Új Szó, 1972. június (25. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-11 / 23. szám, Vasárnapi Új Szó

Vertem us az ifjúság eszmei nevelésének ellensége

Pártunk egyik legfontosabb feladatának tartja, hogy állandóan küzdjön az ifjúság szocialista gondolkodásmódjának kialakításáért, s a fiatal generáció megfelelő formálásáért. Állandó, hosz- szan tartó folyamat ez, amelyek különféle szociális, gazdasági, eszmei és politikai tényező, valamint számos objektív és szubjektív elem befolyásol. Ez a folyamat nem önállóan megy végbe, fontos és szükséges tehát céltudatos irányítása.

iAz anyagi élet módján és színvonalán kívül az ifjú göneráció arculatát leginkább a közvetlen nevelés befolyásolja. Önmagában nem mindenható, de — amennyiben minden szükséges feltétel biztosítva van — a leghatásosabb eszköz. A nevelés alatt nemcsak a tanítást értjük, hanem olyan sokoldalú ismeretek fejlesztését és közkinccsé tételét is, melynek alapján a fiatalok elsajátítják a szocialista ember viselkedésének alapvető elveit. A marxizmus —leninizmus szempontjából a nevelés a megfelelően elrendezett módszerek, eszközök és cselekedetek rendszerét jelenti, melyek alkalmazása során az ember nemcsak önmagát változtatja meg, hanem önállóan neveli önmaga és a nevelés igényét, alakítja társadalmi és személyi életének objektív feltételeit.

A nevelés sokféle elemből tevődik össze, amely az élet sokoldalúságából adódik. Beszélhetünk családi, iskolai, iskolán kívüli, étikai, esztétikai, katonai, szakmai, politikai stb. nevelésről. E sokféle nevelésnek az összefogója, az egységesítője és meghatározó tényezője az eszmei nevelés.

Az ifjúság eszmei nevelésének szükségessége

A mi eszmei nevelésünk tartalmát a társadalmi gazdaság és osztályérdekek határozzák meg, amelyeket az uralkodó munkásosztály ideológiája tartalmaz. Az eszmei nevelés egyike azon eszközöknek, melyek segítségével a marxizmus —leninizmus tanai behatolnak a dolgozók tudatába és irányítják cselekedeteiket. Az eszmei nevelés legfontosabb feladata, hogy megvilágítsa pártunk alapvető feladatait és célkitűzéseit, s az ésszerű felismerés alapján a dolgozó tömegekben érzelmi és etikai viszonyt fejlesszen ki a szocializmus és a kommunizmus iránt.

Az ifjúság eszmei nevelésének célja, hogy fiataljainkban felkeltse a kommunista öntudatot és azt ápolja. Hangsúlyozzuk a kommunista tartalmat, mert ez a célkitűzés azonos a munkásosztály és kommunista pártja történelmi küldetésével. A kommunista öntudat olyan az elméletben és a gyakorlatban egyaránt megnyilvánuló meggyőződés, amely az embernek tehetővé teszi, hogy önállóan és alkotóan fejlessze az emberi kapcsolat minden formáját a valóság valamennyi részéhez; úgy érzékeljük és értékeljük a világot, hogy egyúttal képesek vagyunk előrelátni az új helyzeteket, viszonyokat és megoldásokat. Ez az ifjúság számára rendkívül nagy jelentőségű és vonzó tény.

Az ifjúság eszmei nevelése állandó javításának és elmélyítésének szükségességéhez nem férhet kétség. Bármilyen lebecsülés, következetlenség vagy igénytelenség káros hatású lenne. Erről nemcsak az 1968—69-es időszakban győződhettünk meg. 1969 áprilisa óta pártunk elvszerű politikája lehetővé tette, hogy ifjúságunk gondolkodásában jelentős előrehaladást érjünk el. Ennek ellenére még számos fiatal fejében zűrzavar és bizonytalanság uralkodik olyan alapvető fogalmak megítélésében, mint a párt vezető szerepe,, az internacionalizmus, a szocialista demokrácia stb. Ezek a tisztázatlan problémák károsan befolyásolják ifjúságunk egy részének nézetét pártunk jelenlegi politikáját illetően és egyúttal csökkentik fiataljaink elkötelezettségének mértékét szocialista'társadalmunk felépítésében. E kérdések tisztázásához minden kommunista erőfeszítésére és odaadására van szükség.

Pártunk és társadalmunk érdeke, hogy fiataljaink egészségesek és műveltek, esztétikailag, szakmailag s erkölcsileg pedig fejlettek legyenek, ne csak megértsék pártunk vezető szerepének szükségességét, hanem aktívan munkálkodjanak a párt programjának és politikájának a megvalósításán, pozitívan viszonyuljanak szocialista társadalmunkhoz s annak értékeihez, legyenek büszkék szocialista hazájukra, tudatosítsák, hogy a Szovjetunióhoz és a többi baráti államhoz fűződő baráti kapcsolatok ápolása és elmélyítése szo- . cialista jelenünk és jövőnk egyik legfontosabb feltétele. Ilyen tulajdonságok fejlesztésében döntő jelentősége van az eszmei nevelésnek.

A mindennapi gyakorlatban azonban gyakran azt látjuk, hogy az eszmei-nevelő munka módszerei és formái nem mindig felelnek meg az igényes célkitűzéseknek. Az iskolákban, az ifjúsági szervezetekben, a munkahelyeken és máshol az ifjúság eszmei nevelése nem eléggé meggyőző, ez a munka gyakran nagyon formális. Még ma is sokszor tapasztaljuk, hogy például számos tanító a polgári nevelés óráin pontosan elmondja a különböző alapvető definíciókat, viszont megfeledkezik a lényeges összefüggések megmagyarázásáról, s ezen keresztül a megfelelő álláspont, érzés kialakításáról. Ma is tevékenykednek olyan propagandisták, akik előadásukat szóról szóra különböző kiadványokból olvassák ki, nem alkalmazzák a mára, nem konkretizálják, nem teszik érdekessé az elmondottakat. Az ifjúság eszmei nevelésének egyik legsúlyosabb hibájának a verbalizmust tartjuk.

Mi is az a verbalizmus

tulajdonképpen?

A kíváncsiság fellapoztatta velünk a szótár lapjait, ahol ez olvasható: „A verbalizmus, avagy a szószátyárkodás, ugyanaz, mint a verbománia „vagy a psitacizmus“. Továbbá megállapítottuk, hogy a verbománia, avagy a felesleges szószaporítás a pszichikai élet különleges fajtája« ...“ A beszéd állandó és fontos szükségletnek tűnik, és egyúttal az önmegnyugtatás egyik sajátos folyamata. Ezután megtudtuk azt is, hogy a psitacizmus (psitacis — papagáj] a gondolkodásban a szemléletesség elvesztését jelenti, ami azt eredményezi, hogy az illető beszéde öncélú, mert megfeledkezik a szavak jelentőségéről.

Habár a szótár idézésével kezdtük válaszunkat, nem elégedhetünk meg azzal, hogy a verbalizmust csupán szószaporításként értelmezzük. A propagandában a verbalizmus a marxizmus —leninizmus lényege meg nem értésének egyik megnyilvánulása, s a káros gondolkodás egyik fajtája. A verbalizmus a marxizmus—leninizmus tanaiba nemcsak közhelyeket hord, de gyakran — akaratlanul — mellőzi az osztályszempontokat is.

A gyakorlat

Az osztályszemponttal a propaganda már nagyon sokat foglalkozott. Kérdezzünk meg azonban egy átlagos fiatal polgárt, mi az az osztályszempont. A legjobb esetben is azt a választ kapjuk, hogy az osztályszempont az, amikor valaki a felvételi során pontot kap „előnyös“ származásáért. A fiatalok tehát csupán a mechanikus cselekedetet látják, a lényeget nem értik, nincsenek tisztában vele. Bil'ak elvtárs már tavaly rámutatott arra, hogy például a revi- zionizmust nálunk (a verbalista propaganda hatására) szidalmazásként, nem pedig olyan eszmei irányzatként értelmezik, amely ellen ideológiai harcol kell vívni.

A verbalizmus a szóbőség leple alatt formalizmust olt be ifjúságunkba, tompítja annak természetes hajlamát a szociális érzés iránt, felszínességhez vezet, mert a szavak és a meghatározatlan elvek zuhatagában elvész a marxizmus—leninizmus konkrét, analitikus és dinamikus jellege. S ez abban az időszakban történik, amikor sokszor egy egész életre meghatározóan kialakul fiatalságunk gondolkodása és jelleme. A párt eszméinek számos fontos fogalma és kategóriája „frekventált“ szavakká válik, s nem vezetik a fiatalt az értékeléshez és az analízishez; ugyanis a gyakran visszatérő szavak sokasága ezt szinte lehetetlenné teszi. A tanuló tudja, hogy a „szükséges“ szavak, fogalmak állandó ismétlésével kielégíti a tanítót, avagy a nevelőt. A gyakorlatból tudjuk, hogy a jóból is megárt a sok, vagyis a gyakori előfordulás védekező reflexet vált ki, amelynek fiziológiai alapja a közöny, ami részben vagy egészen megakadályozza a gondolatok érzékelését is.

A tapasztalat tanít

Propagandistáink többsége újra fellapozhatná Klement Gottwald műveit, melyekben éppen a leghatásosabb propaganda fogalmak egyúttal ragyogó példaképei a céltudatos szocialista kritikai analízisnek, ahol a szerző minden szót, szókapcsolatot, összefüggést gondosan mérlegelt, még az improvizált beszédekben is. Amíg propagandánkat nem a szocialista kritikai analízis elvei vezérlik és nem szívleljük meg Lenin utasítását „a konkrét helyzet konkrét értékeléséről“, addig az ilyen jellegű előadások, cikkek és könyvek többet ártanak, mint használnak.

Propagandánkban többnyire azok „csempészték“ be a verbalizmust, akik a mozgalmas időkben „hozzáyerődtek“ a forradalmi mozgalomhoz. Ezek az elemek sohasem értették meg a materialista dialektikát, mint az élet és a valóság megismerésének a módszerét, s a marxizmus—leninizmus gyér ismeretét „eklektikus ugatással“ pótolják, ahogy Lenin találóan mondta. Vannak olyanok is, akik „osztályérzésükkel“ igyekeznek helyettesíteni a racionális lenini elvek alapján végzendő értékeléseket. Ha valaki a propaganda területén a „minél több szó és minél kevesebb gondolat“ jelszó alapján tevékenykedik, akkor fagyon rossz és káros munkát végez.

A marxizmus—leninizmus a kultúra és a tudomány talaján nőtt fel, másként nem is lehet tehát tanítani. Marx például a Tőkét a munkásoknak írta, s azok megértették, annak ellenére, hogy igényes, tudományos munka. A felsorolt és értékelt tényeket az olvasó saját életére vonatkoztathatta, s olyan gondolkodásra kényszerítette, amely túllépte az egyén közvetlen életének a keretét.

Mi tehát a lényeg?

A verbalizmus tehát olyan rossz, amely lejáratja pártunk és szocialista államunk egyik legfontosabb funkcióját — a dolgozó tömegek kommunista nevelését. Lassan hat, szinte észrevétlenül, de a legszélesebb rétegekben Veszélyesen eltoinpítja az emberekben olykor még nem tudatos szocialista nézetet és igyekszik lehetetlenné tenni, hogy a kommunizmus eszméi behatoljanak az emberek tudatába és érzelmébe.

Nekünk, kommunistáknak nemcsak az a feladatunk, hogy a tömegek anyagi és szociális helyzetében alapvető változást érjünk el; ugyanilyen minőségi változást akarunk elérni a tudatukban is. Ez nem öncélú elképzelés. Nem akarunk a tudatukból „kiűzni“ egy vallási és azt másfélével helyettesíteni. Abból indulunk ki, hogy a kommunista forradalom tudományos-műszaki előrehaladás igényeit egybehangolva nem egyszeri alapvető változást tűz ki célul, hanem arra törekszik, hogy forradalmasítja az emberi élet minden részét úgy, hogy az ember pszichikailag és erkölcsileg felkészülten fogadja az átalakulást, s ugyanakkor megértse e változás lényegét. Ne legyen csupán tárgya ennek a változásnak, hanem váljék aktív, ihlető és kezdeményező- szubjektumává.

Az embernek a kommunizmus nem hűl az ölébe. A kommunizmus mint lehetőség áll előttünk, s pártunk vezetésével csak egyedül az ember, energiájával, szorgalmával, munkájával, kitartásával érheti el ezt a célt. Ebből adódik a társadalom kötelezettsége az egyén, annak fizikai, pszichikai és etikai felkészültségének biztosításában. Másrészt azonban ebből fakad az egyénnek az a kötelessége a társadalom iránt, hogy szakmai és társadalmi szempontból is megfeleljen a kommunizmus építésének. E téren döntő jelentősége van a kommunista nevelésnek. E nevelés alapja és eredménye, hogy közvetlenül s tudatosan bekapcsolja és aktivizálja az egyént az ország gazdasági, kulturális életébe. A verbalizmus éppen ellenkező irányban hat. Nem lehet a formalizmus egyik hajtásaként értelmezni. A fiatalok például bírálják a helyi ifjúsági szervezetek tevékenységében a formalitást, de ugyanakkor egyet értenek az ifjúsági szövetség célkitűzéseivel, és hajlandók belépni egy jól működő alapszervezetbe. A formalizmus tehát olykor visszatart valamilyen pozitív lépéstől, de nem rettent el, sőt sokszor maguk a fiatalok számolják fel körükben ezt a hibát. A verbalizmus azonban az ifjúság árnyéka: mindenhova belopódzik: iskolákba, munkahelyekre, mozikba, könyvekbe, újságokba, rádióba és televízióba stb. Igaz, hogy ki lehet kapcsolni a rádiót vagy a tévékészüléket, nem szükséges megtekinteni a filmeket, nem kell újságot sem olvasni, de az életből nem lehet „kilépni“. Élni kell! S itt látszik meg az „árnyék“ káros hatása. Az életben nyitott szemmel és füllel kell járni, naponta találkozom más emberekkel, az iskolában meg kell hallgatni a tanítót, a munkahelyen a mesteri,

kérdezni kell, s a kérdésre választ adnak. S ami a legfontosabb, ezek alapján cselekedni kell.

Az igazság é» a „süket" szavak

A propaganda bizonyos ismereteket közöl. Ez szükséges. Gyakran azonban elfeledkezünk a dialektika alapvető tanáról: a változásokról és a fejlődésről. A közölt ismereteket gyakran az is befolyásolja, hogy az előadók nem tudatosítják, most olyan dolgokról beszél, amiről a hallgatóságnak is megvan a véleménye, sőt bizonyos tapasztalatokkal is rendelkezik. Ez különösen a fiatalok esetében érvényes, hiszen ők napjainkban példátlanul intenzív tudatfejlődésen mennek keresztül. Többször megtörténik, hogy e fejlődéssel ellentétben a felvetett problémákat a régi szinten magyarázzák, s így az igazságból közhely lesz.

Bizonyos tanok, ismeretek megfelelő ismétlése még nem értékteleníti le azokat szükségszerűen frázisokká. Ám az igazságból „süket“ sző lesz, ha nem tudatosítjuk, hogy a fiatalok állandóan fejlődnek, s a propaganda sem hat az emberekre mindig ugyanabból a helyzetből.

A verbalizmus egyik legsúlyosabb megnyilvánulására mutat rá Lenin, amikor megállapítja, hogy az igazságból ha átlépi hatósugarának és indokoltságának helyét, terét s határát, éppen az ellenkezője fejlődhet ki. Szó szerint ezt mondja: „Az új politikai és nemcsak politikai eszme lejáratásának egyik legjobb eszköze, ha a hirdetett tanokat azok védelmének palástja alatt az abszurditásig fokozzák. Ugyanis minden igazságból amint alkalmazását kiszélesítjük hatósugarán túlra, abszurdum lesz.“

Számunkra nem elegendő, ha propagandánk megvédi tanainkat. A kommunista számára ez a passzivitás jele. Elsősorban arra kell törekednünk, hogy feltárjuk tanaink új oldalait, összefüggéseit, sokrétűségét. A marxizmus—leninizmus életképessége főleg abban nyilvánul meg, hogy szélesre tárja kapuit az új ismeretek előtt.

igényesebb ifjúság

Mai fiatalságunk kétségtelenül rendkívül igényes. Gondolkodáskultúrájuk arányos ismereteik színvonalával. Éppen ezért ilyen színvonalon kell oktatni a marxizmus—leninizmus alapelveit is. Ügy, hogy például a proletár nemzetköziség elve tartalmában gazdag kategóriává váljék, ne legyen olyan szó, amelyet „kötelezően“ használni kell.

Az ifjúság érzéke a dialektika iránt természetes tulajdonság, s ezt az adottságot fejlesztenünk kell. De nem úgy, hogy a fiataljainkat elárasszuk különböző tényekkel. Ez a módszer egy idő múltárt hatástalanná válik. Szükséges többek között a lélektani törvényszerűségek ismerete is. Nem lehet lebecsülni fiataljaink bíráló szemléletét sem. Szem előtt kell tartanunk, hogy milyen hallgatóságnak beszélünk. Hiszen megtörténhet, hogy ami az ifjúság egy rétegének problematikus, az másoknak egyáltalán nem az. Ezért hiba, ha a propagandista nem tudatosítja, hogy konkrétan kiknek ad elő, mert így az előadás mindenkinek szól, de valójában senkinek.

Célkitűzésünk az volt, hogy rámutassunk propagandánk néhány hibájára. Hisszük, hogy az olvasó egyetért velünk azokat az elveket illetően, melyeket A. J. Chinesin, a neves szovjet matematikus 1940-ben fogalmazott meg:

— ha az előadás során nem akarunk a tudomány mai álláspontjának magaslatára kerülni, és módszertani okokból egyszerűsítenünk kell, ez a leegyszerűsítés nem mehet végbe úgy, hogy ellentétben álljon a tudomány fejlődésének Irányával és alapvető célkitűzéseivel;

— nem szabad világos és pontos meghatározásokat, fogalmakat homályos félreérthető szavakkal helyettesíteni, amelyek logikátlansághoz vezetnek. Ez a megoldás nem megkönnyíti, hanem megnehezíti a megértést. Pontosan gondolkodni könnyebb, mint zavarosan.

Ebben úgy hisszük minden fiatallal egyetértünk. Ma azt mondtuk el, hogy mit ne tegyünk, legközelebb majd arról szólunk, mit cselekedjünk, mert különben ez a kritika is felesleges szó- cséplés lesz.

Václav Némec — Vitéz si a v Vctcufík