Új Szó, 1972. június (25. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-30 / 152. szám, péntek
Könözsi felvétele Csallóköz legöregebb molnárja A Dózsa-sorozat a ceglédi Kossuth Múzeumban A minap /ahodnan I Pozsony eperjes} a Kls-Dunúhál a 86 éves Takács Bélával találkoztam. Nem a községben, hanem a Kis-Duna menti településen lakik. Ennek ellenére mindenki ismeri öt a faluban, sőt méq a környéken lakó idősebb embe rek is. Ötven évig volt molnár. Egykor a Felső-Ösallóközből az ó malmába szállították a búzát, a rozsot, s a szekereken fehér lisztet vittek haza. Takács bácsit húsz éve isme rém, de a malomról méq kevés szót ejtettünk. Beszélgetésünk többnyire a halászatot érintette. Most azonban a Kis Duna utolsó malmainak egyikéről folyt a beszélgetés. — Tudja — mondja Takács bácsi — tavaly elvitték a martini múzeumba. Tízezer koronát adtak érte. Csendesen folytatja: — A komp, amelyen az akácgyökerekből épült malom állt, mindig ott horgonyzott, ahol legiobban hajtotta a víz a malomkereket. Eperjesen kilenc ilyen malom volt. Az apám 1890-ben lett malomtulajdonos. Ifjú korom óta mellette dolgoztam, s 1933 bún utveltem a malmot. Őröltem még négy évvel ezelőtt is, de már csak kukoricát. A malomkövek több mint kétszász évesek voltak, de még finomra őrölték a kukoricaszemet. Több mint 25 éve annak, hogy utoljára lisztet örült a malom. Régen rájöttem, hogy az én malmom réges-régi berendezése nem veheti fel a versenyt a mai korszerűen felszerelt malmokkal. Takács bácsi elbúcsúzott malmától, de nem búslakodik utána. A folyó mentén volt egy darab kihasználatlan föld, amelyet a fia segítségével körülkerített, felszántatott s e területre alma- és őszibarack fákat ültetett, így most gyümölcstermesztéssel foglalkozik. Időnként beül csónakjába és ha- lászgat. S mivel beszélgetni is szeret, azzal búcsúzott, hogy: ha akad egy kis ideje, jöjjön, elmegyünk együtt halászni. KRAJCSOVICS FERDINAND A Dózsa György születésének 500. évfordulója tiszteletére Cegléden rendezett ünnepségek keretében nyitották meg a múlt héten Lőrincz Gyula festőművész kiállítását. A Kossuth Múzeum földszinti areáljában be- mutatott grafikai anyag szerves részét képezi a ceglédi múzeum ez alkalomra készített történelmi tárlatának. A nyílt tekintetű arcok, markáns alakok, nemes arcélek és harcos momentumok szinte már antropológiai tanulmánnyá minősülnek Lőrincz Gyula grafikai megfogalmazásában. Dózsa katonái: magyarok, románok, szlovákok paraszti hadserege tárul elénk. A jól dokumentált történelmi kiállítás a jobbágy parasztság életkörülményeire, azok társadalmi és gazdasági helyzeteire utaló bizonyító adatok és tárgyak felsorakoztatásával valós hátterét adják az 1514-es megrendítő parasztháborúnak, a jobbágyság forradalmi mozgalmának törvényszerűségéről. Munkaeszközök: kasza, sarló, cséphadaró, fa- és vasvillák — amelyeket fegyverként használtak. Dózsa seregében, más harcieszköz hiányában — írásos dokumentumok, béklyók, ruhák, bocskorok és egyéb tárgyak képezik az emlékkiállítás anyagát. Főleg a telkes jobbágyok életmódjának keresztmetszetét láthatjuk. A rendezési koncepció nagy erénye (Szilágyi Miklós és Miklosovits László munkája), hogy inkább a paraszt- háború hátterét hozza előtérbe jól szerkesztett magyarázó szö- veggekkel, valamint rekonstruk- ciok, okmányok és más írásos dokumentumok felnagyított fényképeivel. A történelem és a képzőművészet mesteri ötvözete amit látunk. A tárlat végig kísér azon az úton, amelyet Dózsa járt vé gig, a kereszteshadak vezetői posztjától a tudatosan vállalt felkelés vezetőjévé válásáig. Ez a Dózsa cselekedni és küzdeni született: küldetést vállalni, sorsot alakítani. Rusztikusán jellegzetes arcáról a megfékezett indulat és a belső tűz ereje és tisztasága sugárzik. Lőrincz Gyula grafikai lapjairól többször írtunk már, amióta a Duna menti Múzeumban lálluk azokat. De most, amikor a budapesti Csehszlovák Kultúra közvetítésével itt Cegléden is megtekinthettük, ezek a tus-rajzok különleges jelentőséget kapnak és internacionalista telítettségük is erőteljesebb lett. Bizonyítja és igazolja, hogy a Dózsa-hagyomány Petőfi, Ady és Derkovits megfogalmazásán túl, egyre jobban fonódik össze szocialista kultúránkkal, jelenünkkel. A „Dózsa és kora“ című emlékkiállítást Hargitai Károly, a Pest-megyei Tanács osztályvezetője nyitotta meg. „Az 1514. évi magyarországi parasztháború vezére, történelmünk egyik kimagasló alakja Dózsa György volt — mondotta. Dózsa harca és eszméje a későbbi, s mindmáig tartó oszlályküzdelmek, a társadalmi haladás élő, messzire sugárzó politikai-ideológiai hagyományává lett nemcsak a magyar nép, hanem a Duna- völgy más népeinek történetében is. S éppen itt, Cegléden fogalmazta meg céljait, híres beszédében. Ezekben tulajdonképpen nem más fogalmazódott meg, mint az, ami sok év hosz- szú, de mindaddig néma szenvedés során, csordultig felgyülemlett a parasztok, elsősorban legszegényebbjeik, a zsellérek szívében, egyszerű és tiszta, de az összefüggéseket önmaguk tói csak nehezen felismerő és átlátó gondolkodásában, tettekre és akkor már harcokra is meged- zett, a súlyos embertelen, kínzó robottól megacélosodott izmaikban. Cegléden az történt, hogy a nép valódi vezérre és a vezér elszánt seregére talált" ... „Ezért tiszteleg, fél évezreddel később is, az utókor Dózsa és serege emléke előtt.“ ... Mint: tudják, Dózsa seregében szerephez jutott az ország határai között és a határvidéken élő többi nép is. Ezt dokumentálva, a szomszédos népek akkori és mai közös törekvéseink kifejezésére helyet kapott kiállításunkon a csehszlovákiai magyar kulturális élet ismert, jeles személyisége, Lőrincz Gyula, aki most — a Csehszlovák Kultúra közvetítésével — elhozta Ceglédre a Dózsa parasztháború minden fontos mozzanatát megörökítő, ellentmondásosságait és egységét a művészi látomás erejével és őszinteségével kibontakozó alkotássorozatát, szép és kifejező, bennünket gondolkodásra késztető rajzait. Köszönetét mondok neki ezekért a rajzokért, a művészi élményért; a kiállítás rendezőinek a gondos előkészítő és összeállító munkáért; a dokumentatív hűség élményéért — s Önöknek, kedves elvtársak, kedves vendégeink — szíves megjelenésükért.“ Ezek után Oldrich Tesaŕik, a budapesti Csehszlovák Kultúra igazgatója szólt a kiállítás kultúr-politikai jelentőségéről, majd Szíj Rezső műkriti- kus ismertette Lőrincz Gyula munkásságát. Dózsa Györgynek, fél évezredes évfordulóját ezekben a hetekben a Duna menti népek is nagy reverendával megünnep- lik Irodalmi művek és tudományos tanulmányok, könyvek és cikkek sora jelenik meg. Új és régi drámák, filmek kerülnek előadásra. Kiállítások nyílnak, amelyek Dózsa korúi és személyiségét, 1514 eseményeit és eszméinek mindmáig elevan.Jia- tását mutatják be. A Dózsa-tra díció olyan politikai ideológiai hagyomány lett, amely szétvá- laszthatatlanul összeforrott a haladásért vívott társadalmi és osztályküzdelmekkel, a Duna- völgyi népek eszmélésének és összefogásának előrevivő folyamatával. A Dózsa-hagyománv megítélése indeológiai-politikai vízválasztó volt történelmünk haladó évs visszafejlődő, elmaradott irányzatai között. Az uralkodó osztályok elrettentésként, fenyegetésként nyúltak vissza Dózsa és a parasztháború példájához. Történelmi .-dákját évszázadokon át rágalmazták, szerepét meghamisították. Gyalázták, beszennyezték a forradalmi paraszti tömegeket, amelyek seregében küzdöttek és akiknek utódai később is, évszázadokon át ápolták szellemét, Forradalmasító vagy forradalmat védő íróink, költőink, képzőművészeink, zeneszerzőink legmerészebb alkotásaiban a Óózsa-hagyomány összefonódott a társadalmi és ideológiai küzdelmekkel. A parasztvezér emlékét a korszerű marxista történelemírás is új megvilágításba helyezte. A felemelő és mozgósító történelmi tanulságok annál inkább válnak népeink sajátjává, minél szélesebbre tárjuk a felemelő és szüntelenül figyelmeztető Ď6- zsa-hagyomány ápolását. És ez a ceglédi emlékkiállítás is ezt a célt szolgálja. Nyilván erősíti osztály küzdelmeink, hagyományaink elmélyültebb ápolását, növeli majd népeink szocialista meggyőződését s történelmi tanulságaival erősíteni fogja továbbra is a környező, s ma már hazánkkal együtt a szocializmus útjára lépett országok népeivel való szövetségünket és végül összefűz a világ haladó társadalmi erőivel is. SZUCHY M. EMIL Andrzej Zbych: le LÖS S KAPITÁNY KALAND OS TÖRTÉ NET E „Semmit nem értesz ebből a háborúból — magyarázta egykor Heini — ostoba kis svéd lány vagy. De nugyon szeretlek” — lette hozzá. — Én bízzak abban, aki együtt dol- qozik a Gestapóval? — mondta a tábornok És rögtön ezután elhangzottak azok a szavak, amelyeket jobban szeretett volna sohase hallani. Ingrid úgy érezte, mintha hirtelen álomból ébresztették volna fel és a valóságba vezetik, amely olyan rettenetes, olyan mezítelen és minden értelemtől megfosztott, hogy mindaz, ami ezután történhet, már csak fájdalom és kétségbeesés lesz. — Hinni eqy nőnek — ismételte a tábornok —, aki ugyanazzal a Müller- rel dolgozik együtt, aki likvidálta a hozzá legközelebb álló embert. — Mit mond! — kiáltotta. — Heinit a lengyelek gyilkolták megI A tábornok nem ismert könyörüle- tet. — Kedves hölgyem, az a hivatalos verzió — magyarázta. — Semmi okom arra, hogy elhallgassam az igazságot ön előtt. Kiderült, hogy Koetl hadnagy áruló lett, együtt dolgozott a lengyel földalatti szervezettel. Müller személyesen likvidálta. Én természetesen jobban szerettem volna, ha a hadbíróság dönt sorsáról, de Müller módszerének is meqvan a maga jó oldala, Koetl rokonainak, főleg az apjának semmiféle kellemetlensége nem volt, ön pedig ... különben azt hittem, hogy Müller mindent megmagyaráz önnek ... Ingrid hallgatott. Már nem tudott sírni. Fordította: Bába Mihály Ügy érezte, hogy Heini hangját hall ja: „Csak ostoba kis svéd lány vagy“. Aitán azokra az emberekre gondolt, akiket a Gestapo kezére adott. Látta annak az arcát is, akit az állomáson gyilkoltak meg. —■ Mégegyszer megismétlem a kérdést — szűrte lassan a szót a tábornok —, hol van a levelem? Mit érdekelte őt most von Boldt tábornok vagy a Kirsthovenhez irt levéli Gyűlölettel nézett a tábornokra és hallgatott. — Nem akar beszélni? — a tábornok elvesztette türelmét. — Akkor mondja meg, ki az a Kloss főhadnagy? Miért érdekli őt az ön személye? Kloss? Ügy érezte, hogy az Arany Sárkányban eltöltött este már nagyon, nagyon messze van. Mikor is történt ez? — Klosst nagyon érdekelte, hogy ön ne utazzon el a reggeli vonattal Stockholmba. Miért? Hall engem? — Igen hallom — válaszolta kelletlenül ... Klosst érdekelte ... Arra gondolt, hogy Müller türelmetlenül keresi és, hogy még egy ember, egy ember, akivel találkozni kellett volna az állomáson. hamarosan halálos veszedelembe kerül... Engedjen el — súgta. — Előbb mindent mondjon el. Tessék döntsön, reggelig van ideje. A pince, ahová ismét levezették, nedves volt, levegője fojtó. A kemény lóca fölött magasan volt a rácsos kis ablak. A kőpadlóra egy Wehrmacht katona egy pohár teat és egy tányért tett le, amelyen margarinnal megkent szelet kenyér volt. Nem akarták éheztetni. — Nem eszem — mondta Ingrid. — A sisakos, qéppisztolyos fiatal katona csaknem mohó kíváncsisággal bámulta ... Talán fellépni látta? Talán soha sem volt dolga olyan, másik világból való nővel, mint Ingrid. — Tessék enni, Fräulein — mondta szelíden. Aztán a padra dobta köpe nyét. — Éjszaka hideg van. Kiment, óvatosan bezárta maga mögött az ajtót, Ingrid hallotta a kulcs csikorgását. Az ajtón egy kis ablak volt a júdás, tulajdonképpen egy nyílás, melyen át kitekinthetett s láthatta a sötét folyosót és a fal melletti széken ülő katonát. A katona géppisztolyát maga mellé állította, levetette a cipőjét, a zokniját és a talpát masszírozta. .4 házban már csend volt. Ingrid le s fel járt az ajtó és a kispad között, lépteit számolta, igyekezett nem gondolkozni, nem érezni, nem áhítozni. Mégis érzett és áhítozott. Tudta, hogy ki kell innen jutnia, hogy ismét hatalmába keríti a bosszú, aztán ... Tudta, hogy mi lesz azután, és nem érzett félelmet... Néhány perc múlva már kész terve volt; kissé sajnálta a katonát, aki a padjára dobta a köpenyét, de még ha meg kellene ölnie, akkor is szemrebbenés nélkül megölné. Kigombolta blúzát, verni kezdte az ajtói, aztán kiabált... Megcsikordult a zár, a katona a küszöbön állt, vállán a géppisztoly. — Fräulein, mi történt? — Megfulladok — kiáltotta. — Nem kapok levegőt. Nyissa ki az ablakot. Túl magasan van. A katona feltekintett a rácsos ablakra, felállt a padra, azonban zavarta a géppisztoly, így hát a falhoz állította. Minden úgy történt, ahogy elképzelte. A katona az ablakkal gyötrődött, mert be volt szorulva. Nehezen tudta kinyitni. Aztán óvatosan lelépett a paciról és Ingrid ebben a pillanatban elkapta a géppisztolyát és tusával minden erejével rácsapott a katona fejére. A katona lecsúszott a pádról, leült a padlóra, arcára ráfagyott a megdöbbenés. Ingrid kifutott a folyosóra. A lépcsők egy széles és sötét folyosóra vezették. Ingrid kitapogatta az ajtót, óvatosan kinyitotta, és a konyhában találta magát. Megpillantotta a nagy ablakot, a kert fölött lógó holdat. Az egész házban csend uralkodott. Ingrid szabad volt. Egy pillanat múlva kiugrott az ablakon és átmászott a villát körülvevő kerítésen. Berlin távoli, ismeretlen negyedében volt. Gyalog indult a belváros felé. Abban az időben, amikor Ingrid Kiéld von Boldt tábornokkal beszélgetett» Kloss az Abwehr épületének hosszúd nagyszerűen megvilágított folyosóján ment végig. Az ügyeletes tiszt kinyitotta az ajtót; az első titkárságon voltak. Az íróasztalnál ülő tiszt Klossra tekintett és felemelte a telefonkagylót; Jelentkezett, várt a válaszra és végüt megszólalt: — Tessék tovább menni. Ugyanez a ceremónia még kétszer ismétlődött meg. Minden ajtó előtt Wehrmacht altiszt állt, kiegyenesedve és közömbösen, inkább szoborra emlékezteitek, mint őrökre. Kloss valamikor már járt az admirálisnál, ismerté ezt a ceremóniát, mely akkor inkább nevetséges, mint fenyegető volt. ,,A módszer hatással van a képzeletre" gondolta az utolsó titkárságon várva, ahol az íróasztalnál már nem kapitány, hanem alezredes ült. Amikor megérkezett az Abwehr parkolóhoz, hogy otthagyja a motorkerékpárt és megpillantotta Schultzot, rögtön megértette, hogy von Roldt tábornok korábban tette meg a következő lépést, mint gondolta. — Az öreg látni akar — mondta Schultz. — De azonnal. 1972 VI. 30. (.Folytatjuk.)
