Új Szó, 1972. június (25. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-04 / 22. szám, Vasárnapi Új Szó
s A kommunista és munkáspártok 1969. júniusában Moszkvában megtartott nemzetközi tanácskozása korunk történelmének egyik legkiemelkedőbb eseménye. A tanácskozás megvitatta az imperializmus ellen vívott harc legfontosabb feladatait, kidolgozta korunk összes forradalmi erőit egységes tevékenységének harci programját és a marxizmus—leninizmus és proletár internacionalizmus elveinek alkalmazásával lemérhető hatást gyakorolt a kommunista világmozgalom további erősödésére. A kommunista világmozgalom moszkvai fórumának jelentőségét nem könnyű értékelni. A tanácskozás komoly történelmi pillanatban jött létre, amelyet a haladás és a reakció, valamint a szocializmus és az imperializmus erői között folyó harc kiéleződése jellemez. A nehézségek és néhány kudarc ellenére a forradalmi világmozgalom folytatta támadását az imperializmus hadállásai ellen és újabb nagy sikereket ért el. Hatalmas forradalmi folyamatok bontakoznak ki bolygónk minden földrészén. A moszkvai tanácskozás résztvevői ezzel kapcsolatban leszögezték: Jelenleg megvannak a reális Jeltételek ahhoz, hogy korunk legfontosabb problémáit a béke, a demokrácia és a szocializmus érdekében oldjuk meg és újabb csapásokat mérjünk az imperializmusra.“ A nemzetközi reakció azonban sohasem adta fel és most sem adja fel önként, harc nélkül hadállásait. Annak ellenére, hogy az imperializmus mint társadalmi világrendszer nem lett erősebb, komoly ellenfél marad továbbra is. Az imperializmus agresszív politikája által kiváltott veszély nem csökken, épp ellenkezőleg, fokozódik. Ezt a békéért, a szabadságért és a társadalmi haladásért küzdő népeknek nem szabad figyelmen kívül hagyni. Teljesen nyilvánvaló, hogy e népek harcának sikere nagyrészt az imperializmus ellen küzdő erők összeková- csolódásától, mindenekelőtt a kommunista és munkáspártoknak mint az összes jelenkori felszabadító erő élcsapatának összekovácsoltsági szintjétől függ. Ebből kiindulva a moszkvai tanácskozás résztvevői egy felhívást fogalmaztak meg, amely hangsúlyozza: el kell érni a kommunisták és minden imperializmus ellen küzdő erő tevékenységének egységét és széles fronton támadást kell indítani az imperializmus, valamint a reakció és háború bástyái ellen. E feladat végrehajtása nem könnyű dolog. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, hogy a moszkvai tanácskozás összehívásának időpontjában a nemzetközi kommunista mozgalom néhány láncszemében súlyosan megsértették az egységet, nehézségek és ellentmondások merültek fel. Megérett tehát a kommunista mozgalom egysége és ideológiai alapja megerősítésének szükségessége. Napirendre került a kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozása összehívásának kérdése. Ma, három évvel a tanácskozás megtartása után megállapítható, hogy a tanácskozás milyen hatalmas szerepet töltött be az egész forradalmi mozgalom sorsa szempontjából. Mint Leonyid Brezs- nyev, az SZKP főtitkára a párt XXIV. kongresszusán elmondott beszámoló jelentésében hangsúlyozta: „A tanács~ kozás hatalmas lépést tett előre a kommunisták nemzetközi egységének megerősödése és minden antiimperia- lista erő összekovácsolásának útján". A kommunisták 1969. évi moszkvai fórumának jelentősége mindenekelőtt abban rejlik, hogy résztvevői — szemléletesen kifejezve — iránytűjüket ismét az örökérvényű lenini eszmékre állították. „Ma — hangsúlyozták a résztvevők — teljes joggal mondjuk Lenin tanításáról ugyanazokat a szavakat, amelyekkel ő a marxizmust jellemezte: ez a tanítás mindenható, mert igaz. A marxista—leninista elmélet, s ennek alkotó szellemű alkalmazása a konkrét viszonyok között lehetővé teszi a tudományos válasz kidolgozását azokra a kérdésekre, amelyek a világot átfogó kommunista mozgalom minden csapata előtt felmerülnek, bárhol tevékenykedjenek. A marxizmus—leninizmushoz, e nagy internacionalista tanításhoz való hűség a kommunista mozgalom további sikereinek biztosítéka.“ A moszkvai tanácskozás és az általa elfogadott program dokumentumai hatalmas lökést adtak az imperializmus elleni harc talaján álló kommunista mozgalom politikai összeková- csolódási folyamatának és e mozgalom egysége megerősödésének a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus alapján. Az elmúlt kév év során ézsrevehe- tően megnőtt a marxista—leninista testvérpártok tevékenységének összehangoltsága és megerősödtek a közöttük levő kapcsolatok. E pártok képviselői ma gyakrabban tartanak kétoldalú és sokoldalú találkozókat, véleményüknek és a munka során szerzett tapasztalataiknak kicserélésére és az imperializmus ellen folytatott harc fokozására irányuló közös irányvonal kidolgozására. Az utóbbi három év során több regionális tanácskozást tartottak. Ezeken találkoztak a latin-amerikai, európai, valamint az arab és afrikai országokban működő kommunista és munkáspártok képviselői. 1970 szeptemberében 45 testvérpárt küldöttsége érkezett a magyar fővárosba, Budapestre, hogy megvitassa egy nemzetközi, imperializmus ellenes világkongresz- szus megrendezésének kérdéseit. A különböző kommunista pártok között rendszerint széles körű eszmecsere folyik a testvérpártok kongresszusain is. Ezzel kapcsolatban nem árt megemlíteni, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártjának XXIV. kongresszusán, amelyet 1971 március végén, április elején tartottak, több mint száz kommunista, munkás és forradalmi demokratikus párt vett részt földünk minden kontinenséről. A moszkvai tanácskozás óta eltelt három esztendő megmutatta, hogy a kommunistáknak az a minden dolgozóhoz intézett felhívása, hogy az imperializmus ellen vívott harcban fonják szorosabbra soraikat, mindenütt lelkes visszhangra talált. E harcba mind szélesebb társadalmi rétegek kapcsolódnak be. A nemzetközi reakciónak nem sikerült térdre kényszeríteni a szabadságukat" és függetlenségüket védelmező népeket. Egyik vereséget a másik után szenvedik el az amerikai stratégák által kidolgozott ragadozó tervek Vietnamban, Laosz- ban és Kambodzsában. Erősödik az arab államok népeinek ellenállása az izraeli agresszorokkal szemben. Fellegváraikban nem tudnak nyugodni „a nagy business“ főkolomposai. Hatalmas méreteket öltött a pro- letáriátus és szövetségesei által vívott osztályharc a fejlett tőkésországokban: az Egyesült Államokban, Angliában, Japánban, Olaszországban, Franciaországban és a Német Szövetségi Köztársaságban. Egyre gyakrabban tartanak tömeges sztrájkokat azokban a kapitalista országokban, amelyekről a burzsoá propaganda azt hirdeti, hogy ezek „a fogyasztási társadalom“ szigetei. Az imperializmusra egyre nagyobb nyomást gyakorolnak a nemzeti felszabadító mozgalom erői, mindenekelőtt a fiatal, független ázsiai és afrikai országokban. Mint Leonyid Brezs- nyev elvtárs mondotta előadói beszédében az SZKP XXIV. kongresszusán: „A lényeg az, hogy a nemzeti felszabadulásért vívott harc sok országban gyakorlatilag mind a hűbéri, mind pedig a tőkés kizsákmányolási viszonyok elleni harccá kezd átalakulni“. Ma már Ázsiában, Afrikában és Latin- Amerikában számos olyan ország van, amely a nem kapitalista fejlődés útjára lépett, vagyis perspektívában irányt vett a szocialista társadalom építése' felé. Az antiimperialista erők sikerei nyilvánvalóak. Csupán az utóbbi évek során, haladó rendszerek létesültek Szudánban, Líbiában és Szomáliában. A Kongói Népi Köztársaságban (Brazzaville) államosítottak minden földet és a föld méhének kincseit. Ceylonban és Indiában a haladó erők elsöprő győzelmet arattak a jobboldal fölött a parlamenti választásokon. Nagy változások mennek végbe számos latin-amerikai ország életében is. A legutóbbi idők legfontosabb eseménye kétségtelenül a Chilei Népi Egységfront győzelme volt. Ezúttal a latin-amerikai kontinens történelme során elsőízben fordult elő, hogy egy ország népe kivívta egy olyan kormány megalakítását, amelyet forrón támogat s amelyben teljes mértékben megbízik. A belső és a nemzetközi reakció erői ellen vívott harc élén mindenütt a kommunisták állnak. Így nagy történelmi felelősség hárul rájuk. A kommunisták a három kontinens országaiban elért győzelmükkel bebizonyították, hogy valóban képesek megvalósítani célkitűzéseiket. A kommunista mozgalom további sikerei attól függnek, hogy milyen szilárdan és tánto- ríthatatlanul ragaszkodik minden nemzeti csapata az egységes nemzetközi marxista—leninista eszmékhez és a forradalmi harc lenini stratégiájához és taktikájához. Ez a gondolái vörös fonalként húzódik végig a moszkvai tanácskozás minden dokumentumán „A marxizmus—leninizmus, a proletár internacionalizmus iránti hűség, a szocializmus közös ügyének önzetlen és odaadó szolgálata — hangsúlyozza a tanácskozáson elfogadott közlemény — elengedhetetlen feltétele annak, hogy a kommunista és munkáspártok egységakciói hatékonyabbak legyenek és helyes irányba hassanak, s biztosíték arra, hogy sikeresen elérjék történelmi céljaikat“. Ezt az irányvonalat követve a nemzetközi kommunista mozgalom megmutatta kemény eszmei edzettségét. Számos testvérpártban megkezdődött a marxista—leninista eszméktől elhajló és mindenféle revizionista és op- porlunista ellen vívott harc új szakasza. Ebben a szakaszban hatalmas szerepet játszott Vlagyimir Iljics Lenin születése 100. évfordulójának világméretekben történt megünneplése. A Csehszlovák Kommunista ?árt megsemmisítő csapást mért a soraiban tevékenykedő revizionistákra és megerősítette sorainak szervezeti és eszmei-politikai egységét, a maixiz- mus—leninizmus és a proletár internacionalizmus szilárd alapján. A tőkés országokban működő kommunista pártok határozottan leleplezik a marxista—leninista eszmék opportunista eltorzításának hamis lényegét. Szemmel láthatóan erről tanúskodik az a határozott csapás, amelyet R. Garaudy és S. Tillon, a Francia Kommunista Pártban, a Manifesto című lap körül tömörült renegátok az Olasz Kommunista Pártban és a T. Pét- kov által a Venezuelai Kommunista Pártban folytatott párt-ellenes, a frak- ciós tevékenységre mértek. Mind a jobboldali, mind a baloldali opportunizmus ellen vívott harc elidegeníthetetlen alkotórésze a nacionalista megnyilvánulásokkal való határozott szembeszegülés. És ez teljes mértékben érthető, mert éppen a nacionalizmus teremtett talajt a jobboldali és „baloldali“ elhajlás megszületésére, végső soron néhány párt és ország valamint a többi kommunista párt és szocialista ország közötti ellentétekre és a kommunizmustól idegen szovjetellenes ideológiák keletkezésére. Leleplezve ennek az ideológiának a terjesztőit, William Kashtan elvtárs, a Kanadai Kommunista Párt főtitkára a következőket mondotta a kommunista és munkáspártok 1969. évi moszkvai tanácskozásán: „Egyes körökben divatossá vált, hogy bírálják a Szovjetuniót és abban a reményben ringassák magukat, hogy ez „megbecsülést“ szerez egyik vagy másik pártnak. Eközben elhanyagolják a történelem sok tanítását, amely azt bizonyítja, hogy a szovjet-ellenesség mindenkor a béke és a szocializmus összes ellenségeinek közös talaja volt. Azok, akiknek drága a szocializmusért vívott harc ügye, nem felejthetik el, hogy a Szovjetunió az imperializmus ellen, a békéért és a szocializmusért vívott világméretű harc döntő tényezője.“ „Az antikommunizmus, beleértve a különböző megjelenési formáit — hangsúlyozta Guss Hall, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának főtitkára az SZKP XXIV. kongresszusán — az imperializmus fontos fegyvere. Az a kérdés, hogy milyen viszonyt alakítsunk ki az antikommunizmíus és a szovjet-ellenesség irányában, — kardinális kérdés, amelynek osztályjellege van.“ Korunkban minden testvérpárt politikája között szoros, objektív kölcsönösség van. Azok a sikerek, amelyeket bármely párt a szocializmus építésében, a tőke és a reakció ellen folytatott harcában ér el, fokozza a kommunista mozgalom többi csapatának erejét is, és erősíti azok helyzetét. Minden nép érdekeit akkor képviselik legjobban, ha az értük vívott harc szervezetileg egybeesik a más országok proletáriátusáért és népéért folytatott harccal és megfelel az egész forradalmi mozgalom irányelveinek is. A testvérpártok az egész világon megerősítik soraik eszmei egységét és eltökélten meghiúsítanak minden olyan próbálkozást, amely szembeállítaná országa és népe nemzeti érdekeit a világ kommunistáinak nemzetközi feladataival. A kommunista és munkáspártok 1969. évi moszkvai nemzetközi tanácskozása megrajzolta korunk világforradalmi folyamata fejlődésének világos távlatait. Következtetéseit áthatja a békéért, a nemzeti függetlenségért, a társadalmi haladásért, a demokráciáért és a szocializmusért vívott harc elkerülhetetlen győzelmébe vetett hit. A. SZERSZTYUK, a történelemtudományok kandidátusa (APN) ill [T 11 Tnwi íiliiHÍiiKti Imii? MEii
