Új Szó, 1972. július (25. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-28 / 176. szám, péntek

DÖNTETLEN A 7. JÁTSZMA Fischer 4:3-ra vezet A sakkvilágbajnoki döntb páros mérkőzés amerikai részve­vője, Robert Fischer egész éjjel nem aludt a 40. lépésben füg­gőben maradt 7. játszma után, csak közép-európai idő szerint szerdán délelőtt 10 órakor tért nyugovóra egy kiadós reggeli után. Elégedettnek látszott, s futólag elmondta, hogy biztos újabb — sorrendben harmadik — győzelmében. Amikor a délelőtti szieszta ntán felébredt, örömmel nyug­tázta, hogy megérkezett Reykja­víkba nővére, férjével és három gyermekével. Az is megnyugtatta az ameri­kai sportembert, hogy az ABC tévétársaság képviselője bizto­sította arról — a függőjátszma befejezését sem közvetíti a tele­vízió. Ezalatt Moszkvában David Bronstejn, a világhírű szovjet nemzetközi nagymester úgy nyi­latkozott az Izvesztyijának, hogy nem tud véleményt mon­dani a 7. játszma végeredmé­nyéről, mert nem ismeri a bo­rítékolt 41. lépést. Az ugyan­csak szovjet Flor nemzetközi nagymester viszont döntetlenre adta ezt a mérkőzést a Vecser- nyaja Moszkva című lapban megjelent interjújában. A. Jermakov, a TASZSZ kü- löntudósítója szerint a helyzet bonyolult és a világos előtt nem könnyű feladatok állnak. Véle­ménye szerint Szpasszkijnak esélye van a döntetlenre. Nyilatkozott a játszma kime­neteléről Tigran Petroszjan: — Szerintem is döntetlen lesz, de Fischernek ezért is har­colnia kell. A gyalogelőny nem játszik különösebb szerepet, az a döntő, hogyan állnak a bábuk és ebből a szempontból a világ­bajnok pozíciója jobb. Szerdán este közép-európai idő szerint pontban 18 órakor Szpasszkij helyet foglalt a mér­kőzés színhelyén, de ezúttal Fi­scher nem jelent meg a kezdés­re. Ettől függetlenül Lothar Schmid a páros mérkőzés nyu­gatnémet vezetőbírája megindí­totta a sakkórát, de a borítékolt 41. lépést nem lehetett ismer­tetni, amíg az amerikai sakko­zó meg nem érkezett. Ez 14 perccel 18 óra után történt meg, amikor már zsúfolásig megtelt a sakkvilágbajnoki döntő szín­helye. Nagy izgalom közben bontot­ták föl a borítékot, amely Szpasszkij lépését tartalmazta, és ez a következő volt: h4 — tehát a királybástya szárnyon a hármas mezőről a négyesre tolta előre gyalogját. Először Najdoif kommentálta a lépést: — Világbajnokhoz méltó dön­tés volt, szerintem ezzel már legalább döntetlent harcolt ki a hetedik fordulóban! Hamarosan kiderült, hogy Najdorfnak igaza volt. A 47. lé­pés után Fischer észrevette, hogy Szpasszkij úgynevezett örökös sakkot hozott létre, a döntetlen szinte elkerülhetet­lenné vált! A válaszlépés után Szpasszkij a 49. lépésben foly­tatta az örökös sakkot, akkor a két sakkozó a tábla fölött egy­másra nézett, mindketten elmo­solyodtak, majd kézszorítással döntetlenben egyezlek meg. A játszma tehát így ért véget: 41. h4! (A függőlépés. Továb­bi fenyegetések fenntartásával sötét bizonytalan királya ellen.) 41. —, f6, 42. Be6! Bc2 sakk, 43. Kgl, Kf5 (43. —, Kf7 44. f5!, be8:? 45. Bd7 sakk vagy 43. —, Bf8-ra, 44. Bd5.) 44. Hg7 sakk, Kf4: 45. Bd4 sakk, Kg3, 46. Hf5 sakk, Kf3, 47. B6e4 (a sötét király nem tud kiszabadulni, ezért nincs más, mint...) 41. —, Bel sakk, 48. Kh2, Bc2 sakk, 49. Kgl és döntetlenre adták. Országos teniszbajnokság Ostraván Az ostravai teniszbajnokságot az eső megzavarta, néhány mér­kőzés félbeszakadt. A legna­gyobb érdeklődés a férfiegyes találkozóit kísérte, ahol már a legjobb nyolc közé jutásért har­coltak a részvevők. Itt már szó­hoz jutottak a csehszlovák vá­logatott tagjai is, akik a Davis Kupa találkozó után visszatér­tek Spanyolországból. A kiemelt játékosok közül Zedníknek volt a legnehezebb dolga, aki csak háromórás küz­delemben tudta a szívósan ját­szó Coupeket legyőzni. Eredmények — Férfiak: Pála —Seifert 6:4, 6:1, Hufka—Brej- cha 6:3, 3:6, 6:4, Šindela—Kukal 8:6, 1:1 — félbemaradt, Hrebec —Marik 6:2, 6:1, Zedník—Cou- pek 5:7, 7:5, 11:9, Medonos— Guljajevet felmentették A Szovjet Állami Sportbizott­ság labdarúgó felügyelete és a labdarúgó szövetség úgy dön­tött, hogy figyelmeztetésben ré­szesíti A. Ponomarjovot, a szov­jet labdarúgó-válogatott edzőjét amiatt, hogy az Európa-bajnok­ság döntőjén résztvevő szovjet válogatottat kapkodva és át­gondolatlanul jelölte ki... A szovjet labdarúgás vezető szervei általánosságban is helyt állóaknák ítélték azokat a sajtókritikákat, amelyek a válo­gatott felkészülésének fogyaté­kosságairól jelentek meg a bel­giumi döntőt követően, amely­ben a szovjet csapat a vezetők ntegítélése szerint akaratgyen­ge, tartalmatlan játékot muta­tott az NSZK válogatottja ellen. Guljajevet, a válogatott máso­dik edzőjét, aki közvetlenül irányította a felkészülést, fel­mentették tisztségéből és he­lyette G. Zonyint, a bajnokság­ban élre került vorosilovgrádi Zarja edzőjét kérték fel, hogy foglalkozzék a válogatottal, amely most a müncheni olim­piai játékokra készül. fíanyiszevszkij, Kozinkevics és Konykov kikerült a váloga­tott-jelöltek közül s a keretet több olyan fiatal játékossal egészítették ki, akik a bajnoki mérkőzéseken vonták magukra a figyelmet. Ševčík 4:6, 4:6, KodeS—Stejskal 6:0, 8:1. Nők: VupiCková — Brzáková 6:2, 6:1, Matejková—Pikorová 2:6, 6:2, 6:3. • •• A düsseldorfi nemzetközi tor­na érdekesebb eredményei: Nastase (román)—Jovanovics (jugoszláv) 6:1, 6:2, 5:7, 6:4, Ti- riac (román)—Pohmann (nyu­gatnémet) 6:3, 6:3, 6:1, A ne­gyeddöntő párosítása a követ­kező: Nastase—Meiler (nyugat­német), Gulyás—Baranyi (mind­kettő magyar), Kuhnke—Fass- bender (nyugatnémet), Bungert (nyugatnémet)—Tiriac. # • • Lousville-ben a negyeddöntő­ben a következő eredmények születtek: Newcombe—Stolle (mindkettő ausztrál) 6:2, 6:4, kiessen—Lutz (mindkettő ame­rikai) 2:6, 7:6, 6:1, Ashe (ame­rikai)— Pas'Hrell (portoricol) 6:4, 6:1, Roche (ausztrál) — Fröhling (amerikai) 6:2, 7:5. Harmadszor Bratislava—Budapest atlétikai találkozó Ma és holnap az Inter Bratis­lava tartán pályáján immár har­madszor találkozik Bratislava és Budapest atlétaválogatottja. Az eddigi két összecsapáson Szlo­vákia női atlétái vereséget szen­vedtek, a férfiversenyzők vi­szont az első alkalommal Po­važská Bystricán alulmaradtak a budapesti atlétákkal szemben, de tavaly saját otthonukban si­került a magyaroknak vissza­vágniuk. A budapesti atléta-válogatott tegnap megérkezett Szlovákia fővárosába. Köztük olyanok is rajthoz állnak, akik tagjai a ma­gyar olimpiai keretnek. Az is­mertebbek közülük: Zsinka. Fe­kete, Molnár, Mohácsi, Árva, Dóczi, Katona, Kalocsai, Boros, Nők: Orosz, Nemesliáziné, Kul­csár, Völgyi, Bognár, Abaháziné, Kleiberné. A nemzetközi atlétikai viadal ma 15.00 órakor kezdődik, majd szombaton délelőtt folytatódik és délután ér véget. A tbiliszi nem­zetközi férfi ko­sárlabda-tornán Csehszlovákia 84:65 arányú győzelmet ara­tott a finn együt­tes fölött. Ezen a mérkőzésen készült felvéte­lünk, mely egy jelenetet ábrá­zol a finn kosár alatt. Egy országos csúccsal kezdődött az úszóbajnokság Tegnap a Matador uszodájában az időfutamúkkal megkez­dődött az 54. országos úszóbajnokság. A mintegy 300 résztve­vő több idofutamban küzdött a döntőbe jutásért. Az első napon csupán egyetlen egy országos rekord látott napvilágot, s ezt a Dukla Praha 4x200 méteres gyorsúszó váltója érte el 8:30,8 perces idővel. ­Délután négy egyéni számban és egy váltóban került sor a döntőkre. Közben időfulamokat is llebonyolítottak, melyek során a 200 méteres női pillangóban Faitlová megpróbálkozott a 2:26,0 perces olimpiai szint elérésével. Teljes erőbedobás­sal úszott, még az első 100 mé­ter után úgy tűnt, hogy sike­rüli, de végül két tizeddel el­maradt a szinttől. 2:28,3 perces ideje így is bajnoki csúcsot je­lentett. A délutáni döntők a 100 mé­teres férfi gyorsúszássail kez­dődtek. Hrouda a CH Košice versenyzője már az időfutamok során a legjobb eredményt érte el, győzelme várható volt. Az országos csúcstartó némi előny­nyel fordult, Vokatý a második hosszon ugyan erősen feljött, de Hroudának sikerült a hajrá­ban biztosítani első helyét. Gürsching biztosan végzett a harmadik helyen. A 100 méteres mellúszásban Pejša rajtolt a legjobban. Az országos csúcs tulajdonosa erő­teljes tempókkal tört a bajnoki cím felé. A helyezésekért Kale- Cík és Král harcolt. Az utóbbi jobb benyulással szerezte meg az ezüstérmet. A 100 méteres női gyorsúszás­ban SlavíÉková az első hosszon több mint egy méteres előnyt szerzett s ezt végig tartani tud­ta a nagyon jól hajrázó Chu- ráčková előtt. -A mellúszásban Marková a várakozásnak meg­felelően rögtön az élre tört, s 25 méternél már némi előnyt szerzett, melyei később növelve biztosan győzött. A második helyért hatalmas küzdelem folyt s annak sorsa az utolsó méterekben dőlt el. A 4x200 méteres gyorsúszó váltók küzdelme nagyon érde­kes és színvonalas volt. A Duk­la és a Bohemians első embere fej-fej melletti küzdelmet ví­vott. A Bohemians egy test­hossz előnyt szerzett, de ezt a második hosszon elvesztette. A harmadik helyért ekkor még A sportfogadás hírei A SAZKA 32 játékhetének CSEH LABDARÚGÓ. KUPA 1. Sparta Praha—Slovan Bra­tislava, 2. Lokomotíva Cheb— CH Cheb, 3. Tatra Kopŕivnice— Baník Doubrava Orlová, 4. C2 Strakonice—ŠH Sušiče. 5. Dukla Jindŕicliov Hradec—Škoda C. Budéjovice, 6. Sigma MŽ Olo­mouc—Dukla Olomouc. SZLOVÁK LABDARÚGÓ KUPA 7. Lokomotíva Vranov—VSŽ Ko­šice, 8. ChZZ Humenné—Slavoj Trebišov, 9. Iskra Svit—LVS Poprad JUGOSZLÁV LABDARÚGÓ TORNA 10. Partizán Belgrád—Zseljez- nyicsar Szarajevó, 11. NK Szara­jevó—Crvena Zvezda Belgrád, 12. Dinamó Zágráb—Vojvogyina Novi Szad. négy váltó küzdött. A második váltás után a Duklának már csaknem 10 méteres előnye volt, a harmadik helyre pedig Tö- czik felhozta a ČH Košice vál­tóját. Az előnyt Hrouda még növelte az élen a sorrend már nem változott. Eredmények: nők: 100 m gyors: 1. Slavíčková (VŠ Pra­ha) 1:02,3, 2. Churáčková (Par­dubice) 1:02,6, 3. Krejčí (UK Bratislava) 1:04,4 100 m mell: Marková (RH Praha) 1:19,6, 2. Chalupová (Gottwaldov) 1:22,7, 3. Mifková (Pardubice) 1:22,8. Férfiak: 100 m gyors: 1. Hrouda (ČH Košice) 55,5, 2. Vo- katý1 (Dukla Praha) 55,7, 3. Gürsching (Dukla Praha) 56,0, 100 m mell: 1. Pejša (Dukla Praha) 1:12,4, 2. Král (Plzeň) 1:13,6, 3. Kalečík (UK Bratisla­va) 1:13,6, 4x200 m gyors: 1. Dukla Praha I. 8:30,8 — csúcs, 2. Bohemians I 8:39,8, 3. ČII Košice 8:49,2. (kollár) Tenisz EB Budapesten A teniszezők Európa bajnok­ságát a szocialista országok és elsősorban Magyarország kezde­ményezésére 1969-től rendezik meg. Eddig sorrendben Torino, Szófia, Luxemburg volt a szék­hely, míg az idén augusztus 9 — 14-ig Budapest fogadja Európa legjobb teniszezőit. A verseny- sorozatra eddig 15 ország neve­zett, tengerentúlról például Bra­zília és Uganda (erre a szabály lehetőséget ad), de várják még újabb országok jelentkezését, úgyhogy körülbelül 20 ország él- teniszezőí ranvedúznak majd a magyar fővárosban. Az EB szín­helye a margitszigeti Dózsa te­niszstadionja lesz. Két öt-öt főből álló magyar csapat készül az EB re: Férfiak: Baranyi, Szőke, Machán, Taró^ czy, Varga. Nők: Szabó, Szöré­nyi, Széli, Borka, Klein. Megrendezik a veteránok nemzetközi versenyét is két kor­csoportban: 45—55 évesek kö­zött, illetve 55 éven felüliek ré­szére. A párosokban 45 évtől indulhatnak a jelentkezők. Az elmúlt évi Európa-bajnok: férfiegyes: Metreveli (szovjet), női egyes: Morozova (szovjetj, férfi páros: Gasiorek, Nowicki (lengyel), női páros: Morozova, Janszone (szovjet), vegyespá­ros: Metreveli, Morozova (szov­jet). A pontversenyben a Szovjet­unió volt az első, Magyarország a második. Nem jutott a négy közé A végső győzelemre is esé­lyesnek tippelt magyar együttes nem jutott a legjobb négy közé a főiskolai labdarúgó Európa- bajnokságon. Szerdán villanyfé­nyes esti mérkőzésen a magyar fiatalok Spanyolország együtte­sével mérték össze tudásukat az elődöntőbe kerülésért, de itt 2:0 (1:0) arányú vereséget szenved­tek. Ezt a találkozót megelő­zően Jugoszlávia nagy gólará­nyú, 6:1 (2:0)-es győzelmet ara­tott Belgium ellen. Mindkét ta­lálkozót Constancában játszot­ták. Ezzel kialakult a legjobb négy mezőnye, az ide került csapatok a következő párosítás­ban játszanak július 28-án a döntőbe jutásért: Spanyolország —Románia, Jugoszlávia—Cseh­szlovákia. SAKK Szép sikert értek el a csehszlo­vák levelezési sakkozók: ezüstér­met szereztek a VI. levelező sakk­csapat világbajnokság döntőjében. A négy évig tartó vetélkedésből a Szovjetunió került ki győztesen, teljes tíz ponttal előzte meg a má­sodik helyezettet: a Šnajdr, Smrč­ka, Nun, Weiner, fežek, Urbanec összeállítású csehszlovák csapatot. A bronzérmet az NDK nyerte, melynek első tábláján a levelezé­si sakkozás' egyéni világbajnoka: H. Rittner játszott. A további sor­rend: 4. Románia, 5. Ausztrália, 0.—7. Jugoszlávia és Argentína, 8. Irán, 9. NSZK. A szovjet csa­pat élén játszó Judovics meg szerezte a „levelezési nagymester“ címet, de a legjobb eredményt a harmadik táblás Mojszejev érte el: valamennyi játszmáját mpg- nyerte! Bemutatjuk a döntő egyik for­dulatos játszmáját az Irán—NSZK találkozóról: Angol megnyitás Világos: H. Heenisolh — Sötét: M. Nazarian I. c4 e5 2. Hc3 Hc6 3. g3 d6 4. Fg2 g6 5. e3 Fg7 6. Hge2 Hge7. 7. Bdl a5 (Hort játssza előszeretet­tel ezt a védekezési rendszert) 8. Hd5 Hb4 9. d3 c6 10. He7: Ve7: 11. a3 Ha6 12. 0—0 0—0 13. b4 ab4: 14. ab4: Hc7 15. Vb3 Fe6 16. Hc3 Hb5 17. Fb2 Hc3: 18. Fc3: Vd7 19. b5 d5 20. Bfdl d4 21. ed4: ed4: 22. Fd2 c5 23. Ff4 Ba5 24. Bal BfaS 25. Ba5: Ba5: 26. Bel b6 27. Fc0 Va7 28. Vdl h5 29. Kg2 Ve7 (ed­dig sötét tartotta az egyensúlyt, de most jobb lett volna Kh7 vagy Ba3) 30. h4! (különben sötét hüx b4-et a kellemetlen h3+ fenyege­téssel. 30. Vf3? természetesen durva hiba lenne Fh3+ miatt:) 30. ... Ff6 31. Be4 Ba3 32. Ve2 Bal 33. Fb8! Ba3 34. Kh2! Kg7 (nem Vd8? 35. Beö:l íe6: 36. Ve6: + és Fd5 miatt] 35. Fd5 Vd8 Hogy Fe6:- ra Vb8-al feleljen és 37. Fd5 Ra7 után az állás döntetlen) 36. Be6:ll (a meglepetés, most fe6: ra 37. Ve6: Vb8: 38. Vf7+ jön a játsz­mához hasonlóan. 37. ... Vf8 ra 38. Fd6 dönt) 36. . ..» Vb8: 37. Bf6:! Kf6: 38. Vf3 + Kg7 (Ke7 gyors mattra vezet) 39. Vf7: + Kh6 40. VÍ61 (ez a csöndes lépés a legerő­sebb, 40. ... Bd3:-ra 41. Fe4 kö­vetkezik, különben Ff7! fenyeget) 40: ... Ba7 41. Fe41 Bg7? (hiba de Ve8 42. Vb6: is rertiénytelen) 42. Vg5+ és sötét feladta, Kh7 43. Vh5: + Kg8 44. Fd5-f következne. 750. sz. fejtörő Boros Sándor („Csodák a sakktáblán“ 1940) Világos indul és 2 lépésben mat­tot ad (2 pont) Ellenőrző jelzés: Vi­lágos: Kh3, Vhl, Bd8 és f3, He3 és e6, Fh5 és h8, gy: d4, e2 és g3 (11 báb). Sötét: Ke4, Vb8, Bf8. Hd6 és f6, Fe7 és e8, gy: b3, d3 (9 báb). A megfejtés bekül­désének határideje: au­gusztus 7. A megfejtések az Új Szó szerkesztőségé­nek címére küldendők „Sakk“ megjelöléssel. A helyes megfejtők közül ketten minden héten könyvjutalmat kapnak, to­vábbá állandó féléves megfejtési létraversenyt vezetünk. A 748. sz. fej­törő (A. Ellerman) he­lyes megfejtése: 1. Fa7ü Az e heti nyertesek: Ger­gely Károly,, Dubí u Tep­líc és Krnáč Pavel, Rim. Sobota. Delmár Gábor

Next

/
Oldalképek
Tartalom