Új Szó, 1972. június (25. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-02 / 128. szám, péntek

Alom és valóság cÜY EMIGRÁNS VALLOMÁSA A szerencsétlenség, a csaló­dás ráncokat vés az ember ar­cára. Az embert sokszor már csak a remény élteti, de mi történik, ha a Kemény is meg­hal, és az ember életben ma­rad? A fényképekkel borított asz­tal mellett ül KAROL MORA- VANSKÝ huszonnégy esztendős gaiántai lakos. Átélte a csaló­dás keserűségét, két esztendőt eltékozolt az életéből. Néhány évvel ezelőtt — követve mások példáját — elindult a „csodás Nyugat“ felé, de két év múltán visszatért. Miért? —• 1969-ben turistaútlevéllel utaztam Ausztriába és azt gon­doltam, hogy kitárult előttem a nagyvilág kapuja, mindenütt csak engem várnak. Aránylag gyorsan elhelyezkedtem egy svájci cégnél, és minden na­gyon szépnek látszott. Két hét múlva azonban távoznom kel­lett munkahelyemről, és eddi­gi keresetemet néhány nap alatt feléltem. Amikor már egy fillérem sem volt, egyik isme­rősöm azt tanácsolta, hogy je­lentkezzem valamelyik mene­külttáborban, ahol mindazok, akik elhagyták hazájukat tel­jes ellátást kapnak. így kerül­tem a traiskircheni táborba. Egy ideig karanténban voltam, ez is nagyon rossz volt, de az igazi pokol akkor kezdődött, amikor átköltöztem az egyik közös lakóterembe, ahol negy­venen laktunk, hihetetlenül szennyes környezetben, polos- kás ágyakon. Az a kevés étel, amit kaptunk, romlott volt, de annyira, hogy sokszor nem is tudtuk megenni. Gyakori volt a verekedés, és emellett nagyon nehéz munkát kellett végez­nünk. Reggelenként úgy hajtot­tak bennünket a teherautókra, mint az állatokat és különféle munkahelyekre szállítottak. Reggeltől éjszakáig dolgoztunk, mindig a legnehezebb munkát, melyért sokkal alacsonyabb bért kaptunk, mint az odava­lók. A táborban voltak szlová­kok, csehek, magyarok, romá­nok, bolgárok és jugoszlávok. Miért hagyták el a hazájukat? Többnyire „a csodálatos Nyu­gat“ igéző látomásáért. Az annyira vágyott, óhajtott „nagyszerű jólét“ helyett Karol Moravanský a kíméletlen való­sággal találkozott: a csupasz létért vívott nehéz küzdelem­mel, a poloskás ággyal. De köz­ben új remény villant fel előt­te: Ausztrália. — Az ausztráliai nagykövet­ség embere azt ígérte a tábor lakóinak, hogy a kormány fe­dezi az útiköltséget, ha vállal­juk a kétéves szerződést. Min­denkinek megígérte, hogy a saját szakmájában dolgozhat. Amikor megtudta, hogy vegyész vagyok, olyan arcot vágott, mintha egész Ausztráliában egyetlen vegyész sem élne, és csak énrám várnának. A szer­ződésben biztosították, hogy három hónapig munkásszálló­ban gondoskodnak rólunk, dol­goznunk nem kell, csak meg­szokni a környezetet és elsajá­títani az angol nyelvet. Ázt ígérték, hogy ez alatt az idő alatt munkanélküli segélyt ka­punk. A szerződést aláírtam. A melbourne-i repülőtéren valami Charlie nevű csehszlo­vák emigráns várt ránk, ő lett a felügyelőnk. A munkásszálló­ban már senkit nem érdekelt a szakképzettségünk, hiszen már elérték, amit akartak: a szerző­dést aláírtuk. Az sem érdekelte őket, hogy tudunk-e angolul. A harmadik napon már a vágó­hídon dolgoztunk. Nagyon ne­héz volt a munkánk, és csak emigránsok dolgoztak itt, me4 az ausztráliaiak nem vállalták. A megígért angol nyelvtanfo­lyam? Volt valami ilyesmi, de csak négyszer mentem el, mert egyre újabb menekültek érkez­tek, és a tanító így mindig az első leckét ismételte. Azt hi­szem még ma sem jutott to­vább, hiszen nem az volt a cél, hogy a menekültek megtanulja­nak angolul, hanem éppen el­lenkezőleg, az, hogy a nyelvtu­dás hiányában ne hagyhassuk el a tábort. Nyugat csillogó kulisszái mö­gött találkozott a sötét, kegyet­len, embertelen realitással. Hon­vágyat érzett, de a haza messze volt, útiköltségre nem volt pén­ze és a szerződésszegésért bün­tetés járt. — Hét hónapig dolgoztam a vágóhídon. Ez alatt elég jól megtanultam angolul, és New- castle-ba mentem, ahol mint operátor dolgoztam a vasútnál. A háromműszakos munkát rosz- szul fizették. Ekkor már önálló voltam, de nagyon szerényen kellett élnem, mert ott, akinek nincs pénze, nem ember. Az emberek, amint tehetik, kölcsö­nösen meglopják egymást. Pél­dául az egyik barátom valami mellékkeresetre szeretett volna szert tenni és ezért válaszolt egy hirdetésre, amelyben vala­mi cég embereket keresett an­gol szövegek másolására. Je­lentkezett. De nagyon meglepő­dött, amikor a várt meghívás helyett egy postai befizetési la­pot kapott azzal a felszólítás­sal, hogy fizessen be a hirdető cég számára 30 dollárt. A pénzt befizette, de a cégről soha töb­bé nem hallott. A menekültek helyzete való­ban nagyon rossz. Az emigráns nem ember, csak egy szám a a munkahelyen. Minden erőt kiszednek belőle, és amikor nem bírja tovább, akkor kidob­ják. És mit csinálnak a. szakszer­vezetek? — Ismertem néhány szak- szervezeti vezetőt. Nem dolgoz­tak. a legújabb típusú luxus­autón utazgattak, és; meglepően jó viszonyban voltak a gyártu­lajdonosokkal. Például a tulaj­donos nem akarta, hogy az ál­lami ünnepen dolgozzanak, mert akkor a törvény értelmé­ben kétszeres bért kellett vol­na fizetnie. Tehát utasította a szakszervezet vezetőjét, hogy szervezzen arra a napra sztráj­kot. A munkások sztrájkoltak, és ezzel is növelték a gyáros nyereségét. Amikor közöltem honfitár­saimmal, hogy visszatérek a ha­zámba, elszomorodtak. Közülük is sokan szeretnének hazajönni, de nincs rá lehetőségük. Én fiatal, nőtlen ember vagyok, előttem az élet. De mit tegyen az a barátom, aki nős és aki­nek három gyermeke van? Ho­gyan jöjjön haza, amikor csak az utazás 30Ü0 dollárba kerül? Én is csak nagyon nehezen tud­tam megtakarítani az útikölt­séget, és a késő esti órákig dolgoztam csak azért, hogy tel­jesüljön a vágyam. Ez év januárjában érkezett haza, és most már más szem­mel nézi a hazáját. Azonnal munkába lépett a régi munka­helyén, a šaľai Dusloban. Már csak ritkán gondol a nyugati „álomvilágban“ átélt megalázó nyomorgásra, de a keserves tapasztalatok birtokában meg­fogalmazta saját jelszavát: előbb, vagy utóbb mindenki megérti, hol a helye! FERDINAND KRAJČOVfČ A GÁZVEZETÉK ELSŐ SZMASľÄK VÉGÉN 1972. VI. 2. Veľká Ida (Nagyida) határá­ban szerdán rögtönzött ünnep­ség keretében végezték el a Kosicei Mélyépítő Vállalat dol­gozói a szovjet határtól húzódó tranzit gázvezeték első 80 km- es szakaszán a esővezeték „agyának“ (árkának) utolsó méterein az ásási munkálato­kat. Ez azt jelenti, hogy a ki­tűzött határidő előtt 15 nappal teljesítették a gázvezeték emlí­tett szakaszán a földmunkálato­kat. Kilenc hónap alatt meg­mozgattak 650 QOU köbméter földet, a folyókon öt áthida­lást végeztek (összesen két ki­lométer hosszúságban). )únius végéig a csővezetéket még 13 km-en kell a földbe helyezni és 16 kin-en befedni. Feltéte­lezhető, hogy a Košicei Mély­építő Vállalat dolgozói ezeket a feladatokat is a tervezett ha­táridő előtt fogják elvégezni. (ik) lelentds népjóléti intézkedések Szlovákiában 271 431 nyugdíjat emeltek $ Évente 240 millió koronával US vUg­díjat folyósítanak Az elmúlt napokban emlékez­tünk meg a CSKP XIV. kong­resszusának első évfordulójá­ról. E kongresszus határozatai rögzítették a lakosság életszín­vonala emelésének programját. A kongresszus különösen hang­súlyozta, hogy javítani kell a többgyermekes családok anya­gi helyzetét, hatékonyabban kell támogatni az anyákat, és fokozott gondot kell fordítani azokra nz emberekre, akik a munkájukkal a társadalmat szolgálták, és most mint nyug­díjasok a megérdemelt pihenést élvezik. Ezek a feladatok nem rövid lejáratúak, és költség- igényesek, tehát a társadalom kötelessége, hogy fokozatosan kialakítsa a szükséges anyagi erőforrásokat. Örömmel álla­píthatjuk meg az első év el­telte után, hogy már láthatók az eléggé kifejező eredmények. A kongresszusi határozatok értelmében a jövőben úgy kell az öreg emberekről gondoskod­ni, hogy a nemzeti jövedelem, és a lakosság életszínvonala növekedésével azonos arányban emelkedjen a nyugdíjasok élet- színvonala is. E célhoz vezető első lépéseket a múlt év októ­ber 1-én tették meg. Nagyobb nyugdíjat A legalacsonyabb nyugdíja­kat — amennyiben az :i nyugdí­jas egyetlen jövedelmi forrá­sa — magányos személyek ese­tében havi 500 koronáról 550 koronára, házastársak esetében pedig havi 850 koronáról 900 koronára emelték. Emelték a régi nyugdíjasok nyugdíját is, tehát azokét, akik 1957 január 1-e előtt léptek nyugdíjba, va­lamint az 1962. április 1-e előtt nyugdíjazott szövetkezeti pa­rasztok járandóságát is. Az egyes munkaosztályok szerint ezeket a nyugdíjakat havi 120, 200 és 300 koronával, az utá­nuk folyósított özvegyi nyugdí­jat pedig havi 72, 120 és 180 koronával emelték. Szlovákiában tehát összesen 271 431 nyugdíj összegét növel­ték, víigyis a kifizetett nyugdí­jaknak lťj. egyharmadát. Ebből a javítás 126 878 régi nyugdí­jasra vonatkozik, és 144 553 egyedülálló személy nyugdíját emelték. Ez a nyudgíjemelés havonta Szlovákiában mintegy 20 millió koronát, vagyis éven­te közel 240 millió koronát je­lent. Az elmúlt év folyamán átlag havi 273 koronával növelték 6576 olyan nyugdíjas járulékát, akik részt vettek a Szlovákia felszabadításáért folytatott el­lenállási küzdelemben. Bizonyá­ra nem érdektelen adat, hogy a nyugdíjbiztosításra a múlt évben Szlovákiában több mint 6 és fél milliárd koronát fordí­tottak,- és az ezzel kapcsola­tos összes kiadások 1970-hez viszonyítva egyrészt a javítá­sok, másrészt a nyugdíjasok számának természetes növeke­dése következtében közel 615 millió koronával emelkedtek. Az SZSZK-ban ez év kezdetén 843 484 nyugdíjat folyósítottak. Az összehasonlítás végett: 1948- ban a szociális biztosításra or­szágos méretben nem egészen 4 milliárd koronát fordítottak. A gyermekes családok támogatása A CSKP XIV. kongresszusán rögzített irányvonallal össz­hangban a múlt év október 1 tői több intézkedéssel igyekez­tek elősegíteni a népszaporulat kedvező alakulását. Kétségte­len, hogy számos fiatal házas­pár számára nagy segítséget jelent, hogy a szülési segélyt ezer koronáról kétezer koroná­ra emelték, és hogy az igény- jogosult anyáknak, akik több mint egy gyermekről gondos kodnak, a gyermeknevelési se­gélyt a gyermek második évé­nek betöltéséig folyósítják. Ezek tehát az első eredmé­nyek a XIV. pártkongresszust követő egy esztendőben, e kongresszus határozatainak megvalósítása során a népjólé­ti politikában. Ezeket az intéz­kedéseket olyan ütemben kö­vetik a következők, amilyen ütemben sikerül kialakítani a szükséges anyagi forrásokat. Meg az ötödik ötéves terv időszakában el kell távolítani azokat a ma még létező és in­dokolatlan különbségeket, ame­lyek a lakosság egyes csoport­jai szociális biztosításában lát­hatók. A nyugdíjbiztosításnak ki kell fejeznie a munkában el­töltött időszak érdemeit, és ki kell alakítania- a feltételeket ahhoz, hogy a nyugdijak növe­kedése lépéstVarlson a népgaz­daság fejlődésével. A gyerme­kes családok további támoga­tását szolgálja az a javaslat, amely szerint a gyermekre bi­zonyos éleikor betöltés után még egy jelentős egyszeri se­gélyt is folyósítanának. A pénz nem minden Azonban a párt XIV. kong­resszusának szociálpolitikai irányvonalát nemcsak a köz­vetlen anyagi támogatással, a jövedelem növelésével kell tel­jesíteni. Köztudomású tény, hogy az átlagos életkor emel­kedésével egyre több olyan öreg ember él a társadalomban, aki rászorul a társadalmi se­gítségre. Ezt a segítséget meg­felelő létesítményekben kellene számukra biztosítani. Másrészt azonban azt is tudjuk, hogy bár ilyen intézmények létesítésére jelentős összegeket irányoztak elő, realizálásuk nagyon von­tatott, a nyugdíjasotthonok építkezése nagyon lassú. Vonat­kozik ez — Bratislavában — a trávnikyi nyugdí jasotthonra, ahol tavaly a nem túlságosan jelentős 2 millió koronás elő­irányzatnak csak nem egészen kétharmadát sikerült realizál­ni, és már ma előrelátható, hogy az épületet a tervezett időpontban — 1973 első negye­dében nem sikerül befejezni. Ugyanezt mondhatjuk a seredi nyugdíjasotthonról, ahol az építkezési dolgozók egy kis jó­akarattal már az idei nyári hó­napokban befejezhették volna a munkát, a myjayal nyugdíjas­otthonról, ahol a trnavai épít­kezési dolgozók nem teljesí­tették a CSKP megalapítása 50. évfordulójának tiszteletére vál­lalt kötelezettségüket, misze­rint ezt az épületet 1971 máju­sában átadják. A kežmaroki nyugdíjasotthon építését ez év augusztus 31-ig kell befejezni, ha sikerül az év első 8 hónap­jában körülbelül 5 millió ko­ronát realizálni. Tvrdošínban a szellemileg sérültek otthoná­nak építését még 1967-ben kezd­ték el építeni, azzal, hogy 1970-ben befejezik. A Dolný Ku- bín-i járási Nemzeti Bizottság tájékoztatása szerint csak 1975- ben fejezik be, mert a kivitele­ző, a žilinai Közép-szlovákiai Építővállalat nem hajlandó nö­velni évi kapacitását. Az ilavai Járási Építő vállhlat Slávnicán építi a szellemileg károsult felnőttek otthonát, s feltéte­lezhető, hogy ez év végén be­fejezi a munkát. 1971-ben kel­lett volna befejezni Nova Ba­nán a testi hibás gyermekek otthonát, azonban a prievidzai Magasépítő Vállalat hibájából ez legfeljebb a jövő év végén valósulhat meg. A felsorolt lemaradás közös nevezője, hogy az építkezési szervezetek ezeket az akciókat gazdaságilag nem tartják elég­gé előnyösöknek. A nyugdíjas­otthonok építése e vállalatok számára nem ugyanolyan fon­tos feladat, mint a lakásépítés, holott ily módon megoldható í korosabb polgárok lakásprob­lémája is, hiszen ezek az öreg emberek, akik a nyugdíjasott­honokban kapnak helyett, rendszerint átadják a lakáso­kat a fiatal, munkaképes polgá­roknak, s ezzel hozzájárulnak a lakáshiány enyhüléséhez. Hasznos lenne — mindezt fi­gyelembe véve — kifejezőbben preferálni a népjóléti jellegű objektumok építését. A munkaerő-problémák A gyermekes családok érde­kében hozott intézkedések, va­lamint a fiatal nemzedék jog­védelme megköveteli, hogy a nemzeti bizottságokon is kiala­kítsák az ezekkel a kérdések­kel foglalkozó ügyosztályokat. Ezt kormányhatározat is előír­ta. A járási nemzeti bizottsá­gok eme dolgozóinak a munkája a nevelési segély kiterjesztése révén jelentősen nőtt. Egy já­rásban 600—1500 anya folya­modik segélyért. A gyermek- gondozási ügyosztálynak e kér­vények elintézése során min­den esetben meg kell állapíta­nia, hogy az adott család ho­gyan gondoskodik n gyermek­ről, mert ez az igényjogosult­ság alapvető feltétele. Ez év második felében törvényben rögzítik a gyermekgondozó szolgálatot, s ez állami irányí­tással biztosítja a családi gyer­mekgondozást helyettesítő gon­doskodást. Az ezzel kapcsola­tos feladatokat ismét a járási és a városkörzeti nemzeti bi­zottságoknak kell megoldaniuk. Azonban a gyermekgondozási ügyosztályok még nem épültek ki. Válságos a helyzet Bratisla­vában, ahol az év elején végre­hajtott területrendezés után a gyermekgondozással foglalkozó dolgozók száma 17 főről 12 fő­re csökkent. Az év kezdetén még nem szervezték meg eze­ket az ügyosztályokat a seni- cai, a Banská Bystrica-i, a mar­tini, a Veľký Krtíš-1, a žilinai, a vranovi és a Stará Luboviia-i járásban. A szlovákiai nemzeti bizottságok nyilvántartásában 250 000 szociális- és jogi támo­gatásra jogosult gyermeket tar­tanak nyilván. Meg kell tehát teremteni a feltételeket is ah­hoz, hogy ezt a feladatot telje­síthessék, éspedig olyan elv alapján, hogy a járási nemzeti bizottságokon minden 15— 30 000 lakosra számítva egy szakképzett dolgozónak kelle­ne végeznie az ezzel kapcso­latos munkát. Az üzemek, a vállalatok, a munkahelyek vezetőségei hasz­nos munkát végeznek, ha már jó előre gondoskodnak azokról a dolgozókról, akik u közeljö­vőben nyugdíjba mennek. En­nek a gondoskodásnak külö­nösen az igényjogosultságot bi­zonyító dokumentációra kellene összpontosulnia, hogy u nyug­díj összegének megállapítása és az igényjogosultság elisme­rése ne legyen késedelmes. To­vábbá a dolgozónak tudnia kel­lene, hogy milyen összegű nyugdíjra számíthat, és milyen előnyei származnak abból, ha továbbra is munkában marad stb. Ezek a kérdések is szorosan összefüggnek a CSKP XIV. kongresszusa határozataiban rögzített szociálpolitikai fel­adatok teljesítésével. IAROSLAV MEŠKO A brnói MEZ vállalat az idén 32 millió korona értékű áruval akar többet termelni, mint tavaly. A megnövekedett feladatok teljesí­téséhez hozzájárul a VIII. szakszervezeti kongresszus tiszteletér« folyó munkaverseny. Felvételünkön a Diesel-mozdony dinamójá'- nak próbaüzemeltetése. (Felvétel: Bican—CSTK)

Next

/
Oldalképek
Tartalom