem Boccaccio valamelyik írását, hanem magá­nak az írónak az életét filme- síti meg a berlini DEFA-stúdió- ban. r e n c n é tanítónő. Arra a tan­folyamra, melyet Sládkovičovón (Diószegj rendez a tanítókar­mesterek számára a Népműve­lési Intézet. Férje, Bratyi n~ ka Ferenc szintén az is­kola tanítója. Fiľakovói (Fü­lek) származású, ezért fontos­nak tartja, hogy hazalátogas­sanak a szülőkhöz. „Egy kicsit segítünk nekik, és legalább szétnézünk a környéken.“ Másik tanítóházaspár, Bal­ia Lajos, az iskolai klub vezetője, és felesége, B a 1 I a L a j o s n é, magyar szakos ta­nítónő. Fiatal házasok, ezért a feleség szerint a nyár fő prog­ramja: „Végre beköltözhetünk a szolgálati lakásba. Ez az egyik. Másik, hogy kéthetes bu­dapesti tanulmányútra me­gyünk.“ Férje kissé módosít a terven: „De csak akkor, ha már learattak a szövetkezetben... Én ugyanis brigádosnak ígér­keztem az aratáshoz.“ Amikor Pénzes István tanítót kérdezzük: mosolyog; „Éppen azon gondolkozom, hogyan kellene beosztani az időt, hogy hetente egyszer nyitva legyen a helyi könyv­tár, melynek vezetője vagyok, de hnb tag is vagyok, az épí­tésügyi bizottság vezetője, éu ilyenkor mindig számítanak munkámra az agitációs köz­pontban is..." A matematika szakos Petrovics József pedig már sorolja is, milyen társadalmi munkát várnak a tanítóktól: „Hangos újságok szerkesztése, faliújságok készí­tése, plakátok festése, műsor összeállítása az aratási ünne­pélyre.“ A nyolc hétből egyébként le­számítják a tavaszi szünidő napjait, mert az a diákok va­kációja volt, és nein a tanító­ké. Július első hetében tehát általános program volt a tan­testület számára: szertárakat, könyvtárakat, leltárokat ren­dezni. Augusztus utolsó heté­ben pedig már az új tanév elő­készítésével foglalkoznak majd: gyűlések, tantervek, órarendek, osztálykönyvek, osztálynaplók, és a többi... Tehát az a sok egyéni terv, melyet felsoroltak, végeredményben csak a mara­dék hat hét idején kerülhet megvalósításra. Az iskola tantestülete a CSSZBSZ helyi szervezetének vezetősége, és mint ilyen, vál­lalást tett, hogy a nyáron kö­rülkerítik a kultúrházat. Termé­szetesen ezt is a szabadság ide­je alatt. Jól be kell tehát osztaniuk idejüket. Még a vakáció idejét is, hisz természetes, hogy rend­szeres felügyeleti szolgálatot is kell teljesíteni az iskolában a nyári hetek idején. Minden munkában, így az oktató-nevelő munkában is, időnként ]iihenésre, nyugalom­ra van szükség. Fontos, hogy az élmények, a tapasztalatok feldolgozására, a szemlélődésre is jusson idő. A tanítók tehát nem Öncélúan pihennek. Ese­tükben a pihenés mindig túl­mutat önmagán. Azért pihennek — okosan és jól megválogatva az aktív pihenés módszereit —, hogy utána újra dolgozhassa­nak, mégpedig jobban, mint a múlt tanévben. Néhány jellemzőt megálla­píthatunk a tanítók pihenésére vonatkozólag: igyekeznek hasz­nos és jó kapcsolatokat terem­teni az iskolán kívüli, a való élettel (brigádmunkák, tevé­kenység az agitációs központ­ban), fontosnak tartják önmű­velésre használni az időt (ol­vasás, tanfolyamok, tanulmányi kirándulásoki, és a szokásos „nyaralás“ idejét arra használ­ni, hogy megismerkedjenek a ha­zánk és a külföld tájaival, embe­reivel. Erre az utóbbira bátran rámondhatjuk: még vakációzva is az extenzív ismeretszerzés folyamatában akarnak élni. A vakáció nem jelent teljes tétlenséget a tanítók számára. Kötetlenebb, szabadabb, köny- nyebb foglalkozást jelent. Cél­szerű lenne, ha társadalmilag is törődnénk azzal, hogy a ta­nítók számára a vakáció hasz­nos legyen. A kedvező benyo­mások összegyűjtése, az élet alaposabb megismerése, a ter­mészet szépségeiben való gyö­nyörködés számukra nem öncé­lú. Minden tapasztalatukat gyermekeinknek adják. ^ HAJDÜ ANDRÁS

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom