Új Szó, 1972. június (25. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-25 / 25. szám, Vasárnapi Új Szó

EfflCQOM) Nem ÉN, hanem MI Helena Udvardiovával — egy újszülött, de máris óriás — üzem lázas tevés-vevései közepette — csak nehezen sikerült beszélgetésbe merülnünk. A Ružomberoki V. I. Gyapotgyárak levicei üzeme azt az időszakát éli, amikor kétszeresen szük­sége van erői teljes bevetésére. Mindössze fél éve, 1971. no­vember 6-án kezdték el a komplex üzemeltetést. Az azóta el­telt idő sok tanulsággal szolgált, amit az üzem vezetőségének soraiból mindenki szem előtt tart. Ottjártamkor meggyőződ­hettem róla, hogy milyen lelkesen végzi munkáját az a fiatal mérnökökből, technológusokból, mesterekből alakult csoport, amit vezetőségnek hívnak. Közülük való Helena Udvardiová is, a személyzeti osztály dolgozója. — Nem vagyok lévai — rázza kérdésemre mosolyogva a fejét. Trenčínben születtem, ott nőttem fel és végeztem el a közgazdasági középiskolát is. Első állomásom az „életben“ Ko­šice volt, a Vasművek. — Négy évig éltem ott, majd miután férjhez mentem, s a férjem Levice (Lévaj környéki, átköltözködtünk oda. Két fiam van, egy ötéves és egy tizenegy hónapos. Ennyi a rövid életrajz. S most hadd tegyek hozzá egyet- mást én is. Mindig szerette a közösségi életet, olyannyira, hogy képes volt terheket, felelősségeket is vállalni érte. Ko- Sicén az üzemi ifjúsági szervezet titkárnőjeként működött. Férj- hezmenetele s a család nem akadályozták ineg abban, hogy folytassa munkáját. Sőt, az új környezettjen még többet vál­lalt magára. Pusztán, munkabeosztása, a személyzeti osztály vezetése — már magában is elég gondot okoz. Emberekkel dolgozik. Emberekkel, akik nem mindig a legmegértőbbek és a legegyenesebb szándékúak, akiknek a problémáit nem ráz­hatja le magáról, amikor kilép az üzemből. De nem is akarja. Magával viszi családi életébe is. Nyugtalanítják. Töprengésre ösztönzik. 1970-ben, amikor a már részlegesen termelő üzem fiataljai megalapították az újjászervezett ifjúsági szövetség helyi szer­vezetét, bekerült a vezetőségbe. De erről a funkcióról azóta már lemondott egy másik, szintén fontos szervezet érdekében. A múlt év májusában ugyanis megalakult a nőszövetség, s őt Jelölték elnökévé. — Jóformán női üzem vagyunk — mondja. — Az 1849 alkal­mazottból 1131 a nő. Nagy részük persze még fiatal, 18—20 éves lányok, de szép számmal akadnak családos anyák is, akik­nek nem mindennapi gondjain mi vagyunk hivatottak segíteni. Nem akarom azt mondani, hogy valamiféle érdekszövetség vagyunk a férfiakkal szemben, de bizony nemegyszer be kell avatkoznunk a családi életbe is. Volt már olyan példa is, hogy nekünk kellett elvitetnünk az alkoholista férjet elvonókúrára. — De nemcsak az üzem, vagy a családi élet területeire ter­jesztjük ki intézkedéseinket. Ha dolgozó nőink érdeke megkí­vánja, túllépjük ezeket a határokat. Néhány hónapja volt már eny egészen nagy, „városi méretű“ akciónk is. Új lakótelepi munkásnőink sokat panaszkodtak az ottani üzlethálózatra, a hiányos áruellátásra. Nem volt mit tenni, kéréssel fordultunk a városi nemzeti bizottsághoz, s nemsokára meg is lett az arcdménye. Úgy látszik, méltányolnak bennünket — húzza ki magát ültében. — Még nagyon fiatal üzem vagyunk, maguk az alkalmazot­tak is — folytatja, miután megszakítottuk beszélgetésünket egy állásért jelentkező fiatal mérnök kedvéért —, s ezért a munkafegyelem területén nemegyszer bizonyos nemtörődöm, felelőtlen hozzáállást észlelünk. Tapasztaltabb szakértők sze­rint ez átmeneti jellenség, s idővel helyreigazodik, de mi, a nőszövetség vezetői addig is megpróbálunk tenni valamit ennek érdekében. Különböző akciókat, munkaversenyeket hirdetünk és szervezünk, amibe a legtöbb dolgozót szeretnénk bevenni. — Szeretnénk, ha nagyon jó munkaközösség alakulna ki az üzemben. Mi, asszonyok könnyebben megértjük egymás prob­lémáit, hisz többé-kevésbé valamennyiünké egyforma — csa­lád, munka, s a velejáró bosszúságok. — S ez a segítőkészségünk nem üres, szép szólam. Azon­kívül, hogy minden nőnapon (amiből nálunk eddig még nem volt sokj ajándékokat osztanak szét az asszonyok között, a múlt év karácsonyára személyenként 25 méter ágyhuzatra va­lót is kaptak, s ebben az évben is kapnak. A megbecsülés és a szeretet más, apróbb jeleivel is találkozhatunk. Ilyenek pél­dául a gyermekeknek rendezett Télapó-ünnepség vagy a láto­gatások anyaszabadságukat töltő kolléganőiknél. — Ez az egyik oldal — a gyakorlati. De mi szeretnénk — még nem tudjuk, milyen formában — nevelni is asszonyain­kat. Első lépcsőfoka ennek talán az a varró-főzőtanfolyam lesz, amelyet most nyitunk meg az üzemi étkezdében. Persze a ta­nulás területei és módszerei kimeríthetetlenek, idővel majd kiválasztjuk a legmegfelelőbbeket, és igyekszünk őket meg is valósítani. Az egész idő alatt, míg beszélt, egyszer sem használta azt a kifejezést, hogy én, mindig csak: mi. — Hennán hozta magával ezt az optimista és töretlen mun- kake^ivet? — kérdezem. Kedves, bizonytalan gesztussal vonja meg a vállát. — Nem tudom. Mindig ilyen voltam, már az iskolában is. Azt hiszem a közösség ösztökél rá. Nem tudom. — S a férje? — Ô, mi funkcionáriuscsalád vagyunk, ő is rengeteg tár­sadalmi munkát végez. Otthon aztán kölcsönösen elmondjuk problémáinkat. Nem, neki igazán nincs ellene kifogása. Meg­ért, és segít a gyermekek nevelésében is. Elnézem az arcát, amely nem változik és semmit sem veszít Kedvességéből akkor sem, ha egy olajos kezű gépész lép be hozzá, hogy egy rokkant, munkát kereső öreg cigány vagy egy fiatal mérnök keresi. Mindenkit ugyanazzal a figyelemmel hallgat végig, a legapróbb részletekig, egyszer sem szól rá­juk; „gyorsabban, fejezze már be, mert nekem más dolgom is van“. Pedig valóban vannak más dolgai, helyesebben szól­va: más emberek dolgai is. És ő mindenki számára szakít időt, ha másképpen nem, a saját szabad idejéből. Fiatal éveit teljes odaadással veti bele abba a felfokozott munkaritmusba, amely annyira jellemzi ezt az üzemet, s még csak nem is gondol arra, hogy ezt külön senki sem jegyzi fel. Munkája beleolvad a közösség mindent magába foglaló vég­eredményébe. KOVÁCS MAGDA Napozó-homokozórutiák 1. Kétféle színfi frottiranyagból ftsszeállftatt na­pozó, eleién aapmotívum rátéttel. 2. „Pikkelyes" kartonruhácska. A tiátas nadrág — a „bermuda* — anyag is karton. 3. Frottír naposé, elütő színfi szegélyezéssel. A felső rész két oldalán almamotívum rátéttel. 4. Vászonnadrág, enyhén hosszított szárral, a derékon vászon övvel. Tápláló, ízletes, meleg ételt... „Közlekedési vállalatunkban orvosi előadás volt az ésszerű táplálkozásról — írja P. Károly olvasónk. — A doktor közért­hetően megmagyarázta, hogyan kell élnünk és mit ennünk, hogy egészségesek maradjunk, de ahogyan mi ismerjük a kocsive­zetők és kalauzok munkafelté­teleit, nyomban meg is nyugtat­tuk, hogy tanácsait lehetetlen betartani. Mi a véleménye erről a szerkesztőségnek? ...“ Érde­kes témát vetett fel olvasónk, és szívesen foglalkozunk vele. Or­vos munkatársunkat kértük fel, mondjS el ezzel kapcsolatban véleményét. Íme a válasza: A közlekedési vállalatok al­kalmazottaival napestig beszél­gethetünk táplálkozási kérdé­seikről. Általában értelmes, jó kiállású és olvasott emberek, akik jól ismerik a helyes táplál­kozás alapelveit is. Látják, mi a jő és mi a rossz az áruellátás­ban, amerre járnak, tanúi az újonnan épült s megnyitott ven­déglátói pari üzemek és büfék indulásának, s annak, hogy szinte valamennyiből rövidesen útszéli kocsma lesz. Vállalataik vezetésének időnként meg is te­szik javaslataikat az étkezések megoldására vonatkozólag, de annak tudatában cselekszik, hogy a felelős tényezők úgysem tesznek ez ügyben semmit. Országunkban sok olyan járás ván, ahol a közlekedési vállala­toknak nincs üzemi étkezdéjük. Meggyőződtünk arról is, hogy a gondok özönében legtöbb he­lyütt hányzik a kezdeményezés is ahhoz, hogy megteremtsék a lehetőséget valamelyik más vál­lalat étkezdéjéből vagy egy szál­loda étterméből szállított meleg táplálók felszolgálásának. A valóság az, hogy nemcsak az autóbuszok, hanem a teher­autók dolgozóinak is csak a ven­déglők és büfék sovány „koszt­ja“ jut osztályrészül. Annak el­lenére, hogy tudják, mire van szükségük, kénytelenek ott vá­sárolni, ahol erre éppen idejük van, és azt venni, amit kapnak. Élelmiszerből leginkább a szak­szerűtlenül tárolt és árusított füstölt húsáru, pástétom, halsa­láta, régi péksütemény, nápolyi szelet kapható. Italból még ki­sebb a választék. Sokan arány­talanul nagy kiadással csillapít­hatják éhségüket és szomjúsá­gukat. Ideig-óráig jól is laknak, de ugyanakkor tudják, hogy ez a táplálkozás egyoldalú, szegé­nyes, és ha helytelenül tárolják a romlandó, kényes árut, meg is betegedhetnek tőle. Az országutak dolgozóinak azt tanácsolhatjuk, igyekezzenek a legnagyobb mértékben odahaza gondoskodni teljes napi táplálé­kukról, hogy ne legyenek rá­utalva az otthonuktól távoleső boltokra és büfékre. Helyes, ha a kocsivezető és a kalauz is olyan táskával jár munkába, amelyben elfér két termosz­edény. Az egyikben, amelynek szélesebb a nyílása, forró levest vagy más meleg ételt vihet, a szűkebb nyakú termoszban tet­szés szerint forrón vagy hide­gen teát, limonádét vagy kávét. Kétszer havonta egészítsék ki éléskamrájukat olyan élelmiszerekkel, amelyek­ből tízórait és uzsonnát készít­hetnek, vagy csillapíthatják éh­ségüket saját szükségletük és étvágyuk szerint, anélkül, hogy útközben több vendéglőben, bü­fében vagy boltban kellene ke­resniük pl. pástétomot, dzsemet, sajtot, kekszet, gyümölcsöt stb.l Ezenkívül gyakrabban vásárol­janak vajat, liptói túrót és más tápláló, erőt adó és vitamindús ételeket, amelyeket tisztán be­csomagolva vajas, túrós, körö­zött kenyér formájában vihet­nek magukkal! A tízórait, uzson­nát keménytojással, metélthagy­mával, a füstölt húst tormával ízesíthetjük. Ne feledkezzünk meg az olyan lehetőségekről sem, amelyekkel a zöldségesbol­tokban immár télen is találko­zunk: paradicsom, karalábé, sár­garépa! És ne sajnáljuk a pénzt citromra, narancsra, grapefruit- ra! A vitaminok, különösen a C vitamin ellenállóbbá teszi a szervezetet a felső légutak be­tegségeivel szemben, amelyek­nek az autóbuszsofőrök és ka­lauzok az állandóan fertőzött környezetben bizony mindig ki vannak téve. A közlekedési vállalatok dol­gozóinak táplálkozását csak úgy lehetne megoldani minden járásban, ha megtalálnák az üzemi étkezdék megteremtésé­nek lehetőségét. Amennyiben erre nincs mód, járásonként a nemzeti bizottságok és más vál­lalatok összefogásával létesíteni kellene olyan étkezdét, ahol au­tóbuszsofőrök, kalauzok, bejáró dolgozók, Iskolások, piaci áru­sok, nyugdíjasok és rokkantak, valamint a diétára szorult lako­sok Is olcsón kapnának tápláló, ízletes, meleg ételt és italt a nap minden szakában. Ilyen kezdeményezés talán több he­lyen megértésre találna, ha a szervezést a járási vezető szer­vek vállalnák, s bizonyára be­neveznének olyan üzemek is, amelyek, akárcsak a közlekedé­si vállalatok, nem rendelkeznek üzemi étkezdével. A felvetett kérdéshez még csak azt kell hozzátenni, hogy az autóbuszok és más gépjármű­vek hivatásos dolgozóinak napi kalóriaszükséglete nőknél 2500, férfiaknál 3000 kalória. Ezt az értéket lehetőleg nem szénhidrát- és zsírtartalmú éte­lekkel, hanem Inkább fehérjét tartalmazó cikkekkel igyekez­zünk elérni. Az utolsó lényeges pont az, hogy a táplálkozás, a napi ételek elosztására is me­netrendszerű legyen, mert az étkezésbeli rendszertelenség nemcsak az emésztésre, hanem az idegzetre és az általános köz­érzetre és egészségi állapotra is káros befolyással van. Dr. SZANTÚ GYÖRGY Gyakorlati tanácsok d A sülteket mindig jól heví­tett sütőbe tesszük. t| A kartonba vagy újságpapír­ba csomagolt húst otthon azonnal csomagoljuk ki, mert a papír fel­szívja a levét, a nyomdafesték pedig kellemetlen ízt kölcsönöz a húsnak! A Az egészen kisütött baromfit lehetőleg csak kihűlés után da­raboljuk! A nagyobb csirkéket négybe vágva tálaljuk fel, -a ki­sebbeket hosszában ketté vágva. ti A sülthöz körítésnek szolgáló zöldségféléket és mártást asze­rint kell a sültestálba berakni, hogy mennyi idő kell az elkészíté­sükhöz. Ellenkező esetben szétfő­nek, és elveszítik vitamin-tartal­mukat. A Amikor egy mártásos sültet felmelegítünk, adjunk hozzá egy kiskanálnyl cukrot! Ettől javul a mártás színe. # A hús porhanyósabb lesz, ha megöntözzük konyakkal, és pár másodpercig lelángoljuk. ^ A sertéshús 2—3 napig friss marad, ha egy edénybe téve forró zsírral beborítjuk. £ A tészta a túlhevített sütő­ben sem fog odaégni, ha a tepsi alá egy réteg sót szórunk. ^ Ha a megfőzendő tojás héja meg van repedve, az edényben le­vő vízbe tegyünk egy kevés sót, s a fehérje nem fog kibuggyanni. ^ A héjában főtt burgonya (amiből pürét vagy salátát aka­runk készítenll, megfehéríthető kevés tejjel vagy citromlével. 1972. VI. 25. 16

Next

/
Oldalképek
Tartalom