Új Szó, 1972. június (25. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-04 / 22. szám, Vasárnapi Új Szó
A z Andok hegyvonulatai között 2800 méter magasban fekvő város feledhetetlen látványt nyújtott az ereszkedő Boeing gép ablakából. A távolban már kivehető volt a Cotopaxi 5943 méteres, állandóan hófedte csúcsa, alattunk pedig napsütötte, tisztán ragyogó fehér és színes házak sokasága tarkállott. Quitót ölelő karokként veszik körül a hegyek, s így a város külső kerületei már meredeken kapaszkodva terjeszkednek. INGYENES GŐZFÜRDŐ A város magas fekvéséből ugyan erre már előre gondolhattam volna, mégis meglepetéssel ért, mikor a repülőgép hangszóróján közölték, hogy a hőmérséklet mindössze 18 fok. Csalódottságom annak szólt, hogy a délamerikai ország nevét az Egyenlítőről kapta, amely területét átszeli. Éppen Quitótól néhány tucat kilométerre északra húzódik az Egyenlítő, spanyolul: „Ecuador“. Később aztán Guayaqilben, az ország egyetlen fontos ipari és kikötővárosában megismerkedhettem azzal, hogy mit is jelent az egyenlítői hőség. A Csendes-óceán felől érkező hűvösebb légtömegek sem tudták leszorítani a hőmérő higanyszálát 30 fok alá, és a melegnél még kellemetlenebb volt a rendkívül magas páratartalom, az „ingyenes“ és állandó gőzfürdő. Délután a várost övező hegycsúcsok felett megjelentek az első gomolyfel- hők, majd nagy hirtelenséggel megeredtek az ég csatornái. A délutáni — szinte pontosan érkező — zuhatag naponta ismétlődik, az eső néha olyan kitartással szakad, hogy a következő nap a repülőteret borító hatalmas víz és sárréteg miatt megbénul a légi közlekedés. Dél-Amerika többi fővárosához képest Quito valójában kisváros. De nemcsak a 700 000 főnyi lakosság miatt. Hiába keresi a látogató itt a kontinens többi nagyvárosában északamerikai hatásra épített hatalmas irodaépületeket, még az elvétve előforduló 5—6 emeletes házak is kirínak a városképből. Gyárnak vagy nagyobb ipari településnek nyoma sincs. Ecuador fővárosa megőrizte a letűnt századok hangulatát, a régi városközpontot — amelynek centrumában a spanyol hódítók időszakát felidéző elnöki palota áll — szűk kis lejtős utcák alkotják. Legfeljebb egy-egy templom tornya emelkedik ki, jelezve, hogy az ország történelmében az egyház talán még fontosabb szerepet játszott, mint a kontinens többi államában. Az ódon hangulatú házak között lépten-nyomon modern amerikai gépkocsik tűnnek fel. A városközponttól távolodva hamar fel lehet ismerni a quitói középrétegek lakónegyedeit, Illetve a város szélén a többi latin-amerikai nagyvárosra is jellemző nyomor- negyedeket. A társadalmi különbségen itt éppen úgy szembetűnnek első látásra, mint bárhol másutt a nyugati kontinensen. A gazdaság Ecuadorban mégsem olyan rikító, mert az ország elmaradottsága következtében itt még a gazdagok sem igazán vagyonosok. DÉL AMERIKA „KOLOSTORA“ Történelme sok szempontból magyarázza, hogy a jelenleg kis hatmilliós állam miért maradt le a fejlődésben még a dél-amerikai országok többségéhez képest is. Az egykori őslakosokat először az inka birodalom nyomta el. Huayana Cápac inka uralkodó a perui Cuzco után Ecuador mai területén alapította meg a második inka birodalmat. Halála után két fia, a cuzcói Huáscar és a quitói Atahualpa összecsapott a hatalomért. Ez a testvárháború az Inkák nagyságának hanyatlását okozta, ugyanis, mikor Atahualpa már majdnem győzött testvére felett, megjelentek az első spanyol hódítók. A mai Quitót így részben Atahualpa, majd a spanyolok alapították. Minthogy Ecuador területe nem rejtett sem arany-, sem ezüstkincset — a spanyolok hiába feltételezték a mai Kolumbia és Ecuador környékén az Eldorádót — a hódítás egyedüli következménye az egyház térhódítása volt. A XIX. század legelején megindult függetlenségi háború után Ecuador csatlakozott egy rövid időre Gran Co- lombiához (a mai Venezuelához és Kolumbiához). A szövetség azonban nem tartott hosszú ideig, Simon de Bolivar, a független Latin-Amerika egyik megteremtője találóan mondta, hogy a kontinens „kolostora“ (Ecuador) kiválásával nehéz időszak elé néz. A „kolostori rend“ ugyan hosszú ideig- konzerválni tudta a gazdaságitársadalmi szervezetet, gyengének bizonyult viszont a környező államokkal vívott határkonfliktusok idején. A függetlenség elnyerésekor Ecuador területe még 1 200 000 négyzetkilométer volt, fél évszázad alatt az — Brazília, Kolumbia és Peru javára — a felére csökkent, s az ország zsugorodása folytatódott századunkban is. A negyvenes években Ecuador öt esztendő alatt két háborúban is alulmaradt, először Kolumbia, majd Peru győzte le, s területe ennek következtében 270 000 négyzetkilométer maradt. PANAMAKALAP ÉS PONCHO Nemcsak a határkonfliktusok ügyében maradt alul Ecuador. A szomszédok lefékezték az ország gazdasági fejlődését, így például napjainkban a kis belső piacra termelő helyi textilipar — amely a mezőgazdaság mellett tulajdonképpen az egyedüli jelentős iparág — nem tud versenyezni az északi szomszéd, Kolumbia késztermékeivel. A helyzet jellemző példája — amiről csak Quitóban szereztem tudomást —, hogy a „panamakalap“ valójában ecuadori eredetű, s a világ csupán a panamai kereskedők révén ismerte meg. Quitóban a már említett elnöki palota előtti téren, vagy a nemzetközi szállodák környékén lépten-nyomon indián őslakosokkal találkozni, akik a „panamakalap“ mellett népszerű délamerikai ponchót vagy népművészeti fatárgyakat árulnak. A ponchokészítés csak néhány helybelinek biztosítja a megélhetési lehetőséget. Számuk azonban elenyésző az Andok hegységeiben vagy az Amazonas vidékén hihetetlen nyomorban, a régi törzsi keretek között élő őslakosokéhoz képest. Pontos adat erről ugyan nem készült, de quitói beszélgető partnereim úgy vélték, hogy a hatmilliós lakosságnak majdnem 40 százaléka él még mindig rendkívül el maradott körülmények között, munkájukból csupán az önfenntartásra telik. NEMCSAK A BANÁN! Az ország gazdasági élete tulajdonképpen a csendes-óceáni partvidékre korlátozódik. Quito, a főváros inkább csak adminisztratív központ, a hivatalok, a kormány és a hadsereg felső vezetésének a székhelye. Guaya- quliba kell utazni ahhoz, hogy Ecuador iparával megismerkedhessen a látogató. A bányászat, a textilipar és még néhány feldolgozó ágazat nem foglalkoztat kétszázezernél több munkást Elenyésző hányad a hatmillióhoz képest. Nagyobb szerepet játszik érthetően a mezőgazdaság, három terméke: a kakaó, a hazánkba is exportált banán és kávé. Ezek együttesen az ország kivitelének 80—85 százalékát adják: Az elmaradott ipar nem nagyon vonzott eddig amerikai tőkét s mióta a banánültetvényeket elvették az United Fruit észak-amerikai agrár-monopóliumtól, a közvetlen külföldi befektetések viszonylag alacsony szinten vannak. Ez azonban nem jelenti, hogy Ecuador ne függne az Egyesült Államoktól: a kivitel 65 százaléka az USA-ba irányul! Ecuador az elmúlt években igen gyakran szerepelt a világlapok hasábjain. Az ország ugyanis következetesen érvényesítette 200 mérföldes tengeri felségjogát, elsősorban az északamerikai halászhajókkal szemben. A halászat valóban fontos szerepet játszik a gazdasági életben, de nem csupán erről van szó. — Mi ecuadoriak nem felejtünk egykönnyen — mondta egyik ismerősöm Quitóban — 1944-ben Washington hagyta jóvá, hogy területünk nagy részét Peru kapja meg. Az amerikaiaknak van haszna a banánültetvényekből is. A 200 mérföldet, ha akarja, magyarázhatja nemzeti méltóságunkkal is. HATALOMÁTVÉTEL ÉS OLAJ Akár politikusokkal, akár újságírókkal vagy diákokkal találkoztam, az ország jövője, a bel- és külpolitika kérdései valamennyi beszélgetésben fontos helyet foglalt el. Februárban ugyanis a hadsereg vette át a hatalmat Ecuadorban, s Rodriguez Lara tábornok-elnök haladó programot vázolt fel nyilatkozataiban. A puccs első látásra tűnhetett volna reakciós fordulatnak is, hiszen Velasco Ibarra elnököt döntötték meg, aki a külpolitikában — így a 200 mérföldes tengeri felségjog kérdésében — következetesen képviselte Ecuador nemzeti érdekeit. A hatalomátvétel valójában nem ellene irányult, hanem a guayaquili oligarchia megfékezésére. Idén választásokat tartottak volna az országban, s legnagyobb eséllyel az észak-amerikai monopóliumokkal összetartó, a külkereskedelemben érdekelt réteg képviseletében fellépő Ássad Bucha- ram indult volna. A katonai puccs más szempontból is döntő Időszakban történt. A spanyolok több mint négy évszázada nem találtak rá Eldorádóra. Napjainkban ha nem is arany formájában, de feltárták Ecuador Eldorádó- ját: az olajlelőhelyeket. A brit—holland Shell cég három évtizeden át kutatott az Amazonas vidékén a „fekete arany“ után — eredménytelenül. A Shellék feladták, helyükre a Te- xaco-Gulf amerikai társaság lépett* amely éppen öt esztendeje olajra bukkant. Előreláthatólag Idén szeptemberre fejezik be az olajvezeték megépítését az őserdőből Esmeralda csendes-óceáni kikötőig — a távolság több mint 500 kilométer. Még ha korai is a becslés, óvatos előrejelzések szerint három év alatt Ecuador olajkivitele megközelítheti Venezueláét, amely köztudottan Latin- Amerika legnagyobb olejexportőre. Hatalmas lehetőség áll tehát az új ecuadori vezetés előtt: az ország egyszerre gazdaggá válhat, s csupán a kormánytól függ, hogy miként használják fel olajbevételét. Guayaquilben találkoztam az Ecuadori Kommunista Párr néhány vezető tagjával. Mint mondották, a hadsereg nagyon pozitív szerepet játszhat, hiszen a hagyományos polgári pártok az elmúlt évtizedekben „leszerepeltek“, s a jelenlegi helyzetben valóban határozott döntésekre van szükség. Nincs kizárva, hogy Ecuador jelenlegi kormánya haladó intézkedéseivel társadalmi méretű mozgást Indíthat el, s e változások sikeréhez biztosíthat hátteret a nemzeti érdekeket figyelembe vevő olajpolitika. LOVAS GYULA A lakosságnak majdnem a feJe még rendkívül elmaradott körülmények között él. '* ... Kakaóbab-szárítás az aszfalton. A kakaó a banánnal és a kávéval az ország exportjának 80—85 százalékát adja, __ Qu ito látképe, előtérben a kormányzósági palota
