Új Szó, 1972. június (25. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-25 / 25. szám, Vasárnapi Új Szó

A konszolidálás folyamatában már kialakítottuk az alap­vető politikai feltételeket a művészet szocialista jellegének fel­újítására. Most az a feladatunk, hogy teljes mértékben felújít­suk a művészet jelentős társadalmi és nevelői szerepét, fej­lesszük az alkotó front széles körű aktivitását a szocialista szellemű irodalmi,, drámai, képzőművészeti, zeneművészeti és más művészeti értékek kialakításában. A párt támogatni v fogja a pártosság és a népiesség lenini elveiből, a szociális-: ta realizmus elveiből kiinduló, a munkásosztály és az egész dolgozó nép harcával és érdekeivel szorosan összekapcsoló­dó művészetet. A művészet küldetése, hogy gazdagítsa szo­cialista valóságunkat, és aktívan részt vegyen a szocializmus­nak, a kapitalizmus ellen folytatott ideológiai harcában. (Csehszlovákia Kommunista Pártja XIV. kongresszusának határozatából) A MÁSODIK kongresszus Az elmúlt hónapban a Forradalmi Szakszerve­zet bratislavai üdülőházában ült össze a Szlová­kiai írók Szövetségének II. kongresszusa. Három évvel ezelőtt, 1969. június 11-én ugyanebben az épületben zajlott le a szövetség alakuló kongresz- szusa is, mely a maga idejében az írótársadalom nevében leszögezte, hogy az átélt politikai, gaz­dasági és erkölcsi válságból nem lát már kivezető utat, csak azt, amelyen fáradságosan elindult po­litikai életünk új képviselete. Az írószövetség választmányának a II. kong­resszusa számára előadott beszámolójában Andrej Plávka elvtárs, a választmány elnöke mindjárt a bevezetőben rámutatott az alakuló kongresszus néhány következetlenségére: „Három évvel ezelőtt a Szlovákiai írók Szövetségének első, alakuló kongresszusán sok tényt és összefüggést nem lát­tunk elég pontosan, és sok kérdést nem gondol­tunk át elég mélyen. Nem láttuk pontosan össztár­sadalmi válságunk mélységét s a vele összefüggő ideológiai és kulturális élet válságait, azért nem gondolhattuk át eléggé mélyen a kivezető utat és megoldást. A szövetség marxista magvának elég ereje volt ahhoz, hogy befolyásolja a kongresszus jelentőségét politikai értelemben (ez volt a CSKP új vezetésének első nyilvános támogatása az áp­rilisi plénum után, mely a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban a jobboldallal vívott politikai harc eredménye a kultúra és a művészet területén) ugyanakkor a szövetségnek nem volt elég ereje ahhoz, hogy kritikával és önkritikával mérje fel az irodalom és a szövetség fejlődését, az irodalmi gondolkodás és nézetek fejlődését, lapjainak és kiadójának munkáját, szóval a hatvanas, de fő­képp a válságos évek irodalmát.“ És épp ezt vállalta ez a kongresszus. A valóban kritikai és önkritikái visszapillantást az elmúlt évekre, kezdve a hatvanas évek elejétől, mikor hazai szocialista irodalmunkban érvényesülni kezd­tek a burzsoá irányzatok és befolyások, egyrészt határainkon kívülről, másrészt a hazai források­ból, s ezek a kispolgárság szívósan túlélő hagyo­mányaira támaszkodtak. Ezek a hatások kezdték kiforgatni irodalom-elméletünk és irodalmi gya­korlatunk alapjait, az osztálytudatot, a népiessé­get, a pártosságot és internacionalizmust, s a ha­zai kispolgári ízléshez idomított irodalmat és iro­dalmi értékrendet kezdtek kiépíteni. A szocialista realizmus szűk értelmezését épp legbuzgóbb de- formátorai használták ki egy újabb deformációra, sőt a szocialista realizmus tagadására. Így került sor fokozatosan a cseh és szlovák irodalom forra­dalmi hagyományaitól való elfordulásra, Neu­mann, Nejedlý, Wolker, Fučík, Václavek, Konrád, Urx, Novomeský, Jilemnický, Fraňo Král, Poni- čan művének és nevének lebecsülésére. Elkezdő­dött a polgári hagyományok és kritériumok pre­ferálása és a támadás a szocialista realizmus meg­alapozóinak nemzedéke ellen. Ez a destrukció az irodalomelmélet és a kritika területén kezdődött, fokozatosan az ideológiai élet területére is átszi­várgóit, s végül a szocializmus alapelvei elleni támadásban, a párt ellen és a hatalom megragadá­sáért folytatott harcban csúcsosodott ki. Plávka elvtárs itt rámutatott arra, hogy ezek az irányzatok eleven talajra találtak az írószövetség területén, a Szlovák Tudományos Akadémián és a főiskolákon is. Gyakran marxizmusként tálalták J. P. Sartre nézeteit, Garaudy „parttalan realiz­musát" és Ernst Fischer téziseit arról, hogy a tár­sadalom vezető ereje nem a munkásosztály, élén a marxista—leninista párttal, hanem az értelmi­ség szűk csoportja, mely a tudomány és művészet alkotó embereiből áll össze“. Andrej Plávka beszámolójában rámutatott an­nak jelentőségére, hogy az SZLKP Központi Bizott­ságában Vasil Biľak elvtárs vezetése alatt létre­jött egy csoport, mely fellépett a szocialistaelle­nes törekvések ellen, a revizionizmus ellen és vé­delmezte a marxizmus—leninizmus elveit, ugyanak­kor idézte Vasil Biľak elvtársnak a Szlovákiai írók Szövetsége konferenciáján 1967. május 11-én elhangzott szavait: „... Az SZLKP Központi Bi zottsága elvárja a Szlovákiai írók Szövetségétől, hogy mint ideológiai szervezet minden tagját ma­gas eszmei-politikai aktivitáshoz, társadalmunk szocialista átépítésében való angazsált részvétel­re vezeti. Az íróktól elvárjuk, hogy elgondolkod­nak a társadalom áliov >ta, a szocializmus minősé­gileg magasabb rendű szakaszának építésével ősz- szefüggő feladatok komplexuma felett. Ez a szo­cialista kulturális politika követelménye az írók­kal szemben. A többi az már minden író saját al­kotói kérdése“. Vasil Biľak elvtársnak az említett konferencián mondott beszéde alapján és a konferencia pozitív eredményei szemszögéből értékelte és elemezte ezekután Plávka elvtárs az írószövetség szervezeti életét, a Csehszlovákiai írók Szövetségének IV. kongresszusát, mely nyilvános kompakt támadás volt a párt ellen, a szocializmus ellen, és a Szov- jutunióhoz s a többi szocialista országhoz fűződő barátságunk és külpolitikánk alapelvei ellen. And­rej Plávka a beszámolóban azonosult a Cseh írók Szövetsége vezetőinek véleményével, mely szerint a IV. kongresszuson nem formális és szokványos vállalkozást láttak a készülő kongresszusban, s alig ötven %-ban vettek részt rajta. A kongresz- szuson elhangzott revizionista, szocialistaellenes támadások meglepték őket, de ugyanakkor hatá­rozott hangú levélben ítélték el a kongresszuson eluralkodott szellemet. A szlovák írók fellépését a prágai, de a bratis­lavai antiszocialista körök is erősen támadták, s a levél szerzőit a „tisztátlan kezek hordozóinak“ bélyegezték. Ez a tézis meggyorsította a Szlovákiai írók Szövetségének sokáig húzódó latens krízisét, s nyilvánvalóvá vált minden belső ellentét, a szö­vetség szerveiben, az elnökségben, a választmány­ban és a lapok szerkesztő bizottságaiban is. Lé­nyegében arról volt szó, hogy a Szlovákiai írók Szövetsége ne habozzék, kapcsolódjon be az ún. „megújhodási“ folyamatba, s minden szerve, lap­ja és kiadója a hatalmi politikai harc szerves részévé váljon, természetesen a szélső jobboldal kezében. Az áprilisi konferencia legtöbb felszólalá­sa ezt az irányt támogatta, de az érvek és a minő­ség a baloldali marxista írók magvát támogatták. M. Válek a szövetség akkori elnöke beszámoló­jában, de későbbi felszólalásában is leleplezte La­dislav Mňačko tényleges arcát. Vladimír Mináč egyértelműen a szocialistaellenes áramlatok ellen fordult. Vojtech Mihálik a jobboldal exponenseit leplezte le, s elhangzott Laco Novomeský rendkí­vül komoly figyelmeztetése: „Ott akarok lenni minden aktusnál, mely a szocializmust reparálja és újjászüli. Ám nem akarok ott lenni annak lik­vidálásánál, még akkor sem, ha ezt a dicstelen szertartást ügyesen demokratizáló lármával leple­zik.“ Ladislav Novomeský, Miroslav Válek és Vojtech Mihálik kiválása után a Kulturný život szerkesz­tőbizottságából elmélyült a válság a Szlovákiai írók Szövetségének választmányában, s végül a jobboldali pozíciókra tért Kultúrny život szerkesz­tőbizottsága, hogy kifejezést adjon minden kon­szolidációs kísérlet bojkottálásának, 1968. szep­tember 9-én azt javasolja a szövetség választmá­nyának, hogy szüntesse be a lap kiadását, mert ténykedését nem folytathatja a múlt szám szelle­mében, s kezdje meg egy új hetilap kiadását, mely kizárólag az irodalom területének szenteli magát, így tehát maga a szerkesztőség és a szerkesztő­bizottság döntött a lap kiadásának beszüntetésé­ről. A nézetek differenciációja az áprilisi kenferencia után is folytatódott, s a válság a Szlovákiai Írók Szövetségének 1969. decemberi aktíváján érte el mélypontját, s ugyanakkor lezárása volt annak az időszaknak, melyben a szövetség régi választmá­nya baloldali tagjainak tiltakozása és lemondása után megszűnt létezni. Az ideiglenes vezetés után 1969. áprilisában funkcióba lépett az űj vezetés élén Andrej Plávka elvtárssal, mely sok erőfeszí­tést fejtett ki a szövetség viszonyainak konszoli­dálása érdekében, s a CSKP KB áprilisi plénuma után előkészítette a Szlovákiai írók Szövetségé­nek alakuló kongresszusát. Az azóta eltelt időszak és a szövetség szervei­ben való változások mind hozzájárultak a viszo­nyok rendezéséhez s a CSKP XIV. kongresszusa világos irányvonalat tűzött ki az irodalom és a mű­vészet- fejlődésére vonatkozóan. Az új választmány azóta annak szellemében fejtette ki működését. Andrej Plávka beszámolója, Ľudovít Pezlárnak, a CSKP KB küldöttsége vezetőjének nyilatkozata [a Vasárnapi Oj Szó június 11-i számában tejes ter­jedelemben közölte) világos programot dolgozott ki, s a kongresszuson elhangzott felszólalások ar­ról tanúskodnak, hogy a Szlovákiai írók Szövetsé­ge válogatáso» alapuló eszmei-művészi szervezet­té vált, mely tevékenyen támogatja a párt és az állam politikáját, ahogy azt Andrej Plávka elvtárs beszámolójának bevezetésében jelezte. — bi— Az Ifjú Szívek egyik legkiforrottabb félhivatásos népművészeti egy gatja falvainkat, városainkat, s műsoraikat nagy siker övezi. Ebben fellépésük osztatlan elismerést aratott a szlovák főváros közönségei az egyik legutóbbi komárnói előadásukon készült. A népművelés eszkí A népművelés feladata szo­cialista társadalmunkban az, hogy a felnőtteket és az ifja­kat szabad idejükben a kom­munista párt és a proletár ál­lam irányítása alatt a kultúra eszközeivel nevelje, azzal a céllal, hogy alkalmassá tegye őket a kommunista társadalom felépítésére. A hatvanas évek közepén, de különösen a hatvanas évek végén ez a fontos társadalmi faktor sok esetben nem töltöt­te be szocialista jellegéből adó­dó szerepét. A hibák egyrészt a párt- és államvezetésben, másrészt a társadalmi szerve­zetekben és a nevelési intéz­ményekben felszínre jutó re­vizionista és opportunista né­zetekből, valamint a kispolgári és az anarchista törekvésekből adódtak. Ugyanakkor a kultúra terjesztői és a kulturális ren­dezvények szervezői nem min­den esetben tulajdonítottak kellő fontosságot az előre meg­fontolt szándéknak, a kultúra pártos jellegének. Ennek kö­vetkezményét élesen igazolták az 1968-as és az 1969-es év ese­ményei. A CSKP XIV. kongresszusa megszabta hazánk marxi—le­nini elvek alapján való politi­kai, gazdasági és kulturális fej­lődésének irányelveit. A párt- határozatokból nagy feladatok hárultak a népművelőkre is. A szocializmus eszméjéhez hű kulturális dolgozók és műked­velők a kultúra eszközeivel igyekeztek az emberek tudatát megfelelően befolyásolni. A múzeumok dolgozói például ál dozatos munkát vállaltak a CSKP megalapítása 50. évfordu­lójának alkalmából rendezett kiállítások dokumentumanya­gának összegyűjtésében. A könyvtárak dolgozói a párt har­caival és a munkásmozgalom történetével kapcsolatos köny­vek propagálása terén végez,- tek és végeznek ma is jó mun­kát. A nemzeti bizottságok, a tömegszervezetek a népműve­lési otthonok, kultúrházak és klubok dolgozói, a szocialista akadémiák lektorai, valamint az iskolák pedagógusai és ta­nulói teljes mértékben bekap­csolódtak a CSKP megalapítása 50. évfordulója tiszteletére, va larnint a választási kampány idején tartott felvilágosító elő adások, kiállítások és kultúr­műsorok szervezésébe és ren­dezésébe. E széles körű tevé­kenység a konszolidációhoz ve­zetett, azonban korántsem mondhatjuk azt, hogy ezzel min­dent elvégeztünk. Ideológiai té­ren a harc tovább folyik, s ezért a reakciós megnyilvánu­lások ellen a népművelés esz­közeivel is harcolnunk kell. Napjainkban azt tapasztaljuk, hogy a kulturális intézmények új káderei és a népművelők ezt tudatosítják is. Munkájuk­ban egyre jobban előtérbe ke­rül a kultúra marxista—leninis­ta ideológián alapuló pártos jellege. Nemzetiségi kultúránk­ban nagy mértékben megmu­tatkozik ez a Népművelési In­tézet műsorpolitikával kapcso­latos munkájában és a CSE­MADOK KB irányítási tevékeny­ségében is. A Népművelési Intézet mel­lett működő dramaturgiai ta­nács javaslatai, valamint a szakemberek jóváhagyása alap­ján, a LITA kiadásában éven­ként megjelenő új műsorjegy­zék, melyet az intézet rendsze­resen elküld a járási művelő­dési központokba és a CSE­MADOK járási titkárságaira, le­hetőséget nyújtanak műkedvelő csoportjainknak, hogy adottsá­gaiknak és képességeiknek megfelelő, szocialista tartalom­m hi hi se ej sz sz la tő ar m be hí sz se Se le Se ta n1 m n< hí m k< li ni ei le di pr tú az ve ny m. mi ös sz za na mi ló ba nü lé: né kő vé

Next

/
Oldalképek
Tartalom