Új Szó, 1972. július (25. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-02 / 26. szám, Vasárnapi Új Szó

Az antikoinmunizmus egyik fő *"* feladata, hogy diszkreditálja a kommunista és a fejlett szocialista társadalom építésének kommunista elméletét és gyakorlatát.* Ellenségeink fegyvertárában a közelmúltig fontos helye volt az ún. konvergencia-elméletnek és modern változatainak — „az egyetlen világ“ és az „Ipari világ“ elméletének. A konvergencia-elmélettel két okból akarunk foglalkozni. Egyrészt azért, mert még ma -is időszerű, és ami még fontosabb: a burzsoá ideológia más újdonságainak az eredeztető je, másrészt azért, mert egyik — véleményünk szerint kevésbé ismert — nézőpontjára akarunk rámutatni.

Maga a „konvergencia“ kifejezés a biológiából származik és különböző fajoknak hasonló életkörülmények között hasonló alakúvá válását jelenti. Ez az elmélet azt hirdeti, hogy a tudományos-műszaki forradaldm következtében a kapitalizmus és a szocializmus között fokozatosan eltűnnek a különbségek, a két rendszer állandóan közeledik egymához, aminek eredményeként létrejön egy új társadalmi rendszer, amely már mentes a kapitalizmus negatívumaitól.

Az utóbbi időben a konvergencia-elmélet értelmezésében két szempont polarizálódott. Az egyik irányzat képviselői azt áljítják, hogy a szocializmus állítólag „közeledik“ a kapitalizmushoz és feloldódik „az amerikai életformában“, ami az új „ipari társa- ' dalom“ kialakulásához vezet. Nem nehéz kitalálni, hogy ezt a változatot többnyire a tengerentúli „gondolkodók“ védelmezik. A másik koncepció

és azokról a rablóhadjáratokról, amiket az imperializmus folytat az osztályellentétek kiélezése, a burzsoá társadalom erősebb polarizálódása érdekében, valamint arról az ideológiai válságról', amely a legkifejezőbben az egyén és a társadalom közötti szakadék mélyülésében és a társadalmi rend iránt, de különösen annak uralkodó körei iránt meífhyilvánuló bizalom válságában tapasztalható.

Az antikoinmunizmus új „elmélete“ taktikájához tartozik, hogy igyekszik az egyes szocialista országok vonatkozásában „hidakat építeni“, „betemetni a szakadékot“ és „csendes ellen- forradalmat“ szervez. Egyetlen célja van: kiszakítani az országot a szocialista közösségből, aláásni a szocialista világrend erejét és tekintélyét, és (hányadszor márl) visszaállítani a kapitalizmust. Ezt a burzsoá ideológia képviselői maguk is elismerik. így például Z. Brzezinski és S. Hutington amerikai antikommunista minden köntörfalazás nélkül bevallják: „Az ún. konvergencia elméleteinek többsége nem a konvergenciát állítja fel követelményként hanem az ellentétes rendszer elnyelését.“

A szocialista országok ellen vezetett „keresztes hadjárat“ hagyományos formáit olyan új fikciókkal bővítették, amelyek a szocialista világrend belső felbomlasztását célozzák. Ilyen például a „békés intervenció“ politi- kája. A legújabb antikommunista gazdasági elméletnek három aránylag önálló — de a konvergencia-elméletből eredő — ágazata van. Ilyen mindenekelőtt az „alkalmazkodás“ elmélede a gyakorlatot az antikoinmunizmus szellemében interpretálja.

Az „alkalmazkodás“ tézise magában véve elvileg nem kifogásolható. A népgazdaság mechanizmusának, irányításának olyan módosítása, amely megfelel a termelés jelenlegi koncentrációjának és terjedelmének, minden szocialista országban valóban nélkülözhetetlen. A termelőerők további állandó és dinamikus fejlődése attól függ, hogy mennyire felel meg az ezzel kapcsolatos követelményeknek a gazdasági folyamatok irányítási rendszere. Ez olyan természetes folyamat, amit az állam gyorsítani igyekszik és aminek semmi köze niiics az antiszo- cialista irányzatokhoz.

Elsősorban nem kapitalista — ahogyan azt az antikommunisták rosszindulatúan állítják —, nem érvényesíti túlzottan az áru-pénz kapcsolatokat. E tendenciák megvalósításának két oka van. Az egyik oka az, hogy a múltban az áru pénz kapcsolatokban érvényesült a voluntarizmus, ami elsősorban abban mutatkozott meg, hogy Indokolatlanul korlátozták az anyagi ösztönzők szerepét és nem használták ki kellőképpen az üzemen belüli önálló elszámolás rendszerét. Ezért fokozni kellett az olyan kategóriák jelentőségét, mint az ár, a nyereség, a hitel, amelyek azonban csak formailag azonosak a kapitalista közgazdaság kategóriáival.

Másrészt a gazdasági fejlődésnek azok az új feltételei, amelyek nélkül nem teljesíthetők a fontos szociálisgazdasági feladatok, programra tűzik a termelés intenzifikációját, ami a ter^ b fl I Ai Ji I Jj 111 ^ I IrJ Ji 11LH

1972.

VII. 2.

'i

s

elismeri „mindkét társadalmi rendszer jó oldalát“, s véleménye szerint „ezek egyesüléséből“ alakul ki az új optimális rendszer az emberiség számára — „az egységes ipari rendszer“, amely magába foglalja a jelenlegi kapitalista és szocialista rendszer legjobb oldalait. Tehát mindkét irányzat a szocializmus megsemmisülését hirdeti.

Azonban ha közelebbről elemezzük a két irányzatot, megállapíthatjuk, hogy egyiknek sincs komoly tudományos alapja. Az embert, a társadalmat, a tudományt, a technikát és az ipart absztrakt módon, egymástól elválasztva vizsgálják és mindenekelőtt azt a tényt mellőzik, hogy az említett kategóriák egyike sem állhat meg önmagában. Szerepük és jelentőségük a társadalmi fejlődés függvénye, funkciójuk jelentőségét pedig az adott szociális-gazdasági rendszer természete határozza meg. Ezért elemeik, folyamataik nem ültethetők át egyik rendszerből a másikba és nem azonosíthatók.

A konvergencia-elmélet álcázott an- tikommunizmus, amit a szocializmus és a kapitalizmus harcának jelenlegi feltételeire alkalmaztak. A kapitalizmus védelmezőinek és ideológusainak reménysége, azoké, akik a szocializmus közeli bukására számítanak. A „közeledés“ elmélete azért vált lehetővé, mert az imperializmus ideológusai sem vonhatják kétségbe a szocializmus gyakorlati eredményeit, ezért igyekeznek ideológiájukat ennek megfelelően módosítani. Az imperializmus új vonásai igazolják ezeket a változásokat, amelyek azonban nem jelentik elveinek új minőségét. A valóságban az imperializmus széleskörűen kihasználja — a burzsoázia érdekében — a tudományos-műszaki forradalom eredményeit, az állam állítja össze és pénzeli a tudományos kutatás és az ipar fejlesztési programját, hogy támogassa a vállalkozókat, kidolgozza és bevezeti a gazdaságirányítás racionális formáit, amelyek a kapitalista gazdasági élet szilárdulásához vezetnek. Azonban mindez egyidejűleg ténylegesen előkészíti és gyakran megsokszorozza a szocializmus anyagi és szervezési feltételeit.

Helytelen és lehetetlen egyoldalúan vizsgálni a jelenlegi állammonopolista kapitalizmus jelenségeit. Csak akkor kapunk átfogó képet az imperialista valóságról, ha nem feledkezünk meg a munka fokozott intenzitásáról, a kizsákmányolás, a gazdaság mili- tarizálása rendkívüli növekedéséről

te. További a szocialista rendszer „belső evolúciója“ elmélete, végül a „függetlenség új elvesztését“ hirdető

elmélet. Érdemes ezek mindegyikét kissé részletesebben megvizsgálni, azonban tartsuk szem előtt, hogy közös a „szülőanyjuk“ — a konvergencia elmélet.

Kezdjük a jelenkori burzsoá koncepciók kiinduló-tételével. Lényege, hogy minden olyan ország, amelyben ma gyors ütemű a tudományos-műsza- ki és a gazdasági fejlődés, kénytelen a jelenlegi iparosodás követelményeinek megfelelően módosítani népgazdaságirányítási rendszerét. Ugyanis csak így teljesíthető egyidejűleg két feladat: a társadalmi termelés optimális fejlesztése és a társadalom szociális egyensúlyának fenntartása.

Az antikommunisták — amikor az „alkalmazkodás“ téziséből indultak ki és elismerték, hogy a szocialista államok többségét a fejlődés gyors üteme jellemzi — igyekeztek a végső következtetést is levonni, miszerint: a szocialista országok vezetőinek re- vidiálniuk kell a fő gazdasági alapelveket. Véleményük szerint a szocialista országoknak nem marad más hátra, mint az, hogy lemondjanak a társadalom központi tervirányításának alapelvéről, mivel ez a mechanizmus állítólag erősen fékezi a gazdasági fejlődést. Frederick Bargholn- nalt, a Yale Egyetem tanárának a véleménye szerint a mechanizmus ilyen vagy olyan állítólag már elavult és „nem eléggé életképes formáinak fenntartása“ az egyensúly megbontásához, sőt „a forradalomhoz vezethet“. Nem többhöz és nem kevesebbhez, mint a „forradalomhoz“I

Még tovább megy következtetéseiben Michael Gamarnikov, a Szabad Európa Rádió ismeretlen dolgozója, aki a KGST tagállamai népgazdaságfejlesztésével foglalkozó kommentárjában úgy magyarázza a szocialista országok gazdasági reformjainak értelmét, hogy ez a szovjet pragmatikus tendenciák megnyilvánulása, ami a központi tervezés megszűnéséhez és a piaci gazdálkodáshoz vezet, amelynek fő ösztönzője a nyereség lesz. Tehát e „kutató“ azzal az érvvel akarja bizonyítani állításait, hogy a szocialista országok gazdasági mechanizmusának reformja — lépés a kapitalizmus felé.

Tehát meglátja az irányítási rendszer és a tervezett gazdasági folyamatok tökéletesítésének problémáit, ezeket „szenvedélyesen“ tanulmányozza,

melés hatékonysága növelésének legfőbb tényezője. Ez pedig csak a társadalmi gazdálkodás értékelési kritériumai rendszerének és a termelési viszonyok árupénz kapcsolatainak tökéletesítésével érhető el. Ezzel egyidejűleg köztudomású, hogy a szocialista feltételek között a termelési viszonyok nem jelentik a gazdasági kapcsolatok egyetlen, még kevésbé uralkodó formáját. Ezért a szocialista országokban a gazdasági reformok megvalósításában jelentős szerepe van a központi irányításnak, beleszámítva a központi tervezést is.

A szocialista vállalatok túlzott szabályozásának megszüntetése nem veszélyezteti a szocialista és a kommunista építést. Hiszen a vállalati jogkör bővítése és egyesítése nem azt jelenti, hogy operatív-gazdasági önállóságuk lehetővé teszi a központi párt- és kormányszervektől való teljes függetlenségüket. Természetesen ilyen esetben valóban olyan helyzet alakulna ki, ami lehetővé tenné a piaci ösztönzést és a versenyt.

A „belső evolúció“ teoretikusai megfeledkeznek (szó szerint: megfeledkeznek, és nem kételkednek!) arról, hogy a szocializmusban a nyereség a gazdasági tevékenység eredményét, nem pedig a tőkés gazdálkodás (ilyen nem is létezik) érdekeit fejezi ki, vagyis a kollektív, össznépi érdekek kifejezője. Ezen kívül a szocializmusban a nyereség nem a gazdasági fejlődés fő célja és nem a gazdasági arányok fő szabályozója. Ezért tarthatatlan a gazdasági kategóriák külső hasonlóságának abszolutizálása. A nyereség esetében e hasonlóság kezdete és vége az, hogy a nyereség a kapitalizmusban és a szocializmusban is a túltermelés konkrét megjelenési formája.

Érthető, hogy a burzsoá ideológusok a szocialista központi irányítási rendszernek legalább részleges „fellazulására“, „elmosódására“ számítanak.

Azonban hiába akarják bizonygatni a bizonyíthatatlant, nevezetesen az új rendszer „tőkés degenerálódásátŕ, azt, hogy vissza akar térni a vállalkozó kezdeményezéshez.

Walter Buckingham ismert amerikai közgazdász 14 évvel ezelőtt elsőként állította, hogy a jelen valósága lehetővé teszi a kapitalizmus és a szocializmus közeledését, az egységes rendszer kialakítását. Ezt a koncepciót később a Nyugaton divatba hozták és népszerűsítették. Az utóbbi időben azonban egyre gyakrabban bírálják. BORIS GYAKIN

Hírek e • ® - J,

Szovjetunióból

. ■ - . : t A Kirgiz Tudományos Akadémia országos értekezletén kirgiz archeológusok beszámoltak az utóbbi évek kutatásainak eredményeiről. Érdekes és fontos adatok birtokába jutottak a jelenlegi Kirgizia területén, az Időszámítás előtti VI.—III. században élt szakák nomád néptörzs életéről. Hírneves ketmeny-tübili kurgánokban — a kunhalmokhoz hasonlító mesterséges dombokban — a törzsfőnök, előkelőségek és a közrendű pásztorok sírját feltárva drágaköves díszeket, arany, ezüst és réz ékszereket találtak. Szenzációt keltettek az arany halotti maszkok, vas dárda- és nyílvégek, lószerszámdíszek. 1970-ben a kirgiz archeológusok a XI. században épült Burán- torony mellett végzett ásatások során két egyedülálló kultikus építményre bukkantak. Díszes égetett vöröstéglából, metszett terrakottából érdekes kialakítási mód szerint épültek. Az értekezlet alkalmából érdekes régészeti kiállítást rendeztek, amelyen több száz tárgy került bemutatásra.

Csodálatos fák nőnek Tádzsikisztánban, a Szangvor nevű hó borította szurdokban. Egyikük kettős törzsű, magassága eléri a 80 métertl A fa egy kiugró szikla csúcsán nő. Ezt a helyet eddig senki sem tudta megközelíteni. Nemrég Kutbidin Hodzsajev erdésznek sikerült feltornásznia magát a meredélyen és egyben azt is megállapítania, hogy a ritka fa több mint félezer éves.

A gépkocsivezetők rendszerint fenntartással fogadják az újfajta fékolajakat, mert minőségüktől mások és maguk élete vagy anyagi értékek függnek. A leningrádi Saumján kísérleti olajüzem LZ—TZS—2 jelzésű, Nyeva elnevezésű fékolajat készített a Zsiguli gépkocsihoz. A próbajáratok során derült ki, hogy az összes gépkocsitípushoz, bármilyen hőmérsékleti viszonyok között, a Szovjetunió minden klímazónájában megbízhatóan alkalmazható.

Évmilliókkal ezelőtt — amint azt a kutatók megállapították — a déli, Amur menti területeken gyűrű alakú korallszigetek léteztek. Nyomaikat napjainkban is megtalálhatjuk a Szu- csan-folyó völgyében, Nahodka kikötőjétől nem messze. A szuesani „korallszigetek“ felfedezése azért jelentős, mert a szakemberek között ösz- szefüggés áll fenn az atollok szerkezete és az olajmezők gazdagsága között.

Napjainkban feltalálni a kerékpárt annyi, mintha a spanyolviaszra kérnénk szabadalmat. L. Dutov, a harkovi Gorkij Egyetem testnevelési tanszékének tudományos főmunkatársa mégis vállalkozott erre a látszólag felesleges feladatra. A furcsa alkotmány a hagyományos kormányszarvak helyén hajtókarokat visel. Ezek dőlés- szöge a kerékpáros termetétől függően változtatható. A meghajtott első és hátsó kereket ötfokozatú sebesség- váltóval szeredték fel, ezért könnyedén megbirkózik a meredek utakkal is. Dutov csoda kerékpárját edzésekhez készítette, ugyanis a sportolók szervezetét egyenletes terheléssel veszi igénybe.

A Balahnai Papírgyár mérnökei olyan új műszert készítettek, amely Szárítás közben folyamatosan méri a végtelen szalagban futó papír nedvességtartalmát. A készülék — a nedvességtartalom függvényében arányosan változó — elektrosztatikus tőrerősséget mér a papír bármely pontján. A szovjet találmány a hasonló rendeltetésű külföldi műszerek energiaigényeinek mindössze egy százalékát fogyasztja.

Az orvosok számára sok gondot Dkoz a műtők steríliz ilása, mert a mikrobákat hordozó kisebb porszemek megtapadnak az oldalfalakon és a mennyezeten. A falfelületek különleges oldattal történő lemosása nem oldja meg a kérdést megnyugtatóan. N. Veruskin mérnök új eljárást, portaszító festék alkalmazását javasolta. A titán alapú fehérből és a különböző színezőanyagokból pozitív töltésű festéket készítenek, amely az azonos töltésű porszemeket taszítja, s ezek a padlóra leülepedve könnyen eltávolóthatók.